Teltek-múltak a napok és bár Eric látszólag meg sem próbált közeledni hozzám, mégis mindent bevetett, hogy csupán a jelenlétével az őrületbe kergessen. A vérem csaknem felforrt, a látványtól, ahogy a házban félmeztelen felsőtesttel járkált előttem. Hát még amikor letelepedett mellém. Az volt csak aztán a kínzások netovábbja. A fogamat összeszorítva, hatalmas önfegyelem árán sikerült, hű maradnom az elveimhez.
Ha azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet, jócskán elszámítottam magam. A utolsó napon Eric már arra sem vette a fáradságot, hogy nadrágot vegyen fel. Reggelinél egy szál alsóban, fedetlen mellkassal ült az asztalhoz. Ekkor már közel álltam ahhoz, hogy elveszítsem a fejem. Nem mertem ránézni. Féltem, hogy ott helyben neki esek. Nem szabad észre vennie, mennyire szenvedek. – mondogattam magamnak, immár sokadszorra.
- Hogy aludtál? – szólalt meg, közvetlenül a hátam mögött. Szememet lehunyva hagytam, hogy a nyakamhoz a hajoljon.
- Köszönöm, mint a bunda. – A francokat! Egész éjjel le sem hunytam a szememet. Ez volt az pont, amikor elértem tűrőképességem végső határát. Villámgyorsan befaltam a sajtos omlettemet, s szinte menekülésszerűen hagytam el a konyhát. Eric hangos nevetése, még percekkel később is a fülemben csengett. Tudta nagyon jól, mi volt viharos távozásom oka.
A kínzásom persze ezzel még nem ért véget. A szakadó eső miatt, meghiúsult az egyetlen menekülési lehetőségem is. Eddig a napok nagy részét házon kívül, a környék felkutatásával töltöttük, de ezen a napon a rossz idő miatt, ez is kútba esett. Mindketten a ház fogságában rekedtünk. A köztünk pattogó szikrákról, így már lehetetlenség volt, nem tudomást venni. Csupán idő kérdése volt, mikor robban a bomba, aminek Eric is a tudatában volt, sőt egyenesen élvezte a kialakult helyzetet. A vigyor az arcán – amikor jó tíz perc elteltével megjelent a nappaliban, még mindig alulöltözve - is egyértelműen ezt sugallta.
- Úgy tűnik a mai napot, a házban kell töltenünk – nézett ki az ablakon sajnálkozó arcot vágva.
- Úgy tűnik… - motyogtam, s közben úgy tettem, mint akit nagyon leköt a szőnyeg mintájának tanulmányozása.
- Nemrég említetted, hogy szereted a horror filmeket – lépett a DVD lejátszóhoz – Itt kedvedre válogathatsz belőlük. Sikoly, Rémálom az Elm utcában… - sorolta a filmek címeit.
- Legyen a Sikoly. – Pontosan ez hiányzott most. Egy jó kis borzongás.
- A mozizás elengedhetetlen kelléke a pattogatott kukorica – ugrott fel váratlanul és rövidesen egy nagy tál csemegével tért vissza.
- Most pedig, ideje hogy kényelembe helyezzük magunkat – Hogy ő mit értett ez alatt? Még mielőtt alkalmam nyílt volna a tiltakozásra, laza mozdulattal a szőnyegre húzott, s a combjai közé ültetett. Karját a derekam köré fonta és elindította a filmet.
Alig jelentek meg az első filmkockák, Eric nyomban támadásba lendült az érzékeim ellen. Apró, leheletnyi puszik a nyakamra, véletlennek álcázott érintések, melyekkel kis híján az őrületbe kergetett. Egy idő után keze a combomra vándorolt. Természetesen ennyivel nem érte be. Nem sokkal később, kezei önállósítva magukat a pólóm alá csúsztak, majd ujjaival kis köröket kezdett rajzolni a hasamra. Nálam ekkor szakadt el a cérna. Ajkaimat összeszorítva fojtottam el, a torkom mélyéről feltörni készülő sóhajomat.
Nagyjából a film felénél, megállította a lejátszást, s mire eljutott a tudatomig mire készül, már testével szorosan a szőnyegre nyomott.
- Lexi, nem bírom tovább! – fakadt ki - Valld be, neked is eleged van, ebből a barátosdiból.
Megtört a jég, szinte beleremegtem, amikor ujja hegyével lágyan végigcirógatta arcomat. – Kérlek ne várakoztass tovább. Megbolondulok, ha nem érinthetlek meg. Ha nem kóstolhatom édes ajkaidat.
Többször is megpróbáltam válaszolni, de nem jött ki hang a torkomon. Végül feladtam, és némán bólintottam. Kétségbeesett erővel karoltam át nyakát, és olyan szilaj vággyal húztam magamhoz, ami számomra is új és félelmetes volt. Vak szenvedéllyel mélyesztettem körmömet a hátába. A mindent elsöprő vágy teljesen elvette az eszem. Legbelül ugyan a lelkiismeretem halk hangja még utoljára megszólalt, de ezt hamar elnémította a túláradó szenvedély. Forró ajkai a számra tapadtak, nyelve, vadul tört utat ajkaim közé, s míg nyelveink szenvedélyes táncukat járták, ujjai felfedezőútra indultak vágytól remegő testemen. Ahogy ujjai elérték a melleimet és végigcirógatták a bimbókat, melyek már így is fájóan meredeztek az ég felé, hangos sóhaj szakadt fel a torkomból. A melleimről lassan a hasam felé csúsztatta kezét, de nem állt meg, egyre lejjebb haladt, és mikor ujjai a combjaim közé vándoroltak, már tudtam, hogy maximálisan elvesztem. Csókunkat egy röpke pillanatra megszakítva – emelte fel a fejét és mélyen a szemembe nézett.
- Gyönyörű vagy.
Ő is villám gyorsan megszabadult a ruháitól és ismét mellém feküdt. Ajkunk forró, szenvedélyes csókban forrt össze. Éreztem sürgető vágyát, a combomon, s megborzongtam a gyötrő izgalomtól. Eric gyengéd csókokkal borított el nyakamtól a mellemig, aztán játékosan harapdálta a mellbimbóimat, melyek egyre keményebbek lettek. Miközben nyelvével a melleimet kényeztette, kezével végigsimított a csípőmön és a derekamon.
- Eric – Testemet lobogva égették a lángok, mintha el akarnának emészteni.
Eric megragadva mindkét csuklómat a fejem fölé szorította, így teljesen ki voltam szolgáltatva neki. De nem bántam. Puha kezével apró, körkörös mozdulatokkal simogatta egyre lejjebb a hasamat, míg el nem érte nőiességem selymes központját.
Bőröm izzott varázslatos kezei alatt. Fejemet hátrahajtva, halkan lihegve ösztönösen tártam szét combjaimat. Eric azonban nem kegyelmezett, Tovább csókolta és cirógatta a melleimet, én pedig úgy éreztem, hogy egy másodpercig sem bírom tovább. Arra vágytam, hogy Eric a magáévá tegyen és tökéletesen kielégítse sürgető vágyamat, mely ölem mélyén izzott. Már-már könyörögni kezdtem, mire ő, - mosolyogva, vágytól izzó pillantással, mely végig fogva tartotta tekintetemet - a combjaim közé csúszott. Egy röpke csókot nyomott az ajkaimra, majd nyelvével a hasam felé kúszott, míg el nem érte célját. Kéjesen sikoltozva, nyelvének izgató ritmusára, mozgattam a csípőmet, Heves vágy áradt szét a testemben és minden porcikám izzott. Testem izzadtságban fürdött, hajam nedvesen tapadt a homlokomra.
- Hagyd abba! -rimánkodtam kimerülten. - Kérlek, hagyd abba végre!
Eric tudta, mit kell tennie. Kezét a fenekem alá csúsztatta, és erősen tartott, amíg a testemben tomboló vihar le nem csillapodott. Ezután térdével széttolta a lábaimat és közéjük helyezkedett. Csípőjét átölelve szorítottam magamhoz. Mélyen egymás szemébe néztünk, miközben egy erőteljes lökéssel belém hatolt. A gyors behatolást a kéj forró hullámai követték. Erős lökései miatt a szőnyeget markolásztam. Testünk hol a gyors, hol pedig a lassú mozdulatokat kívánta, mindig tudta, hogy épp mire van szükségem. Leírhatatlan boldogság fogott el, minden más jelentőségét vesztette. Nem létezett már sem idő, sem hely, csak a mindent elsöprő gyönyörűség. Ahogy mozgása felgyorsult, a szenvedély egyre magasabbra röpítet mindkettőnket, s végül elérkeztünk az önkívület csúcsára. A gyönyör tűzijátékkánt robbant a testemben. Egy utolsó mély lökés után Eric teste is megfeszült, hangosan felnyögött, majd egész testében megvonaglott, és verítékben fürödve, arcát a vállamba temetve, rám rogyott.
A szavakkal leírhatatlan szeretkezés csupán a kezdet volt. Ez a nap a fékezhetetlen vágy és a szenvedély jegyében telt. Akkor még nem tudtam, hogy az a nap lesz egyben az utolsó is. Másnap reggel azonnal feltűnt, Eric megváltozott hangulata. A Stockholmba tartó autóúton is mély hallgatásba burkolózott. Tudni akartam, mi történhetett, ezért kertelés nélkül rákérdezetem. A választ a repülőtér parkolójában kaptam meg.
- Lexi – kezdett bele, kerülve a tekintetemet – Gondolkodtam kettőnkön…
Gyanítottam mire akar kilyukadni. Vége! Ezt fogja közölni. A sejtésem többé-kevésbé beigazolódott, amikor végtelennek tűnő hallgatás után, méltóztatott újra megszólalni.
- Egy darabig nem kellene találkoznunk. – Nesze. Ezt megkaptam. – Ez nem azt mondom, hogy szakítani akarok veled. Erről szó sincs. Csak egy kis időt kérek…
Na, ez egyre érdekesebb lesz. Az agyam eldobom! Nyögd már ki te barom. Nem akarsz szakítani? Akkor megteszem én. Látni akarom a képét, ahogy közlöm vele! Vége! Még nem dobta őt senki, eddig minden egyes alaklommal ő vetet véget a kapcsolatainak. Ideje megtörni ezt a hagyományt. – Egy világ omlott össze bennem, de nem akartam meg adni neki az örömet, hogy lássa amit darabokra hullik a szívem. Higgadtságot erőltetve magamra, nyúltam a hátsó ülésre a táskámért.
- Hamarosan jelentkezek – búcsúzott el, annak biztos tudatában, hogy várni fogok rá. Hát most alaposan elszámította magát.
- Nem kell kiszállnod. Előfordulhat, hogy a közelben van is vannak rajongóid. – állítottam meg, amikor a kilincs után nyúlt. Remegő kezekkel, nyitottam ki az ajtót, majd nagy levegőt véve, kiszálltam a kocsiból. Lassan átsétáltam az ő oldalára, mélyen a szemedbe néztem, ezután az arcomra varázsolva a legelbűvölőbb mosolyomat, kimondtam, ami percek óta a begyemet nyomta:
- Megkönnyítem a döntésedet…– vigyorogtam bele a képébe – Eltűnök az életedből. Végleg. Vége Eric.
Kimondtam! Megtettem Most pedig irány haza. Egy pillantásra sem méltatva indultam el a repülőtér bejárata felé.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! – kiáltott utánam.
- Szeretsz Eric? Ki tudod mondani, itt és most, hogy teljes szívedből szeretsz? - léptem vissza a kocsihoz. Erre a kérdésre mindenképp válasz akartam kapni.
Eric ujjaival a kormányon dobolt. Hallgatása mindent elárult..
- Ciao Eric! - köszöntem el tőle, ezúttal végleg...
A szakítást egész jól viseltem. Sokkal könnyebben tettem túl magam a tényen, hogy Ő már nem az életem része többé. Bármilyen meglepő, nem hullattam érte könnyeket. A tudat hogy ez egyszer, egy nő által, esetünkben, általam a nagy Eric Saade is megtapasztalhatta, milyen érzés az ha lapátra teszik, segített elviselni életem nagy szerelmének elvesztését...
Két hónappal később bekövetkezett életemben az a nap, amitől mindenki retteg. Ezen a napon, összeomlott rendezettnek hitt, kis életem. Egy hideg téli éjszakán , a lakás csendjét hangos csengőszó törte meg. Elképzelni sem tudtam, ki kereshet hajnali két órakor. Félálomban mentem ajtót nyitni. Az álmosság egycsapásra eltűnt a szememből, s helyét a félelem vette át, ahogy megpillantottam a kési látogatókat. Az ajtóm előtt két egyenruhás rendőr állt...
(Folytatás holnap (Április 30. este)
