18. Fejezet A meglepetés

   


Lassan másfél hete annak, hogy beköltöztem a különc városba, és rövid idő alatt, sikerült is hozzászoknom, a nem hétköznapi szomszédokhoz. Közülük volt az egyik, a már az első este megismert, öntelt és magát nagyra tartó, Gareth Gates. Amikor Stacy biztosította afelől, hogy valóban az alkalmazottja vagyok és ő tényleg James húga, tehát nincs oka az aggodalomra, Gareth lenézően, elnézést sem kérve, indult meg a háza felé, ami mint kiderült, az utca túloldalán álló utolsó ház volt. Távozóban azonban, még flegmán értésemre adta: Nem szeretné, ha a nyakára járnék.

Ennyit hát az első találkozásról és az első benyomásokról. A kellemetlen incidens után, egy utolsó próbát téve, elfordítottam a kulcsot a zárban - és láss csodát - a zár megadta magát és az ajtó kinyílt. Miután minden dobozt kipakoltam a kocsiból, elhatároztam, hogy  szemre vételezem az új, ideiglenes otthonomat. Első pillantásra megállapítottam, hogy színek terén, nem sok változatosságban lesz részem. Az egész lakásban a fehér szín dominált. Kivételt egyedül az emeleti hálószobák képeztek, melyek festésébe egy ici-pici, sárgát is belecsempésztek. A folyosó végén, egy a vendégek számára kialakított szobába pakoltam le a holmijaimat, tiszteletben tartva, a szülők és tizenéves lányuk magánszféráját, vagyis hálószobáját, melyekre csupán egy-egy pillantást vetettem. Úgy döntöttem, hogy az itt tartózkodásom alatt, ezekbe a szobákba, csak a legszükségesebb esetben teszem be a lábam. A több órányi kocsikázás, igencsak kimerített, ezért a dobozok kipakolását, másnapra halasztottam. A tisztálkodó szereimet, kihalásztam a Megantól kölcsön kapott, bőrönd mélyéről, és egy törölközővel a kezemben beléptem a fürdőbe, ami beillett volna egy kisebb szobának is. A zuhanyzó mellett, helyett kapott egy süllyesztett kád is, amelybe kényelmesen elfért, két személy is. Egyenlőre megelégedtem a zuhannyal, hosszú percekig folyatva magamra, a kellemesen langyos vizet. Miután megtörölköztem és felvettem, a pizsamámat, ledőltem a hatalmas francia ágyra, és perceken belül aludtam is mint a bunda.

A követlező napok munkával teltek. Még az érkezésem másnapján feltelepítettem a Stacy-től kapott programot és azonnal munkához is láttam. A tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nincs aki parancsolgasson és legfőképp az, hogy Josh több száz mérföldre van tőlem, szárnyakat adott. Olykor-olykor elkalandoztak a gondolataim, ilyenkor mindig Ericen agyaltam, aki nem hallatott magáról, nem írt, és nem is hívott.
Mígnem  a költözésem utáni, negyedik napon végre jelentkezett. éppen akkor, amikor hazafelé tartottam a bevásárlásból. Pontosabban, abban a pillanatban, amikor befordultam az utcába.
- Szia Lexi – hallottam meg a várva várt hangot. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – üdvözöltem boldogan.
- Hogy vagy? Mizujs veled?
- Ha tudnád, mi minden történt velem – kezdtem bele, de egy hangos dudaszó, azonnal belém is fojtotta a szavakat.

Jobbra pillantva, rögtön kiszúrtam a fekete Mercedest, és a volánjánál, Garethet, aki hangosan szitkozódott.
- Valami gond van? – kérdezte Eric.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat.
- Miért nem ezzel kezdted? – nevetett. – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – feleltem és sietve kinyomtam a telefont.

A ház elé érve, gyorsan kiugrottam a kocsiból, ám Gareth ahelyett, hogy tovább hajtott volna, leállította a kocsit az út szélén és lekicsinylő tekintettel méregetve, elindult felém.
-  Tombolán nyerted a jogsidat? – támadt rám.
-  Miért itt, miért nem máshol rontod a levegőt? – vágtam vissza. – Azt hiszed, mert te vagy, a nagy Gareth Gates, neked mindent szabad? Ha látnák szegény rajongóid, hogy a kedvencük a való életben, mekkora Tahó, egy szempillantás alatt kiábrándulnának belőled.
- Látod, kibújt a szög a zsákból. Tudod én mit gondolok? – jött egy lépéssel közelebb. – Megláttad a kocsimat, és azt remélve, hogy megkörnyékezhetsz, szándékosan elém hajtottál.
- Telefonáltam – emeltem fel a kezemben tartott telefont.
- A telefonálást meg is lehet játszani – próbált meghazudtolni.
Ekkor telt be nálam az a bizonyos pohár. A düh és a kísértés között ingadoztam. Legszívesebben pofon vágtam volna ezt az ostoba fajankót, de tudva, milyen lavinát indítanék el a tettemmel, kénytelen voltam beérni azzal, hogy alaposan beolvasok neki. Nem szándékoztam összecsődíteni a környéket, a kiabálásommal, ezért, éppcsak annyira emeltem fel a hangomat, hogy ez az öntelt szépfiú észre vegye magát:
- Na ide figyelj, te beképzelt hólyag! Nem vágyom a veled való ismeretségre. Bőven elég, sőt még sok is, amit eddig megtudtam rólad. Egyébként is van már egy ismert ember az életemben.
- Álmodik a nyomor – vetette oda gunyorosan. – Azt, ajánlom, tartsd magad távol tőlem.

Az említett készülék ebben a minutumban, a kijelzőn Eric nevével újfent megszólalt, megmentve a további vitától.
- Köszi, hogy visszahívtál – szóltam bele, farkasszemet nézve Gareth-tel. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – intéztem a szavaimat a kiállhatatlan szomszédhoz.
Gareth megértve a célzást, füstölögve trappolt vissza a kocsijához és rátaposva a gázra elhajtott. Eric szintén felfigyelt a különös hangsúlyra és rögtön rákérdezett:
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg?
- Mert ő is hasonló cipőben jár mint te!
- Ezt hogy értsem?
- Ő is közismert személy – világosítottam fel.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentette ki különös éllel a hangjában. – Na, és ki ez a ismert „vadbarom”?
- Gareth Gates.
Gondoltam, hogy nem mond neki semmit ez a név, de következő kérdése megcáfolta ezt a teóriámat.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered?
- Igen, még a Disney Channeles korszakomból – felelte, majd sietve hozzátette. – Áruld már el, hogy kerültél a közelébe.

Válaszképpen meséltem neki, a munka helyemen történtekről, és a költözésről.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik.

Eric káromkodva fogadta, a közlendőmet. Úgy tűnt, cseppet sem nyerték el a tetszését a hallottak. Még pár percig beszélgettünk, a hamarosan megkezdődő turnéjáról, a munkámról és az új otthonomról. de fura módon a kettőnk dolgáról egy szó sem esett.

Eric megint sokáig nem adott életjelt magáról, ami egy idő után már kezdett dühíteni. Azon tűnődtem, mi történhetett, ami miatt, ennyire nem kíváncsi rám. Úgy éreztem, csak játszik velem. Gondol egyet fehív, majd ismét napokra eltűnik. A Knutsforban töltött nyolcadik napomon azonban, minden megváltozott. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet.

Este a tv előtt ültem, belefeledkezve, egy izgalmas thrillerbe, amikor a telefonom, sms érkezését jelezte. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor megláttam a feladót.

„ Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

Villámgyorsan küldtem a választ.

„ Nem jobban mint te nekem. Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi”

Alig telt el egy perc, már jött az újabb üzenet.

„ A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

Gareth alias Mr. Ősbunkó, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy belém köthessen. A szomszédok előtt szándékosan átnézett rajtam. Ha netalántán mégis véletlenül összefutottam vele, mindig talált valamit, amivel sértegethetett. Az első napokban még magamra vettem, de mostanára eljutottam arra  a szintre, hogy leperegtek rólam a sértései. Ezt meg is írtam Ericnek. Ő pedig részletesen kifejtette a véleményét arról, Gareth mit, miért tesz. Szerinte a bunkó viselkedés hátterében, nem más áll, minthogy szemet vetett rám.
Ha ez így van – gondoltam -  akkor, elég érdekesen mutatja ki a vonzalmát.
Rövidesen újabb üzenet jött Erictől. Egy olyan üzenet, amiből megtudhattam, mit jelentek neki.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Ezek a kérdések egyértelműen féltékenységre utaltak. Ami a mi esetünkben, igen nagy előrelépés, már csak azért is, mert a hívása óta, egyszer sem keresett. Igyekeztem minél gyorsabban válaszolni, hogy megnyugtathassam.

„ Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Eric kérdése mindössze ennyi volt.

„ Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt küldtem a viszontválaszt.

„ Magas, jóképű és istenien csókol."

A következő üzenetre, kicsit tovább, majdnem öt percet kellett várnom, de amit abban olvastam, olyan boldogsággal töltött el, hogy örömömben hangosan felkiáltottam.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

Miután, a nagy öröm ujjongás után, sikerült kissé lenyugodnom, elküldtem a válaszomat.

„ Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén.

Újfent percek teltek el, Eric üzenetének megérkezéséig.

„ És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt, miközben írtam a választ.

„ Mennyire közel?”

Alighogy elküldtem, már jött is Eric üzenete..

„ Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?!”

A telefont a földre dobva, rohantam ki a folyosóra, és téptem fel az ajtót, majd szaladtam ki az utcára, ahol Eric fülig érő vigyorral az arcán támaszkodott a kerítésnek…

17. Fejezet Knutsford - A sznobok városa

Egy hét telt el a hazautunk óta, és az óta az életem gyökeresen megváltozott. Beköltöztem egy olyan városba, ahol az emberek Rolls- Roys-szal és Bentley-vel járnak munkába, abba a városba, ami elnyerte a cseppet sem megtisztelő - Sznob város - címet, és ahol az első ember, akivel megismerkedtem, egy ismert popsztár volt.  De hogy is történt mindez?

Alighogy elhagytuk Stockholmot a kedves idős urak és hölgyek, körénk gyűltek

és nem titkolva kíváncsiságukat, felváltva faggattak minket a Svédországban eltöltött napjaikról. A mi kis élménybeszámolónk után, ők is belekezdtek a magunk történetébe. Így telt el a hazaút első pár órája. Ami egy részről jól is jött, mert így nem maradt időm Ericen agyalni, másrészről viszont zavart, mert az oldalamat, már igencsak furdalta a kíváncsiság, mi történhetett Megan és Alex között, és persze az is mi lehet a dobozban, amit Erictől kaptam.

A négyszemközti beszélgetésre és a doboz felnyitására, órákkal később az Esbjergi kompon adódott csak lehetőség. Azon egyszerű oknál fogva, hogy miután, a mi kis nyugdíjasaink visszaültek a helyükre, Megan és én egyik pillanatról a másikra, bealudtunk.

Miután a kikötőben mindenki magához vette a legszükségesebb dolgait, Sam az üres busszal felhajtott a kompra, míg mi utasok, egy alapos vámvizsgálat után, elfoglaltuk a kabinjainkat.
Meganról már évekkel ezelőtt, kiderült, hogy rosszul tűri a hajón való utazást, ami ez alakalommal sem volt másképp. Épphogy felhúzták a horgonyt és kifutott a hajó a nyílt tengerre, Megan rosszul lett, ennek következtében a hat órás út, nagy részét a kabinunkban töltöttük. A beszálláskor kapott tablettáktól, némiképpen jobban lett, arról viszont hallani sem akart, hogy felmenjen a fedélzetre.

Végre eljött az idő, hogy megnézhessem Eric ajándékát.
Megan kíváncsi pillantásától kísérve, nyitottam ki a dobozt, amiben egy Ipod-ot találtam.

Levél nem volt hozzá. Kíváncsian hallgattam bele, tudva, hogy az ő hangját fogom hallani, viszont a zene ami felcsendült, teljesen ismeretlen volt, de ettől függetlenül nagyon tetszett.
Megan, türelmetlensége, és a fülelése mosolygásra késztetett. A kis kutya tekintetnek nem lehetett ellenállni, így az első szám meghallgatása után átadtam neki az Ipodot.
- Atya, Úr Isten! – kiáltott fel, sugárzó arccal. – Tudod milyen zene ez?
- Eric Saade? - adtam a butuskát, amivel sikerült mindig az őrületbe kergetnem.
- Ez a megjelenés előtt álló, új albuma – magyarázta teljes átéléssel, és kis idő múlva, újfent elmerült a zenehallgatásban.

Percek teltek el néma csendben, mígnem ismét felkiáltott és a kezembe nyomta a kis készüléket.
- Hallgass bele. Eric üzent neked.

Amint elindítottam a zene lejátszást, meghallottam a hangját, de most zene nélkül:

„ Lexi. A következő dal akár rólunk is szólhatna. Amikor íródott még nem ismertelek, de az a nagy szerelem, amiről a dal szól, valóban a levegőben van! Hiányzol Eric”

A meghatódottságtól a könnyeim kicsordultak és másodperceken belül, az eddig elfojtott sírás, utat tört magának. A könnyeim megállíthatatlanul kezdtek ömleni.. Fogalmam sincs, meddig itattam az egereket, csak ezt tudom, ezeket a könnyeket, képtelen lettem volna visszatartani.
Megan együtt érzőn, szorított magához, nem zavarta az sem, hogy a könnyeimmel összevizeztem a felsőjét.
- Mi van veled és Alex-szel? – tettem fel az órák óta halogatott kérdést.
- Olyan messzire nem mentünk, mint te és Eric – pironkodott Megan.
- Nem is kell többet mondanod – kacsintottam rá.
- Egy, két csók, tényleg elcsattant – sóhajtott nagyot. – Ok. bevallom egy kis tipi-tapi is volt, de nem feküdtem le vele. Nem úgy, mint te. Még a vak is láthatta, mit műveltetek a vízben. A sátorról már nem is beszélve.
- Na, jó, - állítottam le, újfent a kezébe adva az Ipod-ot. – Hallgasd inkább a zenét.

Amíg Megan a zenét hallgatta, én felmentem a fedélzetre és a korlátra könyökölve figyeltem, a végtelen tenger, fodrozódó hullámait. A friss levegőn, észre sem vettem az idő múlását, így a hajóút, utolsó két órája szinte elröppent, olyan gyorsan eltelt. Harwich-ból, ismét busszal folytattuk az utunkat. Vasárnap késő éjjel érkeztünk Exeterbe. Megan már alig állt a lábán, és engem sem kellet elringatni. A zuhany alatt, már alig tudtam nyitva tartani a szemem. Gyorsan megtörölköztem, pizsama gyanánt, felevettem az Erictől kapott pólót és már aludtam is, mint a bunda.

Másnap reggel, az ébresztőóra hangos csörgésére ébredtem. Kissé kótyagosan, ásítozva indultam a konyhába kávét főzni. A konyha felé menet, bekukkantottam Meganhoz is, aki épp abban a pillanatban fordult a másik oldalára. Szívem szerint én is visszabújtam volna az ágyba, de a kötelesség tudatom, erősebbnek bizonyult. Az éltető kávéadagom elfogyasztása után, felvettem a még a lefekvés előtt kikészített ruháimat, és zsebemben a felmondásommal elindultam a stúdióba, Szándékosan indultam hamarabb a szokásosnál, hogy még Josh előtt beérjek. A parkolóban, megkönnyebbülten állapítottam meg, sikerült megelőznöm Josht, így lesz időm felkészülni, a rám váró megpróbáltatások sorára. Ami ezután történt, azt soha nem fogom elfelejteni. Azokban a percekben, kaptam egy újabb esélyt a boldog, gondtalan életre.

A gondolataimba merülve indultam el a bejárat felé, amikor valakinek nekiütköztem, és az a valaki, erélyesen rám is förmedt.
- Nem tudsz a szemed elé nézni? – azonnal tudtam, csakis Stacy a főnököm lehet az.
- Sajnálom – mentegetőztem.
- Látom rajtad, hogy nyomaszt valami – szólalt meg ismét, békülékenyebb hangon. – Hallottam a szakításotokról. A közös munkától tartasz, igaz?
- Mi nem fogunk tudni együtt dolgozni Josh-sal. Ezért is adom be a felmondásomat. – közöltem a főnökömmel – Gondolom Josh már tájékoztatott róla!
- Nem – nézett rám meghökkenve. – Miért mit kellett volna elmondania?

Őszintén ledöbbentem azon, hogy Josh nem rúgatott ki, de a döntésemen ez mit sem változtatott. Kitartottam a felmondás mellett.
- Á, semmi! Hagyjuk – tereltem el a beszélgetés menetét.
Stacy szerencsére vette a lapot és nem kérdezősködött tovább. Azonban alig, hogy elfoglaltam a helyem a számítógépem előtt, megjelent az ajtóban.
- Gondolkodtam a kettőtök dolgán, és arra a döntésre jutottam, hogy nem fogadom el a felmondásodat.
- Stacy – fordultam felé könyörgő tekintettel. – Josh mindent meg fog tenni, hogy megkeserítse az életemet.
- Ki mondta, hogy együtt kell dolgoznotok? Még csak nem is fogtok találkozni.

A főnököm nem fogadja el a felmondásomat, és azt állítja, ha maradok nem kell egy levegőt szívnom Josh-sal. Ezt mégis, hogy érti? Egy ilyen kis helyen, óhatatlanul is bele botlok. Már nem tudtam mit higgyek, nem értettem semmit.
- Lenne egy ajánlatom számodra – lépett közvetlenül elém.
- Meghallgatom, de nem ígérek semmit – szögeztem le még az elején.
- James a bátyám,  két napja utazott el a családjával az Egyesült Államokba. Engem bízott meg azzal, hogy találjak valakit, aki a távollétükben, vigyáz a házra és rendben tartja. Szerintem te lennél erre a legmegfelelőbb személy.

Nem tagadhattam, tetszett az ötlet, bár éreztem, hogy a java még csak most jön.
- Miért éppen, rám gondoltál?
- Mert túl jó munkaerő vagy ahhoz, hogy hagyjalak elmenni. James irodája, mindennel fel van szerelve, egyedül a programot amivel dolgozol, kell feltelepíteni a gépre, így otthonról is dolgozhatnál.

Stacy ajánlata elgondolkodtatott.  Ha igent mondok, megmarad a munkám, és Megantól is elköltözhetek. Ilyen lehetőség, csak egyszer adódik az életben, nem szalaszthatom el. Már csak az a nagy kérdés hova és mennyi időre? A választ a ki nem mondott kérdésekre, szinte azonnal meg is kaptam:
- James háza Knutsfordban van és egy teljes évig lakhatnál ott.
- Knutsford? –  meredtem rá elképedve. Angliában, csak az nem tudta, milyen híre van Knutsfordnak, aki soha nem nézett tévét és nem olvasott újságot. Már pedig ennek esélye, 1:1000000 – hoz, vagyis szinte nulla
- Igen a különc város. – felelte a kezét a vállamra téve. – Hozhatom a kulcsot?

Én pedig gondolkodás nélkül igent mondtam. Stacy ragaszkodott hozzá, hogy még aznap elutazzak és beköltözzek a bátyja házába, aminek örömmel tettem eleget. A Josh-sal való találkozást viszont nem sikerült elkerülnöm. A munkához szükséges felszereléseimet raktam egy dobozba, amikor Josh mint egy kiskirály becsörtetett a stúdióba. Egyenesen hozzám ette a fene.
- Te meg mit csinálsz itt? – dörrent rám, gúnyosan elhúzva a száját. –  El akarod lopni a programot? – emelte ki a dobozból a Stacy-től kapott lemezt.
- Nem, ez a program mostantól hivatalosan is az enyém, ugyanis Stacy saját kezűleg adta oda.
- Na ne hazudj, addig nem mész innét sehova, amíg ezt le nem tisztáztam a főnökkel! – lökött le a székre, és indult meg Stacy irodája felé.

Stacy ezt a pillanatot választotta a színre lépésre, lerombolva ezzel Josh túlontúl, nagy egóját.
- Nem lesz rá szükség – mosolygott kedvesen. – A programot, csakugyan én adtam Lexinek.
- De, hát… felmondott – hápogott megdöbbenve.
- Nem Josh – intette le őt Stacy – Lexi továbbra is a csapatunk tagja, annyi különbséggel, hogy otthonról fog dolgozni.
- Aha, mégiscsak Megannal maradsz! – vigyorgott kárörvendve.
- Tévedsz Josh! – feleltem teljes lelki nyugalommal – Elköltözöm, méghozzá jó messzire Exetertől.
- Hova? – rándult meg egy izom az arcán a visszafojtott dühtől.
- Na, azt végképp nem kötöm az orrodra! – Részemről, lezártnak tekintettem a beszélgetést.

Megan együtt örült velem, amikor meséltem neki a költözésről. Jó barátnőhöz illően, segített bepakolni és a kocsimhoz hordani a dobozokat. Mielőtt elindultam, megígérte, hogy amint tud, meglátogat. Egy papírra lefirkantottam a címet, és belevágtam életem második legnagyobb kalandjába.

Három órányi autókázás és térképolvasás után, késő este végre megérkeztem a Stacy által megadott címre. Már amikor befordultam az utcába, még az utcai lámpák halvány fénye ellenére is láttam, hogy ezeket a házakat tehetősebb emberek lakják. A házak előtt parkoló méregdrága autók is erre engedtek következtetni. Az ideiglenes otthonom, sem sokban tért el a többitől. Talán csak annyiban, hogy első pillantásra nem tűnt, annyira hivalkodónak.
Úgy döntöttem, hogy beállok a garázsba és majd onnét felhordom a dobozokat. De más eltervezni és megint más megvalósítani az eltervezett dolgot. Na, éppen így jártam én is. Az a fránya, kulcs az istenért sem akarta kinyitni a garázsajtót. Már-már ott tartottam, hogy feladom amikor a távolból lépteket hallottam közeledni, majd kisvártatva, egy zseblámpa fénye szegeződött rám.
- Meg ne mozdulj! – harsogta hangosan egy fiatal férfi hang.

Hát ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Mondja valaki, hogy csak álmodom! Ez a pasi betörőnek néz. Mi jöhet még?
- Alexandra Smith vagyok, James húgánál dolgozom, és én fogok vigyázni a házra – hadartam el egy szuszra, remélve, hogy ezzel megakadályozhatom, hogy az ismeretlen férfi rám uszítsa a rendőrséget.
A férfiparfüm illatából éreztem, hogy a „fogvatartóm” közelebb lépett hozzám. A következő pillanatban, a karomnál fogva maga felé fordított. A szemem-szám elállt a csodálkozástól, amikor ráeszméltem, kivel állok szemben. Az első gondolatom az volt, a srácot megpillantva, hogy biztosan csak egy hasonmás. Az -igazi - nem lakhat itt.
- Tudod valamivel igazolni az állításodat? – hajolt közelebb, mélyen a szemembe nézve.

Más ötletem nem lévén felhívtam Stacy-t.
- Szia! Sajnálom, hogy ilyenkor zavarlak! De valaki beszélni szeretne veled – nyomtam a srác kezébe a telefont.
- Hello, Gareth vagyok. – Na, ekkor kezdett világossá válni számomra, hogy nem egy hasonmással vad dolgom, a beszélgetés további részében pedig a vezetéknevére is fény derült. Stacy ugyanarra gondolhatott a Gareth név hallatán amire én, és biztos, hogy feltette a kérdést „Gareth mi?”
- Gates, - érkezett meg a válasz, majd röviddel ezután a teljes név  - Gareth Gates. 

Észrevettem, hogy, sokan nem tudjátok ki ő. Ezért felraktam róla két videót.



.

16. Fejezet A Nyaralás vége - Hazaút

                                     +18

Még felocsúdni sem maradt időm, egyszeriben magamon éreztem Eric forró testét. Éreztem, amint a vágy forró hulláma felpezsdíti a véremet, így önkéntelenül nekifeszítettem a testemet, mire ő válaszképp, térdével széttolta a combjaimat és a következő pillanatban ajkát, az enyémre szorította. Eric eleinte, visszafogva forró szenvedélyét, ízlelgette, kóstolgatta ajkaimat. Ajka meleg és követelőző volt. Keze mindeközben megtalálta az utat a pólóm alá. Megremegtem. Hirtelen forogni kezdett körülöttem a világ. Nyelvével lágyan körberajzolta, ajkaim vonalát, ezzel adva tudtomra, hosszú, szenvedélyes éjszaka vár rám. Ezúttal azonban én voltam az, aki sokkal, de sokkal többet akart. Türelmetlenül, beletúrva a hajába, húztam magamhoz és úgy csókoltam meg, ahogy még soha senkit. Elvesztettem a fejem, már nem számított tér és idő. A testem lángolt, az agyam kikapcsolt, úgy éreztem egy végtelen térben lebegek, ahol csak ő és én vagyunk. Minden porcikám utána sóvárgott. Eric mintha csak erre várt volna, nyelvével, elnyílt ajkaim közé hatolt. Forrón, vágytól túlfűtötten, karjaimat a nyaka köré fonva, minden gátlásomat félre söpörve, adtam át magam a tüzes csóknak és a kínzó vágynak, amelybe egész testem beleremegett. Ajkaimtól elszakadva, apró csókokkal haladt le a nyakamra, nyelvével gyengéden végigsimítva, érzékeny bőrömön. Engedelmesen hagytam, hogy az időközben zavaróvá vált pólót levegye rólam. Ujjai és ajkai a melleimre siklottak, majd lassan, szinte már az őrületbe kergetve, minden egyes négyzetcentimétert csókokkal borítva, haladtak lefelé a hasamon.

Meg kellett érintenem! Érezni akartam a testét, és a bőrét, kezemmel és ajkaimmal is. Mindennél jobban vágytam rá. Az érzéki kényeztetést félbeszakítva, egy hirtelen mozdulattal, fölé kerekedtem, és a csípőjére ültem.
- Most én jövök! – rebegtem, ziháló hangon.
- Azt tehetsz velem, amit csak akarsz! – pillantásában vágy és csibészes jókedv tükröződött.

A szavak innentől feleslegessé váltak. Végigcsókoltam, a szemét, arcát, majd egy röpke csókot nyomva az ajkaira, folytattam testén felfedezőutamat, mígnem el nem értem az alsónadrág szegélyéig. Ott egy pillanatra felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem.
- Ne hagy abba! – suttogta, megremegve a szenvedélytől.

Eszemben sem volt, abbahagyni. Azt akartam, hogy ő is úgy remegjen a kezem alatt, mint az előbb én alatta. Ujjaimat becsúsztattam az alsó alá, és egy pillanatig sem tétovázva, kezembe vettem, tettre kész férfiasságát. Finoman végighúztam rajta ujjaimat, majd kiszabadítva béklyójából, nyelvemmel lágyan végigszántottam rajta. Alighogy bele kezdetem érzéki játékomba, Eric hangosan felhördült, teste megfeszült és megrázkódott.
- Meg akarsz ölni? – lihegte, levegő után kapkodva és a következő pillanatban testével újfent maga alá gyűrt. – Azt akarod, hogy felrobbanjak a kezeid között?

Csókja, most minden gyengédséget nélkülözött. Nyelvével azonnal benyomult a számba, miközben keze a combomra vándorolt. Mire feleszméltem már teljesen meztelenül feküdtem előtte. Bársonyos ujjai, combjaim közé siklottak, gyengéden cirógatva combom belső felét, majd ezek az ujjak, határozottan feljebb siklottak, nőiességem középpontjáig. Minden idegszálam megfeszült. Tehetetlenül hunytam le a szemem, engedelmesen felkínálva a testemet, Eric varázslatos ujjainak. Gyönyörű, leírhatatlan érzések járták át a testemet, s mikor forró leheletét megéreztem combom belső oldalán, gerincemet ívbe feszítve, nyögve tártam szét a combjaimat és emeltem felé a csípőmet, szabad utat engedve, kutakodó nyelvének. A féktelen kéjtől eltöltve, körmömet a vállába mélyesztettem, s amikor, ajkai megérintették, testem legintimebb pontját, hangos sikoly szakadt fel torkom mélyéről. Eric játékos nyelve először csak felébresztette, majd szinte az elviselhetetlenségig fokozta bennem a sóvárgást a beteljesülés után. A bensőmben izzó tűz, közel állt a kitöréshez.

A combjaimon a szorítás erősödött. Eric lélegzete akadozóvá vált, majd röviddel később, megszabadulva a rajta lévő egyetlen ruhadarabtól, fölém gördült és egyetlen heves lökéssel birtokba vette a testemet. Abban a pillanatban ahogy összeforrt a testünk, megszűnt körülöttem a külvilág. A szenvedély hullámai egyre sebesebben sodortak magukkal. Az idő megszűnt létezni, a kéj lélegzetelállító viharában. Eric egyre gyorsuló iramban mozgott, feltartóztathatatlanul repítve testünket, a mindent elsöprő extázis felé. Úgy éreztem, megfordul körülöttem a világ, már gondolkozni is képtelen voltam, csak érezni tudtam. Amikor Eric hangosan felnyögött és teste megmerevedett, engem is elárasztottak a kéj hullámai, s elfeketedett körülöttem a világ.

Szorosan összebújva, némán a csodálatos élmény utórezgéseit élvezve, feküdtünk a hálózsákon. Vétek lett volna, ezt a mennyei pillanatot, semmitmondó szavakkal megtörni. Hosszú percekig hallgattunk, a sátor falát rendületlenül ostromló esőcseppek koppanását, míg végül Eric volt az aki nem bírta tovább és megszólalt.
- Ne menj haza…
- Hidd el, semmit sem tennék szívesebben, de nem maradhatok! – suttogtam, elszoruló torokkal.
- Miért nem?
- Mert a reklámstúdióval kötött szerződésem előírja, hogy a felmondási időt, vagyis egy hónapot is köteles vagyok ledolgozni. Josh tudja ezt, és nem lennék meglepve, ha azon igyekezne, hogy pert akasszon a nyakamba, ezzel aláásva a becsületemet. Ilyen ajánlólevéllel, pedig nem alkalmazna többé senki a szakmában.
- Tökéletesen megértelek – csalódott arcát látva, összefacsarodott a szívem. – Hiányozni fogsz…
- Te is nekem. De nemsokára újra találkozhatunk. Alex elmondta, hogy a londoni koncertednek már csak az időpontja hiányzik. – erőltettem mosolyt az arcomra.
- Ez igaz – derült fel halványan az arca.  – Viszont másfél hónap hosszú idő.
- Tudom! – ismertem el – Azonban, egyikünk sem fog unatkozni. Téged a koncertjeid fognak lekötni, engem pedig a munka és lakáskeresés. – kacsintottam rá.
- Most, hogy mondod – csapott hirtelen a homlokára. – Hamarosan megkezdődik a Made of Pop, turné, ami az előjegyzések szerint közel harminc várost érint.
- Aha, szóval „Made of Pop” – vigyorogtam rá, mint a vadalma.
- Pssz…  - tette ujját a számra. – Még nem hoztuk nyilvánosságra az album címét.
- Hallgatok, mint a sír. Tőlem biztos nem tudja meg senki.
- Inkább arról beszéljünk, mi lesz velünk – terelte vissza a témát a megkezdett mederbe.
- Erre majd akkor tudok válaszolni, ha Angliában leszel – nyomtam el titokban egy ásítást.
Eric fürkésző tekintete elől, viszont semmit nem lehetett eltitkolni, így a hirtelen rám törő fáradtságot sem. Kedvesen mosolyogva, húzott fel a hálózsákról. Villámgyorsan szétnyitotta, majd a hátizsákjából, előhúzott két pólót. Egy pirosat és egy kéket. A kéket a kezembe nyomta, míg a pirosat gyorsan magára kapta. Kérdő tekintetem láttán, fülig erő vigyor ült ki az arcára.
- Gondolom, te sem szeretnéd, ha reggel, Alex, Kevin vagy bárki más, anyaszült meztelenül találna minket.

Figyelmességével, újra sikerült meglepnie. Eric bemászott a hálózsákba, úgy figyelte minden mozdulatomat. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, miközben öltöztem. A póló amin érződött férfias illata, a combomat verdeste. Lassan bebújtam mellé, mire ő a derekamat átölelve, szorosan magához ölelt. Rövidesen mindkettőnkön úrrá lett a fáradtság és boldogan összeölelkezve, merültünk az álmok birodalmába.

Reggel, ahogy azt Eric megjósolta a srácok ébresztettek minket. Már az első pillanatban feltűnt Megan és Alex, levakarhatatlan vigyora. Reggeli közben, felváltva figyeltem őket. Ha a szavaik nem is de a testbeszédük elárulta őket. Örömmel konstatáltam, hogy Eric terve működött és az együtt töltött éjszaka, közelebb hozta őket. A kiadós reggeli után, összeszedelődzködtünk, és fél óra elteltével, ismét Stockholm felé vettük az irányt. A visszaúton, megint Alex volt a sofőr, most viszont azzal a különbséggel, hogy nem Kevin, hanem Megan foglalt mellette helyett. Azon már meg sem lepődtem, hogy Eric, újfent a leghátsó ülést választotta. Útközben jó néhány csók elcsattant köztünk. Mindketten tudtuk, hogy néhány órán belül el kell válnunk, és sokáig nem fogjuk látni egymást, ezért igyekeztünk, a még hátralévő idő, minden egyes percét kihasználni. A városba késő délelőtt értünk be, belefutva a legnagyobb dugóba, így majdnem egy órába telt mire, elértük Eric lakását.  

Egy gyors zuhanyozást követően, fájó szívvel, de megkezdtem a pakolást. Eric az ágy szélén ülve, egy ideig csendben figyelte a ténykedésemet, majd váratlanul felugrott és kiment a szobából. Mire visszatért, már az utolsó ruhadarabokat raktam el.
- Szeretnék adni valamit – nyomott a kezembe egy tenyérnyi méretű dobozt, majd sietve hozzátette:  – Csak a buszon nyithatod ki.
- Köszönöm! – csókoltam meg, újabb érzéki játékra hívva ajkait.

Az önfeledt perceknek a telefonom csörgése vetett véget. Az egyedi csengőhangról, azonnal felismertem a hívót.
- Szia Megan! Mondjad. – üdvözöltem a barátnőmet, akivel alig sikerült egy-két szót váltanom a sátorozás alatt.
- Szia Lexi, hogy állsz a pakolással?
- Pakolás letudva. Miért?
- Most hívott a nyugdíjas csoport sofőrje… - kezdett bele, hangszínéből rögtön leszűrtem, hogy a folytatás nem fog tetszeni. – Változott a terv, így hamarabb érnek Stockholmba.
- Pontosan mennyivel hamarabb? – kérdeztem rá rosszat sejtve.
- Egy óra múlva, a megbeszélt helyen várnak minket.
- Egy óra múlva? – ismételtem meg a kelleténél kicsit hangosabban a szavait.
- Igen, jól hallottad. Ha te ki vagy akadva, akkor mit szóljak én? Még tíz perce sincs, hogy megérkeztünk a nyaralóba. Ha olimpiai szám lenne, a „villámgyors bőröndpakolás”, minden kétséget kizáróan én nyerném meg. – viccelődőtt, de a hangján érződött, hogy közel sem szívből. - Mi mindjárt indulunk. Ha nem akarod lekésni a buszt, jobb lesz, ha te is iparkodsz. – köszönt el, kinyomva a hívást.

Eric végig mellettem állt, így a beszélgetésünk minden egyes szavát hallotta.
- Igaza van Megannak, tényleg sietnünk kell – emelte fel az ágyról a sporttáskát és a hátizsákot, majd fura éllel a hangjában hozzáfűzte: – Hacsak nem gondoltad meg magad.
- Már elmondtam, miért kell elmennem! – emeltem rá a tekintetem.
- Ok. Tudom! – indult meg az ajtó felé – De egy próbát megért.

Egy utolsó pillantást vetve a szobára, hagytuk el a lakást. Fél órát vett igénybe, hogy kikeveredjük a csúcsforgalomból. Már messziről kiszúrtam, a világoskék buszt, s előtte a számomra oly kedves kis csoportot. Ahogy, befordultunk a parkolóba, rámtört a sírhatnék, de erőt vettem magamon, és visszanyeltem a könnyeimet. Eric miután leállította a motort, felém fordult és kezemet a tenyerébe véve, így szólt.
- Lexi, talán furcsa lesz, amit most hallani fogsz, de úgy érzem el kell mondanom – fogott bele mondandójába. – Igaz, alig pár napja ismerlek, de ebben a néhány napban, sokkal többet kaptam, mint az elmúlt négy év alatt a régi kapcsolatomban. Nem akarlak szem elől téveszteni, egyszóval nem akarlak elveszíteni.
- Szívemből szóltál. Az utazás kezdetén még csak álmodni sem mertem arról, hogy ilyen csodás élményben lesz részem. Arra meg végképp nem számítottam, hogy veled, Eric Saade-val hoz össze a sors – nyomtam meg erőteljesen a nevét. -  Csak rajtad múlik, hogyan alakul a kapcsolatunk. Egy biztos! Én várni fogok rád!
- Londonban találkozunk. De azt már most kijelenthetem: Pokolian fogsz hiányozni – felelte és ígéretét vérforraló csókkal pecsételte meg.

Délután három órakor, a buszunk kigördült a parkolóból, ahol, Alex, Kevin, Katja és az a srác integetett, akinél a szívemet hagytam.