20. Fejezet. A Szív szava

/Eric Szemszöge/

Abban a pillanatban, ahogy összeforrtak ajkaink, feltettem magamnak a kérdést: Tulajdonképpen miért is vagyok én itt? Mi az, ami ennyire vonz ebben a lányban? Miért nem tudom, még a gondolatát sem elviselni annak, hogy mással legyen, hogy más ölelje és csókolja? Ajkaimat elszakítva, mézédes ajkaitól, ujjamat az álla alá téve, kényszeríttetem rá, hogy a szemembe nézzen. A csodálatos barna szempárba pillantva, a válasz is egykettőre megszületett.
Azért, mert ami néhány hete egyszerű kalandnak indult, az mostanra lényegesen komolyabbá vált, mint egy nyári flört. Nem a puszta testi vágy és nem is a féltékenység hajtott idáig. Tagadhatatlan, hogy ez előbbi két tényező is közrejátszott abban, hogy ilyen cselekedetre adtam a fejem, De az ittlétem igazi oka, jóval mélyebbről gyökeredzik. A kapcsolatunkban, már a szív és az érzelmek játsszák a főszerepet... – A néma okfejtésemet, egy autó fényszóróinak fénye - amely kis híján elvakított - törte meg.  Tekintetemmel a fényforrás helyét kezdtem keresni. Sejtettem, hogy valaki szándékosan zavart meg minket. A gyanúm szinte azonnal be is igazolódott, amikor pár méterre tőlünk kivágódott egy kocsi ajtaja és a tulajdonosa, nagy léptekkel elindult felénk. Az utcai lámpák gyér fénye, elégnek mutatkozott ahhoz, hogy megnézhessem magamnak a kéretlen látogatónkat. Lexi ijedten bújt a hátam mögé, amikor felismerte a kiállhatatlan szomszédot.

- Az enyelgést folytassátok bent a házban, ha nem akarod, hogy valaki rád hívja a rendőrséget a közerkölcs megsértése miatt! – támadt Lexire a jövőbeni vetélytársam.
Tudtam, hogy hamarosan összefutok vele, de hogy ez már első este bekövetkezik, arra egyáltalán nem számítottam.
- Hello Gareth! – üdvözöltem a kerítést övező bokrok jótékony takarásából. így csupán körvonalakat láthatott belőlem. Egyenlőre jobbnak láttam, nem felfedni a kilétemet.
- Ismerjük egymást? – sziszegte dühösen Gareth.
Így legyen ötösöm a lottón. Tudtam! Ez a pasi tényleg Lexire pályázik, és nem is csinál belőle titkot.
- Ki tudja? – feleltem a kérdésre, kérdéssel, kétségek közt hagyva.
- Még egyszer megkérdezem – erősködött tovább, az egyértelmű válaszra várva. – Ismerjük egymást?
- Még az is megeshet, hiszen hasonló területen dolgozunk. – Egyenesen élveztem, hogy húzhatom az agyát.
- Mivel foglalkozol? – kérdezősködött, Lexiről teljesen megfeledkezve.
A ködös válaszaim, összezavarták, amivel sikerült egy kis időre elterelnem a figyelmét Lexiről. Ennek pedig kifejezetten örültem.
- A zeneiparban tevékenykedem. – Na, ebből mit szűrsz le?
- Kifejtenéd bővebben? – Úgy tűnt, egyhamar nem száll le a témáról.
Lexi halkan kuncogott, a mi különös párbeszédünkön. A helyzet komikus mivolta, engem is mosolygásra késztetett. Csodálkoztam rajta, hogy Garethnek nem szúrt szemet az erős akcentusom.
- Néha zenélek, de az éneklés sem áll távol tőlem. Többen mondták már, hogy egész jó hangom van – folytattam tovább az egyre érdekesebbé váló beszélgetést.
- Játszol valamilyen hangszeren? – A hangszer szó hallatán, a kirándulásunk jutott eszembe és nem csak nekem. Lexi derekamat ölelő kezei árulkodóan megremegtek, majd röviddel ezután halk sóhaj hagyta el az ajkait.
- Igen! És te?
- Zongora és gitár. Az utóbbi időben pedig dalszövegírással is próbálkoztam.
- Szintúgy!
Gareth, érdeklődve kapta fel a fejét. Lehet, hogy gyanít valamit? Az kizárt, hacsak időközben fel nem figyelt a svéd akcentusomra.
- Mi a neved? – Már vártam mikor kérdez rá.
- Eric – feleltem a vezetéknevemet elhallgatva.
- Kilépnél a fényre? Idegesít, hogy nem látom a beszélgető partnerem arcát. – Kezdett kijönni a sodrából.
Úgy döntöttem, eljött az ideje a bemutatkozásnak. Persze ebbe is vittem egy kis csavart.
- Mond neked valamit az Eric Saade név?
- Aha – simított végig elgondolkodva az állán. – A srác évekkel ezelőtt, amikor Svédországban turnéztam, készített velem egy interjút. A Dalfesztiválon pedig arról énekelt, hogy népszerű lesz, ami be is jött neki. Miért?
Még mindig nem esett le neki a keresztnevem és a kérdés közti összefüggés.
- Mert az a srác én vagyok.
- Na ne etess! Mit keresne ő éppen itt?  – hangja csaknem csöpögött a gúnytól. – Ha valóban az vagy akinek mondod magad, bizonyítsd be. Bár erősen kétlem, hogy ez sikerülne.
Bizonyítékot akarsz? Hát tessék! – Egy lépéssel előre léptem.
Gareth szájtátva bámult rám. Valósággal sokkolta a megjelenésem.
- Te?... Itt?... Hogyan?
- A barátnőmet látogattam meg.
- Alexandra és Te… - képtelen volt befejezni a mondatot.
- Igen, egy pár vagyunk! – Jól esett a szemébe mondani a nyilvánvalót.

Ez a kijelentés egyúttal Lexinek is szólt. Ezzel a mondattal, hivatalosan is a barátnőm lett. A jutalmam, nem is maradt el. Alighogy kimondtam „egy pár vagyunk”, forró ajkak érintését éreztem meg a nyakszirtemen.
Az úgymond „riválisom” , csak nagy nehezen tért magához a döbbenettől. A következő kérdését, viszont már Lexihez intézte:
- Ő az, az ismert ember, akiről beszéltél?
Lexi válasz helyett, váratlanul mellém lépett, és közölte velünk:
- Sajnálom, hogy félbe szakítom ezt az érdekfeszítő diskurzust, de lehűlt a levegő és kezdek fázni. – mutatott lenge öltözékére, ezután olyan ötlettel állt elő, amivel mindkettőnket meglepett:
- Miért nem folytatjátok bent a házban a beszélgetést? – és már indult is be a házba.

Gareth az órájára pillantva, sietve elköszönt, mondván: Késő van, ilyenkor már nem akar zavarni. Azt azonban nem felejtette el hozzátenni:
– Ha holnap is áll a meghívás, szívesen átjönnék. Szeretném közelebbről is megismerni az új szomszédaimat.
Lexi már az ajtónál járt, amikor a válla fölött, visszaszólt:
- Holnap is szívesen látunk.

Gareth nem leplezte az örömét, amit Lexi meghívása váltott ki belőle.
- Győzzön a jobb! – jelentette ki főlényesen, úgy hogy csak én halljam. Ezután pillanatok alatt bevágta magát a kocsiba és elhajtott. A szememmel követtem, hol áll meg, így megtudtam azt is, melyik házban lakik. Mindössze hat ház, választotta el Lexitől.  

Jó lesz szemmel tartani ezt a beképzelt hólyagot. Nem fog leszállni Lexiről. Addig próbálkozik, amíg célt nem ér. Fortyogtak bennem az indulatok, miközben Lexi keresésére indultam.

A lakásban patyolat tisztaság és fehér falak fogadtak. Lexire a nappaliban, a kanapén ülve találtam rá. Ebben a helyiségben nemcsak a falak, hanem a bútorok, mi több még a szőnyeg is fehér színben pompázott.
- Szép kis színösszeállítás – mutattam körbe a szobán.
- Nekem sem tetszik. De nem változtathatok rajta – suttogta beletörődve.
Látszott rajta, hogy valami nagyon foglalkoztatja és az nem a szoba színe. Leültem mellé, majd egy mozdulattal az ölembe vontam. A rövidke hálóing, felcsúszott a combján, elővillantva bársonyos bőrét. A vágy iszonyatos erővel tört rám. Ujjaim a szabaddá vált bőrfelületre vándoroltak, s miközben pillekönnyen érintve cirógattam, lágy csókot leheltem a nyakára. Éreztem, ahogy egész testében megremeg.
- Komolyan gondoltad, amit az imént Garethnek mondtál? – fordította felém az arcát.
- Azt, hogy, egy pár vagyunk?
- Igen, azt! – hangjából sütött a gyanakvás, ami voltaképp meg sem lepett. Lexi túl okos, hogy ne tűnt volna fel neki az eltűnésem. Majd se szó, se beszéd, beállítok hívás nélkül. Ha ez velem esne meg én is gyanakodnék.

Az utóbbi napokban az érzéseim alapjaiban változtak meg. El kellett válnom tőle ahhoz, hogy megértsem mit jelent ő nekem. Lexi alig két hét leforgása alatt, az életem fontos részévé vált.
- Lexi, szerinted miért jöttem el hozzád, megkockáztatva, hogy bárki felismerhet?
- Talán, mert hiányoztam? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Az enyhe kifejezés, hogy hiányoztál – vallottam be. – Az elutazásod után, a kínok-kínját álltam ki. Sem a munka, sem a haverok, nem tudtak lekötni. Éjjel-nappal te jártál a fejemben. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban és közben azt kívántam bárcsak velem lennél. Az „I”- re a pontot pedig az utolsó beszélgetésünk tette fel. Azon a napon amikor közölted velem, hogy elköltöztél és Gareth az új szomszédod, legszívesebben azonnal repülőre ültem volna, de épp aznap még előttem állt egy koncert. A beszélgetésünk rá is nyomta a bélyegét erre a fellépésre. Mint egy robot, táncoltam és énekeltem végig azt az egy órát. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: A fellépés alatt is szüntelenül Rád gondoltam. Jöttem volna már előbb is, de csak ma sikerült elszabadulnom, és mint látod, az első utam hozzád vezetett.
- Történetesen, nálam is ez volt a helyzet – súgta a fülemhez hajolva, érzelemmel telt hangon. – Te is nagyon hiányoztál. A munkám töltötte be azt az űrt, amit a hányod okozott. Sokszor még hajnalban is a gép előtt ültem és dolgoztam, mint egy megszállott, csakhogy ne kelljen rád gondolnom.

Szavainak hatására a pulzusom, a duplájára nőtt és a szívemet melegség járta át. Férfi létemre elérzékenyültem. Ezekben a percekben tudatosult bennem, az érzés ami Lexihez kötött. A kapcsolatunk kezdetén, szó sem volt érzelemről. Most viszont – mondhatni - túlcsordult bennem. Elég, ha csak ránézek és máris hevesebben dobog a szívem. Miért nem nevezem nevén a dolgokat? Van ennek az érzésnek neve is: Szerelem. Nem hittem, hogy röviddel a Mollyval való szakítás után, újra ezt fogom érezni, de az érzéseim magukért beszélnek...

19. Fejezet. Kalandnak indult...

/Eric szemszöge/

Ez egyszerűen hihetetlen, mondhatni, maga a csoda! Eljutottam úgy Angliába, hogy senki nem ismert fel. Sem a stewardess, sem a reptéri alkalmazottak. Talán ez a kései órának és a turistaosztályon való utazásnak is betudható. Landoláskor, már előre tartottam a fotósok, újságírók, és TV- stábok rohamától, de nyoma sem, volt egyiknek sem. Habár igazság szerint az sem érdekelt volna, ha egy egész fogadóbizottság jön ki elém. Ismerem már annyira a médiát, hogy tudjam, elég egy füles és futótűzként terjed az ittlétem híre. Egyelőre, azonban erről szó sem volt.

Még indulás előtt, utánanéztem a közlekedési lehetőségeknek, így került a látóterembe a Manchasteri reptér, ami mintegy fél órányira, van a – hírhedt –  kisvárostól,. Knutsfordtól, ahol jelenleg Lexi is lakik.

És igen, Lexi... Azon a bizonyos napon, amikor  megláttam az autópályán, semmi más nem lebegett a szemem előtt, minthogy megszerezzem őt. Na, nem a szívét! Az érzelmeket nem akartam belekeverni, a laza, pár napos kalandba, amit vele terveztem. Mert, hiába is tagadnám, nem gondoltam vele kapcsolatban, semmi komolyabbra. Sőt, mi több! Még a gondolatától is irtóztam, hogy komolyabban lekössem magam. Épp elég volt az a négy év, Molly-val. Már a kapcsolatunk – Ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni – kezdetén tudtam, nem fogom keresni őt, ha elválnak az útjaink. Az együtt töltött napok pedig, megmaradnak, amolyan szép nyári emléknek. Talán a legjobb szó vele kapcsolatban: a kihívás. Csakis azt láttam benne, semmi egyebet. Az első találkozásunk, az autópályán, a tudat, hogy nem alélt el tőlem és nem omlott a karjaimba, indított arra, hogy, megpróbáljak a közelébe férkőzni. Megan a barátnője, mintegy mellékesen megsúgta, hol fognak megszállni, amivel lényegesen megkönnyítette a dolgomat. Másnap, Alex-szel az üdülőfaluba hajtottunk, ahol tréfásan meg is jegyezte:
- Újabb áldozat a láthatáron – célzott ezzel Lexire. - Ezúttal milyen harcmodort választottál?
- Nem hiszem, hogy annyira küzdenem kell érte – jelentettem ki, bízva a sikerben és a gyors hódításban.

Az üdülőfalu gondnokának hála, sikerült három napra kibérelnünk a mellettük lévő nyaralót és még azon a napon, megejtettük az első négyszemközti beszélgetést is. Lexi a tóparton üldögélt egy csészével a kezében, én pedig a közelből figyeltem őt. Amikor elérkezettnek láttam az időt, mögé léptem és megszólítottam. Attól az estétől már peregtek az események. Eljött a koncertemre, ahol kis híján felsültem, miután megláttam a kiskabát alól kikandikáló, gyönyörű, formás melleit. A vágy, hogy ruha nélkül láthassam, minden gondolatomat lekötötte. Szinte, már- már megőrjített. Úgyszólván a rabja lettem. Akartam őt, de piszkosul. Josh sms-e után, nyomban felajánlottam a segítségemet, persze nem minden hátsó szándék nélkül. Kora reggel, indultunk el a lakásomhoz, de azt nem tudhatta, hogy mielőtt felébresztettem, kevésen múlt, hogy nem feküdtem be mellé.  Őrült erővel tört rám a vágy a közelében. A kocsiban, megesett csók, pedig csak még jobban feltüzelt. Alig vártam, hogy végre kettesben lehessünk. Mellette egy percig sem unatkoztam. Josh és Miranda nagy jelenetét látva, megesett rajta a szívem, ezért úgy döntöttem, közbelépek. A kis szöszi, a csípőjét riszálva, nyíltan felkínálkozott. Akármennyire is szeretem a női nemet, Miranda viselkedése, még nálam is kiverte a biztosítékot. Így ahelyett, hogy elfogadtam volna a felajánlkozást, hadüzenetként magamhoz húztam, és megcsókoltam Lexit. A kis féreg Josh, Lexi exe, ott kuporgott a széken és úgy bőgött, mint egy lány. Alexandra, - mint aki fölbe gyökerezett - pedig lesokkolva bámulta. A történtek, arra ösztökéltek, hogy nagyobb sebességre kapcsoljak. Amire a Lisebergi koncerten, adódott is lehetőség. Az a csók, minden képzeletemet felülmúlta. Ha nincsenek a próbák, biz Isten, ott az öltözőben teszem magamévá. A vágy olyan erősen munkált bennem, hogy képtelen voltam leplezni a srácok előtt. Ugrattak is miatta.rendesen.
- Khaled, mit rejtegetsz a nadrágodban? – kiáltotta jó három méterről Kevin, persze csak az nem hallhatta, aki nem akarta.
Alex, úgyszintén nem hagyta ki, hogy borsot törjön az orrom alá.
- Haver, le a gatyával! Még a végén beleizzadsz… Stb.
A táncpróba alatt, én voltam a viccelődések célpontja.

A Lisebergi koncert, fergetegesre sikerült. Az összes jegy elkelt, a nézőtér, színültig megtelt, de most a fellépéseim során először, alig vártam, hogy vége legyen és elénekelhessem a záró számot. Miközben a „Sleeplest” énekeltem, gondolatban, már régen máshol jártam. A lelki szemeim előtt, többször is lejátszódott az első szeretkezésünk. A Lisebergi éjszaka után, pedig kaptam is egy kis ízelítőt, amitől jócskán megnőtt az – étvágyam  -

Minden gondolatomat, minden mozdulatomat a féktelen sóvárgás uralta. Az első igazi együttlétre egészen a tengerparti kirándulásunkig kellett várnom, ott viszont beleadtam apait-anyait.  Életemben először annyira elveszítettem a fejem, hogy nem törődve a helyszínnel, a vizslató pillantásokkal, az első szeretkezésünk, a tengerben, a derékig érő vízben, esett meg és az azt követő együttlétünknél is, erősen vissza kellett fognom magam, hogy – ne rontsak ismét ajtóstól a házba -. Szó, mi szó, soha senkivel nem volt olyan jó, mint Lexivel. Azon az éjszakán, mozdult meg bennem valami, így arra kértem: maradjon. Ő a munkájára hivatkozva, nemet mondott. Utólag belegondolva, talán jobb is így, hiszen nem örökre, csak pár napra akartam magam mellett tudni. Búcsú ajándéknak szántam az Ipodot, melynek az ötlete, hirtelen született meg. A laptopomról átmásoltam a készülő album dalait, majd, - még most sem tudom miért – a „Big Love” előtt, egy rövid üzenetet hagytam. Az elválás gondolata, egyre jobban zavart, de mélyről jövő érzelmeim, még akkor sem voltak. Kedveltem őt és tudtam, hiányozni fog, de az idő múlásával, majd megfakul  az emléke. A parkolóban az érzelgősséggé, volt a főszerep. Ott is kicsúszott, egy-két olyan mondat a számon, amivel hamis illúziókba ringattam. Az elutazása napján a haverokkal, kirúgtunk a hámból, és popsztárhoz egyáltalán nem méltó módon a sárga földig leittuk magunkat.

A következő napokban szántszándékkal nem kerestem, jóllehet a késztetés megvolt bennem. A hiánya kezdett kihatni a munkámra, és a barátaimmal való kapcsolatomra is. Míg egy nap, már nem bírtam tovább és tárcsáztam a számát:
- Szia Lexi – szóltam bele. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – Szavai jóleső melegséggel töltöttek el. Noha nem vagyok egy érzelgős fajta.
- Hogy vagy? Mizujs veled? – Őszintén érdekelt mi történt vele, az elmúlt pár napban.
- Ha tudnád, mi minden történt velem… - kezdett bele, de valaki, vagy valami megzavarta.
- Valami gond van? – kérdeztem rá a hallgatása okára.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat – felelte, hosszú másodpercek múltán, hangjában visszafojtott dühvel.
- Miért nem ezzel kezdted? – Nevettem fel, megkönnyebbülten.    – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – válaszolta, és kinyomta a hívást.

Az-az öt perc, amíg vártam rá, maga volt az örökkévalóság. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, min húzhatta fel magát és most bántam igazán, hogy nem láthatom az arcát. A másodpercek csigalassúsággal vánszorogtak, engem pedig egyre jobban érdekelt, ki és miért fojtotta belé a szót. Csak remélhettem, hogy nem pasi van a dologban. Az öt perc letelte után, újra hívtam.  Az első csörgés után felvette.

- Köszönöm, hogy visszahívtál – szólt bele, de éreztem, hogy a zavaró tényező, még mindig jelen van. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – Tudtam, hogy amit mond valaki olyannal szánja, aki ott van a közelében.
Rövidesen, ajtócsapódást, majd egy nagy gázzal elhajtó autó hangját hallottam meg. Nem mondhatnám, hogy örültem az új fejleményeknek.
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg? – utaltam az előző mondatára.
- Mert ő is hasonló cipőben jár, mint te! – jött a válasz.
Az agyam ekkor, már ezerrel kattogott. Semmi kétség, itt bizony egy férfi lépett színre. Olyasvalaki, akit jelen esetben, még ki nem állhat. De mint tudjuk: A Szerelem és a gyűlölet között, csupán egy keskeny vonal húzódik.
- Ezt hogy értsem? – feszegettem tovább a témát.
- Ő is közismert. Ha nálatok nem is, de itt Angliában híresnek számít.  – Hideg zuhanyként ért a válasza.
Tudni akartam, ki az, az illusztris személy, aki a közelében van, aki - mondhatni – a vetélytársam lett.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentettem ki, nem titkolva a kíváncsiságomat.– Na, és ki ez az népszerű „vadbarom”?
- Gareth Gates.

Mindenre számítottam, de erre a legkevésbé sem. Az állam a padlón koppant, a meglepetéstől. Gareth a szépfiú? És éppen Lexi közelében? Ennek nem lesz jó vége! A biztonság kedvéért, mégegyszer rákérdeztem, hátha rosszul értettem valamit.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered? – erősítette meg a gyanúmat Lexi.
- Igen, még a Disney Chanell-es korszakomból –  Már csak az volt a nagy kérdés, hogy a francba keveredett Gareth közelébe.

Részletesen beszámolt a munkahelyén történt változásokról és a költözéséről. A kérdésemre – Hogy került Gareth közelébe? - a választ, azonban még ekkor sem kaptam meg. De nem adtam fel. Kicsit módosítva a szavakon, újra feltettem a kérdést.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik  – vallotta be kelletlenül.

Hogy az a… - Nem válogattam meg a szavaimat. A gondolat, hogy Lexi, egy utcában lakik ezzel a fennhéjázó csődőrrel, enyhén szólva is dühített. Nem hiába ragadt rá a "csődör" jelző. Elképesztően nagy sikere volt és van a mai napig is a lányoknál, amit alaposan ki is használ. Nem számít, hogy az egy rajongó, vagy éppen az egyik táncosa. Tudtam, hogy Lexi sem lesz képes sokáig ellenállni neki. Hogy ez ne történhessen meg, gyorsan kellett lépnem és tennem valamit, amivel megállítom Garethet, még mielőtt elcsaklizza előlem Lexit.
Így született meg az utazás ötlete. Az útvonalat áttanulmányozva, döntöttem a repülő mellett. Megvettem a Stockholm – Manchaster járatra a turista jegyet, majd miután landolt a gép, a repülőtéren fogtam egy taxit. Szerencsére a sofőr, nem ismert fel, vagy legalábbis nem adta jelét. Amikor nagyjából fél óra volt hátra, a célállomásig, ismét felvettem a kapcsolatot Lexivel. Erre a célra, csakis egy dolog jöhetett szóba: Az sms. Így nem állt fenn a veszélye annak, hogy elszólom magam.

„Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

A válasz fél percen belül megérkezett. Még fontos vagyok neki, akkor nincs minden veszve.

„ Nem jobban, mint te nekem! Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi.”

Az válasz sms-em, nyomokban tartalmazott igazságot is.

„A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

A szélsebes válaszból, megtudtam, hogy Gareth nem hagyott ki egy alkalmat sem, a kötözködésre. Pasiból vagyok, és én is tettem anno hasonlót, épp ezért egyértelműnek tűnt, miért műveli ezt Lexivel. Tetszik neki. Szemet vetett rá, ami cseppet sem meglepő, hiszen Lexi gyönyörű nő, minden pasit ámulatba ejt. Örültem, hogy még időben, rávettem magam a cselekvésre. Ha egy héttel később jövök, talán már késő lett volna.
Vagy talán, már most is az? A következő üzenetemben, erre kérdeztem rá. Féltékeny voltam, de pokolian. Az a sokak által, emlegetett zöld szemű szörny, engem is megtalált.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Lexi válaszában - ami villámgyorsan jött – pontosan az állt, amiben titkon reménykedtem.

 „Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Gondolkodás nélkül, írtam az újabb kérdést, ami személy szerint rám vonatkozott.

„Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt jött a viszontválasz.

„Magas, jóképű és istenien csókol.

Hm... Tehát istenien csókolok. Te is Lexi. Az ajkaid, csókra termettek.
A város határát, jelző táblát megpillantva, tudtam, tíz percen belül, célhoz érek, ezért ideje volt, elővezetni, a meglepetést.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

A válasz most sem váratott magára.

„Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén”

A taxi befordult, az általam megadott utcába. Úgy döntöttem, innét gyalog megyek tovább. Kifizettem a fuvart, magamhoz vettem a hátizsákomat és elindultam ahhoz a lányhoz, aki rövid idő alatt belopta magát a szívembe és elérte, hogy az újra megdobbanjon. A cím alapján gyorsan megtaláltam, a házat, és a kerítésnek neki támaszkodva  küldtem el az újabb üzenetet.

„És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

Pillanatokon belül jött Lexi kérdése? Szerintem, már sejtette, miért írogatok neki ilyeneket.

„Mennyire közel?”

Tekintetemmel az ajtót lestem, miközben elküldtem az utolsó üzenetet.

„Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?”

Talán még egy perc sem telt el, amikor kivágódott az ajtó és Lexi, mezítláb, combig érő hálóingben, rohant felém, hogy a következő pillanatban, egy vérforraló csókban forrjanak össze ajkaink.

18. Fejezet A meglepetés

   


Lassan másfél hete annak, hogy beköltöztem a különc városba, és rövid idő alatt, sikerült is hozzászoknom, a nem hétköznapi szomszédokhoz. Közülük volt az egyik, a már az első este megismert, öntelt és magát nagyra tartó, Gareth Gates. Amikor Stacy biztosította afelől, hogy valóban az alkalmazottja vagyok és ő tényleg James húga, tehát nincs oka az aggodalomra, Gareth lenézően, elnézést sem kérve, indult meg a háza felé, ami mint kiderült, az utca túloldalán álló utolsó ház volt. Távozóban azonban, még flegmán értésemre adta: Nem szeretné, ha a nyakára járnék.

Ennyit hát az első találkozásról és az első benyomásokról. A kellemetlen incidens után, egy utolsó próbát téve, elfordítottam a kulcsot a zárban - és láss csodát - a zár megadta magát és az ajtó kinyílt. Miután minden dobozt kipakoltam a kocsiból, elhatároztam, hogy  szemre vételezem az új, ideiglenes otthonomat. Első pillantásra megállapítottam, hogy színek terén, nem sok változatosságban lesz részem. Az egész lakásban a fehér szín dominált. Kivételt egyedül az emeleti hálószobák képeztek, melyek festésébe egy ici-pici, sárgát is belecsempésztek. A folyosó végén, egy a vendégek számára kialakított szobába pakoltam le a holmijaimat, tiszteletben tartva, a szülők és tizenéves lányuk magánszféráját, vagyis hálószobáját, melyekre csupán egy-egy pillantást vetettem. Úgy döntöttem, hogy az itt tartózkodásom alatt, ezekbe a szobákba, csak a legszükségesebb esetben teszem be a lábam. A több órányi kocsikázás, igencsak kimerített, ezért a dobozok kipakolását, másnapra halasztottam. A tisztálkodó szereimet, kihalásztam a Megantól kölcsön kapott, bőrönd mélyéről, és egy törölközővel a kezemben beléptem a fürdőbe, ami beillett volna egy kisebb szobának is. A zuhanyzó mellett, helyett kapott egy süllyesztett kád is, amelybe kényelmesen elfért, két személy is. Egyenlőre megelégedtem a zuhannyal, hosszú percekig folyatva magamra, a kellemesen langyos vizet. Miután megtörölköztem és felvettem, a pizsamámat, ledőltem a hatalmas francia ágyra, és perceken belül aludtam is mint a bunda.

A követlező napok munkával teltek. Még az érkezésem másnapján feltelepítettem a Stacy-től kapott programot és azonnal munkához is láttam. A tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nincs aki parancsolgasson és legfőképp az, hogy Josh több száz mérföldre van tőlem, szárnyakat adott. Olykor-olykor elkalandoztak a gondolataim, ilyenkor mindig Ericen agyaltam, aki nem hallatott magáról, nem írt, és nem is hívott.
Mígnem  a költözésem utáni, negyedik napon végre jelentkezett. éppen akkor, amikor hazafelé tartottam a bevásárlásból. Pontosabban, abban a pillanatban, amikor befordultam az utcába.
- Szia Lexi – hallottam meg a várva várt hangot. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – üdvözöltem boldogan.
- Hogy vagy? Mizujs veled?
- Ha tudnád, mi minden történt velem – kezdtem bele, de egy hangos dudaszó, azonnal belém is fojtotta a szavakat.

Jobbra pillantva, rögtön kiszúrtam a fekete Mercedest, és a volánjánál, Garethet, aki hangosan szitkozódott.
- Valami gond van? – kérdezte Eric.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat.
- Miért nem ezzel kezdted? – nevetett. – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – feleltem és sietve kinyomtam a telefont.

A ház elé érve, gyorsan kiugrottam a kocsiból, ám Gareth ahelyett, hogy tovább hajtott volna, leállította a kocsit az út szélén és lekicsinylő tekintettel méregetve, elindult felém.
-  Tombolán nyerted a jogsidat? – támadt rám.
-  Miért itt, miért nem máshol rontod a levegőt? – vágtam vissza. – Azt hiszed, mert te vagy, a nagy Gareth Gates, neked mindent szabad? Ha látnák szegény rajongóid, hogy a kedvencük a való életben, mekkora Tahó, egy szempillantás alatt kiábrándulnának belőled.
- Látod, kibújt a szög a zsákból. Tudod én mit gondolok? – jött egy lépéssel közelebb. – Megláttad a kocsimat, és azt remélve, hogy megkörnyékezhetsz, szándékosan elém hajtottál.
- Telefonáltam – emeltem fel a kezemben tartott telefont.
- A telefonálást meg is lehet játszani – próbált meghazudtolni.
Ekkor telt be nálam az a bizonyos pohár. A düh és a kísértés között ingadoztam. Legszívesebben pofon vágtam volna ezt az ostoba fajankót, de tudva, milyen lavinát indítanék el a tettemmel, kénytelen voltam beérni azzal, hogy alaposan beolvasok neki. Nem szándékoztam összecsődíteni a környéket, a kiabálásommal, ezért, éppcsak annyira emeltem fel a hangomat, hogy ez az öntelt szépfiú észre vegye magát:
- Na ide figyelj, te beképzelt hólyag! Nem vágyom a veled való ismeretségre. Bőven elég, sőt még sok is, amit eddig megtudtam rólad. Egyébként is van már egy ismert ember az életemben.
- Álmodik a nyomor – vetette oda gunyorosan. – Azt, ajánlom, tartsd magad távol tőlem.

Az említett készülék ebben a minutumban, a kijelzőn Eric nevével újfent megszólalt, megmentve a további vitától.
- Köszi, hogy visszahívtál – szóltam bele, farkasszemet nézve Gareth-tel. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – intéztem a szavaimat a kiállhatatlan szomszédhoz.
Gareth megértve a célzást, füstölögve trappolt vissza a kocsijához és rátaposva a gázra elhajtott. Eric szintén felfigyelt a különös hangsúlyra és rögtön rákérdezett:
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg?
- Mert ő is hasonló cipőben jár mint te!
- Ezt hogy értsem?
- Ő is közismert személy – világosítottam fel.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentette ki különös éllel a hangjában. – Na, és ki ez a ismert „vadbarom”?
- Gareth Gates.
Gondoltam, hogy nem mond neki semmit ez a név, de következő kérdése megcáfolta ezt a teóriámat.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered?
- Igen, még a Disney Channeles korszakomból – felelte, majd sietve hozzátette. – Áruld már el, hogy kerültél a közelébe.

Válaszképpen meséltem neki, a munka helyemen történtekről, és a költözésről.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik.

Eric káromkodva fogadta, a közlendőmet. Úgy tűnt, cseppet sem nyerték el a tetszését a hallottak. Még pár percig beszélgettünk, a hamarosan megkezdődő turnéjáról, a munkámról és az új otthonomról. de fura módon a kettőnk dolgáról egy szó sem esett.

Eric megint sokáig nem adott életjelt magáról, ami egy idő után már kezdett dühíteni. Azon tűnődtem, mi történhetett, ami miatt, ennyire nem kíváncsi rám. Úgy éreztem, csak játszik velem. Gondol egyet fehív, majd ismét napokra eltűnik. A Knutsforban töltött nyolcadik napomon azonban, minden megváltozott. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet.

Este a tv előtt ültem, belefeledkezve, egy izgalmas thrillerbe, amikor a telefonom, sms érkezését jelezte. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor megláttam a feladót.

„ Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

Villámgyorsan küldtem a választ.

„ Nem jobban mint te nekem. Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi”

Alig telt el egy perc, már jött az újabb üzenet.

„ A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

Gareth alias Mr. Ősbunkó, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy belém köthessen. A szomszédok előtt szándékosan átnézett rajtam. Ha netalántán mégis véletlenül összefutottam vele, mindig talált valamit, amivel sértegethetett. Az első napokban még magamra vettem, de mostanára eljutottam arra  a szintre, hogy leperegtek rólam a sértései. Ezt meg is írtam Ericnek. Ő pedig részletesen kifejtette a véleményét arról, Gareth mit, miért tesz. Szerinte a bunkó viselkedés hátterében, nem más áll, minthogy szemet vetett rám.
Ha ez így van – gondoltam -  akkor, elég érdekesen mutatja ki a vonzalmát.
Rövidesen újabb üzenet jött Erictől. Egy olyan üzenet, amiből megtudhattam, mit jelentek neki.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Ezek a kérdések egyértelműen féltékenységre utaltak. Ami a mi esetünkben, igen nagy előrelépés, már csak azért is, mert a hívása óta, egyszer sem keresett. Igyekeztem minél gyorsabban válaszolni, hogy megnyugtathassam.

„ Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Eric kérdése mindössze ennyi volt.

„ Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt küldtem a viszontválaszt.

„ Magas, jóképű és istenien csókol."

A következő üzenetre, kicsit tovább, majdnem öt percet kellett várnom, de amit abban olvastam, olyan boldogsággal töltött el, hogy örömömben hangosan felkiáltottam.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

Miután, a nagy öröm ujjongás után, sikerült kissé lenyugodnom, elküldtem a válaszomat.

„ Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén.

Újfent percek teltek el, Eric üzenetének megérkezéséig.

„ És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt, miközben írtam a választ.

„ Mennyire közel?”

Alighogy elküldtem, már jött is Eric üzenete..

„ Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?!”

A telefont a földre dobva, rohantam ki a folyosóra, és téptem fel az ajtót, majd szaladtam ki az utcára, ahol Eric fülig érő vigyorral az arcán támaszkodott a kerítésnek…