4. Fejezet. Stockholm - Skansen

                   

Eric sms-e után, az első utam a barátnőm szobájába vezetett. Tudtam, csakis ő árulhatta el Ericnek a számomat, amit amúgy is csak kevés emberrel osztok meg. Belépve a szobája ajtaján, dallamos, majdhogynem  fülbemászó zene szólalt meg.

- Ki az előadó? – kérdeztem rá, majdnem megfeledkezve, jövetem okáról.

- Tetszik? – fordult felém Megan meglepetten.

- Egész jó, bár a szöveg, hagy némi kívánnivalót maga után. Na, elárulod végre ki az előadó? Vagy úgy kell, harapófogóval kihúzni belőled?

- Elhinnéd, ha azt mondanám, ez Eric egyik dala? –meggyőzésképp, az orrom alá nyomta a címlistát. Ha eddig kételkedtem is benne, Megannak sikerült meggyőznie. A címlistán ott állt, feketén-fehéren: Eric Saade – Manboy.
-
Nagyjából már sejtettem, mi vár rám a koncerten, maga a stílus és a zene is tetszik, de ezt jobb, ha senki nem tudja meg. Főleg nem Megan.

- Nem fogod elhinni, ki írt nekem! – kezdtem meg a kérdőre vonást. Megan fülét-farkát behúzva, kuporgott a szőnyegen – Nem más, mint maga Eric Saade, aki holtbiztos, hogy nem tőlem tudta meg a számot.

- Én adtam meg a neki a számodat. – vágta határozottan az arcomba Megan, majd hozzáfűzte – Valld be! Ha, igazából haragudnál érte, nem csevegnél ilyen kedélyesen.

- Ismersz már, mint a rossz pénzt! – ültem le mellé -  Nem kéne lassan készülnünk, már öt óra is elmúlt.


Megan mint akit bolha csípett meg, úgy ugrott fel a szőnyegről, de a fürdő helyett, a szobám felé indult meg.
A szekrényemhez lépve, szemügyre vette a ruháimat, majd rövid tanakodás után, az ágyamra dobott egy halványkék, koptatott farmert és egy a színben és anyagában, ugyancsak passzoló rövid kabátkát, majd újabb két perc elteltével, előhalászott egy fehér toppot is.

- Ezeket a ruhákat, a megvásárlásuk óta, egyszer sem vetted fel! – mutatott az ágyamon heverő ruhákra – Pedig átkozottul jól állnak rajtad.  

- Josh hallani sem akart a viseletükről.

- Csakhogy Josh, már nem szólhat bele a dolgaidba! – kacsintott rám Megan, már a kilincsen volt a keze, amikor hirtelen megfordult – Ma este vadítóan kell kinézned, hogy Eric egy pillanatra se tudja levenni rólad a szemét.

                                ***

Ugyan, már Megan távozása előtt eldöntöttem, azt általa választott ruhadarabokat veszem fel, de ezt nem akartam az orrára kötni. Egy kiadós zuhany után, magamra kaptam a kikészített ruhákat, kedvenc parfümömből, cseppentettem a csuklómra és fülem mögé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a melleim fölé is juttattam néhány cseppet. Előszedtem a szekrény aljából, a fehér vászoncipőmet. Magamhoz vettem a telefonomat és az irataimat, majd útra készen megálltam Megan szobájának ajtajában. A szoba sarkában álló tükörre pillantva, megállapíthattam, valóban nem mindennapi látványt nyújtok, csípőfarmerban és a mellemet alig takaró, falatnyi kabátkában. Megan velem ellentétben, minden testrészét eltakarta. Katja, aki dudálással jelezte, az érkezését, szintén visszafogottan öltözött.

A kocsiban ülve is azon morfondíroztam, miért hagytam magam rábeszélni erre igencsak kihívó ruhára. Nem mondhatnám, hogy megbántam, hogy hagytam magam meggyőzni, mert hosszú idő után, végre, újra tetszett, amit a tükörben láttam. És ez nagy szó!

Mire feleszméltem, az ábrándozásból, Megan már parkolóhelyet keresett, egy agyon zsúfolt parkolóban. Miután nagy nehezen, találtunk egy szabad helyet, és mindenki elővette a jegyét, elindultunk a bejárat felé, ahol, hosszú, tömött sorokban álltak az emberek. Mindenféle korosztály képviseltette magát. A nagyon fiataltól, az egészen élemedett korúakig.

- Ha jól emlékszem, azt mondtad, szinte minden koncertjén ott voltál. – néztem kíváncsian Katjára – Ez a hely is közéjük tartozik?

- Igen, tavaly volt itt Ericnek egy nagyszabású koncertje, amin én is részt vettem. Nem túlzok, ha azt mondom, több tízezren voltunk.

- Miért mekkora ez a hely? – arcunkra volt írva az ijedtség.

- Hamarosan bent leszünk, és a saját szemetekkel láthatjátok, mennyien férnek el. – Katja rejtélyes mosolya, semmi jóval nem kecsegtetett.


Szerencsére, nem kellett sokáig várakoznunk, mert egy a kapunál álló őr, kiszúrta a kezünkben levő V.I.P jegyeket és félrevonva a tömegtől egy „Csak Személyzet” feliratú ajtón át, engedett be minket a koncert területére.

- Ezzel a jeggyel, felmehettek a színpadra, ha szeretnétek, onnét is nézhetitek Eric Saade fellépését, és személyesen is találkozhattok vele.
 – világosított fel minket, a V.I.P jegy előnyeiről – Kísérjelek oda benneteket Eric öltözőjéhez?

- Nem köszönjük! – utasítottam vissza el a felajánlott segítséget – Azt viszont megmutathatná, hova érdemes állni, hogy a legközelebb lehessünk hozzá.

- Örülök, hogy nem igénylitek a különleges bánásmódot. – mosolygott ránk az őr – Csak kövessetek és megmutatom nektek a legjobb helyet.

                                                                                ***

Sietős léptekkel indultunk meg, a hatalmas nézőtér irányába, ahol ezrével tolongtak az emberek, de a mi biztonsági őrünk, utat tört nekünk a tömegben. Így jutottunk el a színpad egy kiugró részéhez, ahol az emberáradat ellenére, alig egy, két ember lézengett. Persze, tisztában voltunk vele, hogy hamarosan itt is sok-sok ember fog állni.
Jó fél óra elteltével, végre elcsendesedett a nézőtér. A zenészek is elfoglalták a helyüket. A nagy színpadra is nagyon jó rálátásunk volt, annak ellenére, hogy az kb tíz-tizenöt méterrel beljebb volt, a kis kiszögellésnél, ahol mi álltunk. Kedvenc őrünk, akiről időközben kiderült, névrokona Ericnek, biztosított róla minket, hogy Eric, sokszor megjelenik majd előttük és arra is felhívta a figyelmünket, hogy az egyik lassú számánál, mindig felhív valakit a színpadra.
A zenekar hirtelen hangolni kezdett, a fények egy röpke pillanatra kialudtak, majd megszólalt egy számomra ismeretlen zene.

- Ez a Masqurade! – kiáltotta hangosan Megan-  Kíváncsi vagyok, vajon most is lesz-e rajtuk maszk.

- Minden koncertjükön van. – harsogta túl a tömeget Katja – nézzétek most jönnek ki.

Fülsüketítő sikítozás és őrjöngés fogadta a táncosokat, akik maszkban és fekete palástban jelentek meg. Szememet a színpadra szegezve vártam, Eric belépőjét, aki rövidesen meg is jelent, szintén maszkban. Fekete nadrágjához és fehér ingjéhez, szürke mellényt vett fel. Nem volt nyoma semmi pirosnak, mígnem tekintetem a cipőjére nem tévedt. Önkéntelen mosolyomat látva, Megan kérdőn nézett rám.

- Már megint van rajta piros. – kiabáltam a fülébe – A cipője.

Megan egy fülig érő vigyorral nyugtázta a felfedezésemet. Eric, épphogy bele kezdett az első számába, máris célba vette a kiugrót. A szívem, kihagyott egy ütemet, amikor közvetlenül előttünk megállt. Arcát, szinte teljesen eltakarta az arany színű maszk, csak a szeme és a szája látszott ki. Megbabonázva bámultam, mostmár értettem, miért vannak ennyire oda érte a lányok. Tehetséges előadó, jó hangja van, és eszméletlenül jól néz ki. Na, és a dalait se felejtsük el! Amit eddig hallottam tőle, ha nem is lesz a kedvencem, de egyszer-kétszer, biztos, hogy meg fogom hallgatni.  – további elmélkedésre már nem maradt idő, mert Eric egy mozdulattal megszabadult, a maszktól, amit a közönség felé hajított, újabb sikítás hullámot indítva el.

A következő szám a már általam is ismert Manboy volt. Eric fergeteges showt vitt a színpadra, a tánc pedig engem is magával ragadott. A dal felénél ismét megjelent előttünk, erotikus csípőmozdulatokkal, hergelve a már alélt közönséget. Mielőtt visszatért a nagy-színpadra, mélyen a szemembe nézett, majd pillantása csupasz hasamra szegeződött, és újfent a szemembe nézve rám kacsintott.
A következő három szám, megint csak ismeretlen volt és az is maradt, de közben megtanultam két svéd kifejezést, amivel Eric többször is buzdította a közönséget. Amikor azt kiáltotta, „Alle Hopa”(ejtsd: ále hupá)  a közönség vele együtt énekelt, tehát ennek a jelentése: együtt.

A koncert folyamán, többször is elhangzott, általában a dalokat követő tapsvihar után a „Tack” kifejezés(ejtsd: ták), így ennél a szónál a köszönömre tippeltem. Eric egy rövid szünet erejéig elvonult az öltözőjébe, én pedig, rákérdeztem Katjától mindkét szó jelentésére, és mint kiderült, mindkét tippem bejött. Katjától tudtam meg azt is, hogy Eric a koncertjei során, csak egyszer iktat be, néhány perces pihenőt, amit legtöbbször egy lassú szám követ. A mi esetünkben sem volt ez másként. Amint felcsendültek a lírai dal első akkordjai, megjelent Eric. Lassan, végigsétált a színpadon, le a lépcsőn a közönség közé, majd félúton visszafordult és gyors léptekkel a színpad felé vette az irányt.

                                   ***

Gondolatban felidéztem, amit az őr mondott, Eric lassú számairól.

„Eric Saade, amikor a  Break of Dawn-t énekli, mindig felhív valakit a színpadra”

Eddig minden figyelmemet Eric kötötte le, és nem figyeltem a dalra, így hatalmas meglepetésként ért, amikor egy ugrással előttem termett, és rám mutatott. Csak ekkor eszméltem rá, ez az a dal, amiről az őr beszélt és Eric, engem hívott fel a színpadra. A rákövetkező pillanatban, a két hústorony, aki eddig félre állva figyelte a jó népet, szó szerint átemelt a kordonon, majd átadtak Ericnek, aki a derekamat átfogva kísért fel a színpadra. A hangja tisztán csengett, és teljes átéléssel énekelt. Kezét a derekamon tartva, az utolsó mondatoknál, lehúzott magával a színpad padlójára és hanyatt fekve, fejezte be a dalt.
Hatalmas üdvrivalgás közepette, még mindig fekve köszönte, meg a közönségnek, az elsöprő erejű tapsot. Nem vártam meg, hogy felsegítsen, így gyorsan talpra szökkentem. Eric, a kezét nyújtva felém, kísért le, a közönség elől, jól elrejtett lépcsőn, a bokrok takarásában.

- Örülök, hogy eljöttél.  – súgta a fülembe, s közben ujjaival, lágyan végig simított a derekamon – Áruld el, min nevettél, nemsokkal a színpadra lépésem után?

- Láttad, hogy nevetek? - hitetlenkedtem.

- Semmi sem kerülte el a figyelmemet! - felelte szinte suttogva, hogy más ne hallhassa.

- A cipődön nevettem. - közöltem vele - piros színt kerestem rajtad, és találtam is.

- Lassan vissza kell mennem a színpadra, ezért rátérek a lényegre! - hajolt ismét a fülemhez - Nincs barátnőm és szeretném a mai estét veled tölteni...