8. Fejezet A látogatók

Eric csókjába minden idegszálam beleremegett. Bár szemtelenül viselkedett, csókjától mégis megpezsdült a vérem, és hevesebben kalapált a szívem. Olyan gyengéden, ám szenvedélyesen, csókolt, hogy levegőt is alig kaptam. Megszűnt létezni a külvilág és magukkal ragadtak  a vágy vad hullámai. Úgy éreztem magam, mintha valami végtelen tengerben úsztam volna boldogan és szabadon… Még soha senkinek, még Joshnak sem sikerült egyetlen csókkal, ilyet kiváltani belőlem. Minden porcikám izzott a vágyakozástól, a mostanáig elfojtott epekedés izzó lávaként tört felszínre.

A csók amilyen hirtelen kezdődött, olyan váratlanul is ért véget. Eric egy szó nélkül indított, szája szegletében viszont, ott bujkált az ellenállhatatlan mosolya. Kábán dőltem hátra az ülésben és bámultam ki az ablakon. Tudtam, azzal, hogy elfogadtam és Eric segítségét, aminek talán köze sincs az önzetlenséghez, olyan helyzetbe kerültem, amiből nehéz lesz kimásznom. Ha egyetlen csókja, ekkora vihart kavart bennem, jobb bele se gondolni, mi fog történni, ha lépten-nyomon egymásba botlunk. Megan nem túlzott, amikor azt állította, Eric és köztem szinte már, pattognak az elektromos szikrák, olyan hatással vagyunk egymásra.
A nagy sietségben, még a legjobb barátnőmtől sem köszöntem el, így szegény azt sem tudhatja hova tűntem. És én is csak annyit tudok, hogy hozzá megyünk, de hogy hova, arról fogalmam sincs.  – nyomasztott a gondolat, ami az arcomra is kiült.

- Valami baj van? – magamon éreztem fürkésző pillantását.

- Próbálom kitalálni, hova viszel!

- Már mondtam. Nem ismétlem meg még egyszer. – váltott a hangszíne egy árnyalattal mélyebbre – Egyébként, a tegnap esti koncert helyszínétől, alig pár percnyire lakom. De látom rajtad, hogy nem ez az igazi oka, a mély barázdáknak a homlokodon.
Mi van? Ez a pasi talán gondolatolvasó, vagy tényleg ennyire kifejező lenne az arcom?

- Megantól nem sikerült el búcsúznom. – feleltem, kerülve a tekintetét.

- Alex és Kevin nem fogják hagyni, hogy unatkozzon. Holnap pedig őt is magukkal viszik Lisebergbe.. – magyarázta, miközben behajtott egy keskeny utcába, majd egy jobb kanyarral, a mélygarázs felé vette az irányt.

Miután Eric leparkolt és kivettük a csomagjaimat, lezárta a kocsit, és elindult a kijárat felé, majd hirtelen visszalépett, kivette a kezemből a csomagokat és a derekamat átkarolva újfent megindult a kijárat irányába.
Az utcán egy teremtett lelket sem lehetett látni. Még aludt a város, viszont így is tartottam attól a lehetőségtől, hogy néhány kitartó rajongó a ház előtt fog várni rá.

Egy viszonylag rövid, alig pár peres séta után, egy eldugott kis utcában, egy három szintes lakóház előtt álltunk meg.

- A legfelső lakás az enyém, de előre szólok, nincs lift. – vigyorgott Eric.

- Nem baj! - villantottam rá, legérzékibb mosolyomat – Ha elfáradok, majd viszel a hátadon.

- És mit kapok fizetség gyanánt?

- Hm… - úgy tettem, mint aki erősen töri a fejét, és végül kiböktem – Azt hiszem, be kell érned a hálámmal.

- A hálába, a csók is beletartozik? – kérdezte, évődő tekintettel – Mert ha igen, akár most rögtön felajánlhatom szolgálataimat.

- Köszönöm de nem fogadhatom el ezt a nagylelkű ajánlatot – utasítottam vissza, és sietős léptekkel indultam a harmadik emeletre.

                                                                       ***

A két év alatt, amíg Josh-sal együtt voltunk, bőven volt időm megszokni a lépcsőzést. Josh nyolcadik emeleti lakása után, ahol csak néhanapján működött a lift, ez a három emelet meg sem kottyant nekem.

- Milyen meglepetéseket tartogatsz még? – lépett mellém a nők bálványa, igencsak kipirult arccal.

- Exeterben sokkal több lépcsőt kellett megmásznom… - közöltem vele, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy puszit nyomtam az arcára.


Eric lakásába, már az első pillanatban bele szerettem. Ami elsőre megfogott benne, az a színek harmóniája, és a családias légkör volt. Josh lakása után, szinte felüdülést jelentett a szememnek. Amíg az exemnél, a sötét színek domináltak, addig Eric lakásában a pasztell színek és azok árnyalatai voltak a mérvadóak. Kivételt egyedül Eric kék és mélyvörös színre festett hálószobája képezett, amit teljes titokban lestem meg, amíg ő eltűnt a fürdőben. Szégyelltem is magam a kíváncsiságom miatt, amit nem is sikerült eltitkolnom, mert  az arcom árulkodóan pírba borult. Ericnek pedig épp ezt a pillanatot kellett választania a visszatérésre.

- Gyere, megmutatom a szobádat! – vigyorgott mindent tudóan, majd miután beléptünk a vendégszobába, feltette a kérdést, ami a lebukásom után, várható is volt – Hogy tetszett a hálószobám?

- Őszintén? – néztem azokba a csodás barna szemekbe.

- Csakis!

- Ilyen színösszeállításban hálószobát még nem láttam. – igyekeztem nem bántóan fogalmazni.

- Miért kertelsz? – nézett mélyen a szemebe – Mondd meg őszintén, nem tetszik és kész!

- Borzalmas! – Ha ezt akarja, hát legyen – Ezt akartad hallani?

- Na végre! – mosolyodott el ismét – Te vagy az első, aki fel merte vállalni a véleményét.

- Ha jól veszem ki a szavaidból, neked sem nyerte el a tetszésed! – Eric egy bólintással jelezte, jól látom a dolgokat.

Kérdezés nélkül is tudtam, csakis Molly intézhette így el a szobát, Eric pedig csendben tűrt, nehogy megbántsa a barátnőjét. Ezzel a tettével, nagyot nőtt a szememben.

- Hétre az edzőteremben kell lennem. - vetett egy gyors pillantást az órájára – Te viszont érezd magad otthon.

- Köszönöm! – léptem hozzá hálatelten – El sem tudod, képzelni, mekkora csávából húztál ki.

- Örülök, hogy segíthettem. Most azonban mennem kell. Holnap elég megerőltető este vár rám, ezért kell formába hoznom magam.  – lépett szorosan elém.

- Holnap este újra fellépsz?

- Igen. És te is velem jössz. - lehelt egy gyengéd puszit a számra, mielőtt végleg magamra hagyott.

                                                                    ***

A korai óra és a testemen eluralkodó fáradtság arra csábított, hogy pihenjek még legalább egy két-órát. Az ágy, hívogatóan csalogatott, én pedig gyenge ember lévén, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Alig tettem le a fejem, máris elnyomott az álom.

Nyugodt pihentető álmomat, a telefonom kitartó csengése zavarta meg.

- Szia, mondjad! – szóltam bele, álmos hangon.

- Lexi… – hallottam meg Megan feldúlt hangját – Josh addig nem tágít, amíg nem látott téged.

- Az kicsit bajos lesz, mert Stockholmban vagyok…

- Tudom! Kevin mindent elmesélt. – vágott a szavamba – Josh is a városban vett ki szobát. Találkoznod kell vele, különben, a rendőrséggel kezd el kerestetni.

- Mondd a címet. – ugrottam fel az ágyból, papírt és tollat keresve. Miután leírtam a panzió címét, és megnyugtattam Megant, próbáltam kitalálni, hogyan juthatnék el Joshoz.


A hangulatomat tükröző fekete farmert és sötét felsőt vettem fel és kiléptem a szobából, ahol egyenesen Eric karjaiba szaladtam. Egy pillantással kiszúrta, a zaklatottságomat.

- Josh?

- Igen! Addig nem megy el, amíg nem látott. Megvan a panzió címe is, ahol szobát vett ki. Már csak az a kérdés, hogy jutok el oda. – hadartam el egy szuszra.

- Elviszlek. – ajánlotta fel újfent a segítségét.

- Biztos van más dolgod is, nem akarlak ilyennel terhelni.

- Ez semmiség! – cirógatta meg ujjával lágyan az arcomat – Amúgy pedig, látni akarom őt.

Erre nem lehetett mi felelni. Egy halk köszönöm, után, küldtem Joshnak egy üzenetet, amiben megírtam, hajlandó vagyok vele találkozni.
Josh válaszára közel tíz percet kellett várni, mire az megérkezett.

„ Várunk”

Abban a tudatban indultam el, hogy csupán elírás, a többes szám, de a panzióhoz érve, szó szerint leesett az állam a megdöbbenéstől.
 Eric figyelmét sem kerülte el a békésen kávézgató páros.

- Ő a húgod? – szorította meg bátorítóan kezemet.

- Igen! Ő Miranda – feleltem letörten – Vele csalt meg Josh.

- Hogy derült ki a vőlegényed félre lépése? – kérdéséből egyértelműen látszott, Megan nem avatta be minden részletbe.

- Rájuk nyitottam!

- Upsz!...

- Nem tudhattad! – Josh az óráját nézegette, ezért úgy döntöttem a tettek mezejére lépek – Nem akarom tovább várakoztatni őket! Ideje indulnom – nyúltam a kilincs után.

- Itt várok rád! – kacsintott, még utoljára Eric. Egy nagy levegővétel után kiszálltam a kocsiból és elindultam, hogy végérvényesen lezárjam a múltamat.


Josh amint megpillantott, elém szaladt. Miranda még erre sem vette a fáradtságot.

- Szia szívem! – húzott magához Josh, mintha mi sem történt volna, én viszont gyorsan leráztam magamról a kezeit.

- Szia! Minek kellett utánam jönnöd? – emeltem fel a hangomat, miután meggyőződtem róla, nincsenek fültanúk.

- Mert Szertelek és nem akarlak elveszíteni. – szólalt meg Josh elgyötört hangon.

- Josh én már túlléptem kettőnk kapcsolatán. Lezártam vége! – jelentettem ki magabiztosan.

- Josh, nem veszed észre, pont arra játszik, hogy könyörögj neki? – jelent meg Miranda, birtoklóan megölelve Josht.

- Hiába könyörög, engem már nem hat meg – közöltem,  a megingathatatlan döntésemet – A telefonban is megmondtam, már van valaki az életemben.

- Persze! Épp neked! Aki egy pasit se képes megtartani – Miranda csak úgy köpte felém a szavakat.


A szemem sarkából láttam, ahogy Eric kiszáll a kocsiból és elindul felénk. Miranda rögtön felismerte, és megfeledkezve Joshról szaladt elé.
- Hello Eric! Nagy rajongód vagyok! Imádom a zenédet. Esetleg összefuthatnánk egy italra is – Aha, most Ericre vetette ki a hálóját. Kíváncsi vagyok mit lép Eric, most hogy tudja ki ő?

- Bocs, de van barátnőm. - rázta le Mirandát és lépett hozzám.

- Hiányoztál Édes! – húzott magához egy forró csókra…

Az elégtétel, hogy láthattam Miranda döbbent képét, minden elszenvedett sérelemért kárpótolt.