40. Fejezet Pókanyó & Sunny

Kihívás! De mégis milyen kihívás? Megbántottam és csak így tehetem jóvá. Látom az arcán, hogy élvezi a bizonytalanságomat. Olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak utolsó pillanatban vettem észre, amikor a terepjáró, egy elhagyatott földút felé vette az irányt. A kihalt tájat elnézve jeges félelem lett úrrá rajtam.
- Patrick, legalább azt árud el hova megyünk.
- Már elmondtam. Segítesz nekem egy megbízás teljesítésében. – Ezt hajtogatja, akárhányszor faggatózni kezdek.
Nem használ a szép szó, tehát ideje keményebb eszközöket bevetni.
- Állj meg, vagy kiugrom a kocsiból. - kiáltottam rá.
Velem nem packázhat senki. Valójában a hideg is kiráz az ugrás gondolatától, és csak remélhetem, hogy anélkül is sikerül szóra bírnom, hogy be kellene váltanom a fenyegetőzésemet.
- Türelem kis vadmacska. Két perc és ott vagyunk - fordult felém sejtelmes vigyorral az arcán.
Dühösen, kezeimet ökölbe szorítva, a sorsomba beletörődve dőltem hátra a kényelmes bőrülésben. Patrick egy roskadozó, legalább száz éves ház előtt állította meg a kocsit.
Mit keresünk mi itt? Egyáltalán mit lehet itt fotózni?  – tettem fel magamban a kérdést. Patrick pillanatokon belül meg is adta a választ az első kérdésre.
- Mindjárt besötétedik, úgyhogy mielőbb ki kell pakolnunk a felszerelést. Az UV lámpáknak is helyet kell még találnunk.
- Éjszakai felvételeket készítünk? Itt a szabad ég alatt?
A titokzatos mosoly, még e percben sem hervadt le az arcáról. Szemeivel a házat fürkészte, majd pár másodperc elteltével megindult a düledező épület felé. A tudatalattim újfent működésbe lépett, és azt sugallta, ez a fotózás, tartogat még meglepetéseket számomra. Mostanra bizonyossá vált, Patrick a legrosszabbat, elhallgatta előlem. Hátammal a kocsinak támaszkodva, figyeltem, ahogy minden irányból szemrevételezi a házat.
- Gyere ide. – intett a kezével.
Na, nem! Nem fogok úgy ugrálni, ahogy ő fütyül.
- Innét, egy tapodtat, sem mozdulok addig, amíg el nem mondod, miért jöttünk ide… - makacsoltam meg magam.
Patrick idegesen a hajába túrva, gyors léptekkel, indult meg a kocsi felé, és két lépés távolságra tőlem megállt.
- Jól mondtad, éjszakai felvételeket készítünk, de nem a csillagos ég alatt, hanem bent a házban.
- Abban a roskatag kunyhóban?
Mi lehet ott, ami egy természet fotós figyelmét felkelheti? Érzem, hogy ott a négy fal között sötét titok lappang. A nyomasztó gondolatoknak, rögvest hangot is adtam.
- Még most sem adtál egyenest választ. Mi van abban a házban?
- Madárpókok…

Na, oké itt álljunk meg! Álmomban sem gondoltam volna, hogy a kudarcba fulladt találkozó után, még hallok Patrickről. Amikor megjelent a lakásom ajtajában, a legrosszabbtól tartva nyitottam ajtót.  Számtalan ötlet fordult meg a fejemben, még a becsületsértési pert sem zártam ki a lehetőségek közül, de meglépő módon, ahelyett hogy rám förmedt volna, munkaajánlattal állt elő. Most pedig itt vagyok, és ugyan soha nem voltam egy agytröszt biológiából, de arra még emlékszem az iskolában tanultakból, hogy a Tarantula Brazíliában és Venezuelában őshonos mivel ott biztosított számára az állandó páratartalom. Ebből mi következik?
Amennyiben valóban igaz lenne, amit állít, már régen csodaszámba ment volna, hogy itt a pusztában, terrárium nélkül életben maradt. Ennyire hülyének néz ez a pasas? Attól, hogy szőke vagyok, még nem kellene általánosítania. Habár mostanában többször is beigazolódott, nagy mestere vagyok az elhamarkodott következtetéseknek, így hát ajánlatos inkább meg sem szólalnom.
- Tudom mi jár a fejedben…Szöszi – indult el ismét a ház felé, ravaszul vigyorogva.
- Azt csak hiszed… Szépfiú – Nehogy már az övé legyen az utolsó szó.
Hűvös nyugalmat erőltetve magamra, követtem őt a házba, s közben próbáltam lelkiekben felkészülni, a rám váró megpróbáltatásokra. Félve, mondhatni reszketve léptem be az ajtón, s amint tettem egy lépést a ház belsejébe, a szemem elé tárló látványtól, még a szőr is felállt a hátamon. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas pókhálót. És legrémisztőbb az egészben, viszont az a „szörnyeteg” volt, ami prédára várva csücsült a háló középén. Patrick csupán rám akart ijeszteni és próbára akart tenni a madárpókos dumájával, de most még a beígért tarantulának is jobban örültem volna, mint a velem szemben leselkedő, hatalmasra nőtt példánynak. Szinte megfagyott az ereimben a vér, amikor az a förtelmes jószág, komótosan megindult felénk. Soha nem iszonyodtam a pókoktól, de ez a „valami”, olyan érzetet keltett bennem, mintha egyenesen egy horrorfilm közepébe csöppentem volna.
- Pat…rick – dadogtam ledermedve.
- Nyugi Szöszi! Ő jobban tart tőled, mit te tőle - fogta meg a karomat, mire ijedtemben felsikoltottam.
- Ezt a dögöt fogjuk fényképezni?
Istenem, hogy te mekkora marha vagy! Miért kérdezel olyat, amire egyértelmű a válasz. Már csak az a nagy kérdés, mit értett Patrick kihívás alatt!?
- Gyere, még sok dolgunk van, mielőtt belekezdünk. – rázott fel mélázásomból.
- Nekem milyen szerepet szántál?
- Vedd úgy hogy te vagy az asszisztensem.
- Mi lesz a feladatom?
- A kezem alá dolgozol. Kicseréled az objektív lencséket, figyelsz az UV fényre, és a te látod el élelemmel a pókot.
Az a bestia pedig mintha csak erre a kijelentésre várt volna, egy pillanatra sem véve le rólunk a gürü szemeit, elérte a háló szélét.
- Hiányzik a barátod? – váltott témát váratlanul Patrick.
Rettenetesen hiányzott Eric. Lassan két hete annak, hogy elutazott.  Persze tartottuk a kapcsolatot, napi szinten, telefonon és emailban is, de azt egyikünk sem tudta, mikor láthatjuk újra egymást.
- Igen, nagyon
- Kihívást említettem igaz? - vigyorgott rám rejtélyesen - Holnap Stockholmban lesz megbeszélésem…
- És? Ez mennyiben érint ez engem? - Utálom a félbehagyott a mondatokat.
Patrick tekintete ismét a pókra vándorolt, amelyből azonnal leszűrtem, az a bizonyos kihívás, összefüggésben van a padlón mászkáló nyolclábú szörnnyel.
- Ugye nem az, amire gondolok? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Attól függ, mire gondolsz.
- Testi közelségbe kell kerülnöm nyolclábú barátunkkal – böktem ki
Patrick mosolya felért egy igennel.
- Nem kötelezlek semmire, de ha úgy döntesz, van elég bátorságod, a feladat kivitelezéséhez, amivel engem is hozzásegítesz a tökéletes felvételekhez, nagyban megkönnyítve a munkámat, én is segítek neked… - itt néhány másodperc szünet következett – Velem jöhetsz Stockholmba, és meglepheted a szívszerelmedet.
Láthatom őt! Elutazhatok hozzá! – Ujjongtam magamban. Ericért lenyelem a békát. Bármit is kér Patrick, megteszem. Ilyen lehetőséget, nem hagyhatok elúszni.
- Rendben! Áll az alku!
- Jól meggondoltad? – nézett rám hitetlenkedve.
- Igen! Mond, mit kell tennem.
- Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjuk, mekkorára nőtt, pókanyó, a tenyeredbe kell venned, de mindezt csak a fotózás legvégén és legfeljebb egy, másfél percre.
Miután másodszor is megerősítettem Patrick-et az elhatározásomban, kipakoltuk a gépeket, és a tartozékokat, elhelyeztük a lámpákat, ezután megkezdődött az órák hosszat tartó fotózás. Egy idő után, már egyáltalán nem feszélyezett, sem, a pók sem az, hogy közben besötétedett és az összes fényforrásunk mindössze két, halvány fényű UV lámpa. A tudat, hogy hamarosan Erickel lehetek, adott erőt, hogy könnyedén átvészeljem az éjszakát. Hajnali egy óra körül, jött el az ideje a színrelépésemnek. A fogaimat összeszorítva hagytam, hogy Patrick a tenyerembe rakja az óriásira nőtt csúfságot, majd többször egymásután nagy levegőt véve, igyekezetem legyőzni a félelmemet. Emeld feljebb a kezed. Hajlítsd be az ujjadat…- záporoztak az utasítások, míg végül elhangzott, amire mindvégig annyira vártam – És… vége.

Amint bezártam magam mögött az ajtót az álmosság ólomsúlyként nehezedett rám. Mielőtt végleg elmerültem az álmok birodalmában, még beállítottam az ébresztőórát, és perceken belül aludtam is, mint a bunda.

Reggel nyolc órakor, - túlzás lenne azt állítani, hogy frissen és kipihenten - de annál nagyobb izgalommal, szálltam be Patrick mellé.
- Köszönöm, hogy magaddal viszel. – fordultam felé, hálatelt szívvel.
- Megdolgoztál érte… Szöszi…-  húzta pajkos mosolyra a száját.

Alig félórányi autókázást követően, Patrick egy kisebb, mit utóbb kiderült, magánrepülőtér parkolójában állította le a kocsit, majd miután magához vette a csomagjainkat, elindult a hangár felé, ahova, mint egy pincsikutya követtem őt.
- Most pedig bemutatom neked az én drágámat -  jelentette ki csillogó szemmel és sietős léptekkel megindult a hangárba, egy hófehér, kb. tíz- tizenöt méter hosszú, Cessna kisgép felé. – Alexandra ő itt Sunny, egy kisméretű, kéthajtóműves, Cessna Citation 307. Gyűlölök várakozni, és ki nem állhatom a zsúfolt reptereket, ezért vásároltam Sunny-t. Ő elrepít bárhová, akár a mennyekbe is.

Egy repülőgép, amit Sunny-nak hívnak, milyen meglepetéseket tartogat még számomra, ez a pasi?
- Pilóta is jár ehhez a csodagéphez? – csúszott ki önkéntelenül a számon.
- Itt áll előtted!
- Van egyáltalán olyan dolog, amihez nem értesz?
Le a kalappal Patrick előtt. Nem csak hogy a világ egyik legprofibb fotósa, és nagy állatvédő, még pilótavizsgával is rendelkezik.  Biztos vagyok benne, hogy tartogat még meglepetéseket a tarsolyában. Amennyire kezdetben ki nem állhattam, most annyira kedvelem. Jó barát és önzetlen, ami nagy szó, ha azt vesszük, hogy ő a felső tízezerbe tartozik. Milliomos, sikeres, és… na, jó meleg, De ez cseppet sem ront az összhatáson…

Négy órás repülőút után - hosszú hónapok elteltével – ismét Svéd földre léphettem. Patrick kitűnő pilótának bizonyult, mellette egy percig sem éreztem veszélyben magam. Nem sokkal a leszállást követően, már a szállásunkat intéztük. Pontosabban az enyémet, ugyanis Patrick már jó előre gondoskodott a szállásáról és lefoglalt magának egy lakosztályt a Hotel Inn-ben. Amikor szóba került ki hol tölti az elkövetkezendő két éjszakát, azonnal felajánlotta, hogy az itt tartózkodásunk idejére, beköltözhetek a lakosztály három szobája közül az egyikbe, de nem szándékoztam őt kihasználni, - így is a lekötelezettje voltam, hiszen nélküle, legfeljebb csak álmodhattam volna erről az utazásról - ezért kerestem egy árban és színvonalban is elfogadható panziót, Eric lakása közelében.
Miután elfoglaltam a szobámat, egy kezdett körvonalazódni a fejemben. Az ötletet, a Patrick által rám ragasztott, becenév adta. Nem is teketóriáztam sokat. Gyors zuhany és egy nagy csésze kávé után, kerestem egy a pénztárcámnak is megfelelő fodrászüzletet, ahol szerencsére, beszéltek angolul, és egy óra múltán, vállig érő, barna hajjal távoztam a szalonból. A panzió felé sétálva, egy hirdetőoszlopról Eric arca mosolygott rám, alatta a koncert helyszíne és dátuma, ami történtessen éppen aznapra esett. A panzióba visszatérve – svéd nyelvtudás hiányában - a recepciós hölgy segítségét voltam kénytelen igénybe venni, Néhány percnyi telefonálás és máris volt jegyem az esti koncertre. Választhattam, vagy a koncert előtt bemegyek a jegyirodába, vagy feláron kiküldik futárral a jegyet. Én az utóbbi mellett döntöttem. Alighogy visszatértem a szobámba, megszólalt a mobilom.
- Szia szívem. Nagyon Hiányzol – Hallottam meg szerelmem bársonyos hangját.
- Szia! Te is nagyon hiányzol nekem - A szívem a torkomban dobogott, a tudat, hogy este látni fogom, hihetetlen izgalommal töltött el.
- Most éppen mi jót csinálsz?
- Fekszem az ágyon – Ami, ha úgy vesszük, megfelelt a valóságnak, ha leszámítjuk, hogy ez az ágy, a lakásától ötutcányira volt.
- Szívesen lennék most melletted… Megmasszíroználak.- suttogta vágytól izzó hangon.
- De jó is lenne… - sóhajtottam álmodozón, s rögtön eszembe is jutott, az esti koncertje, így arról kezdtem faggatni.
- A Skanzenben lesz ma fellépésünk. Ott ahol az első randink volt. Bárcsak te is itt lehetnél – a hangjából és hangsúlyból is kiérződött, mennyire szenved a távolléttől.

Még pár percig beszélgettünk, és fájó búcsút vettünk egymástól. Pokolian nehéz volt megállnom, hogy ne leplezzem le az esti meglepetést. Fáradt voltam és elcsigázott, az átvirrasztott éjszakától, mégsem bírtam egy pillanatra sem lehunyni a szemem. Este hat óra tájban, talpig feketében (fekete hímzett farmerben és a hozzá tartozó ugyancsak hímzett farmerdzsekiben indultam el a koncert helyszínére.
A kígyózó sor, az első koncertet juttatta eszembe. Akkor Megannal és Katjával jöttem el, és a személyzeti bejáraton jutottunk be. Most azonban türelmesen végig kellett várnom a soromat, és ha nem is közvetlenül a kiugró rész előtt – ahol szegény a melleimet bámulta, és emiatt elakadt a szava is - de olyan helyre sikerült állnom, ahol biztosra vehettem, észre fog venni. Rövidesen megszólaltak a Masqurade első akkordjai, és mint akkor nyáron, ezen az estén is az aranyszínű álarc fedte az arcát. A dal második felénél, elindult a kiugró rész felé, majd tőlem két méterre a színpad szélén megállt. A múlt megismételte önmagát. Gyönyörű barna szemei fel-le cikáztak a közönség sorain - amit a maszkkal ügyesen álcázott, és pillanatokon belül magamon éreztem fürkésző tekintetét. A szívem szinte a torkomban verdesett, szabadulni akart, mint valami kalitkába zárt kismadár. Amikor tekintetem találkozott az övével, eszméletlen tűz gyúlt lángra a testemben. Mélyen egymás szemébe néztünk, tekintetünk összekapcsolódott, s akkor sem szakadt el egymástól, amikor elhajította a maszkot…

39. Fejezet Igaz Szerelem

/Eric szemszöge/

Mi a francot rostokolok én itt? Ez nem én vagyok! Itt ülök ebben a nyamvadt kocsiban és bujkálok a nyilvánosság elől, és mindezt miért, mert egy lány - aki nem meri, vagy akarja felvállalni a kapcsolatunkat - teljesen magába bolondított. Ennek mihamarabb véget kell vetnem. Ha továbbra sem lesz képes, elfogadni az én életstílusomat – akármennyire bolondulok is érte -  nincs jövője, a kapcsolatunknak. Amúgy is a feje tetejére állította már az életemet.  Lassan már azt sem tudom, ki vagyok. Úgy viselkedtem, mint akinek, elmentek otthonról. Az még hagyján, hogy dalban esedezem a bocsánatáért, de amint felmerül az első akadály, veszem a nyúlcipőt és lelépek. Nem terhes, megkönnyebbülhetek. Most még. De tegyük fel, beüt a krah, akkor mit fogok tenni? Egy gyereknek apa kell, én viszont nem szándékozom a közeljövőben igába hajtani a fejem.  Évekig keményen dolgoztam azért, hogy eljussak oda, ahol most tartok. A karrierem most szárnyal csak igazán. Az albumomat veszik mint a cukrot. Arról nem is beszélve, hogy az előjegyzési naptáram, egy évre előre betelt.Jövő héten véget ér, az egy hónapos szabadságom, és megkezdődnek a véget nem érő, koncert sorozatok…

A mélyreható önelemzésről, abban a percben meg is feledkeztem, amint megpillantottam őt. Boldog, önfeledt mosoly ült ki az arcára,  miközben gyors léptekkel közeledett a kocsi felé. Bassza meg! Történt valami, abban a szállodában. Hogy az a! A kapcsolatunk elemzése közben, teljesen kiment a fejemből, ami miatt tulajdonképpen ide jöttünk. A találkozó ezzel a szépfiúval.
Egyszeriben eszeveszett vágy szállta meg a testem. Magam sem tudom mi ütött belém, végig sem gondoltam ennek a következményeit, feltéptem az ajtót és a kocsihoz szorítottam.
- Eric, megláthatnak – suttogta csillogó szemekkel.
- Nem érdekel – Hogy mennyire nem zavar  a esetleges közönségünk, azon nyomban be is bizonyítottam. Ajkaimmal ajkai után kaptam, és nyelvemmel követelőzően a szájába nyomultam. A halk sóhaj, mely torka mélyéről szakadt fel, szinte az őrületbe kergetett. Érezni, érinteni akartam bársonyos bőrét. Képtelen voltam megálljt parancsolni őrjöngő vágyaimnak. Térdemmel szétfeszítve combjait, nyomtam, csípőmet, ágyékának, miközben kezemmel utat törtem a kabát, majd a felsője alá. Mámorító érzés volt így csókolni és símogatni. De többre vágytam sokkal többre. Bársonyos meleg bőrén végigcikázó apró remegések, elárulták , benne is fellángolt a vágyakozás. Ha most egy sötét, kihalt parkolóban lennénk egy percig sem tétováznék, lerángatnám róla a nadrágot és itt helyben elmerülnék a combjait között. Csakhogy fényes nappal van, a parkoló is zsúfolásig megtelt, és ha nem akarom, hogy közszemérem sértés miatt pert akasszanak a nyakamba, most rögtön le kell állnom.

A józan ész szavára hallgatva - bármilyen nehezemre is esett -  elszakadtam édes ajkaitól, kinyitottam előtte a kocsiajtót, majd miután beszállt én is elfoglaltam a helyem a volánnál. Mereven figyeltem a forgalmat, tudtam ha csak egy pillantást is vetek rá, megint elvesztem az eszem. Hosszú percekig ültünk teljes némaságban, elmerülve a gondolatainkban, és csak miután, elhagytuk a várost, és felhajtottam az autópályára, törtük meg a csendet.
- Mesélj! Hogy sikerült a találkozó?
- Patrick igazi úriember. – Na, ez már rosszul kezdődik.
- Bepróbálkozott nálad?
- Nem…Ne vagyok az esete. De te…
Ezt meg hogy érti? Mi van velem? Gyűlölöm a macska-egér játékot. Miért nem mondja ki kerek-perec amire gondol.
- De én?
- Neked lenne félni valód! – Szemem sarkából, egy pillantást vettem rá. Zöld szeme, gyanúsan csillogott.
- Kicsim. Így is alig bírok magammal. Ha kérhetlek ne cincáld az idegeimet.
- Imádlak, és megnyugtathatom féltékeny kis szívedet, Patrick- et hidegen hagyják a nők. Miután kis híján rávágtam az ajtót, közölte velem, és most szó szerint idézem. „ha valakit ágyba akarnék vinni, az nem te lennél, hanem a barátod Eric”  - vigyorgott rám.
Ekkor végre nekem is leesett a tantusz. A tökéletes szépfiúnak mégis van egy apró hibája, mégpedig a nemi hovatartozása. A gyötrő féltékenység egy csapásra eltűnt, s helyét a megkönnyebbülés vette át. Oké, az egy dolog, hogy meleg, manapság ez már eléggé elterjedt az ismert emberek körében, de vajon honnan tudott rólam? Lexi, mintha csak megérezte volna, milyen kérdés foglalkoztat, ekképp folytatatta:
- Attól tartok Patrick előtt nem maradtak titkaink. Magánnyomozót állított ránk. Még azt is tudta, hogy veled jöttem és lent vártál rám a kocsiban - fejezte be, mire iszonyat dühös lettem.
- Ezért rendelt magához?
- Nem, dehogyis. Patrick miután látta a Braham parkról készült képeimet, felajánlotta, hogy egy képzett fotós mindenre megtanít, amit a fotózásról tudni lehet, és segít a karrierem beindításában is…
- Kicsim, ez minden vágyad. Elfogadtad az ajánlatot?
- Nem…
Neem? Elutasított egy olyan lehetőséget, amelyre mindig is várt? Akkor mégiscsak történnie kellett valaminek.
- Na jó bevallom, elhamarkodottan vontam le bizonyos következtetéseket… és le kurafiztam. – sóhajtott elkínzottan
- Le kurafiztad? – Imádom, egyszerűen elképesztő ez a csaj!
- Aha. De akkor még nem tudtam, hogy a pasikhoz vonzódik. Az utolsó pillanatban, amikor már csukódott be a liftajtó, ugrott be mellém és világosított fel a nemi identitásáról. De kár is rá vesztegetni a szót, azok után, hogy vérig sértettem, nem hiszem, hogy hallani fogok még róla. Hacsak nem perel be becsületsértésért.
- Patrick egy időre jegelve. Akkor beszéljünk kettőnkről. – Ideje előhozakodni a kapcsolatunk felvállalásával. – Lexi, nem akarok tovább bujkálni és titkolózni.
- Ezt megértem! Tudom milyen kínos lehet ez neked – Basszus! Félreértette!
- Kicsim! Nem szakítani akarok, épp ellenkezőleg. Szeretném a nyilvánosság előtt is felvállalni a kapcsolatunkat. De ehhez a te beleegyezésed is szükséges.
Feszülten vártam a válaszát. Arca elgondolkodóvá vált, úgy tűnt erre az eshetőségre még mindig nem készült fel. Fél percnyi, idegtépő várakozás után végre megszólalt.
- Hogyan kezdjünk hozzá? – Jól hallom? Ez most igent jelent? Hát persze, hogy azt.
Ennyire nehéz lenne a felfogásod? Lexi, igent mondott. Zöld utat kaptál. Elmosolyodtam. Úgy éreztem, mostantól minden csak jobb lehet.
- Ne tervezzünk meg előre, legyen spontán a dolog! Mozi, étterem, séta a parkban, lopott csókok és máris ráharap a sajtó. Felkészültél erre?
- Érted bármire… - mosolygott rám édesen.

Mélyen a szemébe néztem és azt kívántam, bárcsak valahol máshol lennénk.
Voltak már nők az életemben, olyanok is akik megdobogtatták a szívemet, s akik szívében én is tudtam szép emlékeket hagyni magam után, de olyan mint Lexi még sohasem. Imádom őt, s ha tehetném, magammal vinném őt Stockholmba, de tudom ez még korai, egyenlőre be kell érnem azzal, hogy kész kilépni a nyilvánosság elé. És ha jobban belegondolok, már ez is nagy szó. Attól a perctől, hogy a kapcsolatunknak híre megy, egy perc nyugtunk sem lesz. Ízekre szedi őt a sajtó. Ezzel ő is tisztában van, mégis a vállára vette ezt a terhet. Értünk. Kettőnkért. Ezt a kincset meg kell becsülnöm és soha többé el nem engedem. Ha majd megnősülök, csak ő jöhet szóba, senki más. Már csak az a nagy kérdés, kibírja-e a kapcsolatunk a körülöttem lévő médiacirkuszt!? Ez sajnos még a jövő titka. Még súlyos éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy a kérdésre megszülethessen a válasz…

Késő este, egy autósbüfében tett rövid kitérő után értünk be a városba és abban a pillanatban, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, minden eddig elfojtott vágyamat beleadva, vetettem rá magam mámorítóan édes ajkaira.
- Mindennél jobban akarlak. Most – nyögtem ki, amikor egy röpke pillanatra elszakadtak ajkaink egymástól. Erre az egyre szűkebbé váló nadrágom is tökéletes bizonyítékot szolgáltatott. A kérdéses ruhadarabot már-már szétfeszítette ágaskodó vágyam.
- Tudod hol van a hálószobám – kacsintott rám kacéran.
- Tudom kicsim, de odáig most nem jutunk el.
Testemmel a falhoz nyomtam, villámgyorsan megszabadítottam a kabátjától, és addig gyűrtem felfelé a felsőjét, amíg szabaddá nem váltak gyönyörű mellei. Lágyan végighúztam ujjaimat a selymes bőrén, majd ujjaim közé csippentettem ágaskodó mellbimbóit. A gyengéd érintésre, egész testében megremegett. Egyik tenyerem a mellére simult, mire hátravetve a fejét, szemeit lehunyva, hangosan nyögdécselni kezdett. Végighúztam a nyelvemet nyaka törékeny ívén, majd lefelé indultam, hogy melleit becézgető ujjaimat, ajkaim válthassák fel.
Mialatt a szám a melleire siklott, a kezeim sem maradtak tétlenek. Amíg jobb kezem a mellén pihent, addig a bal becsusszant a nadrágjába. Abban a pillanatban, ahogy ujjaim besiklottak a falatnyi bugyi alá és megérintettem nőiessége lángoló középpontját, Lexi ajkát hangos sikoly hagyta el. Szerelmem ilyen fajta megnyilvánulása, csak még jobban feltüzelt. Már nem elégedtem meg, pusztán az érintéssel. Egy szempillantás alatt lekerült róla a nadrág, ezt  követte a parányi fehérnemű is. Ajkaimat elszakítva a melléről, leheletnyi csókokkal borítva a köldökét és hasát,  haladtam egyre lejjebb, a végső célom felé. Ölének forrósága és íze valósággal megrészegített. Ahogy nyelvemmel kóstolgatni kezdtem, egyre fájóbb lüktetést éreztem saját lábaim között. Arra vágytam hogy, egyszerre ízlelhessem és érezhessem őt, ezért, mialatt nyelvemmel duzzadt csiklóját kóstolgattam, egyik ujjammal mélyen elmerültem a remegő kis hasadékban. Szerelmem, a vállamba kapaszkodva, remegő testtel, válaszolt minden egyes nyelvcsapásomra. Ekkorra már két ujjammal mozogtam benne.
Hallottam, hogy kéjesen nyögdécselni kezd, éreztem ahogy izmai megfeszülnek.
- Eric, kérlek…szeretném… – Suttogta elcsukló hangon.
- Mond, mit szeretnél. – Sejtettem én nagyon is jól, de az ő szájából akartam hallani.
- Magamban akarlak érezni… most
Ilyen invitálásra, ki tudna nemet mondani? Ujjaim és nyelvem már megtapasztalhatták vágyai forró bizonyítékát, és már én is türelmetlenül vártam, hogy kőkemény férfiasságom is érezhesse ezt a csodát. Szélsebesen lerángattam magamról a ruhámat, mígnem anyaszült meztelenül nem álltam szerelmem előtt. Ezután róla is lekerültek az utolsó zavaró ruhadarabok.
- Itt akarod? Állva? – kérdeztem rá hitetlenkedve.
Nem volt szükség szavakra, a tettei magukért beszéltek. Ujjai duzzadó férfiasságom köré fonódtak, majd végtelen gyengédséggel simogatni kezdett, ezzel az a elviselhetetlenségig szítva bennem a vágyat. Már nem tudtam türtőztetni magam, és széttárt combjai alá nyúlva emeltem az ölemhez, míg ő lábait csípőm köré kulcsolva szorított egyre szorosabban magához.  Tekintetünk egy pillanatra sem vált el egymástól, így láthattam, ahogy szemei elfelhősödnek a vágytól és hallhattam az elragadtatott kis sikolyt, miközben, egy erőteljes lökéssel elmerültem vágytól nedvedző öle rejtekében. Lassan megmozdítottam a csípőmet, mire ő élvezettel nyögött fel, majd egyre gyorsuló iramban, mély lökésekkel, igyekeztem mindkettőnk élvezetét a végletekig fokozni. Rövidesen a nyögések egyre kéjesebbekké és hangosabbá váltak. Egész testében remegett, de nem csak ő, hanem én is. Már így is mennyei gyönyörűséget okozott, ahogy hallgattam apró sikolyait, ahogy éreztem körmeit belefúródni a vállamba. A gyönyör közeledtével, mozdulataim, gyorsabbá, sürgetőbbé, Lexi remegései és sikolyai egyre intenzívebbé váltak. Ajkaink perszelő csókban forrtak össze, s boldogan, önfeledten adtuk át magunkat, a beteljesülő szerelem egyre magasabbra csapó hullámverésének. Egyekké váltunk, teljesen egyekké. Eggyé válva lebegtünk a boldogság végtelenjében. Éreztem, ahogy összerándul a karjaimban, és a nevemet kiáltja, tudtam, hogy csupán másodpercek választják el a gyönyörtől, ezért egyre hevesebb lökésekkel igyekeztem  a csúcs felé. Egy másodperccel később éreztem, hogy ő máris megremeg, majd szinte ugyanabban a pillanatban egy utolsó lökéssel megadtam magam a beteljesülésnek.

A szerelem, és a boldogság hihetetlen magaslataiba emelkedtünk, miközben csillagok milliárdjai jártak körülöttünk körtáncot. Egy csillogó, sziporkázó pillanatban bekövetkezett a csoda, a túlszárnyalhatatlan, a kimondhatatlan a feledhetetlen. Elszakadva a valós világtól az egybeolvadás varázsában, a magunk teremtette, külön személyes világunkban élveztük azt az élményt, amikor férfi és nő szíve egyazon ritmusra dobban…

38. Fejezet Tűzpróba

A mosogatónak támaszkodva kortyolgattam a kávét, s közben Ericet figyeltem. Sejtelemem sem volt, mire számíthatok, az iménti párbeszéd után. Láttam a szemében, hogy gondolatban mérföldekkel távol jár.
- Ne haragudj, de most gondolkodnom kell. Majd jelentkezem – tette le az üres csészét, nagy koppanással az asztalra, majd egy gyors szájra puszi után, sietve a folyosó felé vette az irányt. Úgy menekült, mint akit, puskával a hátában üldöznek. Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, s mire felocsúdtam, már csak hűlt helyét találtam.

Egész nap lestem az ajtót és vártam, hogy megszólaljon a csengő. Este enyhe hasgörccsel indultam a fürdőszobába. Az apró vérfoltot megpillantva, egyik szemem sírt a másik pedig nevetett. Nem vagyok terhes – sóhajtottam szomorúan.    
Újabb két nap telt el, és Eric továbbra sem hallatott magáról. Az idő múlásával a csalódottságom, féktelen dühbe csapott át. Gondolkodnod kell? Hát tedd csak azt, de engem felejts el örökre. – füstölögtem magamban. - Eljátszottad az utolsó esélyedet is. Kész, vége befejeztem veled.

A döntésemet követő napon - ami a negyedik Eric nélkül töltött napom volt - éppen szerény reggelim mellett ültem a konyhában, amikor hangos csörgéssel, szinte belehasítva a csendbe szólalt meg a folyosón a telefon. Sietős léptekkel indultam a készülékhez - amit nem sokkal a költőzésem után, szereztem be - és közben azon tanakodtam, ki kereshet. Max-en és Sandrán kívül senki nem tudja a számot, lévén, hogy már a beköttetéskor titkosíttattam.
- Igen, tessék! – vettem fel a gondolataimba merülve.
- Alexandra Smith-szel beszélek? - a vonal túl végén egy kellemes férfihang szólalt meg.
- Igen, én vagyok!
- Üdvözlöm Alexandra, Patrick Flanagan vagyok.
- Üdvözlöm Patrick, miben segíthetek? – Valahonnét ismerősnek tűnt a név, de jelen pillanatban, nem tudtam hova tegyem.
- A Pályázatra küldött képeiről szeretnék önnel beszélni. Ön készítette a képeket, ugye?


A képek! Régen el is feledkeztem róluk. Nem sokkal a költözésem után figyeltem fel egy fotó pályázatra és próba szerencse alapon, feltöltöttem néhányat a Braham Parkról készültekből. Határozott célom, egyáltalán nem volt vele, inkább nevezném egyfajta unaloműzésnek. Akkor minden lehetőséget megragadtam a felejtésre, a pályázat is ezt a célt szolgálta.
- Igen, én!
- Ön kimondottan tehetséges. Ezt a tehetséget pedig nem szabad hagyni, elkallódni. Éppen ezért lenne egy ajánlatom az ön számára, viszont ehhez elengedhetetlen a személyes találkozás. Szerdán, azaz két nap múlva, lesz egy megbeszélésem Glasgowban, ha önnek is megfelel Alexandra, ott megejthetnénk a találkozót. Nos?

Patrick szavai, jóleső melegséggel töltöttek el, emellett fúrta az oldalamat a kíváncsiság is.  Végre kiszabadulhatok ebből a nyomasztó környezetből. Szeretem a lakásomat, de Eric „jóvoltából” most ezt is börtönnek érzem. Hülye lennék, nem elfogadni a meghívást. Még mielőtt meggondolhattam volna, gyorsan igent mondtam.
- Rendben Alexandra. Akkor szerdán találkozunk az Albion hotelban.

Órákkal a telefonbeszélgetés után – Max sörözőjében - is Patrick szavai jártak a fejemben. Úgy éreztem ezt a nem mindennapi hírt, meg kell osztanom valakivel és erre a legalkalmasabbnak Max-et találtam.
- Lexi, merre jársz? – vigyorgott rám Max.
- Szerdán elutazom -  jelentettem ki, kíváncsian lesve a reakcióját.
- Nocsak! Hova?
- Glasgowba. – Max meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Lexi, nem húzd már az idegeimet. Ki vele…
- Patrick Flanagannel találkozom. Tetszettek neki a képeim…- Max elhűlve bámult rám, aminek nem értettem az okát. – Hahó Max, most én kérdezem, merre jársz.
Max a pult alá nyúlva, egy újságot húzott elő, majd egy szó nélkül a pultra dobta. A National Geographic egy példányát nyomta az orrom alá.
- Lexi, te megfogtad az Isten lábát.
Most rajtam volt az értetlenkedés sora.
- Nyisd ki a huszonhatodik oldalon.
Engedelmesen, kerestem meg a megadott oldalszámot. A szemem szinte odatapadt a lapra.
- Patrick… Flanagan… a..a.. –  A látványtól kisebb sokk ért. Nem tudtam folytatni, amit akartam, így a mondatot Max fejezte be helyettem.  
- A National Geographic fotósa. Most már érted, miért mondtam, hogy megfogtad az Isten lábát?
- Igen, értem.
- Partick felfigyelt a képeidre, ez egyenes út a hírnévhez.
- Max, én nem vagyok profi.
- Még nem, viszont ha Patrick a szárnyai alá vesz, az leszel. Ő tud róla? – Nem kellett kimondani a nevet, anélkül is tudtam kire céloz.
- Nem, nem tud róla – vontam meg lazán a vállam.
- Mostmár igen – hallottam meg a hátam mögött annak a személynek a hangját, akit a legkevésbé sem kívántam látni.
- Szóval Glasgowba utazol.  – ült le a mellettem lévő székre. – Nem félsz attól, hogy a vén pojáca ágyba akar vinni?

Hogy lehet valaki ennyire közönséges? Olyan düh lángolt fel bensőmben, amit még soha nem éreztem.
Max megsejthette, mi játszódik le bennem. Gyorsan tovább lapozott az újságban, és egy eszméletlenül helyes pasira rámutatva kijelentette, ő Patrick Flanagan. – kifogva ezzel Eric vitorlájából a szelet.

- Patrick, harmincegy éves, nőtlen, többszörös milliomos, és mint látod, pasinak sem utolsó. – sorolta a tényeket Max, titokban rám kacsintva.
- Nem utazhatsz el! – fordított maga felé Eric.
Max kis játéka megtette a hatását. Eric összeszorított szájjal, szikrázó tekintettel méregetett. Egyetlen szikra hiányzott a robbanáshoz.
- Elutazom! Téma lezárva. Max köszönöm az italt és a felvilágosítást is. Ezen adatok tükrében, még az eddigieknél is jobban várom a találkozót. – búcsúztam el, Ericet egy pillantásra sem méltatva.

Miközben hazafelé sétáltam, egyre csak ő járt az eszemben. A pokol legmélyebb bugyraiba száműztem gondolatban. Haragudtam magamra is, hogy még mindig hatással van rám. Nekem most elvileg, Patrick Flanaganra kellene koncentrálnom, de nem tudok, mert Eric arca minduntalan a gondolataimba kúszik.
Hazaérve, első utam a fürdőszobába vezetett. Ledobáltam magamról a ruháimat, beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra a meleg vizet.
Puha köntösbe burkolózva indultam a szobámba, de azt már valaki, önkényesen elfoglalta.
- Mit keresel te itt? – szegeztem neki dühödten a kérdést.
- Téged várlak.
- Mi az már nem kell gondolkodnod? – Nem hagyhattam ki ezt az oldalvágást.
- Ezt megérdemeltem.  Sajnálom kicsim, beijedtem, de mentségemül szolgáljon, hogy eszemben sem volt lelépni.
A tekintetében volt valami, ami azt sugallta, hihetek neki.
- Nem vagyok terhes – Úgy ejtettem ki a szavakat, mintha ez, teljesen hétköznapi dolog lenne. Azt nem tudhatta, hogy titokban, már beleéltem magam az anya szerepbe.
- Ha az lennél, az sem változtatna a kettőnk kapcsolatán.
Most ijedtem csak meg igazán. Ez nagyon nem hangzik jól…
- Miért?  - csuklott el a hangom.
Eric két lépéssel átszelte, a parányi szobát, a karjaiba kapott és meg sem állt velem az ágyig.
- Volt időm gondolkodni. Szerelek! És most itt ebben a szent pillanatban, megígérem, ha a csodálatos, semmihez sem fogható szeretkezéseinknek gyümölcse fogan, akkor is melletted leszek.
- Ezt csak azért mondod, mert nem akarod, hogy találkozzak Patrickkal.
- Látod kicsim, megint tévedsz. Ott leszel a találkozón, csak annyit kérek, engedd meg, hogy elkísérjelek. – fájdalom, szomorúság és végtelen szerelem tükröződött rám tekintetéből.
Ilyen megható szerelmi vallomás után, lehet haragudni bárkire is? Dehogy lehet!
- Én is szeretlek! – cirógattam lágyan körbe ajkai ívét.
- Nagyon kívánlak – hajolt fölém.
- Most nem… - mondandómat szenvedélyes csókkal fojtotta belém. Csak nagy sokára szakadtak el ajkaink egymástól.  
- Tudom, hogy nem alkalmas… - Eric tekintete az éjjeliszekrényen álló kis dobozkára tévedt.
Tudta! Elárulta a tamponos dobozra vetett pillantása. Na, megállj csak.
- Mit szólnál hozzá, ha beszereznénk néhány csomag óvszert? – Azzal vágtam vissza, amit a legjobban gyűlölt. Az első szeretkezésünk éjszakáján, beszélgettünk a védekezésről, és akkor a drága elszólta magát. Ő is azt vallja, mint a pasik nagy százaléka, hogy óvszerrel szeretkezni olyan, mint zokniban lábat mosni. Ezt a kijelentését azonnal korrigálta, mondván: nem híve az alkalmi kapcsolatoknak, így nem áll fent a veszélye, hogy elkapjon bármilyen nemi betegséget is.
- Ha nagyon muszáj.
Ezt olyan bánatosan mondta, hogy elnevettem magam.
- Élvezed, hogy gyötörhetsz? – Forró testével egy szempillantás alatt maga alá gyűrt. Egy pillanatig csak bámultunk egymás szemébe, majd pillantása a számra siklott. Hallottam, hogy elakad a lélegzete, láttam a vágyat a szemében és ezúttal kissé hevesebben csapott le ajkaimra. Érzékeimet megrészegítő nyelve bebocsátást kért a számba, amit én örömmel meg is adtam neki. Nyelvünk vad csatát vívott, és éreztem, hogy nekem nem elég ennyi, egészen akarom őt. Elvesztettem egy pillanatra a józan eszemet, de Eric még szerencsére időben leállított. Összebújva, szerelmes ölelésben, léptük át az álmok kapuját.

Szerdán a kora délutáni órákban értünk be Glasgowba, majd húszpercnyi furikázás után, találtuk rá az Albion hotelre. Eric, a nagy ismertségre való tekintettel, úgy döntött a kocsiban vár meg. Szívem a torkomban dobogott, amikor beléptem a fényűző szálloda ajtaján. Fogalmam sem volt, mi vár még rám. A recepciónál álló hölgy, szúrós tekintettel, már-már lefitymálóan nézett végig rajtam, ám amikor kiejtettem a számon Partick Flanagan nevét, egy csapásra megváltozott a hozzáállása, és mindenben készségesnek mutatkozott. Nem túlzok, ha azt mondom, körbeudvarolt. Patrick, persze nem ereszkedett le a pórnép közé, engem rendelt fel a lakosztályába. Mégis mit vártam, egy olyan férfitól, akit felvet a pénz és a nők a lábai előtt hevernek?
Kínosan feszengtem a liftben és próbáltam megregulázni a légzésemet. Piszkosul zavarban voltam, ami a londiner figyelmét sem kerülte el.
A lift a nyolcadik emeleten, állt meg. Vettem egy utolsó mély lélegzetet és kiléptem a kék bársony szőnyeggel borított folyosóra, ahol maga a nagy Patrick Flanagan várt rám.
- Alexandra Smith?  - A újságban látott kép, csupán halovány utánzata volt annak a képnek, ami a szemem elé tárult. Úgy nézett ki, mint aki, most lépett le, egy divatlap címoldaláról. Ez a pasi, még az én szívemet is megdobogtatta, pedig az enyém már foglalt, az csak és kizárólag Ericé. Senki másé. De mint, ahogy azt mondják is: hűséget fogadtam, de vakságot nem. Égszínkék szemei, valósággal elvarázsoltak. Iszonyatosan nehezen, sikerült elkapnom róla a tekintetemet.
Eric lent vár rád, szeret téged te is őt, légy észnél és ne hagyd magad befolyásolni – szólalt meg a józan eszem, már ami még maradt belőle.
- Fáradjon beljebb – tárta ki előttem a lakosztály ajtaját.
Miután mindketten helyet foglaltunk a nappaliban, szemét végig rajtam tartva, tette fel az első zavarba ejtő kérdését.
- Tetszett amit látott? Tudom, hogy megnézett magának.
Jóképű és pimasz, a legrosszabb párosítás.
- Tetszett, de van barátom – részemről lezártnak tekintettem a témát. Patrick viszont nem érte be ennyivel:
- Eric Saade a svéd popsztár?  – Ezt vajon honnan tudja?
- Mindent tudok magáról. Lenyomoztattam. Tudom mitől tart. Attól fél, hogy ezeket a bizalmas információkat kiszivárogtatjuk. Higgye el, ez nem az én műfajom, és ha ne adj isten, tudomást szerezne róla, a bulvársajtó, azért én vállalom a felelősséget. – adta meg, kimondatlan kérdésemre a választ.
- A telefonszámom…
- Azt is magánnyomozóm derítette ki, ön ugyanis elfelejtett elérhetőséget megadni. Szeretnék a lényegre térni, ugyanis nincs szándékomban az idejét rabolni, és gondolom a barátja sem akar órákig a kocsiban várakozni. Kezdhetjük?
- Persze. Kíváncsian hallgatom
- Szakmai szemmel nézve a képei, egytől egyig tökéletesek. A naplementét, háttérben a csipkézett híddal, remekül megörökítette. A fények és a kontraszt is egyensúlyba kerültek. A hat képen egyetlen hibát sem sikerült felfedeznem, pedig elhiheti, hogy sokáig keresgéltem. Tudom, hogy az alapokat egy fotós szakkörben sajátította el, viszont ezek a képek, egy profinak is becsületére válnának…
Patrick elismerő szavait, olyan érzetet keltettek bennem, mint amikor egy színészt, a filmbéli alakításának elismeréseként Oscar díjjal jutalmaznak.
- Mint, ahogy azt már a telefonban is elmondtam, ön nagyon tehetséges. Ezzel el is jutottunk az ajánlatomhoz. Amennyiben érez magában elhívatottságot a fotós szakma iránt, és hajlandó lenne feláldozni egy évet az életéből, úgy ebben az esetben egy úgymond „öregtől” tanulhatja, meg a fotós szakma minden csínját-bínját. És ez még nem minden. Amint letelik az egy év, a karrierje beindításában is számíthat a tanárára.
- Ez mind szép és jó,  csakhogy érzem, hogy van  egy „de” ?
- Igaza van Alexandra, valóban most jön a de…- Patrick tekintete a szemeimet fürkészte:
- De… az ajánlat csak akkor él, ha erre az egy évre, Írországba, a birtokomra költözik, ugyanis, amit talán elfelejtettem megemlíteni és szándékosan hagytam a végére… Én leszek a tanára.

37. Fejezet Álom vagy Valóság?!

Istenem, csak most ne! Nem hagyhatom el magam. Ha itt összeesek, nemcsak magamat, hanem Ericet és Garethet is kínos helyzetbe hozom. Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is lelepleződöm. – szólalt meg az a bizonyos hang a fejemben mielőtt végleg átadtam volna magam a jótékony sötétségnek.

A következő emlékem, hogy a szobámban, az ágyamban ébredek. Borzasztóan szédülök, és elviselhetetlenül ráz a hideg. A fejem zúgott, először azt sem tudtam, hol vagyok. Vajon csak álmodtam a sörözőben történeteket? – tettem fel magamnak a kérdést. A választ az ágyam mellett a karosszékben békésen szunyókáló alak adta meg. A szívem, őrült vágtába kezdett, amint megpillantottam, Ericet. Óvatosan, nehogy fel ébresszem, húztam magamon feljebb a takarót és igazítottam el a fejem alatt a párnát. Mocorgásomra, szinte azonnal felpattantak a szemei.
- Hogy érzed magad? – ugrott fel hirtelen, aggódó pillantással pásztázva arcomat.
- Fázom. – Úgy éreztem magam, mintha egy jégveremben feküdnék. A szám teljesen kiszáradt, hangom alig volt több halk suttogásnál. A hidegrázástól összekoccantak a fogaim, és annyira fáztam, hogy szinte már fájt.
Eric homlokomra simuló tenyerének érintése, viharos érzelmeket kavart bennem.
- Kicsim, lázas vagy. Ezt vedd be – nyomott az egyik kezembe egy fehér színű pirulát, a másikba pedig egy pohár vizet.
- Köszönöm… - suttogtam hálatelt szívvel.
- Ha jobban leszel, meghálálhatod a gondos ápolást – kacsintott rám, visszafordulva az ajtóból.

Valószínűleg ismét, mély álomba szenderülhettem, mert amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már ezer ágra sütött a nap, meleg fényével árasztva el a szobámat. A tegnapi rosszullét csupán, távoli emléknek tűnt. Frissen, kipihenten ugrottam ki az ágyból. Arra még tisztán emlékeztem, hogy beszéltem Erickel, viszont azt követő órákról csupán halvány emlékfoszlányaim maradtak. Újra és újra a gondolataimba férkőzött, egy gyengéd, simogató kéz, de hogy ez a kéz, mit tett velem, arra sehogy sem tudtam visszaemlékezni.
A konyhába belépve, szembetalálkoztam, gondolataim fogva tartójával.
- Szép, jó reggelt! – lépett elém, majd óvón átölelve, kísért az asztalhoz.
- Neked is – mosolyogtam rá felszabadultan.
- Örülök, hogy jobban vagy – cirógatta meg lágyan az arcomat. – Az arcodba máris visszatért a szín.
De csak azért, mert itt vagy mellettem, és ettől gyorsabban pumpálja a szívem a vért, - gondoltam.

- Tudod, van valami, ami nem hagy nyugodni… – kezdtem bele, fülig pirulva.
- Na, és mi lenne az? - Barna szeme melegséget sugárzott.
- Felébredtem, fáztam, Lázas voltam, gyógyszert vettem be… – idéztem fel tényszerűen a tegnap estét, majd nagy levegőt véve rátértem az engem foglalkozató kérdésre:
-  Hiába töröm a fejem, képtelen vagyok rájönni, hogyan került a képbe, a sárga mosdószivacs, a piros törölköző, rajta a monogramoddal, és a testem minden pontját érintő kezek.
Eric fejét hátrahatva hangosan kacagott. Hiába hangzott mulatságosan, nekem ez minden volt, csak nem humoros.
- Kicsim – fogott bele a mesélésbe, még mindig vigyorogva – Tegnap este, minden lépésedet figyeltem. Láttam, ahogy kirohantál a mosdóba, hogy azután fehéren, mint a fal visszasétálj Sandrához…
- Mi történt, miután összeestem? – vágtam a szavába.
- Max akadályozta meg, a padlóra zuhanásodat. Ha ő nincs a közeledben, komoly sérüléseket is szerezhettél volna. Gareth-tel elterültük a közönség figyelmét, így tudott kicsempészni az irodájába. A közös fellépés után, első utunk hozzád vezetett. Gareth ment az én lakásomba, én pedig hozzád.
- A kulcsom… a kulcs? … Hogyan? – Ez aztán az értelmes mondat Lexi. Büszke lehetsz magadra. Mint egy ötéves óvodás.
- Melyik, amit az ajtó mellett a cserépben tartasz, vagy az, amelyik, a nadrágod zsebében volt? – Élvezi, hogy ugrathat. Mégis mit vártál, ilyen bugyuta szöveg után?
- Rendben, hazahoztál. Ezután?
- Az irodában és a kocsiban is voltak tiszta perceid. Többször hagyta el, az imádnivaló ajkaidat a nevem. Nagyon magas lázad volt. Sandra közbenjárására, megvizsgált a sógora, aki történetesen belgyógyász. Nem tartotta szükségesnek, hogy kórházba vigyünk, ezért haza hoztalak, hogy minél előbb ágyba kerülhess. Mielőtt utunkra engedett írt fel láz és fájdalomcsillapítót, amit hazafelé kiváltottam. Hazaérve, beléd erőltettem a lázcsillapítót, és néhány korty teát. Erre sem emlékszel?
- Nem… sajnos – ráztam meg a fejem.
- Késő éjszaka beszélgettünk, megint belázasodtál, de közel sem voltál olyan forró, mint a sörözőben. Amíg elmentem zuhanyozni, te elaludtál. Az éjszaka folyamán kétszer is átizzadtad a ruhádat. Szó szerint izzadságban fürödtél és nem az én közreműködésem folytán. – Szemében, felizzott a vágy. – És most jön a képbe, a törölköző, a szivacs, és a kezem – meg sem próbálta palástolni, a hangjából kicsengő vágyakozást.
- Megfürdettél! – ugrottam fel zavartan.
- Bingó! Nem tagadom, élveztem minden egyes percét. És nem csak én – állt fel ő is a helyéről. Megkívántalak és most is kívánlak.
- Most már emlékszem – tértek vissza váratlanul az emlékeim.
Azt azonban nem akartam az orrára kötni, milyen érzéki képek lebegnek a szemem előtt.
- Hm… - lépett közvetlenül elém, ujját az álam alá téve, kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek. – Eddig én meséltem, most te jössz.
- Jobb, ha ezt most hanyagoljuk – tértem ki a válasz elől. Még a végén itt a konyhában esünk egymásnak.
- Ha nem hát nem… Tudsz róla, hogy álmodban beszélsz?
- Az nem lehet! – kaptam fel szavaira a fejem. – Mit mondtam?
- Te sem válaszoltál az én kérdésemre, én miért válaszolnék a tiédre?

Túl könnyen feladta a faggatózást, és ez a legkevésbé sem vallott rá. Várható volt, hogy kelepcébe csal.
- Kössünk alkut. – ajánlotta, huncutul csillogó szemmel. Megint készül valamire. De kénytelen vagyok belemenni, ha meg akarom tudni, mit fecsegtem össze álmomban.
- Rendben. Benne vagyok – Még nem tudtam, mire mondtam igent.
- Jól meggondoltad? – Mibe menetem én bele? Gyanítom, hogy hamarosan, a pipacs színével megegyező árnyalatú lesz az arcom, de akkor sem hátrálok meg.
- Igen, a legteljesebb mértékben.
- Elkezdek egy történetet, az éjszakánkról, és te folytatod. Utána én is elmondom, mire kértél álmodban.
Válaszképp csupán biccentettem egyet a fejemmel.
- Levettem rólad az izzadságtól nedves ruháidat, ezután észveszejtően gyönyörű testtel kitárulkozva feküdtél előttem. Ennek a látványnak egyetlen épeszű pasi sem lenne képes ellenállni, így én sem. A mosdószivaccsal gyorsan lemostam rólad az izzadságot, ez alatt te végig sóhajtoztál. Amikor a törölköző használatra került a sor, egész testedben remegtél, és arra kértél, ne hagyjam abba. Megragadtad a kezem, combjaid közé húztad, majd újabb kéréssel álltál elő… Mi is volt az?
- Szeretném az ujjaidat magamban érezni – ismételtem meg az éjszakai szavaimat lángoló arccal.
Eric egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
- Mit válaszoltam erre?
- Azt felelted: Csak az ujjaimat? – A beszélgetés, forró vágyat keltett bennem, ráadásul a hangom sem volt egyéb, mint rekedt hörgés.
- Amelyre a válaszod: Egyenlőre azzal is beérem. – folytatta tovább Eric. Látszott rajta, hogy nála is nemsokára elszakad az a bizonyos cérna. - Örömmel teljesítettem a kérésed. Élvezeted. Igaz?
- Igen.
- Mennyire? – tudtam, hogy a hangos sikoltozásra céloz, amit egy csókkal fojtott belém
- Legyen elég annyi, hogy nem tettem lakatot a számra.

Zavarban vagyok előtte, pedig semmi okom rá.  Most, hogy minden mozzanat eszembe jutott, az mondhatom, életem egyik legvarázslatosabb élményében volt részem. Eric ujjai, percek alatt a mennyországba röpítettetek. Hangosan, sikítottam, mondhatni kiabáltam. Nem kizárt, hogy a szomszédaim – akik véletlenül éppen Max és Sandra - mindennek fültanúi lehettek.
- Most hogy kiveséztük az éjszakát, jöjjön az álmod - támaszkodott neki a pultnak, majd laza mozdulattal a hajába túrva, így folytatta:
- Érdekes helyszíneket, neveztél meg szeretkezésre. De mint mondtam, mindenre nyitott vagyok, persze csak a jó ízlés határain belül.
- Ne csigázz már! – A türelmetlenségem jelen esetben nem ismert határokat.
- Minden vágyad folytatni, amit a szállodai szobádban, a kibékülésünk délutánján elkezdtük, vagyis a zuhany alatt esetleg kádban szeretkezni. Ez megoldható.

Eric nagy mestere a hatásszüneteknek, ez most sem maradhatott ki. Pár másodpercig merengett, majd rám villantva szédítő mosolyát, folytatta tovább. –  Kocsiban… az előjáték már megvolt, a befejezést, azt hiszem, rövidesen meg is ejtjük. A parkot kipipálhatjuk. Medencében. Sort kerítünk erre is. London Eye, tetszik az ötlet.
- Nehogy azt mond, hogy van még?!
- Nyugi, már csak kettő! – Eric mélyen a szemembe nézett, pillantása elsötétedett a vágytól.  – A koncertem alatt, pontosabban a szünetében…Te lennél az első, helyesbítek: Te leszel az első. Végül pedig, ami engem is meglepett…
- Most fejezd be, különben nem állok jót magamért. – tenyeremet a szájára szorítva, fojtottam belé a szót.

Éreztem szétnyíló ajkait, majd nyelve hegyét a bőrömön. Derekamat átölelve, szorosan magához húzott és kezemet a tenyerébe véve, egyesével csókolta végig ujjaimat.
- Nem hergellek tovább! Cserkész becsszó – jelentette ki. Ígéretét megtartva, lassan elengedte a kezemet, azt viszont nem hagyta, hogy kibújjak a karjai közül.
Miután, sikerült lehiggadnom, próbáltam a beszélgetés menetét, más irányba terelni.
- Sajnálom, hogy elszúrtam a meglepetéseteket – hajtottam le bánatosan a fejem.
- Kicsim! Nehogy már azért mentegetőzz, mert elájultál! – nézett rám megütközve.
- Egy álmomat váltottad valóra a dallal. Csodálatos voltál – Az emlékezés néhány könnycseppet csalt a szemem sarkába. - El sem tudom mondani, mennyire szeretlek.
- Nem jobban mint én - A szerelmes tekintetet, amellyel rám nézett, nem lehet megjátszani.
- Nagyon szeretlek és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek!

Szinte megmámorosodtam a boldogságtól. A következő pillanatban, ajkunk összeforrt, és a csók olyan gyengédre, mégis szenvedélyesen visszafogottra sikeredett, hogy testemet emésztő tűz járta át. Minden egyes porcikám őrülten vágyott Eric érintésére. Nyelvünk összeért, és gyengéd játszadozásba kezdett egymással. A csókot megszakítva, apró puszikkal hintette tele az arcomat, majd gyengéden a fogai közé vette a fülcimpámat, és finoman rágcsálni kezdte. Minden ízemben megremegve, fúrtam nyakába az arcom. Kezem besiklott a fekete ing alá, végigsimított izmos mellkasán, és megállapodott zakatoló szíve fölött. Eric keze sem tétlenkedett. Finoman simogatta a hátam, a fenekem, és a mellem. Érzéki sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy a csípője követelőzőn az enyémnek feszült. Éreztem, amint a vágyunk egyszerre növekszik. Emlékeim közül előbukkant az a számtalan alkalom, amikor testük a gyönyör csúcsán összeforrt. Mennyire hiányzott ez az érzés!

Mégsem tehetjük, amire mindketten vágyunk. Mert mi van, ha a rosszullétemet, nem is betegség váltotta ki? Nem kizárt, hogy én is áldott állapotba kerültem. Nem én lennék az első és nem utolsó, aki gyógyszer mellett teherbe esik. Vajon hogyan fogadná, ha kiderülne, a szívem alatt, egy Saade baba szíve dobog?
Vonakodva bár, de kibontakoztam az ölelésből.
Eric mint már oly sokszor, most is a gondolataimban olvasott.
- Mióta tartanak ezek a rosszullétek? – arca enyhén bosszúsnak tűnt.
- Ez volt az első alkalom. – Kitöltöttem két csészébe kávét, mindkettőbe raktam egy-egy  kanál cukrot és egyiket a kezébe nyomtam.
Egyikünk sem tudta még, mt hoz a jövő.

Hát, Igen! Kibékültünk! Együtt vagyunk, és mégsem lehetünk együtt! Ez aztán a faramuci helyzet...