2011. szeptember 30., péntek

30. Fejezet. Érzéki kitérő 1.


                                                                         
                                            18+



Sziasztok!


Történt egy kis malőr. A kisfiam egy egyszerű mozdulattal kitörölte a megírt fejezetet, amit ma éjszaka megpróbáltam újra írni. Ezért kapjátok meg két részletben a fejezetet. Még a mai nap folyamán hozom a folytatást is. A mostani részfejezet, önállóként is megállná a helyét, mert a folytatás már Knutsfordban játszódik. 
Mindenkinek jó olvasást kívánok!
Üdv: Myka


„Te vagy a jelenem és szeretném, ha része lennél a jövőmnek is…”

Hiába hallottam a saját fülemmel, mégsem mertem elhinni, hogy valóban nekem szóltak Európa egyik legismertebb popsztárjának szerelmes szavai…
A kínzó gondolatok nyomban a felszínre törtek. Mi lesz velünk? Távkapcsolatban fogunk élni? Működhet egyáltalán egy ilyen kapcsolat? Lehet hogy csupán ez két hét az, ami megadatott nekünk? Ha így van és tényleg csak ez a pár nap a miénk, akkor mindent meg fogok tenni, hogy örökre emlékezetessé tegyem számára. Nem parázok a jövőn, a jelennek élek és elfogadom azt amit az élet felkínált nekem.

Hátradőltem a puha bőrülésen, és néztem, hogy kormányozza a kocsit. Furcsamód Eric mellett mindig biztonságban éreztem magam és ugyanakkor valahogy izgatottnak is. Elég volt ránéznem, és máris megremegtem legbelül. Eric visszahozta az életembe a fényt, a szerelmet és a vágyat, amivel soha nem fogok tudni betelni. Szeretem őt, amennyire embert csak szeretni lehet. A szeretett arcra pillantva, melegség járta át a szívemet. Tekintetem lassan kúszott le gyönyörű barna szemeiről, ajkaira, amelyek oly sokszor csókoltak már. Tekintetem tovább siklott, combomon nyugvó kezére. Elég volt csupán az felidéznem, mi mindent művelt ez a száj és kéz, testem minden pontján, s a vágy borzongatóan, újult erővel tört rám. Amíg Josh-sal éltem, soha nem éreztem azt, amit most Eric mellett.
Tapintani akartam kezeim alatt megfeszülő izmait, simogatni bársonyos bőrét és belélegezni mámorító illatát. A józan eszem azt súgta, várjak ezzel, amíg haza érünk, de a vágy minden észérvet félresöpörve győzedelmeskedett felettem. Ujjaim ösztönösen mozdultak Eric combja felé, finoman simogattam, a térdétől haladva egyre feljebb, mígnem ujjaim elérték duzzadó vágyát. Az érzéki cirógatásra, egy erős szorítással és mélyről jövő sóhajjal válaszolt. Éreztem, ahogy egész teste beleremeg.
Az autó egy kis kacskaringót vetett, és Eric arcizmai megfeszültek.
- Ha azt akarod, hogy itt rögtön rád vessem magam, akkor csak folytasd tovább -figyelmeztetett, majd mereven az útra szegezte a tekintetét.
- Itt a kocsiban? – meresztettem rá nagy szemeket.
- Persze. Amúgy is azt terveztem, hogy „felavatjuk” – felelte letörölhetetlen vigyorral az arcán.
- Néha, azért másra is tudsz gondolni a szexen kívül?
- És te? – kérdezett vissza, felelet gyanánt – Most sem én kezdeményeztem. Te kezdtél csábítási hadműveletbe.
- Én csak… -  A szívem egyre hevesebben vert és az adrenalin majd szétvetett.
- Te csak? – fordult felém kérdőn, huncut csillogással a szemében.
Megkívántalak. – mondtam magamban, mert ahhoz persze nem volt elég bátorságom, hogy a szemébe is mondjam.

Szedd már össze magad! Felejtsd el a gyávaságot és vállald fel a vágyaidat. Autós kalandban még úgysem volt részed – utasított egy hang a fejemben.  Egy kis idő kellett, amíg összeszedtem a bátorságomat, majd amikor elég magabiztosnak éreztem magam,  megfogadva a tanácsot, határozottan Eric szemébe néztem.
- Igen, azt akarom, hogy leteperj! – Ebben az egy mondatban minden benne volt, amit közölni szándékoztam vele.
Kimondtam. Megtettem – gratuláltam magamnak a vakmerőségemért. De most hogyan tovább?

A „Hogyan továbbra,” gyorsabban kaptam választ, mintsem gondoltam volna.
Egy perccel az után, hogy elhangzott a számból az a bizonyos mondat, Eric lekanyarodott egy elhagyatott dűlőútra, és leállította a motort.
- Imádlak! – nézett mélyen a szemembe – Ha tudnád mennyire vártam, már hogy megnyílj előttem.
- Szeretném, ha minden együtt töltött percünket élveznéd – hajoltam ajkaira.

Most én voltam az aki, forró szenvedéllyel csókolt. A vágy, hogy bebizonyítsam, nem vagyok egy félős nyuszi, hatalmas önbizalommal vértezett fel. Nyelvemmel körbesimogattam édes ajkait, mire az ölébe húzott és vadul az ajkaimra tapadt. Kezei villámgyorsan megtalálták az utat a felsőm alá, de én sem tétlenkedtem. Elszakadva ajkaitól, apró csókokkal borítottam be arcát, nyakát és vállát, s közben kigomboltam a nadrágját, hogy kezembe vehessem minden gyönyöröm okozóját. Kezem elérte célját, és ujjaimmal nemcsak hogy körbefontam duzzadó férfiasságát, hanem simogatni is kezdtem, egyre hangosabb nyögéseket csalogatva elő ezzel belőle. Eric teste vonaglott a kezem alatt, ajkai szinte már-már tépték a számat. Keze a mellemről combjaim közé siklott, majd ujjai nadrágom gombjánál kezdtek matatni.
- Nem, most egyedül csakis te számítasz – húztam el a kezét, s közben visszaültem a helyemre, hogy ajkaimmal kényeztethessem tovább.
Eric hátát az ülésnek feszítette, amikor ajkaimmal ráhajoltam férfiasságára, és abban a pillanatban, ahogy nyelvemmel megérintettem, hangos morgás szakadt fel torka mélyéről. Kezemmel és nyelvemmel felváltva izgattam. Az éjszaka csendjét, Eric egyre gyakoribb sóhajai és hangos zihálása törte meg. Remegő teste és megfeszülő ágyéka, az élvezet közeledtét jelezte. Fejemet egy röpke pillanatra felemelve néztem vágytól elködösült szemébe.
- Abba ne hagyd – könyörgött, rekedtes hangon.
- Eszemben sincs – villantottam rá legérzékibb mosolyomat.
- Nem maradok adósod. – Tudtam mit jelent ez az ígéret. Olyan éjszakának nézek elébe, melyben nem lesz hiány túlfűtött erotikából.
Egy vérforraló csók után, amelybe minden porcikám beleremegett, ujjait a hajamba mélyesztve, húzott vissza az öléhez. Körmeimmel, gyengéden végigkarcoltam az érzékeny bőrt, majd folytattam érzéki játékomat, újfent bevetve nyelvemet és ajkaimat, a végtelenségig korbácsolva érzékeit, míg hatalmas nyögéssel el nem élvezett.

Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Nem is volt szükség szavakra. Eric ziháló légzése lassacskán helyreállt. Boldogan konstatáltam, hogy ekkora élvezetben sikerült részesítenem. Viszonzást azonban nem vártam. Legalábbis most nem. Eric ezt másképp gondolhatta, mert hirtelen kiszállt a kocsiból és a rákövetkező pillanatban, a motorháztetőn találtam magam. Szinte észrevétlenül szabadított meg a nadrágomtól, s ujjai nyomban testem legérzékenyebb pontját célozták meg.
- Ez nem jó ötlet. Bárki megláthat minket – gyenge tiltakozásomon, halkan nevetett.
- Kicsim. Nem lesz nézőközönségünk – lehelete ajkaimba – hacsak nem számítod az erre tévedő vadakat annak.
Eric ajkaival pecsételte le az ajkaimat. Vadul, vágytól fűtötten csókolt. Halk sóhaj szakadt fel a torkomból amikor a bugyim is és felsőm is a nadrágom sorsára jutott. A szívem majd ki ugrott a helyéről. A testem és a vérem izzott. Soha nem tapasztalt vágyat, keltett bennem Eric érintése. Már nem akartam gondolkodni, csak érezni. Egész testemben megremegtem. Leírhatatlan érzés fogott el, amikor egy ujjával – amit rövidesen követett egy második is -  elmerült bennem. A kisujjamtól a fejem búbjáig remegtem a vágytól. Felváltva csókolta, hol az ajkam hol a melleimet, miközben ujjaival fáradhatatlanul  mozgott bennem. Ilyen kéjt talán még soha nem éltem át. Csodálatos izgató érzések áradtak szét a testemben. Gerincem ívben megfeszült amikor megéreztem forró leheletét, a combjaim között. Már nem számított, hogy megláthatnak, vagy történetesen meghallhatják hangos sikolyaimat. Nem létezett jó vagy rossz. Egyes-egyedül, a kielégülés utáni sóvárgás töltötte be minden gondolatomat. A szívem örült ütemben kalapált a vérem felforrt, s az idő, mint olyan megszűnt létezni számomra. Szememet behunyva, testestől-lelkestől adtam át magam Eric. nyelvjátékának, amellyel leírhatatlan magasságokba repített. Nyögéseim egyre hangosabbá váltak,s a kéj - mely egész testemet elborította - szinte eszemet vette. Pár perccel később Eric nevét kiáltva, ért el a mindent elsöprő, gyönyör, amely hatalmas robbanással tört fel ölem mélyéről.

2011. szeptember 25., vasárnap

29. Fejezet Egy mozgalmas este.


                   

Ajkaink lángoló, kihívó csókban váltak eggyé. Heves csók volt, tele vággyal, és gyengédséggel. Minden megszűnt körülöttünk, csak ketten voltunk az egész világon. Képtelen voltam elszakadni édes ajkaitól! Annyi időre is alig akaródzott eltávolodni tőle, amíg levegőt vettem, így néhány perc múltán gyakorlatilag oxigénhiányos állapotba kerültem. A tudat, hogy ő éppennyire átadta magát a pillanatnak, csak még inkább felpörgetett. A karjai vaspántokként szorítottak, úgy éreztem, a részévé válok, és ő az enyémmé. És nekem nem is volt szükségem másra. Amikor végül szétváltak az ajkaink, hevesen pihegve, fátyolos szemekkel néztük egymást. Eric arca kipirult, gyönyörű barna szemei most egészen sötétnek tűntek. Azt hiszem, én is hasonlóképp festhettem. Eric megbabonázva bámult rám, aztán óvatosan a fülem mögé simította egy elszabadult hajtincsemet, és az ujját lassan, puhán végighúzta a nyakamon, a kulcscsontomon, le egészen a mellkasomig. A szívemre szorította a tenyerét, és egy percig elragadtatottan élvezte a szívdobbanásaimat. Én meg csak álltam ott, megbűvölten és némán.

Csak nagy sokára eszméltem rá, mi is volt a fogadásunk tárgya, ami azon nyomban, munkára késztette agytekervényeimet. Tudtam, hiába is vágyakozom az együtt töltött idő meghosszabbítására, ha egyszer köt a Garethnek tett ígéretem, miszerint minden koncert után, elkészítem az éppen aktuális fotómontázst, amellyel már amúgy is csúsztam egy napot. Ma este mindenféleképp meg kell csinálnom, - ami számítógép és program hiányában, kizárólag otthon valósítható meg - épp ezért kénytelen leszek hazautazni. De, hogyan mondjam el Ericnek?
A gondolataim valószínűleg kiülhettek az arcomra, ugyanis Eric átható tekintettel kezdte fürkészni azt. Úgy véltem megpróbálta leolvasni róla, mire számíthat, de ahogy telt az idő, láttam, ahogy fokozatosan elbizonytalanodik. Végül halkan megszólalt.
- A homlokráncolásodból arra következtetek, hogy nem fog tetszeni amit hallani fogok .
- Hidd el a semmit sem szeretnék jobban, mint melletted lenni a nap huszonnégy órájában, de ha ma nem megyek haza, nem tudom elvégezni a munkámat, amire két hétre szerződtem… - rebegtem halkan, ezzel beigazolva Eric megérzését.
- Gareth képei… - morogta a bajsza alatt.
- Igen azok. És ezeknek a képeknek, még a mai este folyamán fel kell kerülniük Gareth honlapjára.
- Használhatod a laptomomat.
- Köszönöm, hogy felajánlottad, de semmire sem mennék a programjaim nélkül – Látszott hogy nem erre a válaszra számított. Szemei végtelen szomorúsággal teltek meg. Mindez csupán néhány másodpercig tartott. A szomorúság pillanatok alatt eltűnt, a szeme felcsillant és ajkai széles mosolyra húzódtak, amit nem tudtam mire vélni.
- Szívem, nekem még van egy kis elintéznivalóm.  – közölte sietve és egy szempillantás alatt el is tűnt a látóteremből.

Csak álltam ott, bambán, és meredtem értetlenül tovatűnő alakjára. Nem tartóztatott, amit szintén furcsállottam, és mivel a munkásokat nem szándékoztam feltartani, így totálisan összezavarodva, indultam meg a szálloda felé. Nem kellett tömegeken átvergődnöm, mert a nézőtéren alig lézengett már egy-két ember. A szobámban levetettem magam az ágyra és próbáltam megfejteni Eric viselkedését. Hihetetlen! Se szó, se beszéd faképnél hagyott. Miért? Talán nem is gondolta komolyan, azt az egy hetet és valóban csak játszik velem? – merengésemet hangos kopogás zavarta meg.

Visszajött! – ujjongtam magamban. Villámgyorsan rohantam az ajtóhoz. Boldogan, hatalmas mosollyal az arcomon téptem fel az ajtót. A mosoly, abban a pillanatban az arcomra fagyott, amint megláttam a látogatómat.

Az ajtóban egy szőke hosszú hajú lány állt, akivel ugyan most találkoztam először személyesen, viszont nem volt ismeretlen számomra.
- Szia! Molly Sanden vagyok! – mutatkozott be, teljesen feleslegesen.
Aki kicsit is ismeri Eric életét, az előtt nem ismeretlen az ő neve sem. Eric vele élt több évig. Ő a nagy Ex.
- Szia! Alexandra Smith – viszonoztam a bemutatkozást, s közben igencsak fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mi szél hozta hozzám.
- Beszélhetnénk? – tért rá jövetele okára.
- Persze! Gyere be! – invitáltam be, Erickel közös szobánkba.
- Szerintem sejted miért vagyok itt – közölte a szobába belépve.
Tekintetét körbehordozta a kicsinyke szobán, majd amikor felfedezte Eric ruháit az ágyon, száját egy vonalba préselte össze.
-Igen, tudom.  – néztem határozottan a szemébe, amiből dühöt és elszántságot olvastam ki.
- Eric az enyém – jelentette ki, fensőbbséges és egyben lekezelő hangnemben – Te csak pótlék vagy számára. Eljátszadozik veled, de amint hazajön Svédországba, ismét egy pár leszünk.
- Ezt majd ti egymás közt lerendezitek. Nem akarok belefolyni a vitátokba – lassan tagoltan beszéltem, nyugalmat erőltetve magamra. – Azt azonban elárulhatnád, hogy a francba találtál rám?!
- Mégis mit gondolsz? – gonoszkodott. – Követtelek.
Hogy lehet egy nő ennyire beképzelt, aljas és gonosz? Az ostobaságát már nem is említve. Eric az ilyenekre bukik? Ez egyértelmű ízlésficamra vall. Most legalább szembesültem azzal, amiről Sam és a munkások is meséltek.
- Ilyen könnyen lemondasz róla? – vonta fel hitetlenkedve a szemöldökét, majd cinikusan hozzátette:
- Gyorsan megszabadult tőled a koncert után. Lehet, hogy máris rád unt?

Erősen vissza kellett fognom magam. Minden önuralmamat összeszedtem, hogy még véletlenül se járjon el a kezem, pedig a tenyerem igencsak viszketett. Ezt váltotta ki belőlem ez a fennhéjázó liba.
- Eddig azt hittem, te nem vagy az a tipikus „szőke” nő, de tévedtem. Így már érthető miért nem lehet veled „értelmesen” beszélgetni. – rajzoltam ujjaimmal idézőjelet a levegőbe. – Sajnos az agysejtjeid  – amelyek gyors elhalásnak indultak - látták kárát, a hajszínednek.

Molly bárgyú képpel, kitágult pupillával meredt rám. Szólásra nyitotta a száját, azonban a válaszra már nem adtam lehetőséget. Beléfojtva a szavakat, lassú léptekkel elindultam az ajtó irányába, ezután sarkig tárva az ajtót, - amit két napja Erickel is eljátszottam – jeleztem: A látogatása e perctől véget ért.
Molly fújtatva, mint egy gőzmozdony ugrott fel a fotelból és trappolt az ajtóhoz.
- Ne hidd, hogy végeztünk – torpant meg az ajtóban. – Ő az enyém és bármi áron visszaszerzem.
A további párbeszédnek, egy enyhe taszítással és az ajtó becsukásával vetettem véget. Mondhatni, kilöktem a folyosóra. Az sem érdekelt, ha innét egyenesen Erichez szalad panaszkodni. Senki sem sértegethet büntetlenül, amit ez az öntelt fruska is megtapasztalhatott. Ha megint megpróbálna ujjat húzni velem, pórul jár.

Közel sem voltam olyan nyugodt, mint amilyennek mutattam magam. A kezem remegett, majd szétrobbantam az idegtől. Molly távozása után, első utam a mosdóba vezetett. Hideg vízzel megmostam az arcom, amit sokáig folyattam a csuklómra is, ezzel némileg enyhítve a bensőmben dúló harcot. Amikor úgy-ahogy sikerült megnyugodnom, nekiálltam a pakolásnak. Este kilenc óra lévén Gareth érkezése, minden percben várható volt. Húsz perccel később, útra készen az ágyon ülve vártam, hogy elindulhassak haza. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Erictől nem fogok tudni elbúcsúzni. Hiába bűvöltem árgus szemekkel az ajtót, hátha csoda történik és belép rajta, ez merő vágyálom maradt. Rövidesen sms érkezését jelezte a telefonom. Reménnyel telve nyitottam meg az üzenetet, de újfent csalódnom kellett.
„ Lexi, most indulok érted. Tíz perc múlva legyél a szálloda parkolójában.Gath”

A hátizsákomat magamhoz véve, még egy utolsó pillantást vetve a szobára, zártam be magam mögött az ajtót, majd indultam a recepció felé, hogy leadjam a kulcsot. Mint kiderült a számlát Eric már lerendezte, így erre nem volt gondom. Kilépve a sötét éjszakába,  a hűvös levegőtől megborzongtam. A hátizsákból elővettem a kék kapucnis felsőmet. Valójában pulóvert nem akartam magammal hozni, de az utolsó pillanatban mégis beraktam a többi ruha közé, ami most nagyon jó döntésnek bizonyult. Miután gondoskodtam a hideg elleni védelemről, célba vettem a parkolót. Mindössze öt autó árválkodott a parkolóban, de Gareth Mercedese nem volt közöttük. A telefonom órájára pillantva, meglepve állapítottam, hogy a megelőlegezett tíz perc, jócskán letelt, Garethnek viszont nyoma sem volt.
A szemem sarkából megpillantottam egy padot a parkolótól néhány méterre, amit azon nyomban el is foglaltam. A lábaimat felhúztam, úgy vártam a fekete Mercedes érkezését.
Újabb öt perc elteltével, végre valahára megjelent Gareth Mercedese. Épphogy leállította a motort, egy sötét autó hajtott be a parkolóba, jobban mondva száguldott be, őrült sebességgel. A száguldozó sofőr hirtelen kiugrott a kocsiból és szinte rohant be a szállodába. Valahonnét ismerősnek tűnt, bár a sötétben csupán a sziluettjét láthattam. Gareth türelmetlenül leste az óráját, benyúlt a zsebébe elővette a telefonját és tárcsázott. Engem.
A telefonom, azonnal jelzett.
- Szia Lexi! – szólt bele. – Itt vagyok a parkolóban, te merre jársz?
- Hello Gath! – üdvözöltem mosolyogva, amit persze nem láthatott. – Jelen pillanatban téged nézlek. A kocsidnak támaszkodva telefonálsz.
Gareth hirtelen felnézett, majd fejét jobbra-balra forgatva keresni kezdett. Nem járt szerencsével, de megkönyörültem rajta. Felkelve a padról, elindultam felé. Félúton a Mercedes és a pad között, ismét megjelent a titokzatos sofőr aki legnagyobb döbbenetemre egyenesen felém tartott. Gőzöm sem volt róla, mit akarhat tőlem, egészen addig, amíg alakja ki nem bontakozott a sötétségből.


Hát, ezért tűnt olyan ismerősnek! – értettem meg hirtelenjében.
- Eric? Te… Hogyan? – dadogtam megilletődve.
- Emlékszel? – nyomott egy puszit az arcomra – Mondtam, hogy van egy kis elintéznivalóm. Ez volt az – mutatott a sötét Volvóra.
- Azt hittem, úgy kell elmennem, hogy el sem búcsúzhatok tőled. - fakadtam ki - Miért nem avattál be a tervedbe?
- Nem akartam, hogy hiú ábrándokba ringasd magad.
- Hogyan?...Miért? – képtelen voltam összefüggő mondatokban beszélni, annyira meglepett Eric felbukkanása.
- Erőszakkal nem tarthattalak magam mellett, ugyanakkor azt sem szeretném, hogy akár csak egy napra is elszakadj tőlem, ezért úgy döntöttem, ha te nem lehetsz itt velem, én megyek hozzád – vigyorgott pajkosan – A kocsit is azért béreltem, hogy haza tudjalak vinni, és eljussak a koncertjeimre.
- De hát….Gareth.

Eric most Gareth felé fordult, neki intézte a szavait.
- Ugye nem gond, ha Lexi velem jön?
- Nem, feltéve, ha holnap reggelre a postafiókomban lesznek a képek – Gareth hangja ennél határozottabban nem is csenghetett volna.
- Kezeskedem róla, hogy megkapd – jelentette ki Eric.
- Van GPS a kocsiban? – érdeklődött Gath, Eric-től
- Alaptartozék.
- Nagyon vigyázz Lexire! – szólalt meg féltőn.
- Rajta tartom a szemem… – nyugtatta meg Garethet, aki ezután gyorsan elbúcsúzott tőlünk, beszállt a kocsiba és elhajtott – És a kezemet is– súgta a fülembe Eric, miközben ujjainkat összefűzve a fekete Volvóhoz vezetett.

Miután csomagjaink bekerültek a hátsó ülésre, mi is beszálltunk a kocsiba. Eric indulás előtt beállította a GPS-t, majd kezét a combomra téve indított.  Betartotta amit ígért. Rajtam tartotta a kezét. Nem okozott neki gondot, a jobb kormány és a fordított közlekedés sem, mivel többször is megfordult Ausztráliában - ahol szintén tömegével futnak az utakon jobb kormányos autók - lévén, hogy rokonai élnek ott, volt ideje megszokni a hazájától eltérő közlekedést. A várost elhagyva, eszembe jutott a koncert és vele együtt a fogadásunk. Akárhogy is törtem a fejem, nem sikerült rájönnöm, mi volt az ami „lebuktatott”.
Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá. Eric szó nélkül lehúzódott az út szélére, felkattintotta az utastérben a lámpát, a táskájából egy kis tükröt, vett elő, amit a kezembe nyomott és így szólt.
- Szívem, nézd meg a nyakad, hátha találsz rajta valami oda nem illőt.
Az izgalomtól a tokomban dobogó szívvel tartottam a nyakam elé a tükröt és szemem-szám elállt a csodálkozástól, amikor megpillantottam a ujjhegynyi nagyságú lilás foltot.
- A hajadat a sapka alá tűrted, így semmi nem takarta a nyakadat. – húzta végig ujját az aprócska folton – A beszélgetésünk után, eszembe jutott, hogy az éjszakai vadulás közben, úgymond „megjelöltelek” Innét már gyerek játék volt megtalálni téged.
- Nekem is van egy felettébb érdekes közlendőm – néztem mélyen a szemébe.
- Ki vele – sürgetett.
- Ma este meglátogatott valaki… - húztam az agyát.
- Ki?
- Molly Sanden…
- Molly, elment hozzád?  - kerekedtek nagyra a szemei.
- Igen! Közölte velem, hogy te az övé vagy és a végsőkig harcolni fog érted… - figyeltem arca minden rezdülését, hogyan fogadja a hírt.
- És te, mit válaszoltál erre?
Szó szerint elismételtem, amit Mollynak az agysejtekről mondtam, mire Eric a hasát fogva a röhögéstől, dülöngélt az ülésben.
- Kicsim, te aztán jól megadtad neki.
- Amikor kidobtam a folyosóra…
- Hogy mit csináltál? – vágott a szavamba.
- Beállt az ajtóba, és az Istenért sem akarta elhagyni a szobát, így a kezemmel rásegítettem egy kicsit.
- Jól sejtem, hogy okkal dobtad ki? Mondott valamit igaz? – Tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam. – Mit?
- Szerinte én csak pótlék vagyok neked, akivel eljátszadozhatsz, de a végén úgyis hozzá térsz vissza – Ismételtem meg Molly szavait.
- És te hittél neki?
- Nem. De nem tagadom, hogy a mai eltűnésed után, gondolkodóba ejtett. – vallottam be.
- Szívem! Molly a múltam, vele lezárult egy fejezet az életemben, veled pedig elkezdődött egy másik.. Te vagy a jelenem és szeretném, ha része lennél a jövőmnek is…

2011. szeptember 20., kedd

Két kerek szám egy napon!!!

Sziasztok!


Sorry! Ez még nem a friss, de már az is készül és legkésőbb péntekre fent is lesz. Annyit viszont Spoiler gyanánt, elárulhatok hogy Lexi álcájának leleplezése mindenkit meg fog lepni. 
Most pedig rátérnék a bejegyzés igazi okára, ami egy olyan esemény a Blog életében, amely egyszeri és megismételhetetlen. 
Mint a címben is olvashattátok, két kerek számot ünneplünk. Az egyik a látogatottság számláló ami, a mai napon átfordult a 60 ezren. A másik pedig a Követőim száma, ami szintén a mai nappal, érte el a 100-at.


Köszönöm Nektek. Ez csakis a ti érdemetek. 
Üdv: Myka