47. Fejezet Ahol minden elkezdődött...

Őrület! Méghogy én férjhez menjek!? Ki van zárva. Eric sem gondolt bele igazán, különben el sem hangzik az a bizonyos mondat. Ő egy ismert popsztár. A karrierje úgy száguld felfelé, mint az üstökös. Bolond lenne épp a sikerei csúcsán, lekötni magát. Kár, is erre vesztegetni több gondolatot. Legyen csak Mirandáé a ház és a pénz is. Én megvagyok nélküle. Egyébként sem szándékozom, a közeljövőben sem eljegyezni magam, a házasságról már nem is beszélve.
Tagadhatatlan, ha nincs mellettem Eric, nem tudom hogyan vészelem át azt a hetet. Neki köszönhetem, hogy sikerült újra talpra állnom. Hálás vagyok és leszek is mindenért, amit értem tett, mégis úgy érzem a három hónap, akkor is túl nagy ár érte
„Három hónapot kérek az életedből, az én feltételeim szerint”
Hogy lehettem, ennyire ostoba? Miért nem tudtam erre is nemet mondani? Az elhamarkodott „házassági ajánlatát” , bezzeg kapásból elutasítottam. Mi a franc ütött belém, akkor ott a kocsiban?
A mi kapcsolatunk az a tipikus „Se veled, se nélküled” állapot. Fél éves ismeretségünk alatt, jó, ha másfél hónapot együtt töltöttünk. Ez alatt kétszer szakítottunk. Mi képtelenek lennénk, huzamosabb ideig együtt élni. Ha nem is mondta ki, de holtbiztos, most kihívást lát bennem. És ő szeret játszani. Nem adja fel egykönnyen. Nem nyugszik, amíg el nem éri a maga elé kitűzött célt. Jelen esetben az „eljegyzést”.

- Lexi, megérkeztünk. – Atyaisten! Teljesen megfeledkeztem a vendéglátómról. Ennyire bunkó is csak én lehetek.
Katja a temetés utáni héten hívott fel, nem sokkal Eric elutazása után. Róla a nyári kaland óta nem hallottam semmit, így meglehetősen gyanakvóan fogadtam a hívását. Végig ott motoszkált a fejemben a gondolat: Ez nem lehet véletlen.
Amilyen hirtelen fordult meg a fejemben, olyan gyorsan el is vetettem az összeesküvés elméletet. Katja, sem a költözésemről, sem a szüleim haláláról nem tudott. Nem ez más, mint a véletlenek egybeesése.
Hosszan beszélgettünk. Ő a nagypapáját veszítette el nemrég, így átérezte a helyzetemet. A beszélgetés vége felé felvetette: Mivel a téli időszakban, ő helyettesíti az édesapját így hát ő látja el a gondnoki feladatokat is,  szívesen venné, ha lenne társasága…
Én pedig kapva-kaptam az alkalmon és most itt vagyok, ahol minden elkezdődött.

A táj ugyanolyan szemkápráztató volt, ahogy emlékeimben élt, egyetlen dolog változott csupán. Ezúttal a hőmérő higanyszála jócskán fagyfok alá süllyedt, az üdülőfalut hó borította és a tavat, melyben néhány hónapja fürödtem, most vastag jégpáncél fedte. Még frissen éltek bennem az emlékek. A nyaralónk, a koncert, ahol Eric megnémult, a félresikerült sütési kísérlet, amiből végül "sült olaj" lett, Eric beköltözése a szomszédos nyaralóba, a rajongói levelek olvasása, Eric ölelésében és az a feledhetetlen első csók a parkolóban. Egytől-egyig olyan emlékek, amelyekre öreg koromban is emlékezni fogok.


Négy nap telt el úgy, hogy a vendéglátómmal jóformán csak a főétkezésnél találkoztam. Katja ki sem látszott a munkából. Beszállítókkal tárgyalt, szobafoglalásokat intézett, s közben felügyelt arra, a néhány alkalmazottra aki, a téli szezonban is dolgozott. Én pedig mivel gyűlölöm a semmittevést, átvállaltam a gondnoklakás körüli teendőket és a főzést, emellett napjában kétszer, reggel és este, elkísértem a kötelező sétáira. Ezeken az utakon, minden egyes házba benéztünk, ellenőriztük a csapokat, a lefolyókat és a vízcsöveket is, lévén, hogy ezekben a házakban, nem volt fűtés, így fennállt a fagyás veszélye. Negyedik nap este, a szokásos körút végén, a kint repkedő mínuszok miatt, félig jégcsappá dermedve, telepedtünk le a nappaliban a szőnyegre a kandalló elé, kezünkben egy-egy bögre forró teával.  Miközben kortyolgattuk a forró italt, újfent szóba került a szüleim végrendelete valamint Eric kérése is, amelyről, még az a megérkezésem estéjén meséltem Katjának.
- Ha jól vettem ki a szavaidból, az az Eric Saade akiért, Európa szerte rengeteg lány rajong, többek közt én is…- itt némi szünetet tartott - Megkérte a kezedet, te pedig elküldted őt…
- Igen. – Katja úgy bámult rám, mintha nem is evilági lény lennék. – Hidd el Katja, Eric nem gondolta komolyan. Láttam rajta a megkönnyebbülést.
- Akkor, már csak egy dolgot magyarázz meg nekem. Ha nem akar tőled semmit, miért ragaszkodott annyira a három hónaphoz?
- Nem szeret veszíteni. Számára ez csupán egy újabb kihívás. Viszont nekem eszem ágában sincs részt venni ebben a játékban. Ezért is jöttem hozzád. Itt soha nem keresne.
- Ez igaz, itt biztosan nem fog keresni. De ha elfogadsz egy tanácsot, lenne egy javaslatom.
- Mondjad.
- Ha Eric játszhat, te miért ne tehetnéd ugyanazt?
- Ezt, hogy érted? – Katja ötlete felkeltette a figyelmemet.
- Eric minden bizonnyal, a csábítás minden trükkjét megpróbálja majd bevetni nálad…Bárcsak a helyedben lehetnék… – sóhajtott fel álmodozóan. Ezután fejét megrázva, hozzáfűzte:
-  Te pedig, eljátszhatnád a hűvös, tartózkodó nőt, akit hidegen hagy Eric becses személye.
Kérdő tekintetemet látva, belefogott elgondolása részletekbe menő magyarázatába.
- Nem akarod megkönnyíteni Eric dolgát, igaz? – bólintással jeleztem igenlésemet. – Eric viszont gyors, biztos győzelemre számít. Az, hogy esetleg ellenállnál meg sem fordul a fejében. Ezt a javadra fordíthatod.
Ha legközelebb támadásba lendül, nem kell mást tenned, mint elérhetetlennek látszani. Egy megközelíthetetlen nő, vörös posztó a pasik szemében. – kacsintott rám, hatalmas vigyorral az arcán.
Tetszett az elképzelés. Briliáns.
Katja újfent szólásra nyitotta a száját. Még nem ért közlendője végére.
- De mind nem ér semmit, ha itt bujkálsz. Tudatnod kell vele, hogy a közelében vagy.
- Még nem állok készen a vele való csatározásra. Márpedig , abban az esetben, ahogy felfedem a búvóhelyemet, ez elkerülhetetlenül bekövetkezik.
- Ácsi! Egy szóval sem mondtam, hogy hívd ide. – tette fel mentegetőzve a kezét. - Beszéltetek az elutazása óta?
Hm! Mikor jelentkezett utoljára? Van annak már több mint egy hete is. Ha Katja, nem hozza fel ezt a témát, eszembe sem jut utána számolni.
- Az utóbbi egy hétben nem hallatott magáról.
- Szóval egy hete? – töprengett hangosan, homlokát összeráncolva - Gonoszak leszünk - Már épp szólni, akartam, amikor tovább folytatta – Eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Tehát megérdemel egy-két álmatlan éjszakát. Mivel ő urasága nem vette a fáradságot arra, hogy jelentkezzen, most kivételesen te fogsz írni neki. Homályosan utalj rá, merre lehetsz…Had egye a fene.
.
Este az ágyamban, kényelmesen hátradőlve, kedvenc szerzőm könyvét olvastam, s közben Katja szavai jártak a fejemben. Este tíz óra körül járhatott az idő, amikor a telefonom üzenet érkeztét jelezte.

„ Szia Szívem! Hogy vagy?”

Kilenc napig kámfort játszik és most, hogy nagy kegyesen méltóztatik ismét emberszámba venni, még egy bocsánatkérést sem képes megereszteni. Katjának igaza van. Édes lesz a bosszú. Talán még jót is tesz neki, néhány átvirrasztott éjszaka.

„ Köszönöm jól! És te?

A bevett sablon szöveggel válaszoltam. Fél perc várakozás után, érkezett a viszontválasz.

„Úgyszintén. A haverokkal leugrottunk a belvárosba, sörözni. De szívesebben lennék most nálad. Pokolian Hiányzol!!! Hol vagy most?

Egyértelmű! Ez a pasi, nem egészen józan.

„Már ágyban vagyok!

Szándékosan nem írtam neki, hogy nekem is hiányzik, ettől függetlenül, Eric üzenete villámgyorsan megérkezett.

„ Képzeld azt, hogy ott fekszem melletted…Kívánlak. Szeretkezni akarok veled Cicám. Ugye te is akarod?”

A forró hangvételű sms, elsöprő lavinát indított el, testem minden porcikájában. Remegő kézzel, harmadik nekifutásra sikerült, megírnom a választ. Hogy vigyem véghez a tervemet, amikor egy nyavalyás sms-től is elgyengülök?

„Álmos vagyok, megyek aludni. De mielőtt elbúcsúzom, elárulok valamit. Közelebb vagyok hozzád, mint gondolnád”

Búcsú üzenetnek tűnhetett, pedig nem annak íródott. Épp ellenkezőleg. Ezzel az sms-sel szándékoztam felrobbantani a bombát. Egyszer nem is olyan régen, lejátszódott, ez a jelenet. Akkoriban még Knutsfordban a különc városban laktam. Azon a napon az sms-ezésből csodaszép éjszaka kerekedett. Mérget vennék rá, ő is emlékszik arra a napra..
A szélsebes válaszból ítélve, sikerrel jártam. Nem felejtette el az akkori „Meglepetést”

„Hol? Itt vagy Svédországban? Stockholmban? Áruld el, kérlek!

Homályosan utalj rá. – villantak be elmémbe Katja szavai.

„Svédország: Talált – Stockholm – Mellé”

Talán ha húsz másodperc telt el, az sms küldése óta, máris megérkezett Eric új üzenete.

„Mond meg hol vagy! Ma este Látni akarlak!”

Na nem! El vagy tájolódva, ha azt hiszed, elárulom.

 „Eric, leragad a szemem, majd holnap folytatjuk. Jó éjszakát”

A válasz megint csak nem váratott magára.

„Cicám, kérlek, legalább egy támpontot adj. Ha egy kicsit is szeretsz, nem titkolózol tovább”

Ilyen kérésnek nem lehet ellenállni, vagy mégis? Részben. Lehetséges.

„Ott vagyok, ahol minden elkezdődött”

Ezen az éjszakán, nem jött álom a szememre. Nyugtalanul forgolódtam az ágyban, lerúgtam magamról a takarót, majd úgy hajnali öt óra tájban, végleg feladtam, az alvással való kísérletezgetést. Felkeltem, lezuhanyoztam, majd mielőtt, elindultam a konyhába, benéztem Katjához. Ő velem ellentétben, még az igazak álmát aludta.
Gondolataim szakadatlanul Eric és a tegnapi este történtek körül forogtak. Lelkiismeret-furdalás gyötört. Ami tegnap még jó ötletnek tűnt, mára nekem okozott fejfájást. Aljas dolog, így játszadozni vele.
Reggeli után, ismét a szobámban kötöttem ki. Remegő gyomorral kapcsoltam be a telefont. A kijelzőre pillantva, sajnos bekövetkezett az, amitől a leginkább tartottam. Három olvasatlan üzenet és mind Erictől.
Első üzenet: „Cicám! Ennyi infó nem elég”
Második: „Alszol?”
Utolsó üzenet: „Hívtalak! Ki vagy kapcsolva. Most békén hagylak, de legközelebb nem úszod meg ennyivel! Csak kerülj a kezeim közé…”

Három órával később, Katjával megkezdtük a reggeli körutat.
- Mesélj! Jelentkezett?
- Igen, írt. Szerintem a homályos célozgatás, rosszul sült el.
- Miből gondolod? Írt olyat, ami erre enged következtetni?
Hogy írt-e? Az utolsó üzenet tanúsága szerint, baromira felhúztam az agyát.
- Olvasd el! – nyomtam a kezébe a telefont, miután megnyitottam, ama szóban forgó üzenetet.  Barátnőmnek nyomban leesett, mekkorát hibáztunk.

A kis közjáték után, néma egyetértésben tettük a dolgunkat. Ebéd után, Katjának vendége érkezett. A kölcsönös bemutatkozást követően – tekintettel svéd nyelvtudásom hiányára - Jenny és Katja angolul folytatták a beszélgetést. Meghatott ez a kedves gesztus. Mint kiderült Jenny a helyi Saade fanclub vezetője és hatalmas szívességet szeretne kérni barátnőjétől.
- Képzeld, hosszú hónapok győzködése után végre, sikerült rábeszélnünk Ericet, egy rajongói találkozóra.
- Ez maga a csoda. Mivel értétek el, hogy beadta a derekát?
Katjával egyetemben engem is felettébb kíváncsivá tett.
- Nem tudom, de nem is érdekel. Csakis az számít, hogy hajlandó találkozni velünk. Kat. Tudod mit jelent ez? – Jenny gondolatban már egy egészen más dimenzióban járt.
- Teljesül a leghőbb vágyunk.
Na, már csak hiányzott. Jenny után, Katja is révületbe esett.
Egyszeriben összeállt a kép a fejemben. Felismertem, az összefüggést a találkozó és Jenny még el nem hangzott kérése között. A hely. Ide a rozsdás bökőt, hogy Jenny az üdülő falut szemelte ki, ideális helyszínnek.
- Hol tartjátok az összejövetelt?
A két lány üveges tekintettel bámult rám. Megismételtem a kérdést.
- Basszus! Jó hogy mondod! Ezért vagyok itt – kapott a fejéhez vendégünk – Kat. Szeretnénk kölcsönkérni holnap estére, a nagy ebédlőt. Lehet róla szó?

Beletrafáltam.
Az ominózus épület, a falu közepén helyezkedett el. biztos távolságban a gondnoki lakástól. Katja ahogy azt előre megjósoltam magamban, igent mondott, ráadásul a vendéglátást is átvállalta.
Jenny, miután megkapta Katja beleegyezését, válaszolt Eric levelére amelyben megírta a találkozó helyét és idejét. Mindketten a monitorra tapadva, lesték imádott sztárjuk válaszát. Fél órányi idegőrlő várakozás után, megérkezett a hőn áhított levél. Az email svéd nyelven íródott,  ezért egy kukkot sem értettem belőle, viszont a hangos sikításból, és a nappaliban lejtett örömtáncból, számomra is nyilvánvalóvá vált Eric válasza. Miután némileg lehiggadtak, ismételten elmerültek a Saade találkozó tervezgetésében. Nem sokkal ezután, a beleegyezésemet kérve átváltottak a saját anyanyelvükre. Ezt használtam ki, hogy észrevétlenül kisurranjak a szobából.

Katjával legközelebb másnap reggeli körutunk során találkoztam.
- Ugye megértesz Lexi – mentegetőzött. – Olyan régóta várunk erre a találkozóra. Őrültség lenne elszalasztani.
- Tudom, és hidd el egyáltalán nem zavar…
Beszélgetésünket, Eric legismertebb slágere a „Popular”  felcsendülése, szakította félbe. Katja fogadta a hívást. Svédül.
Tegnap délelőtt még nem zavart, hogy nem beszélem a nyelvüket, azóta ellenben változott egy s más. Szó szerint gyötört a tehetetlenség.
Mikor végtelen hosszúságúnak tűnő percek után, letetette a telefont, arca ideges fintorba torzult.
- Katja, történt valami?  - szegeztem neki a kérdést.
- Az előbb Jenny hívott…– nyögte ki nagy nehezen. -  Miattad. Azt hiszem Lexi, most nagy bajban vagyunk.
-Nem értem…Kifejtenéd bővebben? – Katjának nehezére esett válaszolni, én pedig már kezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Kezdtem rosszat sejteni a hosszas hallgatásából.
- Azt mondtad miattam? – próbáltam óvatosan puhatolózni, talán így szóra bírhatom.
- Eric ma este szeretné megismerni az „angol” vendégemet, - rajzolt idézőjelet a levegőbe…