12. Fejezet Az Öltöző

A folyosóra lépve, hangos veszekedés hangjai ütötték meg a fülemet. Minél közelebb értem az öltözőhöz, annál tisztábban kivehető volt az Eric öltözőjéből kihallatszó ordítozás. 

- Mit akarsz te a menyasszonyomtól? – ismertem fel Josh hangját. 

Méghogy én a menyasszonya? Mit képzel ez magáról? Hogy mer még most is jogot formálni rám, azok után, amit tett? Eljött, hogy visszaszerezzen, s közben magával hurcolta a húgomat is. Már nem hat meg, akár elsírja magát, akár nem. Jobban tenné, ha felszállna az első hazatartó gépre, és vinné magával a húgomat is.  – dühösen, füstölgő fejjel rontottam be az öltözőbe, ahol mindenki jelen volt, aki számított. Megan és Katja a kanapén ücsörgött, Miranda önelégült vigyorral a fotelben terpeszkedett, míg Josh és Eric pár lépés távolságra állva egymástól, dühösen méregették egymást. Már nyoma sem volt annak a Joshnak, aki tegnap a panzió előtt elbőgte magát.

- Szia Josh. Csak hogy tisztán lásd a dolgokat! - vágtam ingerülten a képébe. - Neked már nincs menyasszonyod!

- Mindjárt megváltozik a hozzáállásod, ha megtudod, ki lett a közvetlen főnököd, aki ha úgy gondolja, ki is rúgathat téged… - vigyorgott a képembe.

- Csak nem te? – gyanítottam, hogy a válasz igen lesz.

- Hogy jöttél rá? – nézett rám, ördögi vigyorral az arcán, biztos tudatában annak, hogy könyörögni fogok neki. Na, de abból nem eszik.

- Gratulálok! – mosolyogtam rá mézes-mázosan, közben Ericre kacsintottam.

- Na, hogy döntöttél? – lépett felém magabiztosan Josh.

- Mielőtt válaszolnék, áruld már el, mit keres itt a húgom? – mutattam a fotelban pöffeszkedő Mirandára.

- A szüleid ragaszkodtak hozzá, hogy ő is velem jöjjön – okolta meg a húgom jelenlétét. – Ne húzd az időt, hallani akarom a válaszodat.

Joshra rá sem lehetett ismerni. Fölényesen, már-már, gúnyosan beszélt velem. De ez a viselkedése, legalább megerősített abban, hogy jó döntést hoztam.

- Most, hogy te lettél a kisfőnök, nincs más hátra… - néhány másodpercnyi hatásszünetet hagyva, eljátszottam a töprengő lányt, majd határozott hangon közöltem vele a döntésemet, ami már régen megszületett. – Mint, hogy benyújtsam a felmondásomat. Most csak szóban, viszont egy héten belül írásban is megkapod.

Josh arcáról abban a pillanatban, ahogy közöltem vele a döntésemet, eltűnt a gőgös arckifejezés és a helyét a hitetlenkedés vette át.

- Jól meggondoltad?  – Még mindig nem adta fel, hogy visszaszerezzen. – Miatta? – mutatott Ericre, aki cinkos mosollyal, a szája sarkában, figyelt minket.

- Nem! - húztam ki magam. – Ez csakis egyedül az én döntésem, amit már régen meg kellett volna tennem.

- Ez az utolsó szavad? – próbálkozott még utoljára Josh.

- Igen! – tudtam, attól a perctől, hogy elutasítottam Josh ajánlatát, egyidejűleg a munkanélküliek táborát is gyarapítottam, szerény személyemmel.

Josh és Miranda köszönés nélkül viharzott ki az öltözőből és velük együtt a nyomott hangulat is eltűnt.

- Lexi! Büszke vagyok rád! Jól megadtad nekik – ugrott a nyakamba Megan.– De ugye, tudod, hogy mostantól nincs munkád?

- Tudom – öleltem vissza megkönnyebbülten.

- Jól döntöttél – súgta a fülembe Eric, miközben szorosan magához ölelt.

- Áruljátok már el, elcsattant már az a bizonyos csók? – kíváncsiskodott, kicsit sem feltűnően Megan.

Ez az én barátnőm, nem fél megkérdezni azt, ami érdekli.

- Milyen csók? – adta az értetlent Eric.

Megan nem jött zavarba. Köntörfalazás nélkül mesélt a fogadásról.

- Alex, Kevin, Katja és én fogadásokat kötöttünk arra, hogy mikor csókolod meg úgy istenigazából Lexit. A fiúk azt tippelték, hogy a hazautazásunk előtti estén, mi lányok pedig, hogy ma este. Megöl a kíváncsiság, melyikünk nyerte a fogadást.

Ericen látszott, hogy jól szórakozik, ezért kicsit hátrébb csúsztatva a könyökömet, oldalba vágtam, mire ő, egy cseppet sem zavartatva magát a nézőközönségünktől, a nyakamba csókolt.

- Hm… Ennyire szeretnél hozzám érni? – kérdezte úgy, hogy mindenki hallja. – A hasam is olyan izmos, mint a derekam, azt is tapogathatod, és ha esetleg még lejjebb találna, csúszni a kezed…

A kétértelmű megjegyzésre, lángba borult az arcom. Más lehetőséget nem találva Eric elnémítására, villámgyorsan megfordultam az ölelésében, és a kezemet a szájára tapasztottam.

Megan és Katja hangosan nevetett a kis akciómon, majd sietve, távoztak. De mielőtt még becsukódott mögöttük az ajtó, tudni akarták: ők vagy a fiúk nyerték- e, a fogadást. 

Eric a legszexisebb mosolyát villantva rájuk, adta meg a választ, amire annyira vártak:

- Ti nyertetek, lányok. 

Miután Megan és Katja kiléptek a folyosóra, még behallatszott a hangos üdvrivalgás, amivel a sikerüket ünnepelték. Rövidesen, azonban kiürült a folyosó, megszűntek a színpad felől hallatszó zajok is, egyértelművé téve, hogy számunkra is eljött az indulás ideje. Az órámra pillantva, megállapítottam, hogy valamikor a hajnali órákban érünk Stockholmba, attól függően hányszor állunk meg a visszaút során. 

- Az egész estét itt szándékozod tölteni? – próbáltam rávenni Ericet a mielőbbi indulásra.

- Nocsak! De sietős lett egyszerre valakinek.

- Tőlem maradhatunk, de a biztonságiak nem hiszem, hogy örülnének neki.

Végszóra meg is jelent a biztonsági szolgálat vezetője, arról faggatva Ericet, mikor szándékozik elhagyni az öltözőt

- Gyorsan lezuhanyzom, és már itt sem vagyunk – nyugtatta meg az unottképű, marcona kinézetű kétajtós szekrényt, aki már így is a pokolba kívánt minket.

Eric a táskájából szürke farmert és egy piros pólót vett elő, majd öles léptekkel az aprócska fürdőszoba felé indult, azonban azt ajtóból még visszaszólt.

- Megmosod a hátam? – a kisfiús mosoly az arcán, ami olyan ártatlanná tette, előhozta a gonoszabbik énemet, épp ezért nem is azt a választ adtam, amire ő számított.

- Csak a hátadat?  - néztem a ragyogó barna szempárba, s közben igyekeztem a legbájosabb mosolyomat, az arcomra varázsolni, majd mintegy mellékesen még hozzátettem: 

- Az nekem nem elég. 

Eric szinte lecövekelt az ajtóban, olyannyira ledöbbentette az iménti kijelentésem, és csak nehezen tért magához ámulatából.

- Komolyan mondtad az előbbit? – kérdezett rá megkésve.

- Szerinted? – válaszoltam a kérdésre kérdéssel. - Most viszont tényleg menj zuhanyozni, mert ha tovább húzzuk az időt, még a végén ránk zárják az ajtót és itt fogunk éjszakázni.

- És az olyan rossz lenne? – csillant fel a szeme a gondolatra.

- Nem, ha nem lennék éhes – jegyeztem meg a tényt, amit a gyomrom hangos korgással meg is erősített. 

- Én is ki vagyok éhezve… - mért végig tüzes tekintettel. A hangja egyszerre vált fátyolossá és egyben érzékivé. – De nem az ételre.

- Akkor vegyél hideg zuhanyt. – toltam be a fürdőbe és rácsuktam az ajtót. 

Húsz perc múltán, már kifelé robogtunk a városból, ahol a kései óra ellenére is, nagy volt a forgalom. Úgy tűnt, mintha mindenki most vonult volna ki az utcára.

- Tetszett a koncert? - tette fel a kérdést, lazaságot színlelve, de látszott rajta, hogy nagyon is érdekli a válaszom.

- Nagyon. – Újra lejátszódott előttem a színpadi show, a feledhetetlen táncok, és Eric erotikus csípőmozdulatai.

- Melyik rész fogott meg benne a legjobban? 

- A tánc és a… - Képtelen voltam tovább folytatni a megkezdett mondatot.

- És a...? – Tudtam, hogy addig úgy sem hagy békén, amíg ki nem szedi belőlem a választ.

- A vetkőző show, bár én azt vártam, mikor kerül le rólad a trikó - rebegtem elfúló hangon.

- Iiigeen? – vonta fel meglepetten a szemöldökét, s közben az egyik kezét a combomra tette. 

- Mi olyan meglepő ebben? – értetlenkedtem. – Szerintem minden nőnemű lény a koncerten, erre várt.

- Csak kérned kell, és részed lehet egy csak neked szóló vetkőző show-ban – kacsintott rám.

- Először érjünk a lakásodra, utána majd megfontolom az ajánlatodat.

Hamarosan, az éhség mindkettőnkön úrra lett, így meg kellett szakítanunk az utunkat és megállni az első benzinkútnál. Ragaszkodtam hozzá, hogy a vacsoránkat én álljam, főleg azután, hogy tegnap pizzát küldetett nekem. A benzinkúton mindössze két sajtos és egy sonkás szendvics volt a választék, ezért mind a hármat megvettem, amihez egy- egy üveg ásványvizet is választottam. A frissen főtt kávé illata, csábítóan hatott rám, aminek persze nem tudtam ellenállni, így abból is vittem két műanyag pohárban. Eric egy hatalmas puszival jutalmazta, a bőséges vacsorát, de legfőképp a kávét, ami, mint mondta, már nagyon hiányzott neki.  Teljesen abban a hitben éltem, hogy a koncertszervezők mindenről gondoskodnak, majdhogynem körbe ugrálják az éppen aktuális fellépőt, minden kívánságát teljesítve. De Lisebergben a valóság egészen másképp festett. Ericnek nem voltak nagy elvárásai, csupán ásványvizet kávét és internet hozzáférést kért, amiből egyedül az internet teljesült. Se ásványvíz, se kávé. Ezek után valahogy nem tudtam irigyelni. A hazaút utolsó két órája csendben telt, de mindketten tudtuk, hogy Stockholmba, Eric lakásába visszatérve, már nem bújhatunk el, a vágyaink elől.

Hajnali három óra, múlt pár perccel, amikor feltűnt a távolban a Stockholm kezdetét jelző tábla. Fél óra elteltével, pedig már a bejárati ajtó előtt álltunk, egymásra támaszkodva, álmosságtól leragadó szemmel. Ki-ki a saját szobája felé indult. Rövid zuhanyozás után, az előző éjszaka, pizsama gyanánt viselt pólót vettem fel és bújtam be az ágyba, amikor nyílt a szobám ajtaja, és belépett Eric, akin mindössze egy fekete boxer, és egy fehér trikó volt.

Barna haján még friss vízcseppek csillogtak a zuhanyzástól. 

- Szeretném, ha ma velem aludnál. – kérte, rekedt, vággyal telt hangon.

- Ha nem kell abban a förtelmes szobában aludnom, benne vagyok. – Már vártam mikor áll elő, ezzel a kéréssel.

- És ha én alszom itt? – meg sem várva a válaszomat bújt be mellém.

- Oké, de csak alvás – fordultam felé. 

- Máshoz nem is lenne erőm - nyomott egy gyengéd puszit az ajkaimra, miközben egész testével hozzám simult. - De reggelre kipihent és bármire kapható leszek. Akár egy vetkőző show-ra is.

Arca vészesen közel került az enyémhez és én is közel jártam hozzá, hogy mindenről megfeledkezve, átadjam magam perzselő vágynak, de az álmosság győzedelmeskedett felettem. Eric úgyszintén küzdött a rátörő fáradtsággal, ami lassan rajta is úrrá lett, így egymást átölelve, fejemet a mellkasára hajtva, merültünk az álmok világába.