9. Fejezet Összezavarodva

Örökre lekötelezettje leszek Ericnek ezért a sorsfordító pillanatért. A csók, ami sárba döngölte a húgomat, alig néhány másodpercig tartott, de még mindig ott égett az ajkaimon. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen módon, vághatok vissza a ennek az öntelt perszónának. Tudom, nem illik egy vér szerinti testvérre ilyet mondani, de mit csináljak, ha egyszer így érzek?  Szerintem. tízből, kilenc ember, ugyanazon a véleményen lenne, mint én. Ha nem fognám vissza magam, a képébe mondanám, mit gondolok róla, de azok nyomdafestéket nem tűrő szavak lennének. Szívesen meg is tenném, de mivel tudom, hogy épp ezt várja tőlem, nem fogok a kedvére tenni. Szégyen vagy nem, boldogan néztem végig a megaláztatását, s közben Joshról, akivel kis híján összekötöttem az életemet, teljesen meg is feledkeztem. Látni akartam az ő reakcióját is, de féltem is a látványtól.

Valahol a szívem mélyén, egy icipicit szántam őt, hisz a két év alatt, amíg együtt voltunk, egyetlen egyszer sem lépett félre. Mindig a kedvemet kereste. Tudta mivel szerezhet örömet, amit gyakran meg is tett. Soha egy rossz szóval sem bántott, sőt így utólag belegondolva, a kapcsolatunk maga volt a megtestesült tökéletesség. Egyedül Mirandának nem tudott ellenállni, az viszont végzetes hibának bizonyult. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, ezért lopva vetettem rá egy pillantást, amit abban a szent pillanatban, meg is bántam. Josh, a tenyerét az arcába temetve, rogyott le a székre, vállai beestek és megrázkódtak, ami csak egyet jelenthetett: férfi létére, elsírta magát és nem szégyelli a könnyeit. Ha eddig nem is vettem komolyan, amit az érzéseiről mondott, most kénytelen voltam belátni: Valóban szeretett.
Képtelen voltam tovább nézni a szenvedését, ezért egy gyors hátra arccal, a kocsi felé vettem az irányt.


Eric pár lépés után beért és a karomnál fogva maga felé fordított.

- Még mindig szereted?

- Nem! – emeltem rá a tekintetem, s próbáltam elnyomni, a torkomat fojtogató sírást.

- Akkor miért szaladtál el? – vont kérdőre, majd mint aki gyanít valamit, tette fel az újabb kérdést:
- Mióta vagytok külön?

- Két hete.

- Basszus! – csapott a homlokára. – Így már érthető!

- Mi érthető? – kérdeztem most én rá, miután beszálltunk a kocsiba.

- A menekülésed.

- A menyasszonya voltam. Ezt nem lehet csak úgy egyik napról a másikra, kitörölni. De épp te ne tudnád ezt, aki alig egy hónapja, egy négy éves kapcsolatot zárt le? – Kijelentésemmel rávilágítottam az ő helyzetére is.

                                            ***

Ezután már egyikünk sem erőltette a beszélgetést, de tudtam, ezzel még koránt sincs lezárva a téma és amit becsukódik mögöttük, Eric lakásásnak ajtaja, újra szóba fog kerülni, a Josh-sal való kapcsolatom, aki mióta beszálltam a kocsiba, szüntelenül kísértett a gondolataimban.

Negyed óra elteltével, már a bejárati ajtó előtt álltunk, viszont Ericnek nem akaródzott kinyitni az ajtót. Gondolatban egészen messze járt, amit én idéztem elő, azzal, hogy szóba hoztam a Molly-val való kapcsolatát.

- Föld hívja Ericet! – lengettem meg a kezemet a szeme előtt, amivel sikerült halvány mosolyt csalnom az arcára.

- Üdvözöllek idegen, a Föld nevű bolygón! Már csak egy ajtó választ el, a mi csodás világunktól, amit a kezedben tartott, kulcsnak nevezett, fém tárggyal nyithatsz ki  – folytattam tovább a bohóckodást, hátha veszi az adást és végre kinyitja az ajtót, ami előtt, már jó öt perce szobroztunk.

Örömmel nyugtáztam, hogy bejött a tervem, mert a bejárati ajtó rövidesen kitárult, s egyúttal a halovány mosolyból, hangos nevetés lett.


A lakásba belépve, Eric a hálószobáját én pedig a vendégszobát céloztam meg. Pillanatok alatt ledobáltam magamról a nyomasztó göncöket, majd a táskámból előszedtem egy halványkék térdnadrágot és egy hozzá illő világos felsőt, és a mai napon, immár harmadszor átöltöztem. Eric mintha tudta volna, hogy öltözöm, kopogtatás nélkül, nyitott be.

- Nemsokára megint el kell mennem. Ma még lesz két interjúm és az ügynököm előtt is jelenésem van.

- Gondolom minden perced, be van osztva! – kérdeztem, teljesen feleslegesen.

Eric egy népszerű popsztár, hatalmas rajongótáborral, akire kíváncsiak az emberek. Ebből adódóan interjúk, fellépések, fotózások sora vár rá… - válaszoltam meg magamban a kérdést -  Már hogy a francba, ne lenne beosztva az ideje?

- Úgy valahogy. – ült le az ágyamra, miközben tekintetével szinte felfalt. – Viszont addig, még van két szabad óránk és szeretnék többet megtudni rólad.

- Kérdezz nyugodtan.

- Azt már tudom, hogy Exeterben laksz, és másfél éve össze is költöztetek Josh-sal, de most hogy vége, mik a terveid a jövődre nézve?

Furcsállottam ugyan, hogy alig pár napos ismeretség után a terveimre kíváncsi, de nem éreztem úgy, hogy ne válaszolhatnék a kérdésre:

- Amint ismét Angliában leszek, első dolgom lesz lakást keresni, utána új munkahely után is kell néznem.

- A barátnődnél nem maradhatsz? – húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Maradni, maradhatnék, de nem akarom kihasználni Megan szívjóságát, és szükségem van egy saját kis odúra, ahova munka után hazatérhetek.

- A lakást megértem, viszont a munkahely váltást, nem érzem szükségszerűnek.

- Pedig nagyon is az – ültem le az ágy végébe. – Ha maradnék, akarva akaratlanul is összefuthatnék Josh-sal. Ez egy közös munkahelyen, sajnos elkerülhetetlen. Szeretem a munkámat, de kénytelen leszek feladni…

- Egy reklám stúdióban dolgozol, ha jól emlékszem. – Ha ezt is tudja, valóban nem sok titkom maradt előtte.
- Jól emlékszel.

- Miből gondolod, hogy nem Josh lesz az, aki idő előtt, otthagyja az állását?

- Mert ismerem. Önszántából, soha nem válna meg a munkájától.

                                   ***

Eric egy villámgyors mozdulattal az ölébe húzott, megszüntetve a kettőnk közti távolságot.

- A jelenetből, aminek ma szemtanúja voltam, arra következtettem, hogy még mindig odavagy Joshért.

- Bagoly mondja verébnek! – emlékeztettem a megérkezésünkre, s közben tudatosan kerültem vágytól sötétlő pillantását.

- Gondolkodtam azon, amit az exeinkről mondtál! – emelte fel az államat, hogy kénytelen legyek a szemébe nézni. - Négy évet, tényleg nem lehet, a szőnyeg alá söpörni.

- De két évet sem.

- Csakhogy mi Molly-val békés úton váltuk szét. Nem úgy, mint te és Josh – célzott a panzió előtt történtekre.

- Megviselt a viszontlátás. Miranda megjelenése pedig csak olaj volt a tűzre – vallottam be töredelmesen – Abban viszont megerősítést nyertem, hogy a Josh iránti érzelmeim végleg kihunytak. Nem érzek mást, csak szánalmat.


A lelkem mélyén tudtam, ez egy meggondolatlan kijelentés volt részemről, hisz ha hidegen hagyna Josh, úgy ahogy azt az előbb állítottam, nem forognának körülötte a gondolataim. Még most is látom magam előtt, és a szívem sajdul bele, ahogy a széken összegörnyedve, kezét az arcába temetve ül és zokog.

- Ez hamarosan úgyis kiderül – suttogta az ajkaimtól, néhány centire. – Ugyanis küldtem nekik két jegyet, a holnap esti koncertre.


Ericnek  a kérdéseivel sikerült összezavarnia, amit az utolsó mondatával még tetézett is.. Mit mondott, hol lesz a következő koncert? – próbáltam felidézni a város nevét, de nem jártam sikerrel, így nem tehettem mást, mint megkérdezni az illetékestől.

- Lisebergben – fonta karjait a derekam köré – És mint már mondtam, te is velem jössz.

- Milyen messze van innét ez a város? – Titokban reméltem, hogy jó messze, ahhoz, hogy elvegye Josh és Miranda kedvét az utazástól.

- Kocsival öt óra.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, amire ő is felfigyelt.

- Ott lesznek! Erre akár mérget is vehetsz– közölte magabiztosan, és a következő pillanatban az ágyra döntött.

Már amikor az ölébe ültetett, sejtettem, csak idő kérdése és a baráti csevelynek, hamarosan vége szakad, és Eric a tettek mezejére lép, de ilyen vehemens támadásra, nem számítottam. Testével félig rajtam, félig az ágyon feküdt, combjával leszorítva a lábaimat. A szívem úgy vert mint a légkalapács, majd ki szakadva a mellkasomból. A levegőm is igencsak megfogyatkozott, a torkomban csomót képezve. Úgy éreztem ajkaim is kicserepesedtek, így önkéntelenül nedvesítettem meg a nyelvemmel, Eric vágytól fűtött pillantásától kísérve.

- Lisebergbe a kisbusszal megyünk? – próbáltam elodázni, az elkerülhetetlent.

- Alex, Kevin, Megan és Katja, megy a turnébusszal, mi pedig a BMW-vel – nézett mélyen a szemembe.

Örültem, hogy felhoztam ezt a témát, mert az valóban érdekelt, mégis hogyan képzeli el az utazást és az ottlétemet, amire gyorsan rá is kérdeztem.

- Délelőtt kilenc óra tájban indulunk, mert a koncert kezdete előtt, két hangpróbát és egy táncpróbát is meg kell ejtenünk – magyarázta, miközben lassan az egész testével, az ágyhoz szorított.


Szorosan összesimuló testünket, csupán a rajtunk lévő ruha választotta el. A hangom már közel sem volt olyan nyugodt és tiszta, mint a beszélgetésünk kezdetén, inkább hasonlított valami elfúló ziháláshoz.

- A délutáni programot már tudom  – vettem egy nagy levegőt, hogy folytatni tudjam a megkezdett mondatot. – És este?

Eric szintén küzdött a légvétellel. Szeme szinte izzott, hangjából vágy csendült ki.

- Már megint ködösítesz – ajkai titokzatos mosolyra húzódtak.

- Hol leszek a koncert alatt? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést.

- Hol szeretnél lenni? – felelt a kérdésre, kérdéssel.

- Nekem mindegy!

- Ha akarsz, elvegyülhetsz a közönség soraiban, de előlem úgysem bújhatsz el. Nem is gondolnád, mi mindent látok, fentről a színpadról - csillant meg egy huncut szikra a szemében. – Én viszont azt szeretném, ha a közelemben maradnál és a szünetben megosztanád velem az öltözőmet…

8. Fejezet A látogatók

Eric csókjába minden idegszálam beleremegett. Bár szemtelenül viselkedett, csókjától mégis megpezsdült a vérem, és hevesebben kalapált a szívem. Olyan gyengéden, ám szenvedélyesen, csókolt, hogy levegőt is alig kaptam. Megszűnt létezni a külvilág és magukkal ragadtak  a vágy vad hullámai. Úgy éreztem magam, mintha valami végtelen tengerben úsztam volna boldogan és szabadon… Még soha senkinek, még Joshnak sem sikerült egyetlen csókkal, ilyet kiváltani belőlem. Minden porcikám izzott a vágyakozástól, a mostanáig elfojtott epekedés izzó lávaként tört felszínre.

A csók amilyen hirtelen kezdődött, olyan váratlanul is ért véget. Eric egy szó nélkül indított, szája szegletében viszont, ott bujkált az ellenállhatatlan mosolya. Kábán dőltem hátra az ülésben és bámultam ki az ablakon. Tudtam, azzal, hogy elfogadtam és Eric segítségét, aminek talán köze sincs az önzetlenséghez, olyan helyzetbe kerültem, amiből nehéz lesz kimásznom. Ha egyetlen csókja, ekkora vihart kavart bennem, jobb bele se gondolni, mi fog történni, ha lépten-nyomon egymásba botlunk. Megan nem túlzott, amikor azt állította, Eric és köztem szinte már, pattognak az elektromos szikrák, olyan hatással vagyunk egymásra.
A nagy sietségben, még a legjobb barátnőmtől sem köszöntem el, így szegény azt sem tudhatja hova tűntem. És én is csak annyit tudok, hogy hozzá megyünk, de hogy hova, arról fogalmam sincs.  – nyomasztott a gondolat, ami az arcomra is kiült.

- Valami baj van? – magamon éreztem fürkésző pillantását.

- Próbálom kitalálni, hova viszel!

- Már mondtam. Nem ismétlem meg még egyszer. – váltott a hangszíne egy árnyalattal mélyebbre – Egyébként, a tegnap esti koncert helyszínétől, alig pár percnyire lakom. De látom rajtad, hogy nem ez az igazi oka, a mély barázdáknak a homlokodon.
Mi van? Ez a pasi talán gondolatolvasó, vagy tényleg ennyire kifejező lenne az arcom?

- Megantól nem sikerült el búcsúznom. – feleltem, kerülve a tekintetét.

- Alex és Kevin nem fogják hagyni, hogy unatkozzon. Holnap pedig őt is magukkal viszik Lisebergbe.. – magyarázta, miközben behajtott egy keskeny utcába, majd egy jobb kanyarral, a mélygarázs felé vette az irányt.

Miután Eric leparkolt és kivettük a csomagjaimat, lezárta a kocsit, és elindult a kijárat felé, majd hirtelen visszalépett, kivette a kezemből a csomagokat és a derekamat átkarolva újfent megindult a kijárat irányába.
Az utcán egy teremtett lelket sem lehetett látni. Még aludt a város, viszont így is tartottam attól a lehetőségtől, hogy néhány kitartó rajongó a ház előtt fog várni rá.

Egy viszonylag rövid, alig pár peres séta után, egy eldugott kis utcában, egy három szintes lakóház előtt álltunk meg.

- A legfelső lakás az enyém, de előre szólok, nincs lift. – vigyorgott Eric.

- Nem baj! - villantottam rá, legérzékibb mosolyomat – Ha elfáradok, majd viszel a hátadon.

- És mit kapok fizetség gyanánt?

- Hm… - úgy tettem, mint aki erősen töri a fejét, és végül kiböktem – Azt hiszem, be kell érned a hálámmal.

- A hálába, a csók is beletartozik? – kérdezte, évődő tekintettel – Mert ha igen, akár most rögtön felajánlhatom szolgálataimat.

- Köszönöm de nem fogadhatom el ezt a nagylelkű ajánlatot – utasítottam vissza, és sietős léptekkel indultam a harmadik emeletre.

                                                                       ***

A két év alatt, amíg Josh-sal együtt voltunk, bőven volt időm megszokni a lépcsőzést. Josh nyolcadik emeleti lakása után, ahol csak néhanapján működött a lift, ez a három emelet meg sem kottyant nekem.

- Milyen meglepetéseket tartogatsz még? – lépett mellém a nők bálványa, igencsak kipirult arccal.

- Exeterben sokkal több lépcsőt kellett megmásznom… - közöltem vele, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy puszit nyomtam az arcára.


Eric lakásába, már az első pillanatban bele szerettem. Ami elsőre megfogott benne, az a színek harmóniája, és a családias légkör volt. Josh lakása után, szinte felüdülést jelentett a szememnek. Amíg az exemnél, a sötét színek domináltak, addig Eric lakásában a pasztell színek és azok árnyalatai voltak a mérvadóak. Kivételt egyedül Eric kék és mélyvörös színre festett hálószobája képezett, amit teljes titokban lestem meg, amíg ő eltűnt a fürdőben. Szégyelltem is magam a kíváncsiságom miatt, amit nem is sikerült eltitkolnom, mert  az arcom árulkodóan pírba borult. Ericnek pedig épp ezt a pillanatot kellett választania a visszatérésre.

- Gyere, megmutatom a szobádat! – vigyorgott mindent tudóan, majd miután beléptünk a vendégszobába, feltette a kérdést, ami a lebukásom után, várható is volt – Hogy tetszett a hálószobám?

- Őszintén? – néztem azokba a csodás barna szemekbe.

- Csakis!

- Ilyen színösszeállításban hálószobát még nem láttam. – igyekeztem nem bántóan fogalmazni.

- Miért kertelsz? – nézett mélyen a szemebe – Mondd meg őszintén, nem tetszik és kész!

- Borzalmas! – Ha ezt akarja, hát legyen – Ezt akartad hallani?

- Na végre! – mosolyodott el ismét – Te vagy az első, aki fel merte vállalni a véleményét.

- Ha jól veszem ki a szavaidból, neked sem nyerte el a tetszésed! – Eric egy bólintással jelezte, jól látom a dolgokat.

Kérdezés nélkül is tudtam, csakis Molly intézhette így el a szobát, Eric pedig csendben tűrt, nehogy megbántsa a barátnőjét. Ezzel a tettével, nagyot nőtt a szememben.

- Hétre az edzőteremben kell lennem. - vetett egy gyors pillantást az órájára – Te viszont érezd magad otthon.

- Köszönöm! – léptem hozzá hálatelten – El sem tudod, képzelni, mekkora csávából húztál ki.

- Örülök, hogy segíthettem. Most azonban mennem kell. Holnap elég megerőltető este vár rám, ezért kell formába hoznom magam.  – lépett szorosan elém.

- Holnap este újra fellépsz?

- Igen. És te is velem jössz. - lehelt egy gyengéd puszit a számra, mielőtt végleg magamra hagyott.

                                                                    ***

A korai óra és a testemen eluralkodó fáradtság arra csábított, hogy pihenjek még legalább egy két-órát. Az ágy, hívogatóan csalogatott, én pedig gyenge ember lévén, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Alig tettem le a fejem, máris elnyomott az álom.

Nyugodt pihentető álmomat, a telefonom kitartó csengése zavarta meg.

- Szia, mondjad! – szóltam bele, álmos hangon.

- Lexi… – hallottam meg Megan feldúlt hangját – Josh addig nem tágít, amíg nem látott téged.

- Az kicsit bajos lesz, mert Stockholmban vagyok…

- Tudom! Kevin mindent elmesélt. – vágott a szavamba – Josh is a városban vett ki szobát. Találkoznod kell vele, különben, a rendőrséggel kezd el kerestetni.

- Mondd a címet. – ugrottam fel az ágyból, papírt és tollat keresve. Miután leírtam a panzió címét, és megnyugtattam Megant, próbáltam kitalálni, hogyan juthatnék el Joshoz.


A hangulatomat tükröző fekete farmert és sötét felsőt vettem fel és kiléptem a szobából, ahol egyenesen Eric karjaiba szaladtam. Egy pillantással kiszúrta, a zaklatottságomat.

- Josh?

- Igen! Addig nem megy el, amíg nem látott. Megvan a panzió címe is, ahol szobát vett ki. Már csak az a kérdés, hogy jutok el oda. – hadartam el egy szuszra.

- Elviszlek. – ajánlotta fel újfent a segítségét.

- Biztos van más dolgod is, nem akarlak ilyennel terhelni.

- Ez semmiség! – cirógatta meg ujjával lágyan az arcomat – Amúgy pedig, látni akarom őt.

Erre nem lehetett mi felelni. Egy halk köszönöm, után, küldtem Joshnak egy üzenetet, amiben megírtam, hajlandó vagyok vele találkozni.
Josh válaszára közel tíz percet kellett várni, mire az megérkezett.

„ Várunk”

Abban a tudatban indultam el, hogy csupán elírás, a többes szám, de a panzióhoz érve, szó szerint leesett az állam a megdöbbenéstől.
 Eric figyelmét sem kerülte el a békésen kávézgató páros.

- Ő a húgod? – szorította meg bátorítóan kezemet.

- Igen! Ő Miranda – feleltem letörten – Vele csalt meg Josh.

- Hogy derült ki a vőlegényed félre lépése? – kérdéséből egyértelműen látszott, Megan nem avatta be minden részletbe.

- Rájuk nyitottam!

- Upsz!...

- Nem tudhattad! – Josh az óráját nézegette, ezért úgy döntöttem a tettek mezejére lépek – Nem akarom tovább várakoztatni őket! Ideje indulnom – nyúltam a kilincs után.

- Itt várok rád! – kacsintott, még utoljára Eric. Egy nagy levegővétel után kiszálltam a kocsiból és elindultam, hogy végérvényesen lezárjam a múltamat.


Josh amint megpillantott, elém szaladt. Miranda még erre sem vette a fáradtságot.

- Szia szívem! – húzott magához Josh, mintha mi sem történt volna, én viszont gyorsan leráztam magamról a kezeit.

- Szia! Minek kellett utánam jönnöd? – emeltem fel a hangomat, miután meggyőződtem róla, nincsenek fültanúk.

- Mert Szertelek és nem akarlak elveszíteni. – szólalt meg Josh elgyötört hangon.

- Josh én már túlléptem kettőnk kapcsolatán. Lezártam vége! – jelentettem ki magabiztosan.

- Josh, nem veszed észre, pont arra játszik, hogy könyörögj neki? – jelent meg Miranda, birtoklóan megölelve Josht.

- Hiába könyörög, engem már nem hat meg – közöltem,  a megingathatatlan döntésemet – A telefonban is megmondtam, már van valaki az életemben.

- Persze! Épp neked! Aki egy pasit se képes megtartani – Miranda csak úgy köpte felém a szavakat.


A szemem sarkából láttam, ahogy Eric kiszáll a kocsiból és elindul felénk. Miranda rögtön felismerte, és megfeledkezve Joshról szaladt elé.
- Hello Eric! Nagy rajongód vagyok! Imádom a zenédet. Esetleg összefuthatnánk egy italra is – Aha, most Ericre vetette ki a hálóját. Kíváncsi vagyok mit lép Eric, most hogy tudja ki ő?

- Bocs, de van barátnőm. - rázta le Mirandát és lépett hozzám.

- Hiányoztál Édes! – húzott magához egy forró csókra…

Az elégtétel, hogy láthattam Miranda döbbent képét, minden elszenvedett sérelemért kárpótolt.

7. Fejezet A költözés

Eric a csókra tett utalását, a fülembe súgta, amibe ha észrevétlenül is, de beleborzongtam. Bár minden sejtem vágyott a csókra, és azzal is tisztában voltam, hogy lányok tucatjai kapnának az alkalmon, mégis kibontakoztam az ölelésből, és felálltam az ágyról. Eric, meglepetten, már-már hitetlenkedve nézett rám. Sejtettem, hogy nem egészen erre számított.
Azt már a megismerkedésünk pillanatában gyanítottam, hogy nincs híján az önbizalomnak, ami gyorsan be is igazolódott. Igazából nem is a túlzott magabiztossága zavart, még csak nem is a rámenőssége, sőt, utóbbi, ha nem is mutattam semmi jelét, még érdekesebbé tette a szememben. Sokkal inkább az, hogy volt képe azt gondolni rólam, az első szavára a nyakába vetem magam.
Eric egy féloldalas mosollyal az arcán, csukta le a laptopot, majd lépett hozzám.

- Engem ne tévessz össze a rajongóiddal. – néztem dühösen a szemébe.

- Ha az lennél, nem lennél itt. – barna szeme, különös fényben csillogott, állkapcsa megfeszült, arckifejezése komollyá vált – A magánéletemet és a munkát, szigorúan külön választom.


Eszembe jutott, Megan és Katja beszámolója, Eric barátnőjéről, Molly-ról. Kettejük elbeszéléséből, kiderült milyen szoros szálak fűzték össze Ericet és Molly-t. Épp ezért nem hagyott nyugodni a tudat, hogy Eric talán hazudott a szakításukról és Molly, mit sem sejtve vár rá. Úgy éreztem, meg kell tudnom az igazat, ugyanis nem akartam ugyanazt elkövetni, amit Josh és Miranda elkövetett ellenem.

- Kérdeznék valamit? És most én kérem, hogy válaszolj őszintén.

- Csak rajta! – tárta szét a karját.

- Mikor szakítottatok Molly-val?

- Ahhoz képest, hogy azt állítod, nem vagy a rajongóm, igencsak jól felkészültél a szerelmi életemből. – mért végig, átható tekintettel, még egy lépést téve felém – Egy hónapja vagyunk külön, de a kapcsolatunk már hónapokkal ezelőtt kihűlt.
- Melyikőtök zárta le a kapcsolatot?

- Én. – válaszával egy időben, magához húzott, az állam alá nyúlva felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett – Hiába küzdesz ellenem! Mindig megszerzem amit akarok.

                     ***

Reagálni már nem maradt időm, mert a következő pillanatban hangos csattanással kivágódott az ajtó. Megan kezében a telefonommal, rontott be a szobába.
- Sajnálom! – kért elnézést – De ez igazi vészhelyzet!

Ismertem már annyira, hogy tudjam, ha ő vészhelyzetet emleget, akkor az, az is. A karjánál fogva húztam magam után, mivel nem akartam, hogy Eric is fültanúja legyen a beszélgetésünknek.

- Mi történt?  - kérdeztem rá, a házunk elé érve.

- Josh történt! – ez a két szó elég volt ahhoz, hogy tudjam nagy a baj.

- Már megint mit művelt?

- A szomszédaim órák óta próbáltak hívni, de ki volt kapcsolva a mobilom… – kezdett bele – Amikor végre sikerült elérniük, kiderült, hogy a délután járt nálam a rendőrség, és egy lakatossal, kinyitatták az ajtómat.

- Josh beváltotta, amivel fenyegetőzött. - döbbentem le a hallottakon.

- Úgy ám! És a java még csak most jön. - Megan arcán aggodalom suhant át, majd nagy levegőt véve a kezembe nyomta a telefonomat – Josh újra jelentkezett.

Remegő kézzel nyitottam meg az üzenetet jelző borítékot, és olvasni kezdtem Josh üzenetét.

„ Szia Szívem!
Megan lakásában megtaláltam a nyaralótok címét. Tudom, hogy egy Hörby nevű kisvárosban bujkálsz. Most indulok a reptérre, hogy hazahozzalak. A szüleid is ezt szeretnék. Holnap reggel ott leszek nálad és úgy készülj,hogy az esti Londonba tartó gépen, már te is rajta leszel.
Szeretlek Josh!”

Josh pofátlansága olyannyira feldühített, hogy ha nem fogják le a kezem, ott helyben földhöz vágom a telefont.
- Mit ártott neked az a telefon? – hallottam meg közvetlenül a hátam mögül egy mély, eddig ismeretlen férfihangot. Villámgyorsan fordultam meg, és egyenesen Eric egyik táncosának az arcába pillantottam, aki még mindig fogva tartotta a kezemet.

Aha, tehát Megan elhúzta a csíkot, amíg én az smst olvastam.
- Bennünket még nem mutattak be egymásnak. Kevin vagyok.

- Alexandra. – mutatkoztam be én is.

- Na, mostmár elárulod, min húztad fel magad?

- Elragadott a hév. – erőltettem mosolyt az arcomra, ami nem tűnhetett elég meggyőzőnek, mert Kevin egy szó nélkül kikapta a kezemből a telefont, majd fennhangon olvasni kezdte.


A szemem sarkából láttam, ahogy Eric kilép az ajtón és a két ház közti pázsiton átvágva egyenesen felénk tart. Biztos voltam benne, hogy az üzenet minden szavát hallotta.

- Josh a pasid? – kíváncsiskodott Kevin – Nagyon szerethet, ha még ide is utánad jön.

- Érdekes. – úgy tettem, mint aki hangosan gondolkodik – Ha annyira szeret, ahogy te állítod, miért bújt ágyba a húgommal?

- Mert egy nagy marha! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Eric.

- Igazad van haver! – értett egyet Erickel, Kevin – De úgy látszik, rájött mit veszített.

- Valóban képes idejönni? – nézett rám fürkésző tekintettel Eric.

Válaszképp csak bólintottam.

- Akarsz vele találkozni? – most Kevin kezdett faggatni.

- Nem! – vágtam rá, a lehető leghatározottabban.

- Segítenünk kell neki. – vakarta meg állát, elgondolkodva Kevin, szavait Erichez intézve.

- És segítünk is! Már azt is tudom hogyan! – csillant fel Eric szeme –Hiába jön ide. Alexandrát már nem fogja itt találni.

                                ***

Kevin és én is értetlenül bámultunk rá. Mindketten azt vártuk, hogy beavat minket is a tervébe, de ehelyett, egy szó nélkül, visszaindult a házba, bizonytalanságban hagyva a barátját és engem is. Néhány perc múlva Kevin is elbúcsúzott, én pedig elindultam a szobámba. A fáradtság lassan erőt vett rajtam, így miután gyorsan lezuhanyoztam, ugrottam is be az ágyba. Mielőtt elnyomott az álom, még feltettem magamban a kérdést: Mi lehet Eric terve?

A választ hamarosan, pontosabban öt órával később meg is kaptam, amikor a már említett személy a legmélyebb álmomból ébresztett fel.

- Ébresztő! Ha nem akarsz összefutni az exeddel, akkor ideje felkelned.

Az éjjeliszekrényen álló óra hajnali öt órát mutatott. Nem akartam hinni a szememnek. A fejemre húztam a takarót, és Eric megjelenését, egy újabb álomnak tudtam be. Rövidesen viszont, kénytelen voltam belátni, hogy amit álomnak véltem, az a valóság. Ugyanis Eric egy határozott mozdulattal, lerántotta rólam a takarót, és a földre dobta.

- Tíz perc múlva várlak a parkolóban. – közölte az ajtómhoz lépve, majd mielőtt elhagyta a szobámat, még hozzátette – Mindent pakolj össze, mert ide már nem jössz vissza.

A szekrényből előszedtem a sporttáskát és a hátizsákot, majd nem megfeledkezve, arról a tényről, hogy csupán tíz percem van elkészülni. Gyorsan elraktam minden holmimat, csak egy fehér farmert, egy rövid ujjú pólót, fehérneműt és egy sportcipőt hagytam elő, amit, egy villámgyors mosakodást követően magamra is kaptam.
Mielőtt elhagytam a házat, még egyszer ellenőriztem, mindent elpakoltam-e.  Még utoljára benéztem Meganhoz, aki még az igazak álmát aludta, de nem volt szívem felkelteni, így búcsúzás nélkül indultam el a parkolóba.

Eric az őrzött parkoló bejáratánál várt rám. Fekete farmerban, szürke kapucnis felsőben, és most kivételesen fehér sportcipőben is eszméletlenül jól festett. A szívem őrült ritmusra kapcsolt. Eric néhány barátságos szót váltott az őrrel, és elindult a parkoló belseje felé. Szememmel azonnal a kisbuszt kezdtem keresni, de sehol sem találtam. Eric figyelmét, persze ez sem kerülhette el.

- A saját kocsimmal megyünk. - villantotta rám szívdöglesztő mosolyát.

Megrészegülve a mosolyától, engedelmesen követtem őt, s közben a kíváncsiság is munkált bennem: Vajon milyen kocsival jár a nagy Eric Saade?

A válasz most sem váratott magára, mert Eric rövidesen megállt, egy fekete BMW XD5- ös sportterepjáró mellett. (szerk megjegyzése: egy 2011. februári videóban láttam Eric autóját, és kis nyomozás után, sikerült kiderítenem a pontos márkát is. A videóról készült képet, itt láthatjátok.)

Hatalmas szemekkel bámultam a kocsit. Mindenre számítottam, de erre nem. Sikerült újra meglepnie, na persze, nem rossz értelemben. Elismerő pillantásom láttán, hatalmas mosoly terült el az arcán. Miután a holmimat, berakta a hátsó ülésre, elém lépett és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót.
Az anyósülésen helyett foglalva, türelmetlenül vártam, hogy ő is beszálljon és végre beavasson a tervébe.
Másodpercek múltán nyílt is az ajtó, és Eric is elfoglalta a helyét.

- Hova akarsz vinni? – szegeztem neki a kérdést.

- Hozzám! – közölte határozott hangon.

- Hogy hova? – azt hittem ez valami rossz tréfa.

- Jól hallottad! – arca olyan közel került az enyémhez, hogy éreztem meleg, mentol illatú leheletét - Vagy inkább Josht választod?

- Nem! Eszemben sincs.

- Az exed gépe, ezekben a percekben landol. – jegyezte meg az állam alá nyúlva - Még meggondolhatod magad.

- Azt szeretnéd, ha meggondolnám magam? – kacérkodtam vele.

- Tudod jól, mit szeretnék! – ajkai lassan közeledtek ajkaimhoz – Nos, mi a válaszod?

- Veled megyek, de...

- Ezt akartam hallani! – suttogta az ajkaimtól néhány  milliméterre, és a következő pillanatban, vad perzselő csókkal,  fojtotta belém a szót…