18. Fejezet A meglepetés

   


Lassan másfél hete annak, hogy beköltöztem a különc városba, és rövid idő alatt, sikerült is hozzászoknom, a nem hétköznapi szomszédokhoz. Közülük volt az egyik, a már az első este megismert, öntelt és magát nagyra tartó, Gareth Gates. Amikor Stacy biztosította afelől, hogy valóban az alkalmazottja vagyok és ő tényleg James húga, tehát nincs oka az aggodalomra, Gareth lenézően, elnézést sem kérve, indult meg a háza felé, ami mint kiderült, az utca túloldalán álló utolsó ház volt. Távozóban azonban, még flegmán értésemre adta: Nem szeretné, ha a nyakára járnék.

Ennyit hát az első találkozásról és az első benyomásokról. A kellemetlen incidens után, egy utolsó próbát téve, elfordítottam a kulcsot a zárban - és láss csodát - a zár megadta magát és az ajtó kinyílt. Miután minden dobozt kipakoltam a kocsiból, elhatároztam, hogy  szemre vételezem az új, ideiglenes otthonomat. Első pillantásra megállapítottam, hogy színek terén, nem sok változatosságban lesz részem. Az egész lakásban a fehér szín dominált. Kivételt egyedül az emeleti hálószobák képeztek, melyek festésébe egy ici-pici, sárgát is belecsempésztek. A folyosó végén, egy a vendégek számára kialakított szobába pakoltam le a holmijaimat, tiszteletben tartva, a szülők és tizenéves lányuk magánszféráját, vagyis hálószobáját, melyekre csupán egy-egy pillantást vetettem. Úgy döntöttem, hogy az itt tartózkodásom alatt, ezekbe a szobákba, csak a legszükségesebb esetben teszem be a lábam. A több órányi kocsikázás, igencsak kimerített, ezért a dobozok kipakolását, másnapra halasztottam. A tisztálkodó szereimet, kihalásztam a Megantól kölcsön kapott, bőrönd mélyéről, és egy törölközővel a kezemben beléptem a fürdőbe, ami beillett volna egy kisebb szobának is. A zuhanyzó mellett, helyett kapott egy süllyesztett kád is, amelybe kényelmesen elfért, két személy is. Egyenlőre megelégedtem a zuhannyal, hosszú percekig folyatva magamra, a kellemesen langyos vizet. Miután megtörölköztem és felvettem, a pizsamámat, ledőltem a hatalmas francia ágyra, és perceken belül aludtam is mint a bunda.

A követlező napok munkával teltek. Még az érkezésem másnapján feltelepítettem a Stacy-től kapott programot és azonnal munkához is láttam. A tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nincs aki parancsolgasson és legfőképp az, hogy Josh több száz mérföldre van tőlem, szárnyakat adott. Olykor-olykor elkalandoztak a gondolataim, ilyenkor mindig Ericen agyaltam, aki nem hallatott magáról, nem írt, és nem is hívott.
Mígnem  a költözésem utáni, negyedik napon végre jelentkezett. éppen akkor, amikor hazafelé tartottam a bevásárlásból. Pontosabban, abban a pillanatban, amikor befordultam az utcába.
- Szia Lexi – hallottam meg a várva várt hangot. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – üdvözöltem boldogan.
- Hogy vagy? Mizujs veled?
- Ha tudnád, mi minden történt velem – kezdtem bele, de egy hangos dudaszó, azonnal belém is fojtotta a szavakat.

Jobbra pillantva, rögtön kiszúrtam a fekete Mercedest, és a volánjánál, Garethet, aki hangosan szitkozódott.
- Valami gond van? – kérdezte Eric.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat.
- Miért nem ezzel kezdted? – nevetett. – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – feleltem és sietve kinyomtam a telefont.

A ház elé érve, gyorsan kiugrottam a kocsiból, ám Gareth ahelyett, hogy tovább hajtott volna, leállította a kocsit az út szélén és lekicsinylő tekintettel méregetve, elindult felém.
-  Tombolán nyerted a jogsidat? – támadt rám.
-  Miért itt, miért nem máshol rontod a levegőt? – vágtam vissza. – Azt hiszed, mert te vagy, a nagy Gareth Gates, neked mindent szabad? Ha látnák szegény rajongóid, hogy a kedvencük a való életben, mekkora Tahó, egy szempillantás alatt kiábrándulnának belőled.
- Látod, kibújt a szög a zsákból. Tudod én mit gondolok? – jött egy lépéssel közelebb. – Megláttad a kocsimat, és azt remélve, hogy megkörnyékezhetsz, szándékosan elém hajtottál.
- Telefonáltam – emeltem fel a kezemben tartott telefont.
- A telefonálást meg is lehet játszani – próbált meghazudtolni.
Ekkor telt be nálam az a bizonyos pohár. A düh és a kísértés között ingadoztam. Legszívesebben pofon vágtam volna ezt az ostoba fajankót, de tudva, milyen lavinát indítanék el a tettemmel, kénytelen voltam beérni azzal, hogy alaposan beolvasok neki. Nem szándékoztam összecsődíteni a környéket, a kiabálásommal, ezért, éppcsak annyira emeltem fel a hangomat, hogy ez az öntelt szépfiú észre vegye magát:
- Na ide figyelj, te beképzelt hólyag! Nem vágyom a veled való ismeretségre. Bőven elég, sőt még sok is, amit eddig megtudtam rólad. Egyébként is van már egy ismert ember az életemben.
- Álmodik a nyomor – vetette oda gunyorosan. – Azt, ajánlom, tartsd magad távol tőlem.

Az említett készülék ebben a minutumban, a kijelzőn Eric nevével újfent megszólalt, megmentve a további vitától.
- Köszi, hogy visszahívtál – szóltam bele, farkasszemet nézve Gareth-tel. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – intéztem a szavaimat a kiállhatatlan szomszédhoz.
Gareth megértve a célzást, füstölögve trappolt vissza a kocsijához és rátaposva a gázra elhajtott. Eric szintén felfigyelt a különös hangsúlyra és rögtön rákérdezett:
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg?
- Mert ő is hasonló cipőben jár mint te!
- Ezt hogy értsem?
- Ő is közismert személy – világosítottam fel.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentette ki különös éllel a hangjában. – Na, és ki ez a ismert „vadbarom”?
- Gareth Gates.
Gondoltam, hogy nem mond neki semmit ez a név, de következő kérdése megcáfolta ezt a teóriámat.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered?
- Igen, még a Disney Channeles korszakomból – felelte, majd sietve hozzátette. – Áruld már el, hogy kerültél a közelébe.

Válaszképpen meséltem neki, a munka helyemen történtekről, és a költözésről.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik.

Eric káromkodva fogadta, a közlendőmet. Úgy tűnt, cseppet sem nyerték el a tetszését a hallottak. Még pár percig beszélgettünk, a hamarosan megkezdődő turnéjáról, a munkámról és az új otthonomról. de fura módon a kettőnk dolgáról egy szó sem esett.

Eric megint sokáig nem adott életjelt magáról, ami egy idő után már kezdett dühíteni. Azon tűnődtem, mi történhetett, ami miatt, ennyire nem kíváncsi rám. Úgy éreztem, csak játszik velem. Gondol egyet fehív, majd ismét napokra eltűnik. A Knutsforban töltött nyolcadik napomon azonban, minden megváltozott. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet.

Este a tv előtt ültem, belefeledkezve, egy izgalmas thrillerbe, amikor a telefonom, sms érkezését jelezte. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor megláttam a feladót.

„ Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

Villámgyorsan küldtem a választ.

„ Nem jobban mint te nekem. Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi”

Alig telt el egy perc, már jött az újabb üzenet.

„ A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

Gareth alias Mr. Ősbunkó, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy belém köthessen. A szomszédok előtt szándékosan átnézett rajtam. Ha netalántán mégis véletlenül összefutottam vele, mindig talált valamit, amivel sértegethetett. Az első napokban még magamra vettem, de mostanára eljutottam arra  a szintre, hogy leperegtek rólam a sértései. Ezt meg is írtam Ericnek. Ő pedig részletesen kifejtette a véleményét arról, Gareth mit, miért tesz. Szerinte a bunkó viselkedés hátterében, nem más áll, minthogy szemet vetett rám.
Ha ez így van – gondoltam -  akkor, elég érdekesen mutatja ki a vonzalmát.
Rövidesen újabb üzenet jött Erictől. Egy olyan üzenet, amiből megtudhattam, mit jelentek neki.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Ezek a kérdések egyértelműen féltékenységre utaltak. Ami a mi esetünkben, igen nagy előrelépés, már csak azért is, mert a hívása óta, egyszer sem keresett. Igyekeztem minél gyorsabban válaszolni, hogy megnyugtathassam.

„ Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Eric kérdése mindössze ennyi volt.

„ Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt küldtem a viszontválaszt.

„ Magas, jóképű és istenien csókol."

A következő üzenetre, kicsit tovább, majdnem öt percet kellett várnom, de amit abban olvastam, olyan boldogsággal töltött el, hogy örömömben hangosan felkiáltottam.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

Miután, a nagy öröm ujjongás után, sikerült kissé lenyugodnom, elküldtem a válaszomat.

„ Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén.

Újfent percek teltek el, Eric üzenetének megérkezéséig.

„ És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt, miközben írtam a választ.

„ Mennyire közel?”

Alighogy elküldtem, már jött is Eric üzenete..

„ Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?!”

A telefont a földre dobva, rohantam ki a folyosóra, és téptem fel az ajtót, majd szaladtam ki az utcára, ahol Eric fülig érő vigyorral az arcán támaszkodott a kerítésnek…