10. Fejezet Liseberg 1.

Ericcel, azután, hogy immár harmadszor is eljátszotta, a - nem várok választ csak lépek - nevű játékát, aznap már nem is találkoztam, csak másnap reggel, amikor a napi éltető kávé adagomért indultam a konyhába. Alighogy felpattantak a szemhéjaim még, arra sem vesztegettem az időt, hogy felöltözzek, így a kedvenc pizsimben, egy combig érő pólóban, sétáltam ki a konyhába, és csak a legutolsó pillanatban, amikor már elkéstem a visszavonulással, vettem észre Ericet, aki békésen kávézgatott, a konyhát és a főzőhelyiséget elválasztó pultnál. 
- Jó reggelt – vigyorgott csibészesen, miközben pillantásával tetőtől talpig végigmért.
- Neked is – viszonoztam az üdvözlést.
- Este még benéztem hozzád – nyújtott felém egy csésze kávét. – De úgy aludtál, mint a mormota.


Udvariatlanságnak számított volna, ha miután, elfogadom a kávét, gyorsan hátat fordítok neki, és visszamegyek a szobámba, ezért leküzdve az egyre növekvő zavaromat, leültem a mellette lévő székre.
- Köszönöm! 
- Szívesen – villantotta rám huszonnégy karátos mosolyát. – Hogy aludtál?
- Mint már, azt te is megállapítottad, mint a mormota. – Ilyen pihentető alvásban, már régen volt részem. – És te?
- Az én éjszakám közel sem volt nyugodtnak mondható  – hangszínének változására, meglepetten kaptam fel a fejem. 
- Miért? Történt valami?
- Hiányzott valaki az ágyamból. – A burkolt célzás egyértelműen rám vonatkozott és érdekes módon, egyáltalán nem zavart.


Tegnap este ez a kijelentés még dühített volna. A magányosan töltött órák alatt azonban volt időm átgondolni, a Josh-sal való kapcsolatomat, és az esetleges újrakezdés lehetőségét, amit  alapból el is vetettem. Gondolatban összehasonlítottam Josht, Erickel, és a mérleg nyelve minden esetben Eric felé mozdult el. A Josh iránt érzett szánalom, ami bizonytalanná tett a döntésben, se perc alatt eltűnt, ahogy gondolatban újra és újra lejátszottam magam előtt, a Josh lakásában történteket. A döntésemet még az sem befolyásolta hogy, három nap múlva, hazautazom és ismét a szürke hétköznapi életemet fogom élni. Sőt talán épp ezért határoztam úgy, hogy a hátralévő napok minden percét ki fogom élvezni, és végre egyszer az életben kockáztatok, nem agyalok a jövőn, csakis a mának élek. 


A kis erotikus töltetű beszélgetésünk után nem sokkal, útnak is indultunk. Eric az utazáshoz, szürke farmert, és egy fehér pólót vett fel. Én pedig épp az ő javaslatára öltöztem lengébben. A szoknyára nem sikerült rábeszélnem magam, ezért egy világos térdnadrág és egy nyakban megkötős halványkék felső mellett döntöttem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, a felsőmhöz színben is passzoló, miniszoknyát is bepakoltam a táskámba, ugyanis a hetedik érzékem azt súgta, szükségem lesz rá. Eric gondoskodott róla, hogy az öt órás út alatt, egy percig se unatkozzak. Folyamatosan szóval tartott, kérdezett a családomról, a munkámról, a magyar rokonaimról, azonban Josht egy szóval sem említette. Ő maga viszont, továbbra is rejtély maradt előttem. Csupa általánosságokat mesélt az életéről, én pedig jobbnak láttam nem kérdezősködni. A kedvemet, még a rossz időjárás sem tudta elrontani. Már Stockholmban az indulásunkkor szemerkélt az eső, fél óra elteltével, pedig felhőszakadássá fokozódott. Az ablaktörlő, alig győzte, a szélvédőre zúduló vizet. Szerencsére, ahogy közeledtünk úti célunk felé, úgy tűntek el viharfelhők is és tisztult ki az ég.


Kora délután érkeztünk meg Lisebergbe, majd miután átküzdöttük magunkat a forgalmi dugókon, végre behajtottunk a város főterére, amit kordonokkal zártak körbe. Addig a pillanatig, amíg meg nem pillantottam a fedett színpadot, amely méreteit tekintve, akár otthont adhatott volna egy kisebb színházi előadásnak is, még csak elképzelésem sem volt, milyen nagyszabású koncertre készülnek. A színpad mögött, már ott állt a metál színű kisbusz, az utasait azonban hiába kerestem, nem láttam sehol. Eric a kisbusz takarásában állította le a kocsit, de mielőtt elhagytuk volna, a biztos menedékként szolgáló BMW-t, feltette azt a kérdést, amit már régóta vártam:
- Úgy gondolom, elég időt hagytam, hogy eldöntsd, mit akarsz – pásztázta az arcomat fürkésző tekintettel – Most viszont, hallani akarom a válaszodat!
- Melletted maradok – jelentettem ki, a leghatározottabban.  


Arca lassan közeledett az enyémhez, de a várva várt csók elmaradt. 
- Nem tehetem azt, amihez most nagy kedvem lenne, de ami késik, nem múlik – suttogta, szinte már a számba, a szavakat.


Elég volt egy pillantás az arcára és gyönyörű barna szemeire, tudtam, ma este olyan élményben lesz részem mellette, ami örökre nyomot fog hagyni bennem.


Ericet még abban a percben megrohamozta egy kisebb fogadó bizottság, ahogy észrevették, hogy nyílik a kocsi ajtaja. Még sikerült feltűnés nélkül kiugranom a kocsiból, elkerülve a kínos találkozást, a kis csapattal.
- Lexi – hallottam meg Megan hangját. Tekintetemmel, azonnal a hang tulajdonosát kezdtem keresni.
Megan néhány méterre tőlem, a kordonnak támaszkodott és hatalmas mosollyal az arcán, integetett. Sietős léptekkel indultam felé, még egy utolsó pillantást vetve Ericre, akit időközben közrefogott a néhány fős társaság. Mintha megérezte volna, hogy nézem, egy röpke pillanatra, fogva tartotta a tekintetemet, és rám kacsintott. Mindezt úgy, hogy a körülötte állók, semmit sem vettek észre. 
- Mesélj! – ölelt át a barátnőm. – Mi történt veled?
- Megan, csak egy napja, jöttem el – emlékeztettem a tegnap hajnali, kényszerű távozásomra. 
- A srácoktól tudom, hogy Josh, és a ribanc húgod is ideutazott – nézett rám kérdő tekintettel. – Remélem, kiadtad az útját, annak a…   


Megan szájából csak úgy záporoztak a válogatott káromkodások.
- Már vége, Megan! Josh tegnap óta nem létezik számomra.
- És a húgod? – nem lepett meg, hogy Eric magán akciójáról, nincs tudomásuk.
- Őt Eric szerelte le.


Megant annyira meglepte a hír, hogy még a szája is tátva maradt.
- Utálom, hogy úgy kell harapófogóval kiszedni belőled mindent.
- Eric eljátszotta előttük, hogy egy pár vagyunk. Ezzel pofára ejtve Josht és a húgomat – vázoltam fel a tényeket, persze csak körvonalakban, majd gyorsan hozzáfűztem: 
- Állítólag itt lesznek ma.
- Na, ne már! Hogy az a…  – hüledezett Megan, újabb szitok áradatot zúdítva, Joshra és Mirandára. – Nagyon remélem, hogy nem merik ide tolni a képüket!
- Nem vagy egyedül a véleményeddel. Eric viszont azt mondta: Mérget vehetek rá, hogy itt lesznek – idéztem a tegnapi beszélgetésünkből.
- De mit akarhat ezzel, hogy idehívja őket? 
- Ezen én is sokat törtem a fejem – fejtettem ki a véleményemet. – Szerintem, ez részéről valamilyen teszt. Talán látni akarja, hogyan reagálok Josh jelenlétére. Más öltetem nincs. 
- Miért? Történt valami, amiről én nem tudok? – faggatózott ismételten.
- Tegnap a Josh iránti szánalom, kicsit összezavart, azonban ez az érzés, gyorsan el is illant, amint felidéztem, a hálószobai kettősüket. 
- Huh… - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten Megan.
- Nyugi! – tettem a vállára a kezem. – Josh a múlté. 
- Elcsattant már az bizonyos csók? – tudakolta, nem rejtve véka alá a kíváncsiságát.
- Kétszer csókolt meg, de egyik sem tartott tovább, néhány másodpercnél. Az, az igazi csók viszont, amire ti fogadásokat kötöttetek, még nem csattant el. 
- Majd ma este! – jelentette ki mindentudóan Megan. – Most azonban, jobb lesz, ha megkeressük a többieket, és szerzünk neked is egy belépő kártyát, mielőtt a biztonságiak felfigyelnek rád – mutatott a nyakában fityegő - Backstage - feliratú kártyára. 


Megannal a színpad felé vettük az irányt, ahol Kevin vett minket pártfogásába, végigmutogatva a színpadi berendezést, és bemutatott, legalább egy tucat embert köztük, technikusokat, zenészeket, hangmérnököket. A színpad úgy festett, mint amin egy tornádó söpört végig, de Sam, az egyik technikus megnyugtatott, mire a hangpróbák elkezdődnek, nyoma sem lesz, a sok, lógó és kiálló vezetéknek. Furcsállottam, hogy nekem magyarázkodik, aminek az okára hamarosan fény is derült, mégpedig Kevin jóvoltából. Mint utólag kiderült, Molly egy alkalmat sem hagyott ki, hogy ne kössön bele a munkásokba, amikor Eric magával vitte a fellépéseire. Valahogy eddig sem volt a szívem csücske, ez a Molly nevű leányzó, de ezzel, amit Kevin mesélt, végleg elásta magát előttem. A színpadon töltött egy óra alatt, sok mindent megtanultam, a technikai háttérről, és Sammel is összebarátkoztam. Így neki köszönhetem azt is, hogy a Saade Team tiszteletbeli tagjává fogadtak, amit Mollynak nem sikerült elérnie. 
A zenészekkel, beszélgettem a Brüsszeli élményeikről, amikor Alex és Katja is csatlakozott hozzánk. 
- Téged kereslek! – lépett elém Alex, sejtelmes vigyorral az arcán. – Eric barátunk azt szeretné, ha meglátogatnád az öltözőjében. 
- Hallottad Lexi, Eric látni akar! – nevetett Megan. – Vesd be minden bájad, és bűvöld el.
- Oké megkeresem, csak nem tudom, merre induljak – csóváltam meg a fejem tanácstalanul.
Alex készségesen útba igazított, de mielőtt elindultam volna, még halkan a fülembe súgta: 
- Ha lehet, ne fáraszd ki nagyon… 


Pipacsvörös fejjel indultam a megadott irányba, azonban túl gyorsan megtaláltam az ajtót, - amin Eric neve díszelgett - ahhoz hogy az árulkodó vörös foltok eltűnjenek az arcomról. Kopognom sem kellett, mert az ajtó kitárult, és a következő pillanatban, a kis öltöző szobában találtam magam. Eric karba tett kézzel támaszkodott az ajtónak. 
- Hívtál, hát itt vagyok – mosolyogtam mézédesen. – Bár ha jól emlékszem, az esti koncert szünetére, kérted, hogy osszam meg veled az öltözőt.
- Nem akartam addig várni – vigyorgott szemtelenül, miközben elfordította a zárban a kulcsot.
A szívem nagyot dobbant, amikor ráeszméltem mire készül, de eszemben sem volt tiltakozni.
- Nem fáraszthatlak le… – csúszott ki önkéntelenül a számon, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Fejemet lehajtva hátráltam, és rogytam le az ablak alatt elhelyezett keskeny kanapéra.
Nem elég, hogy Alex tanácsába belepirultam, most, még Eric tudomására is hoztam. Én hülye, miért nem tudom tartani a számat?  
- Ne félj, nem fogsz – ült le mellém. Tekintete tele volt vágyakozással. – Körülnéztél a színpadon?
- Igen, mindenki nagyon kedvesen fogadott, még egy barátot is szereztem – meséltem boldogan.
- Nocsak! – vonta fel a szemöldökét. – És ki az?
- Az egyik technikusod, Sam.
- Na ne viccelj! – hitetlenkedett.
- Pedig így igaz! – jelentettem ki büszkén. – Nem mellesleg, ő kezdeményezte azt is, hogy a csapatod tiszteletbeli tagjává fogadjanak.
Eric hátradőlve a kanapén, pillantásával, szinte levetkőztetve bámult rám.
- Üdvözöllek a Saade Teamben – ölelte át a derekamat, közelebb húzva magához. – És most végre megteszem azt, amit már a kocsiban is akartam.


Egy gyors mozdulattal hanyatt döntött a kanapén, testével leszorítva az enyémet és minden eddig elfojtott szenvedélyét beleadva, csókolt meg, nyelvével lágyan végig simítva az ajkaimat, melyek készségesen nyíltak meg, kutató nyelve előtt…