6. Fejezet. A Fogadás

Tér és idő megszűnt létezni körülöttem, az agyam teljesen kikapcsolt, amikor megpillantottam a homokban ülve Ericet. A fehér trikó és a szintén fehér térdnadrág, kiemelte férfiasan izmos testét. Pillantásom arcáról a karjára, a mellkasára, és legvégül, a nadrág által szabadon hagyott, lábszárára vándorolt. A tenyerem izzadt, a szívem a torkomban dobogott, úgy éreztem magam, mint egy szerelmes kisdiák. Az már el sem jutott a tudatomig, hogy a két táncosa is vele van. Hosszú másodpercek teltek el, mire sikerült a tekintetemet elszakítanom róla. Szerencsére még időben ahhoz, hogy a többiek ne vegyék észre, mit váltott ki belőlem Eric felbukkanása.

Ha nem vigyázol, tényleg az ágyában kötsz ki! Szedd össze magad, nem láthatja rajtad, mennyire felkavar a jelenléte. – a józanabbik eszemre hallgatva, minden bátorságomat összeszedve léptem a törölközőmhöz.

- Te haver! - szólalt meg az Eric jobbján ülő, szőke, oldalt felnyírt hajú srác – Mi történt ma a külső színpadon? Soha nem némultál még el.
Eric egy sokatmondó pillantással, mért végig, tekintetével a kelleténél, tovább időzve, a melleimnél.

- Olyat láttam, amitől elakadt a szavam. – ecsetelte a történteket – Abban viszont biztos vagyok, hogy hamarosan megdől a mindet a szemnek, semmit a kéznek, elmélet.

                                                                             ***

Eric és a táncosai, akiket még mindig nem mutatott be senki, hirtelen átváltottak svéd nyelvre és ezen a nyelven is folytatták tovább a társalgást. Feltűnt, hogy Megan szúrós szemmel, a száját összeszorítva nézi őket. Ismerve már a szokásait, tudtam, dühíti őt ez a srácok pofátlansága, és rövidesen kitör a harmadik világháború, ha nem lépek gyorsan közbe. Törtem a fejem, hogyan tereljem el Megan figyelmét, amire a megoldást éppen a fiúk nyelvváltása adta meg. Ha ők nem zavartatva magukat attól, hogy közülünk nem mindenki érti a beszédüket, használhatják a svéd nyelvet, én is beszélhetek a második anyanyelvemen, amit a nagyim, teljes titokban, a szüleink tudta nélkül, a nála töltött nyári és téli szünetekben tanított meg nekünk.

- Nyugi! – szólaltam meg magyarul – Én is közel vagyok a felrobbanáshoz. de tudod, mi dühít a legjobban?

- Mi? - kérdezett rá Megan, szinte tökéletes magyarsággal.

- Katja viselkedése! – mutattam a szememmel Katjára, aki megfeledkezve rólunk, csevegett a fiúkkal.

- Ericet úgy látszik, mégsem köti le, bármi legyen is a téma.  – mosolyodott el rejtélyesen – Le sem veszi rólad a szemét.

- Még most is belepirulok, ha felidézem a koncerten történteket. – ismertem be – Reméltem, hogy elfelejthetem, erre, tessék! Most itt ülök egy szál semmiben.

- Kíváncsi vagyok, mikor környékez meg téged. – vetett jelentőségteljes pillantást, a bikinimre Megan – Ez a tenyérnyi ruhadarab, igen nagy veszélybe kerül, ha Eric támadásba lendül.

- Addig nem jutunk el! – jelentettem ki.

- Azt te csak hiszed. – vigyorgott Megan – Úgy látszik egyedül te, nem veszed észre, ami már mindannyiunk számára nyilvánvaló.

- Mit nem veszek észre? – tudakoltam.

- Izzik köztetek a levegő. A fiúk már fogadásokat is kötöttek, mikor fog elcsattanni az első csók.

- Hogy, mi? – hiába akadtam ki, mint a kakukkos óra a fiúk fogadásán, mégsem tagadhattam, vágyom az ölelésére és a csókjára. Alig két napja találkoztunk, mint embert nem ismerem, mégis vonzódom hozzá.  

- Lexi… ébresztő – lengette meg a kezét Megan az arcom előtt - Valld be, most is róla álmodoztál.

- Ez csak álom. – fejtettem ki az álláspontomat – Ma este a saját szememmel láthattam, mennyire népszerű, a csajok meg van őrülve érte. Megan ő egy közismert személyiség, én pedig egy…

- Te pedig egy dögös csajszi, akire szemet vetett, ezen lányok bálványa.  – szakított félbe ingerülten, megelégelve a sirámaimat

- Te nem vagy szomjas? – zártam le az Eric témát.

- De! – csillant fel Megan szeme – Illene megkínálnunk a srácokat is, nem gondolod?

- Igazad van, legalább mi mutassunk egy kis illemet. Mindjárt hozom.

                                                                               ***

Gyorsan felkeltem a földről, leráztam a törölközőt, és elindultam a ház felé. Úgy terveztem, hogy kihozok egy karton sört, és hagyom, hogy mindenki kiszolgálja magát.
De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Ez az én estemben is pontosan így történt.

- Hova indulsz? – ugrott fel váratlanul Eric.

- Egy karton sörért indult, hátha valaki megszomjazott. – válaszolt helyettem Megan.

- Várj, segítek! – ért be néhány másodperc alatt.

- Nem kell sietnetek. – kiáltotta utánunk Katja, aki több mint  egy óra elteltével, most először szólalt meg angolul – A srácokkal úgy döntöttünk úszunk egyet.


A szemem sarkából még láttam, ahogy Megan, Katja és a táncos srácok, eltűnnek a vízben.

- Te intézted így, hogy kettesben maradjunk? – kérdeztem rá rosszat sejtve.

- És ha igen? – vonta fel a szemöldökét.

A kérdését figyelmen kívül hagyva, léptem be a konyhába. A hűtőből kivettem két doboz sört, és az egyiket Eric kezébe nyomtam.

- Mindjárt jövök, csak felöltözöm. – szóltam vissza a szobám ajtajából.

- Segítsek?

- Kösz nem! Megy egyedül is!


Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, végre sikerült kicsit fellélegeznem, ámbár nagyon jól tudtam, az este számomra még csak most kezdődik. A szekrényből gyorsan előszedtem egy királykék, nyakban megkötős felsőt és a kedvenc farmer rövidnacimat. Megfésültem a hajam, vettem egy nagy levegőt és kiléptem a konyhába. Eric, mint aki otthon érzi magát, nézegette a hűtőnk tartalmát.

- Meghívathatom magam egy ebédre vagy vacsorára?

- Megant kérdezd ő szakács!  - magyaráztam halálosan komoly arccal – Én még a pirítóst is oda égetem.

- Gondolod, hogy belemenne?

- Persze! – igyekeztem komolynak látszani – A rajongód, vagy mi?! Ennyit megtehet a kedvenc énekesének.

- És te? – lépett elém – Te mit tennél meg nekem?

- Elmentem a koncertedre, nem elég ez?

- Nem, de egyenlőre beérem ennyivel! – törődött bele látszólag, majd az órájára pillantva, még hozzátette – Még van egy kis elintéznivalóm kb. fél óra. Ilyenkor már fent vannak a frissítések, de most ezekkel is elcsúsztam. Viszont azt akarom, hogy te is velem legyél.

- Látod, ez a baj veled?! – adtam hangot a nemtetszésemnek – A koncerten is közölted az akaratodat és nem kértél. Most úgyszintén.

Eric egy röpke pillanatra, az arcomat fürkészte, majd egy villámgyors mozdulattal felkapott, a vállára dobott, és elindult a szomszéd ház felé. Még meglepődni sem volt időm, olyan gyorsan történt mindez. Amikor legközelebb talajt érezhettem a lábam alatt, már Eric szobájában álltam.

- Vadember. – morogtam bosszúsan.

- Nem, csak öntudatos! - villantotta rám elbűvölő mosolyát – Bocs, a rumliért.

Az ágyon egy sporttáskát, a koncerten viselt ruháit és egy laptopot pillantottam meg. Pasi létére még rendszerető is. Újabb jó pont, amit fel is véstem a képzeletbeli táblámra.
Eric a ruhákat, vállfára téve, beakasztotta a szekrénybe, a sporttáskát letette az ágy mellé, majd hívogató mozdulattal, megütögette maga mellett az ágyat.

- Ne félj, nem harapok. – szólalt meg, látva a húzódozásomat, bezzeg azt azért nem felejtette el hozzátenni – Még nem!

Tisztában voltam vele, bődületesen nagy hibát követek el azzal, hogy a szó szoros értelmében, bemászom Eric ágyába, de az a bizonyos védelmi ösztönöm, már a parton kikapcsolt, így nem tehettem mást, mint hogy elfogadtam a szíves invitálást.

- Milyen nyelven beszéltetek a barátnőddel? - nem gondoltam volna, hogy erre is felfigyel.

- Hallgatóztál?

- Már mondtam. Veled kapcsolatban semmi sem kerüli el a figyelmemet.

- Magyarul beszéltünk.Az a második anyanyelvem. – elégítettem ki a kíváncsiságát.

- Mi volt a beszédtéma? – puhatózott – Vagy inkább kérdezzem úgy, ki?

- Tudtad, hogy fogadásokat kötnek ránk a táncosaid? – bukott ki belőlem.

- Mostmár igen! – meglepett arckifejezése, tanúskodott arról, valóban fogalma sem volt róla, mi zajlik a háta mögött – Te honnét tudod?
- Megan mesélte a parton.

- És pontosan, mire is fogadnak?  – faggatózott tovább.

- Ha nem muszáj, erre inkább nem válaszolnék. – próbáltam kibújni a válaszadás elől.

- Sikerült már annyira kiismernem téged, hogy tudjam, a kényes témákat előszeretettel kerülöd. – súgta a fülembe, ujját végighúzva a nyakam vonalán – Mivel te mélyen hallgatsz, nem maradt más választásom, minthogy rákérdezzek Alexre és Kevinre.


Hogy az a … – szidtam magam a meggondolatlanságom miatt. Kellett eljárnia a számnak. Mit értem el vele? Megtudtam a két táncos srác nevét! Na és? Ha nem árulom el a miről szól a fogadás, szegény Megan bajba kerül, és a srácok szemében megbízhatatlanná válik. Ezt csakis érted teszem, Megan. – közöltem vele gondolatban.

- Mikor fog elcsattanni az első csók. – nyögtem ki nagy nehezen.

- Ha jól értem, a táncosaim, arra kötöttek fogadásokat, mikor csókollak meg először?

- Igen, jól értetted. – erősítettem meg az igazában – De ezt nem is lehet másképp értelmezni. Van még valami, amit el kell mondanom.

- Hallgatlak – fogta meg a vállam, mélyen a szemembe nézve, tekintetével végig fogva tartva az enyémet.

- Ha nem akarsz ételmérgezéssel kórházba kerülni, nem hívatod meg magad Megannal, sem ebédre, sem vacsorára.

- Tudtam! – csapott a homlokára – Annyira éreztem, hogy át akarsz verni.

- Apró tréfa volt csupán, de megfordult a fejemben, hogy képes vagy meghívatni magad.

- Te tudsz főzni?

- Igen, és még ehető is a főztöm. – büszkélkedtem a konyhában szerzett többéves tapasztalatommal.

- Jó tudni! – ült ki újfent az arcára a rejtélyes vigyor.

A titokzatos mosoly és a behízelgő modor, gyanús egyveleget alkotott. Igyekeztem résen lenni, és észrevenni mikor gondolja komolyan, amit mond, és mikor játszik velem. Eric időközben elmerült az oldalai frissítésében, így kicsit hátrébb húzódva, az ágy végéből figyeltem. Vaknak kellett volna lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre a rengeteg rajongói emailt és hozzászólást.

- Erre mindre válaszolsz is? – mutattam a minimum száz elektronikus levélre.

- Dehogy!    – fordult felém, és kezemnél fogva, húzott maga elé – Olvass bele!

Izmos mellkasa, a hátamnak nyomódott, miközben a rajongói leveleit olvastam. Ezek többnyire, szerelmes levelek, és felkínálkozások voltak. Egy közülük különösen megragadta a figyelmemet. Egy spanyol lány, meglepő részletességgel írta le, mit tenne Erickel, aki  a hátam mögül, szintén olvasta a levelet, és jót mulatott a dús fantáziájú leányzón.

Az idő előrehaladtával, kezdett egyre kínossabbá válni számomra Eric közelsége, amire még jelentős mértékben rásegített, az erotikus hangvételű levél is.
Megpróbáltam, visszaülni, az ágy végébe, de a derekam köré fonódó karjai, ezt megakadályozták. Éreztem, hogy ez már valóban nem játék, és csupán percek kérdése, hogy az ismeretségünk átlépje a barátság határait.

   - Hamarabb, mint gondolnák! – hajolt a fülemhez, hangjából vágy csendült ki – Hamarabb csókollak meg, mit gondolnák…

A Kisfiam bemutatkozik!:)

Sziasztok! 

Ez egy nem mindennapi bejegyzés, amit a fiam kérésére tettem fel. Ugyanis azt kérte, engedjem meg, hogy bemutatkozhasson nektek!:) Mivel Ő az életem értelme és képtelen vagyok bármit is megtagadni tőle, így megengedtem, hogy írjon egy kis szösszenetet. A bemutatkozását teljesen egyedül a Word-ben írta meg. Annyit tudni kell róla, hogy 2 éve diagnosztizálták nála az Autizmust. Kivételes memóriával rendelkezik és 5 és fél évesen már folyékonyan olvasott. 

Tehát ő a tehetséges (mondhatni zseni) autista típusba tartozik. 

Íme hát a bemutatkozás! Olvassátok szeretettel!:)

Üdv: Myka

Meitert Bence Dániel vagyok. 2. osztályos tanuló. Szeretek olvasni, legózni, tévét nézni és zenét hallgatni. Magántanuló voltam két évig és szeptembertől Bajára az Újvárosi iskolába az autista tagozatra fogok járni. Szeretem anya zenéjét, sokat hallgatom. Még óvodában megtanultam olvasni. Most év végén nyelvtanból ötösre vizsgáztam, amiért az igazgató nénitől. kaptam egy csokit is. Van két cicánk meg egy kutyánk. A kutyánk neve Sátán, a két cica neve pedig Cica és Rozsdi. A számítógépekhez nagyon értek és jól kezelem.. Anya laptopján, szoktam használni a Wordot, és az IrfanWievet és az interneten a mese oldalakat szoktam nézni. De Anya nem mindig engedi, mert erőszakos meséket, filmeket és nem nekem való oldalakat nem nézhetek.

Köszönöm szépen, Anyának, hogy megengedte, hogy bemutatkozzak.

Sok sok puszi Bence

5. fejezet! Az éjszakai fürdő

                           

   

Eric sietős léptekkel indult vissza a színpadra, igenlő válaszom biztos tudatában. Csakhogy nekem eszem ágában sem volt, az estét vele tölteni. Ha azt gondolta, az ittlétemmel, egyenes út vezet az ágyamba, akkor ez egyszer nagyon mellé fogott. A két hústorony, vagy mondhatnánk úgyis, kétajtós szekrény, egy laza mozdulattal visszaemelt a kordon mögé, ahol Megan és Katja már türelmetlenül várták a beszámolómat. Alig ért a lábam földet, máris kérdések özönét zúdították rám.

- Milyen volt a színpadon? Közelebb kerültetek egymáshoz? Randira hívott?

- Igen, randira hívott, ha ezt lehet egyáltalán annak nevezni. – morogtam bosszúsan.

- Miért? Mi történt? – húzta fel gyanakvóan a szemöldökét Megan.

- Közölte velem, hogy nincs barátnője, és velem akarja tölteni az estét.

- Igent mondtál? – faggatott kíváncsian.

- Nem várta meg a válaszomat!

- Jól látom, hogy majd felrobbansz a méregtől? – fürkészte elgondolkodva az arcomat.

- Igen! Jól!

Megan szemében pajkosságot véltem felfedezni. Egyből sejtettem, hogy megint készül valamire.

- Azt a felsőt vetted fel amit ajánlottam? – kérdezte, nem is kérdezte, inkább üvöltötte a fülembe, ugyanis időközben felhangzott Eric, versenydala a Popular, amivel Németországban indult.

- Igen! – feleltem teljesen gyanútlanul.


                               ***

A gondolataim már régen nem a beszélgetésünk körül jártak. Az ellenszenv, amit Eric nagyképűsége váltott ki belőlem, még mélyen munkált bennem, viszont a fantasztikus előadás, ami a szemem előtt zajlott, némileg feledtette velem.  Megbabonázva bámultam azt a szavakkal elmondhatatlan látványt, ami a nagy színpadra pillantva fogadott. Eric, teljes összhangban mozgott a három táncossal, s közben, ezt a dalt is, teljes átéléssel, hangját kieresztve énekelt. A dal vége felé, felállt egy kis dobogóra, ahol szólóban kezdett táncolni, ezalatt a három táncos, egy- egy üvegtáblát tolt köré, egy úgymond, üveg fülkét alkotva. A zene elhalkult és csak Eric hangját lehetett hallani, ezután minden elhangzott mondat után, széttört egy-egy üvegtábla. A harmadik üveg, abban a pillanatban tört össze, amikor elhangzott a szájából: I’m gonna get. Eric az összetört üveget átlépve, csatlakozott a táncosaihoz, mindezt a közönség őrjöngése közepette. A hangzavartól kis híján megsüketültem. Lassacskán elült a közönség zaja és Eric belekezdett a következő, egyben, utolsó dalba.

- Ez a kedvencem tőle! – kiáltott fel hangosan Katja – Az „It’s gonna rain”, az egyik legjobb száma.

Most, hogy már tudtam a dal címét, minden figyelmemet Ericnek és a táncosainak szentelhettem. Kénytelen voltam belátni, soha még nem szórakoztam ilyen jól, mint ezen az estén. Elvarázsolt a show hangulata, a féktelen tombolás, a jó zene, na és Eric személyisége, aki ismét elindult felénk. A szám nekem is tetszett, jobban mint eddig bármelyik, amit tőle hallottam. Eric megint közvetlenül előttünk állt meg, és most először a koncert során, hatalmasat bakizott, ugyanis szó szerint belesült a dalba. Profi lévén, gyorsan korrigálta a hibát, megjátszva, hogy szándékosan iktatta be a néhány másodpernyi szünetet, így a közönség mindebből semmit sem vett észre. Engem viszont nem sikerült megtévesztenie. Továbbra, sem mozdult el előlünk, és feltűnt az is, hogy egyre gyakrabban téved a tekintete a mellemre. Abban a pillanatban, ahogy lehajtottam a fejem és észrevettem, hogy szétnyílt a kabátom, tudtam miért ment el a hangja és abban is biztos voltam, ebben is benne van a keze Megannak. Mert a kabát magától nem nyílhatott szét. Hihetetlen de, mégis igaz. Ericet a feltáruló dekoltázsom némította meg. Az egy méter magas színpadi kiszögellésen állva ugyanis, teljes rálátása nyílt a melleimre, amit a fehér mélyen dekoltált felső csak még jobban kiemelt. Első gondolatom az volt, hogy visszagombolom a kabátot, de előbújt belőlem a kisördög, és úgy döntöttem, ráérek majd akkor visszagombolni, ha már elindultunk kifelé. A dal végén, ami egyben a koncert végét is jelezte, Eric egyesével, köszönte meg a zenekar tagjainak, majd a táncosainak az együttműködést, és a közös meghajlás után, egy utolsó pillantást vetve a közönségre, eltűnt a szemünk elől.

- Megan, veled még számolunk.  – fordultam felé, megjátszott dühvel.

- Már megint mit követtem el? – tette a tudatlant.

- Azon kívül semmit, hogy ország- világ elé tártad, mit rejt a felsőm.

- Tévedsz! Én csak Eric elé tártam. – ismerte be a bűnét – Arra viszont, még álmomban sem gondoltam, hogy szegény megnémul. Még jó hogy tudott rögtönözni.

- Azt hiszem, némiképp megérdemelte. – fejtettem ki a gondolataimat – Nem tett jót neki, a túlzott egója. Ha abból visszavenne, egész normális pasi lehetne.

- Ez azt jelenti, hogy a ma esti randitok ugrott? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Katja is.

- Azt. – jelentettem ki, nemes egyszerséggel – És ha nem akarunk itt éjszakázni, ideje lenne nekünk is elindulni.


A párbeszédünket egy időre pihentetve, indultunk meg a kijárat felé. Szinte sodort magával a tömeg.

- Ezek összepréselnek minket! – szörnyülködött Megan, hangjába némi félelem is vegyült.

- Hidd el, nem csak te ijedtél meg! Ha nem is mutatom, én is be vagyok tojva. – örömmel nyugtáztam, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcára – Nyugi nemsokára kint leszünk!

- Körülbelül így érezhetik magukat a szardíniák a konzervdobozban. – szólalt meg cérnavékony hangon Megan. – Soha többé nem eszek szardíniát.

- Megan, te soha nem is szeretted a szardíniát, és nem csak a szardíniát. Kiskorod óta utálod a halat, legyen az sült vagy főtt. – Szegény Megan. A nagy ijedtség közepette arról is megfeledkezett, ami a barátai és a családja számára köztudott.

- Nézzétek, ki van ott! – kiáltott fel boldogan Katja – Ő, biztosan segít kijutni innét.

Megannal egyszerre kaptuk a fejünket, a megjelölt irányba. A megmentőnk, a kedvenc őrünk személyében érkezett. Az ő jóvoltából, ott távozhattunk, ahol alig két órája beléptünk, a személyzeti bejárón. Megköszönve a segítségét, elbúcsúztunk tőle és néhány perc múltán, már a parkolóban álltunk.

                           ***

Hazafelé, Megan és Katja,  kitárgyalták , a koncert minden egyes részletét, már-már Istenítve Ericet és a csapatát. Most tudatosult csak bennem igazán , Eric mekkora nagy sztár, itt a hazájában, Na,és arról sem szabad megfeledkeznem, hogy ez az ismertség, már túllépte Svédország határait is. Tudtam, jó döntést hoztam azzal, hogy eljöttem. Nem illünk mi egymáshoz. Valóban világok választanak el minket egymástól. Max egy futó kaland lehetne köztünk, aminek nem vagyok híve, bár az tagadhatatlan, hogy a levegő szikrázik körülöttünk.

Hazaérve, gyorsan letusoltam, amíg Megan és Katja a konyhában készítette a vacsorát. Megan szakácstudományát ismerve, nem sok jóra számítottam. Mielőtt elindultam a konyhába, röpke pillantást vetettem a telefonomra. Csalódottan kellett megállapítanom, Eric nem hívott és nem is írt.

A konyhába lépve, füst és orrfacsaró bűz fogadott. Sejtettem, hogy megint pizza rendelés lesz a vége.

- Nyissátok már ki az ablakot. Az orromig sem látok – adtam ki az utasítást – Nem igaz, hogy nem érzitek ezt a förtelmes szagot?

- Megan húst akart sütni. – magyarázkodott Katja.

- És? – vártam a folytatásra. Éreztem, hogy Megan, valami oltári nagy marhaságot csinált. Nem először fordult elő, ezért nem lepett volna meg.

-  Olajat sütöttem hús helyett. De nem szándékosan. – szabadkozott Megan.

- Azt meg, hogy csináltad? – meredtem rá hitetlenkedve.

- Hát, az úgy volt… - kezdett bele, fülig pirulva – Húst akartam sütni, de még annyira az Eric hatás alatt álltam, hogy elfelejtettem bele rakni az olajba, és így magában az olajat, hús nélkül raktam be sülni.

Nem akartam kinevetni, de képtelen voltam visszafojtani a röhögést. Szerencsére Megan nem az a sértődős fajta, így velem együtt nevetett. Közös erővel, eltakarítottuk a romokat, majd mikor minden ragyogott, úgy döntöttünk, (amit én már, akkor tudtam, amikor beléptem a konyhába), a ma esti vacsoránk, pizza lesz.

Alig húsz perc elteltével, már békésen falatoztuk, az illatozó, minden jóval megrakott pizzánkat.

- Mit szólnátok egy éjszakai fürdőzéshez? – vetette fel az ötletet Megan.

- Benne vagyok! – vágtuk rá egyszerre Katjával.

- A parton találkozunk, öt perc múlva. – indult Megan a szobája felé, Katja pedig a főépületbe, átöltözni.


Pillanatok alatt, magamra kaptam, az utazás előtt vásárolt piros bikinimet, magamhoz vettem egy törölközőt és elindultam a partra.

Megan, már vidáman pancsikolt a vízben, az sem zavarta, hogy csak egy-két lámpa világítja meg a tó sötét vízét. Ledobva a törölközőmet a homokba, követtem Megan példáját és a hívogató vízbe vetettem magam. A kései óra ellenére is, kellemesen langyos volt a víz. Annyira belefeledkeztem az úszásba, hogy észre sem vettem, mennyire eltávolodtam a parttól. Jobbnak láttam, visszaúszni a többiekhez, ezért erős karcsapásokkal a part felé vettem az irányt

Ahogy közeledtem a tóparthoz, észrevettem, hogy Megan és Katja kint ül a homokban, de nincsenek egyedül, mert időközben hárman is csatlakoztak hozzájuk. A hangokból úgy vettem ki, hogy három fiú, van velük. Az egyik srác, hangja nagyon hasonlított Ericére, és rögtön arra gondoltam, ő lehet közülük az egyik. De ezt az ötletet azonnal el is vetettem, mondván, ő valahol, a nagyvárosban múlatja most az idejét és csak képzelődöm. Gyors karcsapásokkal kiúsztam a partra, és elindultam a nevetgélő társaság felé.

- Lexi. – integetett Megan – El sem hiszed kikkel futott össze Katja! Képzeld! Három  napig ők lesznek a szomszédaink.

Rosszat sejtve, vettem szemügyre a három srácot, és azt hittem ott helyben megnyílik alattam a föld, amikor a már jól ismert, barna szempárba pillantottam…

4. Fejezet. Stockholm - Skansen

                   

Eric sms-e után, az első utam a barátnőm szobájába vezetett. Tudtam, csakis ő árulhatta el Ericnek a számomat, amit amúgy is csak kevés emberrel osztok meg. Belépve a szobája ajtaján, dallamos, majdhogynem  fülbemászó zene szólalt meg.

- Ki az előadó? – kérdeztem rá, majdnem megfeledkezve, jövetem okáról.

- Tetszik? – fordult felém Megan meglepetten.

- Egész jó, bár a szöveg, hagy némi kívánnivalót maga után. Na, elárulod végre ki az előadó? Vagy úgy kell, harapófogóval kihúzni belőled?

- Elhinnéd, ha azt mondanám, ez Eric egyik dala? –meggyőzésképp, az orrom alá nyomta a címlistát. Ha eddig kételkedtem is benne, Megannak sikerült meggyőznie. A címlistán ott állt, feketén-fehéren: Eric Saade – Manboy.
-
Nagyjából már sejtettem, mi vár rám a koncerten, maga a stílus és a zene is tetszik, de ezt jobb, ha senki nem tudja meg. Főleg nem Megan.

- Nem fogod elhinni, ki írt nekem! – kezdtem meg a kérdőre vonást. Megan fülét-farkát behúzva, kuporgott a szőnyegen – Nem más, mint maga Eric Saade, aki holtbiztos, hogy nem tőlem tudta meg a számot.

- Én adtam meg a neki a számodat. – vágta határozottan az arcomba Megan, majd hozzáfűzte – Valld be! Ha, igazából haragudnál érte, nem csevegnél ilyen kedélyesen.

- Ismersz már, mint a rossz pénzt! – ültem le mellé -  Nem kéne lassan készülnünk, már öt óra is elmúlt.


Megan mint akit bolha csípett meg, úgy ugrott fel a szőnyegről, de a fürdő helyett, a szobám felé indult meg.
A szekrényemhez lépve, szemügyre vette a ruháimat, majd rövid tanakodás után, az ágyamra dobott egy halványkék, koptatott farmert és egy a színben és anyagában, ugyancsak passzoló rövid kabátkát, majd újabb két perc elteltével, előhalászott egy fehér toppot is.

- Ezeket a ruhákat, a megvásárlásuk óta, egyszer sem vetted fel! – mutatott az ágyamon heverő ruhákra – Pedig átkozottul jól állnak rajtad.  

- Josh hallani sem akart a viseletükről.

- Csakhogy Josh, már nem szólhat bele a dolgaidba! – kacsintott rám Megan, már a kilincsen volt a keze, amikor hirtelen megfordult – Ma este vadítóan kell kinézned, hogy Eric egy pillanatra se tudja levenni rólad a szemét.

                                ***

Ugyan, már Megan távozása előtt eldöntöttem, azt általa választott ruhadarabokat veszem fel, de ezt nem akartam az orrára kötni. Egy kiadós zuhany után, magamra kaptam a kikészített ruhákat, kedvenc parfümömből, cseppentettem a csuklómra és fülem mögé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, a melleim fölé is juttattam néhány cseppet. Előszedtem a szekrény aljából, a fehér vászoncipőmet. Magamhoz vettem a telefonomat és az irataimat, majd útra készen megálltam Megan szobájának ajtajában. A szoba sarkában álló tükörre pillantva, megállapíthattam, valóban nem mindennapi látványt nyújtok, csípőfarmerban és a mellemet alig takaró, falatnyi kabátkában. Megan velem ellentétben, minden testrészét eltakarta. Katja, aki dudálással jelezte, az érkezését, szintén visszafogottan öltözött.

A kocsiban ülve is azon morfondíroztam, miért hagytam magam rábeszélni erre igencsak kihívó ruhára. Nem mondhatnám, hogy megbántam, hogy hagytam magam meggyőzni, mert hosszú idő után, végre, újra tetszett, amit a tükörben láttam. És ez nagy szó!

Mire feleszméltem, az ábrándozásból, Megan már parkolóhelyet keresett, egy agyon zsúfolt parkolóban. Miután nagy nehezen, találtunk egy szabad helyet, és mindenki elővette a jegyét, elindultunk a bejárat felé, ahol, hosszú, tömött sorokban álltak az emberek. Mindenféle korosztály képviseltette magát. A nagyon fiataltól, az egészen élemedett korúakig.

- Ha jól emlékszem, azt mondtad, szinte minden koncertjén ott voltál. – néztem kíváncsian Katjára – Ez a hely is közéjük tartozik?

- Igen, tavaly volt itt Ericnek egy nagyszabású koncertje, amin én is részt vettem. Nem túlzok, ha azt mondom, több tízezren voltunk.

- Miért mekkora ez a hely? – arcunkra volt írva az ijedtség.

- Hamarosan bent leszünk, és a saját szemetekkel láthatjátok, mennyien férnek el. – Katja rejtélyes mosolya, semmi jóval nem kecsegtetett.


Szerencsére, nem kellett sokáig várakoznunk, mert egy a kapunál álló őr, kiszúrta a kezünkben levő V.I.P jegyeket és félrevonva a tömegtől egy „Csak Személyzet” feliratú ajtón át, engedett be minket a koncert területére.

- Ezzel a jeggyel, felmehettek a színpadra, ha szeretnétek, onnét is nézhetitek Eric Saade fellépését, és személyesen is találkozhattok vele.
 – világosított fel minket, a V.I.P jegy előnyeiről – Kísérjelek oda benneteket Eric öltözőjéhez?

- Nem köszönjük! – utasítottam vissza el a felajánlott segítséget – Azt viszont megmutathatná, hova érdemes állni, hogy a legközelebb lehessünk hozzá.

- Örülök, hogy nem igénylitek a különleges bánásmódot. – mosolygott ránk az őr – Csak kövessetek és megmutatom nektek a legjobb helyet.

                                                                                ***

Sietős léptekkel indultunk meg, a hatalmas nézőtér irányába, ahol ezrével tolongtak az emberek, de a mi biztonsági őrünk, utat tört nekünk a tömegben. Így jutottunk el a színpad egy kiugró részéhez, ahol az emberáradat ellenére, alig egy, két ember lézengett. Persze, tisztában voltunk vele, hogy hamarosan itt is sok-sok ember fog állni.
Jó fél óra elteltével, végre elcsendesedett a nézőtér. A zenészek is elfoglalták a helyüket. A nagy színpadra is nagyon jó rálátásunk volt, annak ellenére, hogy az kb tíz-tizenöt méterrel beljebb volt, a kis kiszögellésnél, ahol mi álltunk. Kedvenc őrünk, akiről időközben kiderült, névrokona Ericnek, biztosított róla minket, hogy Eric, sokszor megjelenik majd előttük és arra is felhívta a figyelmünket, hogy az egyik lassú számánál, mindig felhív valakit a színpadra.
A zenekar hirtelen hangolni kezdett, a fények egy röpke pillanatra kialudtak, majd megszólalt egy számomra ismeretlen zene.

- Ez a Masqurade! – kiáltotta hangosan Megan-  Kíváncsi vagyok, vajon most is lesz-e rajtuk maszk.

- Minden koncertjükön van. – harsogta túl a tömeget Katja – nézzétek most jönnek ki.

Fülsüketítő sikítozás és őrjöngés fogadta a táncosokat, akik maszkban és fekete palástban jelentek meg. Szememet a színpadra szegezve vártam, Eric belépőjét, aki rövidesen meg is jelent, szintén maszkban. Fekete nadrágjához és fehér ingjéhez, szürke mellényt vett fel. Nem volt nyoma semmi pirosnak, mígnem tekintetem a cipőjére nem tévedt. Önkéntelen mosolyomat látva, Megan kérdőn nézett rám.

- Már megint van rajta piros. – kiabáltam a fülébe – A cipője.

Megan egy fülig érő vigyorral nyugtázta a felfedezésemet. Eric, épphogy bele kezdett az első számába, máris célba vette a kiugrót. A szívem, kihagyott egy ütemet, amikor közvetlenül előttünk megállt. Arcát, szinte teljesen eltakarta az arany színű maszk, csak a szeme és a szája látszott ki. Megbabonázva bámultam, mostmár értettem, miért vannak ennyire oda érte a lányok. Tehetséges előadó, jó hangja van, és eszméletlenül jól néz ki. Na, és a dalait se felejtsük el! Amit eddig hallottam tőle, ha nem is lesz a kedvencem, de egyszer-kétszer, biztos, hogy meg fogom hallgatni.  – további elmélkedésre már nem maradt idő, mert Eric egy mozdulattal megszabadult, a maszktól, amit a közönség felé hajított, újabb sikítás hullámot indítva el.

A következő szám a már általam is ismert Manboy volt. Eric fergeteges showt vitt a színpadra, a tánc pedig engem is magával ragadott. A dal felénél ismét megjelent előttünk, erotikus csípőmozdulatokkal, hergelve a már alélt közönséget. Mielőtt visszatért a nagy-színpadra, mélyen a szemembe nézett, majd pillantása csupasz hasamra szegeződött, és újfent a szemembe nézve rám kacsintott.
A következő három szám, megint csak ismeretlen volt és az is maradt, de közben megtanultam két svéd kifejezést, amivel Eric többször is buzdította a közönséget. Amikor azt kiáltotta, „Alle Hopa”(ejtsd: ále hupá)  a közönség vele együtt énekelt, tehát ennek a jelentése: együtt.

A koncert folyamán, többször is elhangzott, általában a dalokat követő tapsvihar után a „Tack” kifejezés(ejtsd: ták), így ennél a szónál a köszönömre tippeltem. Eric egy rövid szünet erejéig elvonult az öltözőjébe, én pedig, rákérdeztem Katjától mindkét szó jelentésére, és mint kiderült, mindkét tippem bejött. Katjától tudtam meg azt is, hogy Eric a koncertjei során, csak egyszer iktat be, néhány perces pihenőt, amit legtöbbször egy lassú szám követ. A mi esetünkben sem volt ez másként. Amint felcsendültek a lírai dal első akkordjai, megjelent Eric. Lassan, végigsétált a színpadon, le a lépcsőn a közönség közé, majd félúton visszafordult és gyors léptekkel a színpad felé vette az irányt.

                                   ***

Gondolatban felidéztem, amit az őr mondott, Eric lassú számairól.

„Eric Saade, amikor a  Break of Dawn-t énekli, mindig felhív valakit a színpadra”

Eddig minden figyelmemet Eric kötötte le, és nem figyeltem a dalra, így hatalmas meglepetésként ért, amikor egy ugrással előttem termett, és rám mutatott. Csak ekkor eszméltem rá, ez az a dal, amiről az őr beszélt és Eric, engem hívott fel a színpadra. A rákövetkező pillanatban, a két hústorony, aki eddig félre állva figyelte a jó népet, szó szerint átemelt a kordonon, majd átadtak Ericnek, aki a derekamat átfogva kísért fel a színpadra. A hangja tisztán csengett, és teljes átéléssel énekelt. Kezét a derekamon tartva, az utolsó mondatoknál, lehúzott magával a színpad padlójára és hanyatt fekve, fejezte be a dalt.
Hatalmas üdvrivalgás közepette, még mindig fekve köszönte, meg a közönségnek, az elsöprő erejű tapsot. Nem vártam meg, hogy felsegítsen, így gyorsan talpra szökkentem. Eric, a kezét nyújtva felém, kísért le, a közönség elől, jól elrejtett lépcsőn, a bokrok takarásában.

- Örülök, hogy eljöttél.  – súgta a fülembe, s közben ujjaival, lágyan végig simított a derekamon – Áruld el, min nevettél, nemsokkal a színpadra lépésem után?

- Láttad, hogy nevetek? - hitetlenkedtem.

- Semmi sem kerülte el a figyelmemet! - felelte szinte suttogva, hogy más ne hallhassa.

- A cipődön nevettem. - közöltem vele - piros színt kerestem rajtad, és találtam is.

- Lassan vissza kell mennem a színpadra, ezért rátérek a lényegre! - hajolt ismét a fülemhez - Nincs barátnőm és szeretném a mai estét veled tölteni...

3. Fejezet. Újrakezdés

                                       

Amint feltette Eric, életem talán legzavarbaejtőbb kérdését, az arcom mintegy elárulva a választ, pírba borult. Hiába is tagadnám, ami már amúgy is nyilvánvaló.

- Tudod, mit! Ne válaszolj! – kacsintott rám – Rosszul indult az ismeretségünk, ezért azt javaslom, kezdjük elölről. Benne vagy?

Arcán elterülő mosolya, belém forrasztotta a szavakat, így ebben a pillanatban, csak egy fejbiccentésre futotta tőlem.

Eric a kezét nyújtva felém, felhúzott a homokból, majd váratlanul hátralépett.

- Szia, Eric Khaled Saade vagyok! – mutatkozott be, mintha csak most futottunk volna össze.
Boldogan mentem bele, az általa javasolt újrakezdésbe.

- Szia! Én pedig Alexandra Smith. A barátaimnak, Lexy vagy Sandra. Kinek, melyik tetszik. Ismerős az arcod, nem láthattalak már valahol?

- Ha, nézted az Euróvíziós Dalversenyt… - folytatta tovább Eric a megkezdett játékot – Ott láthattál.

- Miért mit kerestél te Düsseldorfban? – egyre jobban élveztem a helyzetet.
- Én is felléptem a csapatommal.

- Aha, már emlékszem! Ti viseltétek azokat a mókás sapkákat.

Az eddig visszafojtott nevetés, mindkettőnkből egyszerre tört fel.

- Ezzel most jó nagy csapást mértél az önérzetemre. – csóválta meg a fejét – Tényleg nem ismered egyik számomat se?

Szégyen vagy nem, erősen kellett koncentrálnom, hogy eszembe jusson a versenydalának a címe.

- Popular. – mondtam ki hangosan, mielőtt újfent elfelejtem – De azt ne kérd, hogy idézzek belőle.

Eric kutató tekintettel fürkészte az arcomat.

- Most, hogy már hivatalosan is megismerkedtünk, és az is kiderült, nem vagy a rajongóm, lehetek egy kicsit tolakodóbb? – húzott vissza a homokba, arcán titokzatos vigyorral.

- Az attól függ, mit értesz tolakodó alatt.

A nyomasztó gondolatok, az úgymond, újrakezdésünk pillanatában eltűntek, így felszabadultan adhattam át magam, az örömteli perceknek.

- Van barátod?  - kérdezett rá nyíltan, habár biztos voltam benne, Megannal már kitárgyalták a szerelmi életemet.

- Jelenleg nincs pasi az életemben. – és ez igaz is volt.
Érdekes módon, az utazás kezdete óta, még egy kósza gondolatot sem pazaroltam Joshra.

- Tudok Joshról és a húgodról.

Ahogy sejtettem, valóban kitárgyaltak. Megant ismerve, félő, hogy a legféltettebb titkaimat is kikotyogta.

- Akkor a pillangómról is tudsz! Igazam van?

Magasba szökő szemöldöke és a meglepett arckifejezése, egyértelművé tette. Megan erről mélyen hallgatott.

- Felejtsd el, amit az előbb mondtam. – tereltem a témát, de láttam rajta, igencsak felkeltettem a kíváncsiságát, a véletlenül elejtett mondattal.

- Nocsak! Mégsem vagy az a jó kislány? – éreztem, ahogy tüzes pillantásával, tetőtől-talpig végigmér.

Fejemet a térdemre hajtva, próbáltam elbújni átható tekintete elől.

- Megsúgom, persze csak a legnagyobb titokban. – simított félre egy tincset a fülem mellől – Nekem is van tetoválásom, amit csakis a beavatottak láthatnak. Veled viszont kivételt fogok tenni, ha majd eljön az ideje.

- Emlékeztetnélek rá, ha esetleg megfeledkeztél volna róla, vasárnap, már angol honban leszek. – emeltem rá a tekintetem.

- Tudom! Nem feledkeztem meg róla. – már nyoma sem volt az előbbi fesztelen hangulatnak.
A zsebébe nyúlva, egy újabb koncertjegyet húzott elő  – Ma este Stockholmban lépek fel. A koncert helye, és a kezdés ideje rajta van a jegyen.

Eric, minden további megjegyzés nélkül a kezembe nyomta a jegyet, majd sietve távozott.

                                                                           ***

Távozását követően, én is feltápászkodtam és elindultam a házba. Katja és Megan, a konyhaasztalnál ültek és békésen kávézgattak, de amint megpillantottak, ugrottak is fel.

- Mesélj! Összejöttetek? Most jártok? – faggattak, egymás szavába vágva.

- Nem, nem jöttünk össze és nem is járunk. Barátok vagyunk! Ennyi!

- Ha Ericen múlik, nem sokáig maradtok „csak” barátok – vigyorgott Megan mint a tejbe tök – Hidd, el! Érhetnek még meglepetések.

Mindkét lány szemében látszott, hogy valamit titkolnak előlem. Arra viszont már nem maradt időm, hogy rákérdezzek, mert a hűtő tetején hagyott telefonom, hangos zenélésbe kezdett. Ösztönösen nyúltam a telefonomért, és meg sem nézve a hívót szóltam bele.

- Szívem! – ismertem fel Josh hangját – Tudom, hogy Megannál bujkálsz. Itt vagyok a ház előtt, és addig nem megyek el, amíg nem beszéltünk személyesen.

- Josh köztünk mindennek vége! – közöltem vele, nyugalmat erőltetve magamra – Felejts el! Én is azt teszem!

- Ha kell, estig itt fogok ülni! Tudod, hogy vannak kapcsolataim a Rendőrségen, és csak egy telefonomba kerül, kinyittatnom az ajtót.

- A zsarolással nem érsz el semmit!  – igyekeztem gyorsan lerázni – Különben is, ha akarnék, se tudnék ajtót nyitni, mert nem vagyok otthon.

- Na, ne etess! Biztos vagyok benne, hogy most is épp egy sarokban gubbasztasz, és az egereket itatod! Miattam! – Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Meg sem várva a válaszomat, mondta tovább, a magáét - Tudom, hogy hibáztam, de Mirandával már vége! Én téged akarlak. Nem hiszem, hogy ezt a kis „incidenst” ne lehetne megbocsátani?

- Te nem vagy normális! Kis incidensnek nevezed, azt hogy lefeküdtél a húgommal?
Hova tettem a józan eszemet, amikor összeálltam ezzel az agyatlan barommal?

Josh értetlensége, ami pofátlansággal társult, kezdett dühíteni, amit Megan és Katja is észrevett. Úgy döntöttem egyszer s, mindenkorra lezárom a beszélgetést és vele együtt, a múltamat is és tudtára adom, az új életemben neki már nincs helye.

- Josh! Elutaztam Angliából! Svédországban próbálom kiheverni, amit ellenem elkövettél. Ahogy most állnak a dolgaim még az is előfordulhat, hogy végleg itt maradok.

- Megan is veled van?  - fújtatott mérgében Josh.

- Igen!

- Azért akarsz maradni, mert bepasiztál?

Az aljas szemétláda! Hogy lehet ekkora bunkó! Na megállj csak, fogsz te még hatalmasat koppanni!

- Igen, már van helyetted más!

- Hülye ribanc! – üvöltötte a telefonba.

- Isten veled Josh! – nyomtam ki a hívást, végleg megszabadulva a múlt szellemétől.

Megan arca abban a másodpercen felderült, amint elhangzott a számból „Isten veled Josh”.

                                                                     ***

- Üdvözlöm körünkben a régi Lexy-t , aki hosszú idő után végre visszatért hozzánk! – nyomott két nagy puszit az arcomra – Jól megadtad ennek a seggfejnek!

- Azt mondtad, nem érdeklenek a pasik! – viccelődött Katja.

- Ha tudnátok, mekkora elégtételt jelentett nekem, amit az imént Joshnak mondtam.

- Már csak az a nagy kérdés, készen állsz- e egy új kalandra! – célzott az Erickel való kapcsolatomra, Megan.

A múltat magam mögött hagyva, optimistán és mindenre nyitottan, vágtam bele a jövőbe. Első lépésként, úgy döntöttem elfogadom Eric meghívását.

- Mit szólnátok hozzá, – az izgalom kedvéért, hagytam egy kis hatásszünetet – ha hármasban mennénk a ma esti koncertre?

Mindkét lány örömujjongásban tört ki.

- De van egy ki gond. – vakarta meg a fejét elgondolkodva Megan – Csak két jegyünk van.

- Tévedsz! – vettem elő a parton kapott jegyet – Már három. De hogy jutunk be a városba?

- Úgy ismerem, Stockholm minden szegletét, mint a tenyeremet. – sietett ismét a segítségünkre Katja – Kocsival alig fél óra az út. A különleges jegyeknek köszönhetően, pedig biztos a helyünk az első sorban.

- Most mindenki lepihen, – adta ki az utasítást Megan – hogy estére frissek és üdék legyünk.

- Ok! De ha nem haragszotok, én először ennék valamit, mert a gyomrom már igencsak méltatlankodik.

                                                                     ***

Miután csillapítottam az éhségemet a szobámba indultam.   Ledőltem az ágyra, kezemet a fejem alá kulcsoltam és szememet lehunyva, azon agyaltam, hogyan alakítsam az életemet, a hazatértünk után. Először is lakást kell keresnem. Nem maradhatok Megan nyakán, így is épp elég gondot okoztam már. A szüleimmel is le kell nyeletnem a keserű pirulát, miszerint lőttek az esküvőnek. Bele sem merek gondolni, hogyan fogadják majd. A kapcsolatunk kezdete óta Josh pártján álltak. Ami pedig alapjában megnehezíti a helyzetemet, az, az, hogy Josh mellett, Miranda a másik nagy kedvencük. De ezen ráérek, majd akkor tanakodni, ha otthon leszek. Most azonban, itt áll előttem, életem legnagyobb kalandja. Megismertem Eric Saadet, és ma este, az első sorban fogok neki, (Megan szavaival élve) csápolni.

Várakozással, vegyes izgalommal indultam a fürdőszobába, magam elé képzelve, mi minden történhet az este folyamán, amikor a mobilom újfent megszólalt. Ezúttal sms érkezését jelezve. Először arra gondoltam, megint Josh próbálkozik, ezért meg sem akartam nézni az üzenetet. A kíváncsibb énem azonban erősebbnek bizonyult. Amikor megnyitottam az üzenetet, kis híján kiejtettem a kezemből a telefont.

„Döntöttél? Várom a választ!

Eric” 

Gondolkodás nélkül, pillanatok alatt küldtem a választ.

„Igen! Döntöttem! Ott leszek az első sorban!
Alexandra”

A viszont válasz sem váratott magára.

„ Várlak!
Eric”

1000!!!

Sziasztok!


Még egy hete sincs, hogy megnyitottam az új blogot, és máris 21 rendszeres olvasóm van, rengeteg tetszik szavazatot kaptam és a mai nappal túlléptük az 1000-es látogatószámot is! 
Szavakkal leírhatatlan amit most érzek! Annyira boldoggá tett ez az eredmény, hogy hálám jeléül, már holnap hozom a 3. fejezet. 


Még egyszer mindenkinek nagyon Köszönöm!
Üdv: Myka

2. Fejezet, A tóparti házikó

                                

A szállásunkra már minden különösebb gond nélkül érkeztünk meg. Stockholmtól nem messze egy kisváros Hörby üdülőtelepén sikerült, aránylag megfizethető áron találnunk szobát, jobban mondva egy kis tóparti házacskát, ami első pillantásra elnyerte a tetszésünket. Szerencsére még az utazás előtt, többször is rákérdeztünk, rendben van-e a szobafoglalásunk, azt viszont még most sem értem, hogy a busszal, hogy foghattunk ennyire mellé. Bár, ha jobban bele gondolok, egy csomó pénzt megspóroltunk, azzal, hogy lecsúsztunk a turista buszról. Az útitársainkat, pedig egytől-egyig a szívembe zártam, és ami a legjobb az egészben, nem kell főnie a fejünknek azon, hogyan jutunk haza. Amikor elbúcsúztunk a kis társaságtól, azt hittem a búcsú örökre szól, de mint kiderült, a hazaúton is szívesen látnak minket. Mostantól, már nincs más dolgunk, mint élvezni az itt töltött időt. Ericről is volt időm gondolkodni és annak ellenére, hogy a szívem hozzá húzott, úgy döntöttem, nem bonyolódom vele semmilyen kapcsolatba, és ha netán el is megyek a koncertre, megpróbálom elkerülni, a vele való érintkezést. Igen ám, csakhogy arra, nem számítottam, hogy már másnap összefutok vele.

A hosszú út, igencsak kimerített mindkettőnket, így egyáltalán nem meglepő, hogy másnap csak késő délelőtt ébredtünk fel. Csalódottan állapítottuk meg, hogy a hűtő, kong az ürességtől, a konyhaszekrény úgyszintén. Ezért nem volt mit tenni, mint a nyakunkba venni az üdülőfalut, bolt után kutatva. Az aprócska üzletet viszonylag gyorsan megtaláltuk, ahol komoly nyelvi akadályokba ütköztünk. Mivel az üzlet, még a régi pultos kiszolgálás alapján működött, és az eladó nem beszélte a nyelvünket, jó nagy slamasztikába kerültünk. Hiába mutogattunk kézzel-lábbal, sehogy sem sikerült megértetni magunkat. Már-már kezdtük feladni, amikor az utolsó percben, egy velünk egykorú lány sietett a segítségünkre.

- Sziasztok, Katja vagyok. – mutatkozott be – Ana, csak kisegítőként dolgozik itt, és egy kukkot sem ért angolul. De ha gondoljátok, én szívesen segítek.

- Azt nagyon megköszönnénk. – fordultunk felé, szinte könyörgő tekintettel.

Katja közbenjárásának köszönhetően, gyorsan végeztünk a bevásárlással és két nagy szatyorral felszerelkezve léptünk ki a bolt ajtaján, az új ismerősünk kíséretében. Katja készségesen mesélt a kisváros Hörby és a szállásunk, RingJösstrand mindennapi életéről is.  Mint megtudtuk, ő az üdülőfalu gondnokának a lánya és megrögzött Eric Saade rajongó. Erről tanúskodott a kék-sárga pólója is, amin Eric arcképe díszelgett. Megan, persze nem hagyhatta ki, hogy ne tegyen említést, az autópályán történtekről.

- Nem mondod! – csillant fel, Katja barna szeme – Én biztos, hogy a nyakába vetném magam, és összevissza csókolnám, ha ilyen közel kerülnék hozzá, mint te.

- Nem hiszem, hogy tetszene a barátnőjének. – fejtettem ki a véleményemet.

- Molly, szinte soha nincs mellette. Alig látni őket együtt. – nézett rám megütközve – A csókot pedig ne vedd komolyan. Ha valami csoda folytán, alkalmam lenne személyesen is találkozni vele, szinte biztos, hogy ott helyben megkukulnék. Csak a szám nagy. Belül egy félénk kisegér vagyok. Azt viszont nem értem, te miért nem mentél oda hozzá?

- Alig két hete, Lexy, még mennyasszony volt. – kezdett bele az élettörténetembe Megan – A rohadt ribanc húga, pedig alattomban magába bolondította a vőlegényét, mígnem egy napon Alexandra inflagranti, rajta nem kapta őket. Meg kellett akadályoznom, hogy Josh visszasírja magát, ezért terveltem ki ezt az utazást.

- Így már mindent értek.  – szorította meg a kezemet Katja – Ekkora csalódás után, nem is csoda, hogy egy időre eleged lett a pasikból.

A fejemben hirtelen fény gyúlt, hogyan és kinek passzoljam el a koncertjegyemet. Biztos voltam benne, hogy Katja, aki amúgy is nagy Saade fan, kapva kap az alkalmon. Az elhatározást, tett követte.

- Örülök, hogy átérzed a helyzetemet. – mosolyogtam rá –  Megan és én, kaptunk két V.I.P jegyet Erictől és mivel látom, mennyire odavagy érte, szeretném az enyémet neked adni…

A következő pillanatban, Katja szó szerint a nyakamba vetette magát.

- Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Hogyan hálálhatnám meg ezt kinccsel felérő ajándékot?

- Azzal, ha elkíséred Megant a koncertre, vagy ha úgy döntötök, több koncertre is. – majd Megan felé fordulva, még halkan hozzátettem – Ugye nem baj?

- Dehogyis! Sőt, megértem a döntésed. – örömmel nyugtáztam, hogy a tervem bevált és Megant sem haragítottam magamra.

                                                                     ***

Eztán szótlanul folytattuk az utunkat, a gondolatainkba merülve. Amikor…

- Ekkora szerencsénk nem lehet. – kiáltott fel Megan – Katja, hamarabb vállnak valóra az álmaid mint, hinnéd!

Rosszat sejtve kaptam fel a fejem, és szemem-szám elállt a döbbenettől, amikor megpillantottam a főépület előtt a metál színű kisbuszt.

- Ezt nem hiszem el! Mit keres ez itt? – szaladt ki a számom, de ezt Megan és Katja már nem halhatták, mert mint akit puskából lőttek ki, úgy kezdtek el rohanni a turnébusz felé.

Tisztes távolságban álltam meg és figyeltem őket. Nem is kellett soká várnom, hogy feltűnjenek a színen, a busz utasai.
Eric, most kivételesen nem hozta magával a csapatát, csupán az egyik táncosát Alexet. A piros szín, a mostani ruházatából sem maradhatott ki. Fekete nadrágjához, fehér inget vett fel, amit egy piros nyakkendővel bolondított meg. Vonzotta a tekintetemet, és kénytelen voltam beismerni, nagyon is tetszik, amit látok. Megan, Alex és ő, immár régi ismerősként üdvözölték egymást. Kíváncsian vártam, Katja mit lép Eric közelségére. Vajon tényleg a nyakába ugrik, és csókolgatni kezdi, avagy bekövetkezik, amitől tartott, és valóban megnémul. Szerencsére egyik sem történt meg. Katja, miután Megan bemutatta neki a srácokat, boldogan, mégis visszafogottan beszélgetett velük. Eric jobbra-balra forgatta a fejét, mintha keresne valakit. Tudtam, csak idő kérdése, hogy észrevegyen, és jobban teszem, ha gyorsan elhúzom a csíkot.
Ismét a megfutamodást választottam. A nehéz szatyrokkal a kezemben, futólépésben, indultam meg a szállásunk felé, ezzel felfedve a rejtekhelyemet. A szemem sarkából érzékeltem, ahogy a négy szempár rám mered. A két nehéz szatyor, csaknem lehúzta a karjaimat, én viszont rendületlenül, hátra sem pillantva folytattam az utamat.

Megkönnyebbülten fedeztem fel, hogy senki nem követett, bár tudat alatt, reméltem, hogy egy bizonyos személy, utánam jön.
A házba belépve, első utam a konyhába vezetett. Feltettem a kávét, amit már nagyon hiányolt a szervezetem, s közben, amíg arra vártam, hogy lefőjön az éltető nedű, elrendeztem a boltban vásárolt holmikat. A szobámból, lenyűgöző kilátás nyílt a tóra, melynek vize, lágyan fodrozódott, az enyhe szélben. Magával ragadott a gyönyörű táj, a végtelen nyugalom, nem vágytam másra, csupán arra, hogy közelről élvezhessem a táj szépségét, így kezembe véve a kávéscsészét elindultam a part irányába.

                                                                           ***

Leültem a homokba, úgy kortyolgattam a kávémat, s közben megfeledkeztem minden gondról-bajról. Jó tíz perc elteltével, a ház felől, hangos nevetés ütötte meg a fülemet. A hangfoszlányokból, sikerült kivennem, hogy Megan nem egyedül jött vissza. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, ki lehet még vele, Katján kívül, akinek a hangját, már az első percben felismertem.

- Hova tűnhetett a barátnőd?

Jézusom, ez Eric és engem keres. Ha Megan bemegy a szobámba és kinéz az ablakon, azonnal észre fog venni. Most mit csináljak? A végtelenségig itt sem ülhetek. Hogy lehetek ilyen nyuszi? Miért kell bujkálnom előle? Miért nem vagyok én is, olyan bátor, nyílt és vagány, mint Megan? – töprengtem el, megoldást keresve, erre a lehetetlen helyzetre.

- Végre megvagy! – szólalt meg a hátam mögött, egy kellemesen mély férfihang.

Lassan, majdhogynem félve fordultam a hang irányába, majd megpillantva a tulajdonosát elakadt a lélegzetem. Eric nem zavartatva magát, telepedett le mellém a homokba.

- Te? Hogyan? – dadogtam megilletődve.

- Áruld el, miért kerülsz engem?

- Miből gondolod, hogy kerüllek? – tértem ki a válasz elől.

- Nem mersz a közelembe jönni, holott Megan már felvilágosított róla, nem vagy a rajongóm. – nézett mélyen a szemembe, ezzel megsemmisítő hatást mérve a szívemre, majd így folytatta – Katja, pedig boldogan újságolta, átadtad neki a jegyedet, csak hogy ne kelljen velem találkoznod.

Eric hangja bosszúságról árulkodott.

- Minek tagadjam, ha úgy is tudod! De megvan rá az okom!

- Kíváncsian hallgatlak!

- Egy: Te vagy Eric Saade… – soroltam a tényeket, erősen megnyomva nevét -  Én pedig egy angol kisvárosi lány, aki egy hét múlva hazautazik. Kettő: Világok választanak el minket egymástól. És három: Van barátnőd!

- Hm.. Vegyük úgy, hogy ezt meg sem hallottam!- hajolt közelebb  - Kérdeznék valamit és kérlek, őszintén válaszolj!

- Az a kérdéstől függ!

- A felsorolt okok ellenére, nem lehet, hogy mégis vonzódsz hozzám?

1. Fejezet A turnébusz

 

                                       

Hihetetlen! Még most sem merem elhinni, hogy rávett Megan, erre az utazásra. Még két hete sincs annak, hogy a szépen megtervezett álmaim, egyik pillanatról a másikra romba dőltek. Mielőtt beütött a krah, boldogan tervezgettem Josh-sal, a mostanra már, ex-vőlegényemmel, a közös jövőnket. Megismerkedésünk után néhány hónappal, Josh megpendítette az összeköltözés témát, és én, mint a szerelmes kamasz, kapva kaptam az alkalmon. Azon a napon, amikor megkérte a kezemet, a földkerekség legboldogabb emberévé tett. Napjában többször is megcsodáltam az ujjamon a zafírköves gyűrűt, amivel, a szerelmesek napján lepett meg. Soha még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a földöntúli boldogság, mint egy buborék pukkan szét. Rózsaszín ködfátylon keresztül szemléltem a világot, ezért nem vettem észre, mi zajlik a hátam mögött. Így történhetett meg, hogy Miranda, a húgom, magába bolondította Josht. Persze, most azzal vígasztalom magam, ha Josh valóban úgy szeretett volna, ahogy én őt, ellenáll a kísértésnek és foggal-körömmel ragaszkodik hozzám. De nem, ő Mirandát választotta. Bedőlt a húgom ármánykodásának, aki játszi könnyedséggel az ujja köré csavarta. Míg élek nem fogom elfelejteni, a látványt, amely azon a bizonyos estén fogadott. Alighogy beléptem a lakásba, furcsa, semmivel össze nem téveszthető neszek ütötték meg a fülemet. A hangos sóhajok és nyögések, a Josh-sal közös hálószobánkból szűrődtek ki. Ahogy közeledtem a szoba felé, a zajok is egyre erősödtek. Hirtelen mozdulattal feltéptem az ajtót, és a szemem elé táruló látványtól, szó szerint, felfordult a gyomrom. Josh és a húgom Miranda, anyaszült meztelenül ölelkeztek az ágyban. Abban az ágyban, amiben előző este még én feküdtem. 

Annyira elmerültek egymásban, hogy engem észre sem vettek. Az agyamat abban a pillanatban elöntötte az epe, majd a rákövetkező pillanatban, akkora erővel vágtam be az ajtót, hogy a benne lévő üveg, ezer apró szilánkra tört. A zajra mindketten felkapták a fejüket. Míg Josh arcán a hitetlenkedés és megbánás jelei mutatkoztak, addig Miranda, csupán egy kárörvendő vigyort küldött felém. A hülye ribanc! Megkapta amit akart, hát legyen vele boldog. Nem hagyhattam, hogy örömét lelje a csalódásomban, ezért megjátszva a közönyöst, lehúztam az ujjamról a gyűrűt és rövid úton, közéjük hajítottam, majd az ajtóból, flegma nemtörődömséggel még visszaszóltam.

- Megérdemlitek egymást! Legyetek nagyon boldogok.

A reakciójukat már nem vártam meg. Az önuralmam eddig tartott, és nem tovább. Tudtam minél előbb el kell tűnnöm, ha nem akarom, hogy szemtanúi legyenek az összeomlásomnak. Az ajtóüveggel együtt, a szívem is összetört.

Könnyek közt, rohantam ki a szakadó esőbe, és futottam, amerre a lábam vitt, szerencsére a tudatalattim a legjobb barátnőm, Megan házához vezetett. Kétségbeesetten feküdtem rá a csengőre, majd miután Megan behúzott a lakásba, az erőm a végére ért, és a lábaim összeroskadtak alattam. Tehetetlenül, könnyek közt, zuhantam a szőnyegre. A könnyeim patakokban folytak, csak sírtam, és sírtam, talán órákig, talán percekig. Nem tudom meddig. Az idő akkor elveszítette a jelentőségét. Lassan ahogy apadtak a könnyeim, úgy csökkent a fájdalom, ami a belsőmben tombolt. Ha nincs Megan, biztosan a diliházban kötök ki.

                                                                     ***

Az elmúlt két hétben ő tartotta bennem a lelket, buzdított az újrakezdésre és beszélt rá, erre a nem éppen szokványos módon indult kirándulásra. Ugyanis, már a turista busz kiválasztásánál, óriási bakot lőttünk, aminek következményeképp, zötykölődünk most egy nyugdíjas tánc csoport utazóbuszán, akik megállás nélkül énekelnek.

Egyikük, egy hetvenéves bácsika, többször táncra is perdült az út során. Alig két órája léptük át a svéd határt, és ha Isten is úgy akarja, hamarosan már a szállásunkon lehetünk. A két napos út alatt, csupán három- esetleg négy órát, ha sikerült aludnom, így már nagyon rám fér egy kiadós alvás. Ekkora hangzavarban, amit ezek az idős emberek műveletek, lehetetlenség pihenni, de be kell vallanom, megkedveltem őket. A hatalmas korkülönbség ellenére, már az első perctől, barátként fogadtak minket. A nagyim jut eszembe róluk, aki sajnos már nincs az élők sorában. Életvidám és végtelenül jószívű, épp olyan, mint ez a kedves kis társaság, amelynek a legidősebb tagja Scott, már a kilencvenedik évét tapossa. – mélázásomból egy hatalmas csattanás hangja rázott fel. A busz, hangos fékcsikorgással állt meg.

- Mi történt? – fordultam érdeklődve Meganhoz – Miért álltunk meg? 

- Én sem tudom, gyere, derítsük ki. – ugrott fel a helyéről, majd elindult a busz orra felé. 

A kíváncsiság bennem is motoszkált, így követtem a példáját. Megan teljes önkívületben kapott a karom után, amit nem tudtam mire vélni. Üveges tekintettel meredt, az előttünk veszteglő kisbuszra, pontosabban az utasaira.

- Megan. – ráztam meg a vállát – Úgy bámulod őket, mintha legalábbis a világ hét csodájának egyike állna előttünk.

- Látod azt a srácot? – mutatott a fekete bőrdzsekit és piros nadrágot viselő srácra. 

- Érdekes ízlése van, azt meg kell hagyni.

- Ne a ruháját, az arcát nézd! – súgta – Nem ismerős valahonnét?

- Minek kérdezed, ha te úgyis tudod? – tértem ki a válasz elől, bár fogalmam sem volt, ki lehet a Megan által, annyira megszemlélt pasi – Miért nem mész oda hozzá, és szólítod le? Legalább megtudjuk, meddig kell még várnunk.

A sofőrünk egyetértett velem, így már ketten voltunk, akik arra ösztönöztük Megant, hogy menjen le a kisbuszhoz.Barátnőm egy percig sem kérette tovább magát, kinyittatta a sofőrrel az ajtót, ezután határozott léptekkel, megindult a fiúk felé. 

Megan velem ellentétben, mindenkivel nyílt és közvetlen, nem lehet őt nem szeretni. Előtte nem léteznek akadályok, vagy ha mégis, azokat könnyedén veszi, mint alapjában véve az életet. Irigylem őt, az életfelfogásáért, amely így hangzik. „Éld úgy az életed, mintha a mai lenne az utolsó napod”

És ő ehhez is tartja magát. 

- Alexandra, a barátnője önnek integet, szerintem, azt szeretné, ha odamenne hozzájuk. – érintette meg a karomat Ron, a sofőrünk, aki ezzel a mozdulattal, kis híján a szívbajt hozta rám.

Megan két kézzel integetett, nekem azonban, nem fűlött a fogam egy báj csevelyhez, amit értésére is akartam adni. Épphogy felemeltem a kezem, a mozdulat félbe is maradt, mert a bőrdzsekis srác felém fordult, és én abban a pillanatban ledermedtem. Amint megpillantottam az arcát, amit eddig csak oldalról láthattam, abban a minutumban beugrott hol láttam őt.

Hát, persze! Hogy eddig nem vettem észre a hasonlóságot. Ez a srác képviselte, néhány hónapja Svédországot, az Eurovisión. Így már cseppet sem meglepő, Megan reakciója. Neki szurkolt. Miért nem jut eszembe a neve? Várjunk csak! Megvan! 

- Eric Saade. – csúszott ki a számon, félhangosan, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a nyugdíjas csoport felfigyeljen rá. 

                                                                    ***

Innentől viharos gyorsasággal peregtek az események. A korukat meghazudtolva, ugrottak fel a székekből, és furakodtak az ajtó felé. Csak ámultam és bámultam, egyszerűen felfoghatatlannak tűnt, hogy még ezek az idős emberek is tudják ki ő. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy az unokáiknak szeretnének örömet szerezni, az autógrammokkal, amivel időközben lerohanták a svéd énekest. 

Akaratlanul is elnevettem magam. Ron úgyszintén, amikor megpillantottuk Eric döbbent arcát. A kis csoport körbe állta őt, és ki, amit talált, arra kérte az aláírást. Egy röpke pillanatra ismét rám nézett, és kezével hívogató mozdulatot tett, amire egy egyszerű fejrázás volt a válaszom. Tekintetemmel Megant kerestem, aki mint mindig, most is feltalálta magát. Eric táncosaival beszélgetett és élvezte a rá irányuló figyelmet, a fiúgyűrű közepén.

Lassacskán, kezdtek visszaszállingózni az emberek a buszba, így azt is megtudhattuk, hogy a kényszerpihenőnek, semmi köze Eric kisbuszához. Az igazi ok, az hogy néhány száz méterre előttünk, két személyautó frontálisan karambolozott, onnét hallatszott a csattanás is. Tekintetemmel újfent Ericet kezdtem keresni, aki, miután kiosztotta az autógrammokat, csatlakozott a táncosaihoz és Meganhoz. Észrevettem, hogy, Eric a buszunkra mutogat és Megan, fülig érő mosollyal, válaszol a kérdéseire. Mivel nem vagyok olyan merész, hogy lemenjek közéjük, jobbnak láttam, ha visszamegyek a helyemre. Még egy utolsó pillantást vetettem rájuk, és elindultam a busz végébe. Néhány perc elteltével megjelent Megan, levakarhatatlan vigyorral az arcán, két jegyet lengetve az orrom előtt.

- Ugye tudod, hogy mi ez?

- Nem vagyok vak! Koncertjegyek. – hiába próbáltam közömbösséget színlelni, Megan túl jól és túl régóta ismert már.

- Eric ahhoz a feltételhez kötötte, hogy te is ott leszel és az első sorban, csápolsz neki.

- Ezt ő mondta? – valahogy nem akaródzott elhinnem a hallottakat.

- Na jó, a csápolást nem kell szó szerint venni, de a többi mind igaz. Látni akar téged.

- Egy dologról megfeledkeztél. – világosítottam fel egy igen jelentős tényről.

- Éspedig?

- Van barátnője. 

- Na és? Attól még elmehetünk a koncertjére.

- Pontosan melyik koncertre szólnak a jegyek? – puhatolóztam

- V.I.P jegyeket kaptunk. Ami azt jelenti…

- Bármelyik koncertjére bemehetünk. – fejeztem be a megkezdett mondatát.

- Pontosan.

                                                                 ***

Az Ericről szóló eszmecserét követően, hamarosan ismét megindult a forgalom, így mi is tovább fojtathattuk az utunkat. Kettős érzés munkált bennem, Eric meghívását illetően. Egyik felem azt súgta, ne foglakozzak vele és felejtsem el, hisz ő egy ismert popénekes, akinek komoly barátnője van. A másik kíváncsibb, felem viszont, épp az ellenkezőjét tanácsolta. Menjek el a koncertre, így legalább az is kiderül, mit akar, tőlem, egy egyszerű, angol lánytól, a dalfesztivál óta, már nemzetközileg is elismert, a lányok, százezreinek szívét megdobogtató, nem mellesleg rendkívül jóképű énekes.

Bevezető!

Sziasztok!

Elkészült az új blogom, és mint láthatjátok a főszereplő Eric Saade.
Dióhéjban a történetről.
Alexandra élete mint a kártyavár omlik össze, amikor Josht a vőlegényét rajtakapja a húgával Mirandával. Megan akivel kiskoruk óta töretlen a barátságuk, nem bírja tétlenül nézni barátnője szenvedését, ezért rábeszéli, egy hátizsákos utazásra, melynek az úti célja Svédország. Így kezdődik el Alexandra, életének legnagyobb kalandja, melyben ismét rátalál a szerelem, mégpedig nem más mint Eric Saade személyében.