Sziasztok! Ígéretemhez híven, meghoztam az új fejezetet, amihez mindenkinek nagyon jó olvasást kívánok!
Egy kedves olvasóm hívta fel rá a figyelmemet, hogy az oldal látogatottsága túllépte az 50.ezret. Hihetetlen! Még nincs három hónapja sem, hogy belekezdtem Eric történetébe és már 91 olvasóm és 50 ezer fölötti látogatottságom van... Köszönöm Nektek!!!!
Ui: Mindkét zene amit beállítottam a fejezethez egy svéd zenekaré, név szerint a BWO (Bodies Without Organs) együttesé. Eric mellett ők a másik nagy svéd kedvenceim.
A filmekben a szerelemi vallomást, boldog összeborulás és véget nem érő csókok követik. Na, igen! Csakhogy ez nem egy mozi, hanem a való élet és az élet mindig produkál váratlan fordulatokat. A mi esetünkben ezt egy telefonhívás jelentette, ami az önfeledt mámorból, pillanatok alatt vissza rántott a kíméletlen valóságba. Már akkor sejtettem, hogy ennek rossz vége lesz, amikor a telefonja kijelzőjén, Molly képe jelent meg. A rövid beszélgetés, pedig be is igazolta, a félelmeimet. Az egykori barátnő, csilingelő hangon közölte vele, türelmetlenül várja a szállodai szobájában.
Ilyenkor mit tesz egy férfi? Magyarázkodik. Na, persze csak abban az esetben, ha akad, aki ezek után meghallgatja.
- Lexi félreérted a helyzetet! – szólalt meg lesújtva.
Nem akartam abba a hibába esni, hogy bedőlök a hazugságainak. Molly jelenlétét, ha megszakad, sem tudja kimagyarázni, akárhogy is erőlködik. Csendben az ajtóhoz léptem, és kitártam, mintegy jelezve, azonnal hagyja el a szobámat.
- Nincs okod a sértődöttet játszani – morogta ingerülten. – Gareth biztos, hogy nem csak a két szép szemedért cipelt magával.
Szívem szerint, ezt a kijelentését egy pofonnal jutalmaztam volna.
- Ez felettébb érdekes! Mi több, elgondolkodtató. Csak sajnos az elméleted több ponton is hibádzik. Nem vetted figyelembe, hogy nem vele és még csak nem is a közelében lakom. Én úgy gondolom, ha valakivel együtt akarok lenni, – oktattam ki, mint egy kisgyereket – akkor, azt nem a város másik végében szállásolom el. Vagy te nem így gondolod?
- Ez még semmit sem bizonyít – kontrázott rá. – Véletlenül a fülembe jutott, hogy Gareth barátod, két szobát foglalt le. Ezt mivel magyarázod?
- A másik szoba Missy-é… - türelmetlenül a szavamba vágott.
- Nocsak! Még egy lány – A cinizmusa, kezdett egyre jobban dühíteni. – Egy már nem is elég neki. Áruld már el, mit tud ő, amit én nem?
- Ha ezt gondolod, akkor tényleg elment az eszed! – fortyogtam tovább.
- Mesélj! Milyen az ágyban a kis angolod? – Tekintete lángolt a dühtől.
A gúnyos hangvétel és maga a kérdés, olyan mértékű indulatot váltott ki belőlem, hogy a kezem ösztönösen lendült meg és csattant Eric arcán. Eric egy pillanatra ledermedt, majd a következő pillanatban testével a falhoz szorított.
Csapdába estem. Eric egy határozott csókkal - amelyben nem volt semmi gyengédség és melegség, csak a nyers erő jellemezte, hogy engedelmességre kényszerítsen – fojtotta belém a szavakat. Értelmetlen lett volna védekezni, mégis két ököllel kezdtem verni széles vállát.
Későn vettem észre, hogy már nem szorítja a derekamat, hanem a kezét gyengéden a mellkasomra helyezte, egészen közel a melleimhez, és az ajka többé nem büntet, hanem forró szenvedéllyel becéz, míg végül a szenvedély lángja rám is átcsapott. Eric csókja egyre szenvedélyesebb lett, és éreztem, hogy elhagy minden erőm. Még egy utolsó kísérletet tettem a szabadulásra, mielőtt végképp elvesztem a fejem.
- Hagyd abba! - sóhajtottam.
- Ugyanúgy kívánod, mint én.
- Megőrültél?
- Igen! Megőrülök érted. Most elégedett vagy? - Eric ijesztően halkan beszélt. - Bár
nem hiszem, mivel te éppúgy megőrülsz értem...
- Nem!
- Ne is tagadd, a tekinteted mindent elárul.! - gúnyolódott – Semmivel sem vagy különb, mint Gareth. Ahogy neki nem elég egy nő, úgy neked sem egy pasi. De mindkettőnket nem kaphatod meg.
Úgy éreztem, mintha a szívemben egy tőrt forgattak volna meg.
- Kérlek most menj el – suttogtam erőtlenül. Közel álltam a síráshoz és nem akartam, hogy lássa amikor elerednek a könnyeim.
Eric nem válaszolt, továbbra is mozdulatlanul nézett. Aztán hirtelen elfordult, és barna hajába túrt, hogy elsimítsa a homlokából.
- Sajnálom! Magam sem tudom mi ütött belém - felelte tompa, elfúló hangon.
Amikor megértette, mennyire belegázolt az önérzetembe, még vetett rám egy fájdalmas pillantást és csendben, egy szó nélkül sétált az ajtóhoz. Mielőtt kilépett a folyosóra, még utána szóltam.
- Eric! Missy, Gareth hároméves kislánya és csak, hogy tudd – folytattam hűvösen, ami nem kis erőfeszítésembe került – Gareth és köztem csupán baráti és munkakapcsolat van. Én téged szerettelek…
Az imént, Eric jelenlétében, majdnem felzokogtam, de most, hogy egyedül maradtam, nem jöttek a megváltást hozó könnyek. Csak bámultam a semmibe és hangtalanul sirattam a szerelmünket, amely nem bizonyult olyan erősnek, hogy kiteljesedhessen…
Másnap reggel hangos kopogásra ébredtem. Gareth állt az ajtóban és mellette a bájos kislánya Missy.
- Jó reggelt Lexi – zengték kórusban, s eközben Gareth behatóan fürkészte az arcomat.
- Jó reggelt nektek is – sejtettem, a látogatás okát ezért úgy döntöttem, magam ajánlom fel a segítségemet.
- Missy, lenne kedved a mai napot velem tölteni?
A kicsi lány boldogan ugrott a karjaimba. Gareth tekintete, pedig végtelen hálát sugárzott. Amit suttogva szavakba is öntött.
- Köszönöm! Az életemet mentetted meg. – nyomott egy puszit az arcomra – És most mesélj, mi ez a mélabú?
Missy rátapadt a mesecsatornára, amíg mi Gareth-tel egy kávé mellett, kiveséztük minden egyes mozzanatát, a tegnap estének. Nem titkoltam el előle semmit, így azt is elmondtam, hogy Eric, Missy neve hallatán, éktelen haragra gerjedt és gyalázatos dolgokat vágott a fejemhez.
- Esküszöm ez a srác megzakkant – nevetett fel.
- Ez nem vicces – róttam meg.
- Nincs a világon még két ilyen önfejű ember, mint amilyenek ti vagyok. Ha nem lennétek, ki kellene találni titeket – bölcselkedett.
- Gath, Eric magával hozta Molly-t – emlékeztettem arra a bizonyos hívásra.
- Amit meg próbált megmagyarázni. Így van?
- Így – láttam be az igazát.
- És te mit tettél, ahelyett, hogy meghallgatod? – kérdezte, majd meg is válaszolta a kérdést. – Ajtót mutattál neki és emellett még felpofoztad. Ne is csodálkozz rajta, hogy elborult az agya. Ha velem teszed ezt, én is ugyanígy reagálok.
- Most azt próbálod, tapintatosan a tudtomra adni, hogy mindez az én hibám? – Tudat alatt azt reméltem, hogy mellém áll, és nekem ad igazat.
- Nem. Mindketten hibáztatok.
- Ha ilyen okos vagy, mond meg mit tegyek!
- Te már semmit! Várj! Eric úgysem fogja annyiban hagyni. Ha fontos vagy neki, megkeres. Nekem viszont mennem kell. – búcsúzott el – Köszönöm, hogy vigyázol Missy-re. Délután, valamikor jövök érte.
- Szívesen teszem. Imádom ezt a kis tündért – mutattam a szememmel a kicsi lányra. – Őt nem lehet nem szeretni.
- Ezek az én szavaim is lehetnének - felelte, tekintetét egy pillanatra sem véve le a lányáról. – Ha nem okoz gondot, elvinnéd őt a parkba?
Tudtam, hogy Eric is ott lesz, és nagy az esély arra, hogy összefutunk, ami most a hátam közepére sem hiányzott, de elég volt egy pillantás, az ágyamon ülő csöppségre, hogy minden aggályomat sutba vágva, igent mondjak Gareth kérésére. A távozása előtt, még szorosan magához ölelte a lányát és két nagy puszival búcsúzott el tőle.
Missy az apja távozása után, még jó fél órát tv-zett, ezután a portaszolgálattal hozattunk reggelit, s miután ő és én is jóllaktunk, a mini bárból kivettem magunknak egy- egy üveg ásványvizet, majd ezt követően útnak indultunk a parkba.
A gyönyörű táj, sem tudta teljesen feledtetni velem a tegnap estét, de megfogadtam, hogy nem rontom el, a saját bajom miatt, Missy napját. Sőt, mindent megteszek annak érdekében, hogy egy feledhetetlen nappal ajándékozzam meg. Észrevétlenül teltek az órák. Bejártuk a park minden zegzugát. Ezidáig sem Eric-kel sem a csapatával nem találkoztunk. Ami nem jelenti azt, hogy nem is fogunk. Megfontoltan, a séta legvégére hagytam a játszóteret, ahonnan rá lehetett látni a színpadra is. Missy, pici kora ellenére, szemmel láthatóan ragaszkodott a hintához, ahol mindössze kétszer kellett megmutatnom neki, hogyan hajtsa magát a lábával.
Nagyokat sikongatott amikor – egy kis segítséggel - magasan a levegőbe emelkedett a hinta.
Percekig csak néztem őt, az önfeledt mosolyát és azt kívántam, bárcsak én ilyen boldog lehetnék.
- Szia bácsi – köszönt nagy alénnal Missy valakinek, aki a hátam mögött állt. – Te is hintázni akarsz?
- Szia! Nem én már túl öreg vagyok hozzá – hallottam meg azt a hangot, amit ezer közül is megismernék.
- Lexi néni is ezt mondta – csacsogott tovább Missy.
Éreztem, hogy Eric mellém lép. Tudtam, hogy, minden rezdülésemet, minden mozdulatomat, árgus szemekkel figyeli.
- Szia Lexi – súgta a fülembe. Ellentétes érzések kavarogtak a lelkemben. Abban a pillanatban ahogy Eric lélegzete megcsapta az arcomat, a pulzusom meglódult a szívem a torkomban dobogott, és a gyomrom összeszorult. Vágytam a csókjára, az érintésére és a sóvárgó tekintetére. Ott álltam mozdulatlanul, képtelenül arra, hogy felé fordítsam a fejem. Hiába az ellenségeskedés, az esti veszekedés, az érzéseim, mit sem változtak.
- Bácsi téged hogy hívnak? – szólította meg újfent Ericet a kicsi lány.
- Eric a nevem. Te pedig Missy vagy igaz?
- Igen! Képzeld, az én apukám híres énekes és te? – faggatta kedvesen Missy.
- Én is énekelek! - lépett közelebb Missy-hez – Látod azt a színpadot? Ott fogok fellépni! Ha apukád megengedi, te is eljöhetsz.
- Lexi néni, ha apa megengedi, elhozol Eric bácsi koncertjére? – nézett rám kérlelően.
A kis tündér, tudta, hogyan kell, szépen nézni, amivel elérheti, hogy minden vágya teljesüljön. Eric váratlanul felém fordult, tekintetét a szemembe fúrta. Kíváncsian várta, mi lesz a válaszom.
- Ha apa elenged, megígérem, hogy elhozlak – mosolyogtam a kislányra, s közben nem kerülte el a figyelmemet, Eric megkönnyebbült sóhaja sem.
Missy egy szempillantás alatt kiugrott a hintából és a karjaimba vetette magát.
- Lexi néni, én annyira, de annyira szeretlek téged – bújt hozzám boldogan, majd kibontakozva az ölelésből, Erichez lépett.
- Téged is szeretlek ám! Te is szereted Lexi nénit?
- Igen! – emelte rám a tekintetét Eric – Teljes szívemből szeretem Őt…
