43. Fejezet A bosszú mindig édes...Vagy mégsem!?

Kettőnké… Talán ha nincs az önelégült vigyor, még meg is hatódom, csakhogy Eric az elbizakodottságával éppen az ellenkező hatást érte el. Magabiztossága feldühített, legszívesebben a fejéhez vágtam volna valamit. A ház élénk színeivel – a sárga árnyalataival - egy szempillantás alatt elvarázsolt. Kivételt a hálószoba képezett, na nem azért mert az nem nyerte el a tetszésemet. Dehogy! Ez a szoba merőben elütött a ház többi helységétől. A nappaliban, a konyhában, sőt még a fürdőszobában is a világos színek voltak mérvadóak, ezzel szemben a hálószobában a fekete és a vörös játszotta a főszerepet, olyan érzést keltve az emberben, mintha egyenesen Dracula hálószobájába lépett volna be. Eric szándékosan hagyta ezt a szobát utoljára. Tudta, milyen hatást vált majd ki belőlem a sötét ágynemű látványa.

- Azt hiszed ezzel minden meg van bocsátva?  - kérdeztem végül keserűen, tekintetemet a fekete- vörös selyemre szegezve.
- Nem hiszem, tudom!  - Eric vállamra téve a kezét húzott magához.  Ajkán sokat ígérő mosoly játszott. - Ezt mindjárt be is bizonyítom.
- Kérlek, ne! - leheltem. - Eressz el!
- Ezt nem mondod komolyan! - Arcomat a tenyerébe véve kényszerített, hogy ránézzek. Barna szeme elhomályosult a vágytól. A következő pillanatban ajkai a számra tapadtak. Csókja részegítőbb volt, mint a legtüzesebb bor. Hiába küzdöttem az érzéseim ellen, képtelen voltam ellenállni. Ajkaim szétnyíltak Eric követelőző nyelve előtt. Forogni kezdett velem a világ. Nem sokkal később, azon kaptam magam, hogy testünk összesimul és alig egy lépésnyire vagyunk az ágytól.
Ám hirtelen eszembe jutott, a koncert és azt követő gyaláztos tette. Ez a gondolat azonnal kijózanított. Noha szédítő csókja most is lángra lobbantotta a testemet, kétségbeesetten tiltakozni kezdtem, s végül tényleg sikerült kiszabadulnom szoros öleléséből.

- Gyűlöllek – sziszegtem haragosan.
- Valóban? Akkor az imént miért remegtél a karomban, miért dobogott olyan vadul a szíved? Ha annyira gyűlölnél, mint ahogy állítod, utálaton kívül semmit sem éreznél! - Közel álltam hozzá, hogy a gúnyos vigyort egy csattanós pofonnal töröljem le az arcáról.
- Egy pillanatra elgyengültem, de biztos lehetsz benne, hogy többé nem fordul elő. – jelentetem ki a határozott hangon, s közben megfogadtam, bármi történjen is, tartom, magam ehhez az elhatározásomhoz.

Hatalmas csattanással vágtam be magam mögött az ajtót, de mielőtt elindultam volna a nappaliba, Eric nevetve utánam kiáltott.
- Mondták már, hogy gyönyörű vagy, amikor haragszol?

Ezt szándékosan csinálta! Meg akarta mutatni, hogy nem tudtam becsapni, tisztában van az érzéseimmel. Arról azonban fogalma sincs, milyen szilárd az akaraterőm. Biztos vagyok benne, hogy mindent bevet majd annak érdekében, hogy az ágyába csaljon. Hoppá! Máris egy újabb gond. A házban csak egy hálószoba van. Márpedig ha meg akarom tartani a három lépés távolságot, nagy ívben el kell kerülnöm azt a szobát. El kell érnem, hogy külön aludjunk. De mégis hogyan? Ez az ő háza, nem túrhatom ki a szobájából…

Kényelmesen a lábaimat felhúzva helyezkedtem el a nappali kanapéján, eközben vettem észre, hogy a kanapé ággyá alakítható. Nem kellett tovább törnöm a fejem a megoldáson. Megszületett a döntés, itt a nappaliban fogom tölteni az éjszakákat. Nagy kérdés, hogyan fogadja majd a döntésemet a házigazda.
- Nagyon elgondolkodtál – lépett észrevétlenül a szobába minden bajom okozója.
- Az alvóhelyemet próbálgattam. – A burkolt célzásra arca elsötétült.
- Felejtsd el! - tekintete elárulta, hogy nagyon dühös.
- Nem! Ragaszkodom hozzá! – kötöttem az ebet a karóhoz. – Tiéd a hálószoba, enyém a nappali. Itt maradtam, mert nincs más választásom. Elvetted az irataimat és a pénzemet. Nem önszántamból jöttem el veled és ezt te is nagyon jól tudod. Azok után pedig, amit tegnap este műveltél, nem szándékozom többé megosztani veled az ágyamat.
A bejelentésem olaj volt a tűzre. Eric pár lépéssel átszelte a szobát, és közvetlenül előttem megállt.
- Hibáztam! Belátom. De meddig akarod még a fejemre olvasni? - kérdezte nyersen, s közelebb hajolt; meleg lehelete az arcomat súrolta. – A különalvásról pedig hallani sem akarok. Velem alszol, fent a hálószobában.
- Te hallod amit mondasz? Meg akartál csalni! Ez nem egy aprócska ballépés…

A rákövetkező pillanatban , furcsa, ismerős hang ütötte meg a fülemet. Telefon csörgés. Az én mobilom, Eric zsebében.
- Azonnal add vissza a telefonomat. Fel kell vennem, különben Patrick a rendőrséggel kezd el kerestetni. – reméltem, hogy a szavaim nem maradnak hatástalanok. Tévedtem. Vigyorogva húzta elő a telefont a zsebéből, és mélyen a szemembe nézve szólt bele.
- Hello Patrick. Lexi most nem ér rá.
Patrick valószínűleg rákérdezett a távollétem okára, Eric következő válaszából ez egyértelműen ki derült.
- Igen, alszik. Kimerítette az éjszaka.  – Úgy hazudott mintha könyvből olvasná.
Láttam a szemén, élvezi, hogy zavarba hozhat.
- Az alvás volt a legutolsó, ami eszünkbe jutott. - Hogy lehet ennyire nagyképű és hazug?
Eric gyorsan meggyőzte Patric-ket, aki gondolkodás nélkül bevette, a végig szeretkezett az éjszakáról szóló mesét. Szólásra nyitottam a számat, de mielőtt a nemtetszésemnek hangot adhattam volna, Eric tenyerét a számra szorítva fojtotta belém a szót.
- Egyébként már akartunk szólni, Lexi nem utazik haza…
Ismét Patrick magyarázott valamit.
- Ne aggódj, majd én intézkedem a hazaútjáról, nyugodtan visszarepülhetsz ma este.
Ma este? Ez nem lehet igaz! Eric most akadályozta meg a hazajutásomat. Ez már valóban revansot kíván.
A számat ugyan befoghatta, de kezem és a lábam szabadon maradt. Erre nem gondolt ez az öntelt hólyag, én pedig ezt azonnal ki is használtam. A karomat meglendítve a hasába bokszoltam, mire ő fájdalmasan felnyögött.
Na ebből hogy magyarázod ki magad?
A nyögés Patrick figyelmét sem kerülte el.
- Nekimentem a dohányzóasztalnak. Nem… Még nem, de amint felébred, átadom az üzeneted… Hamarosan jelentkezünk… Jó utat.
Csoda, hogy nem szakadt rá a mennyezet.
- Aha, szóval durvulunk? – nyögte fájdalmas mosollyal az arcán.
- Örülj, hogy nem váltottam be a fenyegetésemet – emlékeztettem a kocsiban történtekre.
- Képes lennél, életem hátralévő részére egy templomi kórusba száműzni?
- Miért ne? Megérdemelnéd.
- Nem hiszem, hogy valóban ezt akarnád. – Hajolt fölém, testével csaknem a kanapéhoz szegezett. Vágyának kemény bizonyítéka a csípőmnek nyomódott.
- Szeretlek Lexi. Mi képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni. Jó páros vagyunk az ágyban is. A szex eszméletlenül jó veled. Imádom, amikor benned vagyok, azt amikor vadul magadhoz rántasz szinte könyörögve, hogy mélyebben és gyorsabban mozogjak benned. Attól pedig végképp elveszítem a fejem, amikor hangosan sikoltozol élvezettől.
- Erről nem akarok beszélni. Ennek a társalgásnak semmi értelme! Nem lesz köztünk szex. Jobban teszed, ha kezded hozzászoktatni magad ehhez a gondolathoz.
Az arcom pillanatok alatt lángba borult. Eric olyan témát hozott elő - szándékosan – amely fölött nem lehet, könnyen elsiklani. Engem sem hagyott hidegen. Megremegtem, és zavaromban önkéntelenül kinyújtottam a lábam, ami közben véletlenül súrolta Eric meztelen lábszárát. Az ártatlan érintésre forró bizsergés futott végig a testemen.
- Lehet, viszont a témája annál izgalmasabb. - Eric szélesen mosolygott. Tisztában volt vele, mit váltottak ki belőlem a szavai. - De nem bánom, legyen, ahogy kívánod… - felelte rekedten, aztán felállt, és a homlokomra adott puszi után, kimért léptekkel a lépcső felé indult. A lépcső előtt egy pillanatra megállt, majd a legszexisebb mosolyát rám villantva hozzátette - legalábbis egyelőre…

Az erotikus töltetű párbeszédünket követően, úgy éreztem megfojt a ház levegője. A szabadba vágytam. Hallottam a hálószoba ajtajának csapódását, majd nem sokkal ezután, ahogy a fürdőben megnyitják a csapot . Az órámra pillantva, meglepetten állapítottam meg, milyen gyorsan eltelt a nap. A panziót kilenc óra tájban hagytam el, több mint egy órán keresztül bujkáltam Eric elől, nagyjából három óra telt el utazással, rövidesen pedig az első csillagok is megjelennek az égen. Én pedig, még egy falatot sem ettem. Ezt a gyomrom hangos méltatlankodással adta tudtomra. A nappaliból átsétáltam a konyhába, hogy szemügyre vegyem az élelmiszer készletet. Ebben az egyben nem kellett csalódnom. Gyorsan megtaláltam minden hozzávalót a vacsorához. Miután elkészítettem a tört krumplit, bepaníroztam a húst és beraktam a sütőbe, írtam egy cetlit Ericnek, ezután hatalmas – megkönnyebbült – sóhajjal lenyomtam a kilincset.

Nem mertem mélyen bemerészkedni az erdőbe, lévén, hogy nemsokára rám esteledik, és persze tartottam attól is, hogy esetleg eltévedek, ezért nem messze a ház felé vezető ösvénytől, ültem le egy kidőlt farönkre. A friss, tiszta levegőből nagyokat szippantottam, melynek következtében egy időre sikerült megfeledkeznem Ericről és vele együtt, minden nyomasztó gondolatról. Sajnos, nem sokáig élvezhettem ezt a nyugalmat. A sötét erdőben való sétának, még a gondolatára is kirázott a hideg, így még mielőtt eltűnt a nap a látóhatáron, visszaindultam a kis házhoz.

Ericre a konyhában találtam rá. A konyha, úgy mint a többi helyiség is igencsak aprócska volt. Asztal gyanánt egy gránittal borított pult, ülőalkalmatosságként pedig a pult mindkét oldalán egy- egy bárszék szolgált. A konyhába belépve kellemes meglepetés fogadott. Amíg az erdőben sétáltam, Eric megterítette az aszalt, kiszedte egy tálra a krumplit és a húst, ezen felül még hangulatfényről – egy a pult közepére állított vörös gyertya - is gondoskodott. A vacsora kellemes, oldott hangulatban telt. Kerültük a kínos témákat, a személyeskedést, mondhatni úgy ültünk ott mint két jó barát. A vacsora végeztével Eric felpattant és a hűtőhöz indult.
- Mit szólnál egy kis pudinghoz? – érdeklődött.
- Milyen ízű?
- Kókuszos
- Nagyszerű. Jöhet.
Eric egy kis tálkával tért vissza, de ahelyett hogy visszaült volna a helyére, a széket áthúzta az én oldalamra, ezután közvetlenül előttem ült le ismét.
-  Miben sántikálsz? - kérdeztem rosszat sejtve.
-  Megetetlek...
-  Nem kell segítség! Megy az egyedül is.
-  De így kényelmesebb. Mindössze annyit kell tenned, hogy időről időre kinyitod a szádat.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a számba tegyen egy kanállal. Felséges volt! Krémes és édes, pont olyan, ahogy szeretem. Aztán váratlanul a száját éreztem meg a kanál helyén, s a következő pillanatban már a nyelve is ajkaim közé hatolt - mintegy a rajtuk és mögöttük megbújó édesség után kutatva.
- Tényleg nagyon finom - szólalt meg csillogó szemmel, megismételve az előbbi játékot.
Testemet szűnni nem akaró, forró borzongás járta át.
- Kérlek, hagyd ezt abba!  - sóhajtottam.
- De hiszen érzem, hogy jólesik... Mondd csak, miért nem vágunk egyszerűen bele?
- Micsodába?
- A közös életünkbe...
- Tessék? – kiáltottam fel. Azt hittem rosszul hallottam.
- Kicsim, költözz hozzám! Ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás. Szeretlek, te is szeretsz engem. Szóval, akkor miért is ne?
Dermedten pillantottam rá.
- Nem Eric, te csak hiszed hogy szeretsz engem!  - feleltem reszkető hangon. – Ha valóban szeretnél, meg sem fordul a fejedben, hogy akárcsak egy éjszakára is mást keress.
Eric letette a pudingos  tálat az asztalra, majd gyengéden végighúzva ujja hegyét, cirógatta meg az arcomat.
- Tiszta szívemből szeretlek, és nincs még egy ember a világon, akiben annyira bíznék, mint tebenned.  Ráadásul nagyszerűen megértjük egymást az ágyban...
- Gondolod, hogy az összeköltözés megoldaná minden problémánkat?
- Hidd el, jól meglennénk…

Volt  idő, amikor mindent megadtam volna egy ilyen ajánlatért.  Most
azonban már  egészen más volt a helyzet.
- Ne haragudj, de ez így nem megy. Nem akarom feladni az otthonomat. - Közöltem vele lemondó arccal.
Jelen pillanatban a kapcsolatunk meglehetősen ingatag lábakon állt, amiből Eric jó szándékúnak hangzó javaslata sem jelentett kiutat. Nem mertem a biztosat a bizonytalanért kockáztatni.
- Köszönöm, de nem élek az ajánlatoddal…
Eric arcán mélységes fájdalom suhant át, látszott rajta, hogy nem számított elutasító válaszra.
- Vedd úgy, hogy ezt meg sem hallottam! Hamarosan újra meg foglak kérdezni, akkor viszont sokkal nyomósabb érvekkel állok majd elő és nem fogadok el nemleges választ.

42. Fejezet A Házikó

Miért? Miért épp velem történik mindez? Mintha valaki átokkal sújtana. Egy átokkal, amely bőkezűen osztogatja a pofonokat. Az élettől újabb keserves leckét kaptam. Megtapasztalhattam milyen érzés, mindössze néhány óra leforgása alatt, a mennyből a pokolba kerülni.

A fájdalom, ami összeszorította a szívemet, egyre elviselhetetlenebb volt. Könnyek égették a szemem és sírás fojtogatta a torkomat. Önkontrollt erőltetve magamra, sétáltam el a recepciós lány előtt, nem akartam, hogy bárki is szemtanúja legyen a bensőmet marcangoló kínnak. Remegő kezekkel nyitottam ki a szobám ajtaját, majd abban a pillanatban ahogy becsukódott mögöttem, a lábaim összecsuklottak, testemből elszállt minden erő és lassan lecsúsztam a földre a fal mentén. Olyan kicsire összekuporodtam, amennyire csak tudtam, és csendesen zokogni kezdtem…

Másnap reggel ébredéskor először azt sem tudtam, hol vagyok, kábán ültem fel, és dörzsöltem meg a szemem. Tekintetem végighordoztam a szobán, és abban percben, ahogy tudatára ébredtem, nem a saját szobámban és nem a saját ágyamban fekszek, az emlékeim is  fokozatosan kezdtek visszatérni. Az utazás, a koncert, Eric aljassága és végül a menekülésem. Pillanatok alatt világossá vált, a tegnap történteket nem csak álmodtam. Nem, ez a kíméletlen valóság...

A apró fürdőszobából, motoszkálás zajai ütötték meg a fülemet. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy azon nyomban megfeledkezzek a nyomasztó gondolatokról és végleg kirepüljön az álom a szememből. Villámgyorsan kiugrottan az ágyból majd óvatosan, mondhatni settenkedve lépdeltem az a zajforrás irányába. Már szinte a kilincsen volt a kezem, amikor az ajtó feltárult és Eric vigyorgó arcával találtam szembe magam.
- Még van képed ide jönni? - kiabáltam reszketve az felindultságtól. – Nem volt elég a tegnapi kis akciód?
Nem fért a fejembe, hogy volt mersze titokban belopózni a szobámba… Ennyire vastag lenne a bőr a képén? Nincs benne semmi szégyenérzet?
Eric egy röpke pillanatra, bosszúsan felhúzta a szemöldökét, majd mintha mi sem történt volna, az ablakhoz sétált.
- Öltözz fel! – A hangja nem tűrt ellentmondást. Csak kívülről tűnt nyugodtnak. Arcán és nyakán megfeszülő izmai, is zaklatottságról árulkodtak.
- Te nekem nem parancsolgatsz. Mi már végeztünk egymással. – rivalltam rá, mire ő egy szempillantás alatt magához rántott és karjaimat a hátam mögé feszítve, dühtől szikrázó tekintettel, mélyen a szemembe nézett. – Tévedsz, Mi még korántsem végeztünk egymással. És be is fogom bizonyítani. Kapsz öt percet, hogy felöltözz. A kocsiban várok rád!
Csak szeretnéd! Tőlem akár ítéletnapig is aszalódhatsz a nyamvadt kocsidban. – morogtam magamban. Öltözködés közben, azon agyaltam, hogyan tűnhetnék el észrevétlenül. Eric mielőtt elhagyta a szobát, az ajtóban megállt, és a szavaival porrá zúzta, szökésről szőtt terveimet.
- Arról pedig ne is álmodj, hogy megszöksz előlem. Amíg aludtál, magamhoz vettem az irataidat, a telefonodat, és a pénztárcádat is.

Soha nem láttam, még ennyire határozottnak. Ez nem az az Eric volt, akit a nyáron megismertem.
Az imént nem egy huszonéves srác lépett ki az ajtón, hanem egy ízig-vérig férfi, aki pontosan tudja mit akar és akivel jobb nem ujjat húzni. Akármennyire is haragudtam rá, azt azért el kellett ismernem ez a változás nekem is imponál. Tetszik, a magabiztos fellépése.

Miután kicsit felfrissítettem magam, magamhoz vettem a hátizsákom és bezártam az ajtót, elindultam a földszintre, hogy leadjam a kulcsot. Félúton a szobám és a recepció közt, jutott eszembe, hogy Eric az irataimmal együtt a pénztárcámat is magával vitte, ezzel pedig iszonyatosan kínos helyzetbe hozott. Hogy a francba fogom kifizetni a számlát? Gőzöm sem volt róla, hogy fogok ebből kimászni.

A recepcióhoz közeledve, a kezem ökölbe szorult a szemem elé táruló látványtól. Míg én amiatt idegeskedek, hogyan magyarázom ki magam, ebből a felettébb  kínos szituációból, addig  őurasága kedélyesen cseverészik és autógrammokat osztogat.
- Hogy pukkadnál meg! – szaladt ki a számon, önkéntelenül, mire minden jelenlévő rám kapta a tekintetét. Nagy levegőt véve – Ericet egy pillantásra sem méltatva – léptem a recepcióhoz, átadtam a kulcsot és már kezdtem volna a magyarázkodást, amikor a hölgy egy „Csak ne bízd el magad, hamarosan úgyis dobni fog” mosoly kíséretében, közölte:
- A mi drága Eric-ünk már rendezte a számlát.
Mostmár értem, hogy jutott be a szobámba – gyúlt világosság hirtelen a fejemben. – Elég volt csupán egy mosolyt villantania, a recepción álldogáló leányzóra, és ő máris itta minden szavát. Így nem is csoda, hogy megkaparintotta a pótkulcsot.

Gyilkos pillantások kereszttüzében léptem ki az ajtón. Az ünnepelt popsztár, pedig abban a biztos tudatban, hogy a parkolóban fogom várni, mint valami pincsikutya, tovább vihorászott a pultnak támaszkodva. A végtelenül megalázó helyzet után, úgy éreztem, nem bírok tovább egy percet sem a közelében. Nem érdekelt, hogy elvette az irataimat a telefonomat és a pénzemet. Legyen vele boldog. Ha sikerül eljutnom Patrick szállodájáig, nyert ügyem van. Eric nem tudja, hogyan és miképp érkeztem az országba, így nem tud Patrick-ről sem, ez viszont számomra most igen nagy előny.

A gyors elhatározást, tett követte. Futva tettem meg az utat, az utca végéig. Egy járókelő útbaigazítását követve, - mily nagy szerencse, hogy második anyanyelvük az angol -  indultam el a szálloda felé, s közben többször is beugrottam a kapualjakba, amint gyanús, az Ericéhez hasonló járművet pillantottam meg. Közeledve a célom felé, egy kereszteződésben, minden zsigeremben megéreztem Eric jelenlétét. Csupán egy pillanatra feledkeztem meg az óvatosságról, de ez a másodpercnyi kiesés is elég volt ahhoz, hogy észrevegyen.
A gyalogátkelőnél vártam a szabad jelzésre, míg ő az orrom előtt hajtott el. Hiába álltunk, vagy húszan a járdán, biztos voltam benne, hogy meglátott. Amint a lámpa zöldre váltott, rohantam át a zebrán. és azt tettem, amit, néhány perc alatt legkevesebb hatszor – beugrottam a soron következő kapualjba. Ezt rövid idő alatt művészi tökélyre fejlesztettem. Senkinek nem tűnt fel, hogy el-el tűnögetek. Ahogy arra számítani lehetett, Eric fekete BMW- je, alig néhány perc múltán ismét feltűnt, csakhogy rossz irányból – egyirányú forgalom, megspékelve egy lerobbant autóval - melynek hála én kerültem helyzeti előnybe. Ezt az előnyt, nyomban ki is használtam, így amíg ő türelmesen várakozott, előbújtam rejtekemből és emelt fővel elsétáltam mellette. A hátamban éreztem, dühtől izzó pillantását és bevallom, soha nem élveztem még ennyire, hogy húzhatom egy pasi agyát.
A szálloda körvonalai már látszottak a távolból, de még egy akadály előttem állt. Nevezeten a park, amin átvágva, közvetlenül a szálloda előtt kötök ki. Éber tekintettel lestem Eric kocsiját, mialatt a park bejárata felé igyekeztem. Szerencsére, a fekete BMW- nek nyoma sem volt. A megkönnyebbüléstől hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból. A bujkálás, mely állandó elővigyázatossággal párosult kifárasztott. Lerogytam az egyik padra, hogy egy picit kifújjam magam, de alighogy szusszantam néhány lélegzetvételnyit , egy kb. tíz főből álló leánycsapat jelent meg nem messze tőlem. Svédül beszéltek, de nyelvtudás ide vagy oda, Eric Saade nevét így is megértettem. Nem kellett Einsteinnek lennem, ahhoz, hogy tudjam, újabb rajongókkal hozott össze a sors, és nagy valószínűséggel, rövidesen imádatuk tárgya is meg fog jelenni a színen. Utóbbi következtetést a heves gesztikulálásból és a bejáratot fürkésző tekintetükből vontam le.

Tudtam, villámgyorsan el kéne húznom innét, ha nem akarok Eric-kel összefutni, de képtelen voltam rászánni magam az indulásra. Úgy határoztam, bőven elég akkor szednem a sátorfámat, ha Eric feltűnik.
Azt pedig a lányok viselkedéséből úgy is észreveszem. Eltelt öt, majd tíz perc, de semmi. Eric sehol.
A lánycsapat szétszéledt, nem sokkal ezután én is felszedelődzködtem.
- Élvezted a macska – egér játékot? – szólalt meg egy hang – Eric hangja - a fülem mellett, majd választ sem várva, megragadta a karomat és maga felé fordított.
Egy pillantás az arcára és tudtam, ezúttal túl feszítettem a húrt. Gyönyörű barna szemeiből sütött a harag, mondhatni szikráztak a dühtől.
- Hogy találtál meg? - motyogtam megsemmisülten.
- A kocsiból láttam, hova igyekszel.
- Engedj el! – próbáltam kiszabadulni, de minden erőfeszítésem hiábavalónak bizonyult. – Be kell mennem abba a szállodába.
- Miért? Vár ott valaki téged? – A szorítás a karomon egy pillanatra sem lazult. A hangja sem kecsegetett semmi jóval.
- Patrick! – Na, erre mit lépsz?
- Ő hogy jön a képbe?
Nocsak! Elbizonytalanodott?
- Patricknek köszönhetem, hogy itt vagyok.
- Kifizette a repülőjegyed? Önzetlenül? Na ne nevettess! - Létezik, hogy egy meleg pasira féltékeny?
- Nem, meg kellett dolgoznom érte…
A beszélgetés arra a rövid időre -  amíg a kocsihoz értünk, amit egy a park melletti kis utcában állított le - megszakadt.
- Mesélj! Mit várt tőled ezért az útért. – Szólalt meg ismét, miután besorolt a forgalomba.
- Egy hatalmas ocsmány pókot kellett elviselnem és a kezemben tartani, egy sorozatfotó erejéig. Leküzdöttem a félelmemet és az undort, azért hogy veled lehessek.
- Miattam? – próbálta megemészteni a hallottakat.
Arcáról lefagyott a gúnyos mosoly.
- Igen! Miattad! Csakis azért, hogy meglephesselek. – A szemem könnybe lábadt, de nem akartam, hogy gyengének lásson, ezért, ha komoly erőfeszítés árán is, de visszanyeltem a könnyeimet.
- Miattam! – ismételgette elgondolkodva. Arcán fájdalom suhant át, gyönyörű barna szeméből eltűnt a csillogás. – Én pedig elszúrtam.
- De el, ám – Ehhez nem tudtam mit hozzáfűzni.
A kettőnk közt lezajlott beszélgetés, olyannyira lekötötte a figyelmemet, hogy csak akkor vettem észre, hogy elhagytuk a várost, amikor ráhajtottunk az autópályára.
- Eric… Azonnal fordulj vissza! – parancsoltam rá.
- Kicsim…Egy autópályán nem lehet forgolódni.
- A következő lehajtónál fordulj vissza…Haza kell mennem. – suttogtam kétségbeesetten.
- Sajnálom kicsim, de nem engedlek el addig, amíg nem beszéltünk egymással – Ujjával végigsimított a kézfejemen. Minden porcikám remegni kezdett, és önkéntelenül lehunytam a szemem, úgy élveztem az érintését.
- Itt is beszélhetünk.
- Nem.  – Eric ragaszkodott a tervéhez, amitől semmi és senki nem tántoríthatta el. - Nyugodt körülmények közt. A hely, ahova most megyünk tetszeni fog neked. Ezt garantálom.
- Eric, értsd meg, nem maradhatok – fogtam könyörgőre a dolgot, bár tagadhatatlan, hogy lelkem mélyén vágytam a kettesben töltött napokra. A remény apró szikrája, felcsillant előttem. Talán még nincs minden veszve?

Nem kaptam választ. Úgy tűnt jó darabig nem szándékozik megszólalni. én pedig hogy kicsit eltereljem a figyelmemet róla és a tegnap történtekről a  szélvédőnek támasztva a fejem, figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Eric a sűrű erdővel szegélyezett útra összpontosította minden figyelmét. Erősen ráncolta a homlokát, és feltűnt, hogy szorosan markolta a kormányt, még az ujjai is belefehéredtek.

Rövidesen elhagytuk az autópályát, majd egy jó óra elteltével, egy pici, de tüneményes házikó előtt állította le a kocsit. Első pillantásra bele szerettem, ami Eric figyelmét sem kerülte el.
- Kicsim, gyere megmutatom belülről is. – karját gyengéden a derekamra fonva, terelt be az aprócska előtérbe, majd onnét tovább a konyhába, a fürdőszobába és legvégül a ház egyetlen hálószobájába.
- Hogy tetszik? - Szemeiből olyan gyengédség sugárzott hogy válaszként pillangók százai kezdtek röpködni a gyomromban.
- Nem találok szavakat! – feleltem elragadtatottan.
- Én is ugyanezt érzem! Pontosan ezért tettem rá vételi ajánlatot.
- A tiéd? –  A meghatódottságtól elcsuklott a hangom.
Apró, finom érintést éreztem az arcomon, mintha csak egy gyengéd szellő cirógatott volna. Furcsán felemelő érzés kerített a hatalmába. Azt kívántam, bár soha nem érne véget ez a pillanat.
- Még nem… - Áthatón nézett rám, barna szemei ragyogtak. Két tenyerébe fogta arcomat, szemembe fúrta a tekintetét, és nagyon komolyan minden szót kihangsúlyozva, fejezte be a megkezdett mondatot:
De hamarosan a miénk lesz...Kettőnké.

41. Fejezet Elhibázott lépés

A feledhetetlen hét – melyben sok – sok szerelmes órában volt részünk, mondhatni ki sem keltünk az ágyból -  egykettőre véget ért és azon vettük észre magunkat, hogy eljött a búcsú napja. A hazautazásomat követő második napon, ismét beindultak a tánc és ének próbák, és rövidesen a koncertek is. A csapatom minden tagja, lázasan készült a Skanzenben tartandó, évadzáró nagy koncertre, amelyben helyet kaptak a Masqurade és Made of Pop album legnépszerűbb dalai is. A nap mint nap ismétlődő, éjszakába nyúló próbák, minden erőmet kiszívták. Esténként holtfáradtan – a koncertet megelőző két napban, pedig izomláztól elgyötörten - estem be az ágyamba. A fellépés napján a kelleténél tovább lustálkodtam az ágyban, próbáltam elodázni a felkelés időpontját, akkor még nem sejtettem, milyen katasztrofális napnak nézek elébe.

Mire nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és elvonszoltam magam a fürdőbe, megszólalt a déli harangszó is. Most először fittyet hányva a koreográfus intelmeire – miszerint fellépés előtt csak könnyű ételek megengedettek, úgy mint saláta, müzli, párolt húsok, esetleg hal - első utam a a Mc’Donaldsba vezetett, ahol elpusztítottam egy adag sült krumplit, mellé pedig egy sajtos hamburgert. Na és persze a Kóla sem maradhatott ki. Tudtam, hogy hülyeséget csinálok és rövidesen meg lesz ennek a böjtje, de képtelen voltam ellenállni a kísértésnek.
A délután villámgyorsan eltelt. Öt órakor megnyíltak a kapuk, és csak úgy özönlött be a rengeteg ember. Első ránézésre is feltűnt, sokkal többen jöttek el most, mint a nyári koncertre.
Egy utolsó hang és fénypróbát követően, elindultam az öltözőmbe, ahol a hangulatomnak megfelelő fekete felsőt és  farmert kaptam magamra. Ugyanis időközben fellázadt a gyomrom a zsíros kaja miatt, és ha ez még nem lett volna elég, Lexi hiánya is kezdte az elviselhetetlenség határát súrolni.


Abban a  pillanatban ahogy felcsendültek a már unalomig játszott Masqurade dallamai, felvettem az aranyszínű maszkot és elindultam a színpad felé, ahol Alex és Kevin, előzőleg már megteremtették az alap hangulatot. A közönség szokás szerint hangos sikoltozással és őrjöngéssel fogadta a belépőmet. Máskor az üdvrivalgás felvillanyoz és büszkeséggel tölt el, most viszont ezek az érzések elmaradtak. Boldog mosolyt kényszerítve az arcomra, emeltem a számhoz a mikrofont, és kezdtem bele a dalba. Egy laikus szemlélő szemében, boldognak és örömtelinek tűnhettem, pedig belül nem éreztem mást csak kongó ürességet. A közönségem is csak azt látta, amit én láttatni akartam velük. A második versszaknál – egy megmagyarázhatatlan erő hatására, amely mint a mágnes vonzott - indultam a színpad L alakú kiszögellése felé, ahol még abban a percben kiszúrtam a rövid, barna hajú lányt, aki a haját leszámítva a megszólalásig hasonlított Lexire. Ha nem tudom biztosan, hogy Lexi Angliában van, még abba a hitbe ringatom magam, persze tévesen, hogy Ő a titokzatos lány. Csakhogy ennek lehetőségét nyomban el is vetettem, amint felidéztem a beszélgetés perceit.
Nem sokkal a Skanzenbe való érkezésem után, hívtam fel, mert pokolian vágytam arra, hogy hallhassam a hangját.
- Szia szívem. Nagyon Hiányzol – Szóltam bele, miután felvette a telefont.
- Szia! Te is nagyon hiányzol nekem – Szavai megdobogtatták egyszersmind melegséggel is töltötték el a szívemet.
- Most éppen mi jót csinálsz? – Hülye kérdés, de jobb e - percben nem jutott eszembe.
- Fekszem az ágyon – Na, ez az amit nem kellett volna megemlítenie. A szemem előtt képek sorozata villant fel, mégpedig olyan képeké, melyeket egy férfi és nő az ágyban művelhet. Elég csupán egy véletlenül elejtett utalás és máris úgy gerjedek mint egy villany pózna. De ezt egyes egyedül Lexi, képes kiváltani belőlem.
- Szívesen lennék most melletted… Megmasszíroználak .- A vágy, hogy mellette lehessek, őrült erővel tört rám.
- De jó is lenne… - sóhajtott fel halkan de egyben kihívóan is, majd gyorsan az esti koncertemre terelte a szót.
- A Skanzenben lesz ma fellépésünk. Ott ahol az első randink volt. Bárcsak te is itt lehetnél – Mit meg nem adtam volna, hogy ezen az estén ő is itt lehessen velem?
A beszélgetésünknek Sam felbukkanása vetett véget.

A fellépés során, gondolataim minduntalan visszatértek a barna hajú lányhoz. Egy percre sem tévesztettem szem elől.
Meg akartam ismerni, érinteni, csókolni. Megbabonázott, elbűvölt, így ismeretlenül is. Észveszejtően festett a hímzett farmerban és kabátban. Mellének domborulatait és combjainak kecses ívét, kiemelte a testére feszülő ruha, én pedig mint egy kis taknyos tini, nyálcsorgatva bámultam gyönyörű testét.

Egy hang a fejemben azt skandálta – Hé Eric, Gondolj Lexire, ő szeret téged és Rád vár. De villámgyorsan elhallgattattam a lelki ismeretemet. Úgy döntöttem a bűntudatommal ráérek később is elszámolni. Ezúttal a vágy, hogy a barna lány közelébe kerülhessek mindennél – még a Lexi iránt érzett  szerelmemnél is erősebbnek bizonyult. Az értelem fölött a vad férfias ösztönök vették át az irányítást és izgatottan vártam, hogy a koncert végén, valamilyen ürüggyel megszólíthassam.

Megkönnyebbülten, borzongató várakozással énekeltem és táncoltam végig a záró számot, majd miután elült a tapsvihar és lassan kezdett szétszéledni a tömeg, rohantam az öltözőbe. Kis híján letéptem magamról a fellépő ruhát, öt perc elteltével pedig már a kocsimban ülve a kijáratot lestem. A barna hajú lány az utolsók között távozott a Skanzen területéről és nagy mázlimra, gyalogosan indult el a belváros irányába. Ismertem a várost mint a tenyeremet, így azt is tudtam, hol vághatok elé.
Egy kisebb mellékutcában, végre támadásba lendülhettem. Lehúzódva az útpadkára, figyeltem mikor fordul be az utcába, és amint elhaladt a kocsi mellett, kinyitottam a kocsiajtót és megtettem, amire azóta vágytam, mióta megpillantottam: megszólítottam. Az anyanyelvemre nem reagált, ezért az angollal próbálkoztam és láss csodát az az ismeretlen lány megtorpant, én pedig a pillanatnyi habozását kihasználva, mellé léptem.
- Tudom, most azt kérdezed magadtól, miért követtelek és vajon mit akarok tőled? – kezdtem bele a nagy monológomba – Mi még nem ismerjük egymást, de mint látod, azon vagyok, hogy ezen az állapoton változtassak. Első lépésként szeretném felajánlani a kocsimat és vele együtt sofőri szolgálataimat. Elfogadod?
- Igen – felelte halkan.

Siker! Máris egy lépéssel közelebb kerültél a meghódításához. Azonban több dolog is nyugtalanított.
Egy: Az ismeretlen lány is angol, és a hangja is hasonlít Lexiéhez.
Kettő: Miért van olyan érzésem, hogy Lexi ül mellettem és életem legnagyobb baklövését készülök elkövetni?

Az est folyamán rövid idő alatt, immár másodszor söpörtem agyam legtávolabbi zugába, az aggodalmaskodó gondolatokat és magyaráztam egyszerű paranoiával a különös egybeeséseket.

A szemem sarkából figyeltem minden rezdülését. Feszengett mellettem, szemmel láthatóan kínosan érezte magát. Én is, de egészen más okból feszengtem: a nadrágomban dúló vihar miatt. Iszonyatosan nehéz volt visszafognom magam a közelében. Amennyiben csakis az ösztöneimre hallgatok, megállok egy sötét félreeső utcában és azon nyomban rávetem magam. Csakhogy, ha úgy vesszük, mi ketten idegenek vagyunk egymás számára – még ha sokszor olyan érzetem is kelt bennem, mintha közelről ismernénk egymást. Mégpedig nagyon közelről.

Nem sokkal azután, hogy  a névtelen lány, elmondta a címet, ami jelen esetben egy a lakásomhoz közeli panzió volt – rövidesen úton is voltunk a szállása felé.
- Elárulod a neved? – furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
- Mandy. – Tisztán csengő hangja éppúgy elvarázsolt, mint gyönyörű, formás teste.
- Szép, akárcsak a tulajdonosa.
- Eric, valóban szeretném tudni, miért jöttél utánam és a mi a célod ezzel bájcsevellyel.
Mandy szemében egy röpke pillanatra a harag szikrája gyúlt fel, a felindultságából azt szűrtem le: Ez a lány, azért haragszik rám, mert úgy véli, - és valljuk be, jól -  egy éjszakás kalandot akarok tőle. Ezt gyorsan meg kell cáfolnom, még mielőtt faképnél hagy, és kárba vesznek az eddigi erőfeszítéseim. Ő egy kellemes kaland semmi más. Szeretem Lexit, viszont ennek a lánynak lehetetlenség ellenállni.
- Másra sem tudok gondolni, mióta megláttalak a koncerten, mint rád. Éppen ezért szeretnélek jobban megismerni.

Időközben megérkeztünk a panzió elé. A kocsit a panzió melletti parkolóba kormányoztam és leállítottam a motort, ezzel is jelezve, részemről még nem ért véget az este.
- Van barátnőd? – szegezte nekem a kérdést, félig felém fordulva.
Erre mit válaszoljak? Ha az igazat mondom, elmenekül, ha viszont hazudok, fennáll a veszélye, hogy elveszítem Lexit. Bár ha jobban belegondolok, igen csekély az esélye, hogy Lexi tudomást szerezzen a félrelépésemről. Némi hezitálást követően, mélyen Mandy szemébe nézve kijelentettem:
- Nincs barátnőm.

Az események e perctől viharos fordulatot vettek. A hazugságom jutalmaként, hatalmas pofon csattant az arcomon.
- Ezt miért kaptam? – néztem rá ledöbbenve. Ahelyett hogy a nyakamba ugrana, lekever egy jókora maflást.
- Mert hazudtál! – fújtatott dühösen.
- Mandy… – próbáltam menteni a menthetőt.
- Nem vagyok Mandy… -
Ha szemmel ölni lehetne, én ott helyben meghaltam volna. A pofon és a lány gyűlölködése kötötte le minden gondolatomat, így csak jókora fáziskéséssel jutott el a tudatomig, amit a nevéről mondott „Nem vagyok Mandy”.  Nem csak én hazudtam, ő sem mondott igazat.
- Rendben, akkor most kezdjük újra. – megfogtam a kezét, hogy még csak véletlenül se menekülhessen el. – A nevem Eric Saade, énekes, dalszövegíró. Most te jössz.
Néhány másodpercnyi idegőrlő várakozás után, szólalt meg újra. Amikor kimondta a nevét, rögtön tudtam, helyrehozhatatlan hibát követtem el, amire nincs bocsánat.
- Alexandra Smith…Eric Saade exbarátnője....És ha most rögtön nem veszed le rólam a mocskos kezeidet teszek róla, hogy életed végéig szopránt énekelj, egy egyházi kórusban.

40. Fejezet Pókanyó & Sunny

Kihívás! De mégis milyen kihívás? Megbántottam és csak így tehetem jóvá. Látom az arcán, hogy élvezi a bizonytalanságomat. Olyannyira elmerültem a gondolataimban, hogy csak utolsó pillanatban vettem észre, amikor a terepjáró, egy elhagyatott földút felé vette az irányt. A kihalt tájat elnézve jeges félelem lett úrrá rajtam.
- Patrick, legalább azt árud el hova megyünk.
- Már elmondtam. Segítesz nekem egy megbízás teljesítésében. – Ezt hajtogatja, akárhányszor faggatózni kezdek.
Nem használ a szép szó, tehát ideje keményebb eszközöket bevetni.
- Állj meg, vagy kiugrom a kocsiból. - kiáltottam rá.
Velem nem packázhat senki. Valójában a hideg is kiráz az ugrás gondolatától, és csak remélhetem, hogy anélkül is sikerül szóra bírnom, hogy be kellene váltanom a fenyegetőzésemet.
- Türelem kis vadmacska. Két perc és ott vagyunk - fordult felém sejtelmes vigyorral az arcán.
Dühösen, kezeimet ökölbe szorítva, a sorsomba beletörődve dőltem hátra a kényelmes bőrülésben. Patrick egy roskadozó, legalább száz éves ház előtt állította meg a kocsit.
Mit keresünk mi itt? Egyáltalán mit lehet itt fotózni?  – tettem fel magamban a kérdést. Patrick pillanatokon belül meg is adta a választ az első kérdésre.
- Mindjárt besötétedik, úgyhogy mielőbb ki kell pakolnunk a felszerelést. Az UV lámpáknak is helyet kell még találnunk.
- Éjszakai felvételeket készítünk? Itt a szabad ég alatt?
A titokzatos mosoly, még e percben sem hervadt le az arcáról. Szemeivel a házat fürkészte, majd pár másodperc elteltével megindult a düledező épület felé. A tudatalattim újfent működésbe lépett, és azt sugallta, ez a fotózás, tartogat még meglepetéseket számomra. Mostanra bizonyossá vált, Patrick a legrosszabbat, elhallgatta előlem. Hátammal a kocsinak támaszkodva, figyeltem, ahogy minden irányból szemrevételezi a házat.
- Gyere ide. – intett a kezével.
Na, nem! Nem fogok úgy ugrálni, ahogy ő fütyül.
- Innét, egy tapodtat, sem mozdulok addig, amíg el nem mondod, miért jöttünk ide… - makacsoltam meg magam.
Patrick idegesen a hajába túrva, gyors léptekkel, indult meg a kocsi felé, és két lépés távolságra tőlem megállt.
- Jól mondtad, éjszakai felvételeket készítünk, de nem a csillagos ég alatt, hanem bent a házban.
- Abban a roskatag kunyhóban?
Mi lehet ott, ami egy természet fotós figyelmét felkelheti? Érzem, hogy ott a négy fal között sötét titok lappang. A nyomasztó gondolatoknak, rögvest hangot is adtam.
- Még most sem adtál egyenest választ. Mi van abban a házban?
- Madárpókok…

Na, oké itt álljunk meg! Álmomban sem gondoltam volna, hogy a kudarcba fulladt találkozó után, még hallok Patrickről. Amikor megjelent a lakásom ajtajában, a legrosszabbtól tartva nyitottam ajtót.  Számtalan ötlet fordult meg a fejemben, még a becsületsértési pert sem zártam ki a lehetőségek közül, de meglépő módon, ahelyett hogy rám förmedt volna, munkaajánlattal állt elő. Most pedig itt vagyok, és ugyan soha nem voltam egy agytröszt biológiából, de arra még emlékszem az iskolában tanultakból, hogy a Tarantula Brazíliában és Venezuelában őshonos mivel ott biztosított számára az állandó páratartalom. Ebből mi következik?
Amennyiben valóban igaz lenne, amit állít, már régen csodaszámba ment volna, hogy itt a pusztában, terrárium nélkül életben maradt. Ennyire hülyének néz ez a pasas? Attól, hogy szőke vagyok, még nem kellene általánosítania. Habár mostanában többször is beigazolódott, nagy mestere vagyok az elhamarkodott következtetéseknek, így hát ajánlatos inkább meg sem szólalnom.
- Tudom mi jár a fejedben…Szöszi – indult el ismét a ház felé, ravaszul vigyorogva.
- Azt csak hiszed… Szépfiú – Nehogy már az övé legyen az utolsó szó.
Hűvös nyugalmat erőltetve magamra, követtem őt a házba, s közben próbáltam lelkiekben felkészülni, a rám váró megpróbáltatásokra. Félve, mondhatni reszketve léptem be az ajtón, s amint tettem egy lépést a ház belsejébe, a szemem elé tárló látványtól, még a szőr is felállt a hátamon. Életemben nem láttam még ilyen hatalmas pókhálót. És legrémisztőbb az egészben, viszont az a „szörnyeteg” volt, ami prédára várva csücsült a háló középén. Patrick csupán rám akart ijeszteni és próbára akart tenni a madárpókos dumájával, de most még a beígért tarantulának is jobban örültem volna, mint a velem szemben leselkedő, hatalmasra nőtt példánynak. Szinte megfagyott az ereimben a vér, amikor az a förtelmes jószág, komótosan megindult felénk. Soha nem iszonyodtam a pókoktól, de ez a „valami”, olyan érzetet keltett bennem, mintha egyenesen egy horrorfilm közepébe csöppentem volna.
- Pat…rick – dadogtam ledermedve.
- Nyugi Szöszi! Ő jobban tart tőled, mit te tőle - fogta meg a karomat, mire ijedtemben felsikoltottam.
- Ezt a dögöt fogjuk fényképezni?
Istenem, hogy te mekkora marha vagy! Miért kérdezel olyat, amire egyértelmű a válasz. Már csak az a nagy kérdés, mit értett Patrick kihívás alatt!?
- Gyere, még sok dolgunk van, mielőtt belekezdünk. – rázott fel mélázásomból.
- Nekem milyen szerepet szántál?
- Vedd úgy hogy te vagy az asszisztensem.
- Mi lesz a feladatom?
- A kezem alá dolgozol. Kicseréled az objektív lencséket, figyelsz az UV fényre, és a te látod el élelemmel a pókot.
Az a bestia pedig mintha csak erre a kijelentésre várt volna, egy pillanatra sem véve le rólunk a gürü szemeit, elérte a háló szélét.
- Hiányzik a barátod? – váltott témát váratlanul Patrick.
Rettenetesen hiányzott Eric. Lassan két hete annak, hogy elutazott.  Persze tartottuk a kapcsolatot, napi szinten, telefonon és emailban is, de azt egyikünk sem tudta, mikor láthatjuk újra egymást.
- Igen, nagyon
- Kihívást említettem igaz? - vigyorgott rám rejtélyesen - Holnap Stockholmban lesz megbeszélésem…
- És? Ez mennyiben érint ez engem? - Utálom a félbehagyott a mondatokat.
Patrick tekintete ismét a pókra vándorolt, amelyből azonnal leszűrtem, az a bizonyos kihívás, összefüggésben van a padlón mászkáló nyolclábú szörnnyel.
- Ugye nem az, amire gondolok? – kérdeztem rosszat sejtve.
- Attól függ, mire gondolsz.
- Testi közelségbe kell kerülnöm nyolclábú barátunkkal – böktem ki
Patrick mosolya felért egy igennel.
- Nem kötelezlek semmire, de ha úgy döntesz, van elég bátorságod, a feladat kivitelezéséhez, amivel engem is hozzásegítesz a tökéletes felvételekhez, nagyban megkönnyítve a munkámat, én is segítek neked… - itt néhány másodperc szünet következett – Velem jöhetsz Stockholmba, és meglepheted a szívszerelmedet.
Láthatom őt! Elutazhatok hozzá! – Ujjongtam magamban. Ericért lenyelem a békát. Bármit is kér Patrick, megteszem. Ilyen lehetőséget, nem hagyhatok elúszni.
- Rendben! Áll az alku!
- Jól meggondoltad? – nézett rám hitetlenkedve.
- Igen! Mond, mit kell tennem.
- Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjuk, mekkorára nőtt, pókanyó, a tenyeredbe kell venned, de mindezt csak a fotózás legvégén és legfeljebb egy, másfél percre.
Miután másodszor is megerősítettem Patrick-et az elhatározásomban, kipakoltuk a gépeket, és a tartozékokat, elhelyeztük a lámpákat, ezután megkezdődött az órák hosszat tartó fotózás. Egy idő után, már egyáltalán nem feszélyezett, sem, a pók sem az, hogy közben besötétedett és az összes fényforrásunk mindössze két, halvány fényű UV lámpa. A tudat, hogy hamarosan Erickel lehetek, adott erőt, hogy könnyedén átvészeljem az éjszakát. Hajnali egy óra körül, jött el az ideje a színrelépésemnek. A fogaimat összeszorítva hagytam, hogy Patrick a tenyerembe rakja az óriásira nőtt csúfságot, majd többször egymásután nagy levegőt véve, igyekezetem legyőzni a félelmemet. Emeld feljebb a kezed. Hajlítsd be az ujjadat…- záporoztak az utasítások, míg végül elhangzott, amire mindvégig annyira vártam – És… vége.

Amint bezártam magam mögött az ajtót az álmosság ólomsúlyként nehezedett rám. Mielőtt végleg elmerültem az álmok birodalmában, még beállítottam az ébresztőórát, és perceken belül aludtam is, mint a bunda.

Reggel nyolc órakor, - túlzás lenne azt állítani, hogy frissen és kipihenten - de annál nagyobb izgalommal, szálltam be Patrick mellé.
- Köszönöm, hogy magaddal viszel. – fordultam felé, hálatelt szívvel.
- Megdolgoztál érte… Szöszi…-  húzta pajkos mosolyra a száját.

Alig félórányi autókázást követően, Patrick egy kisebb, mit utóbb kiderült, magánrepülőtér parkolójában állította le a kocsit, majd miután magához vette a csomagjainkat, elindult a hangár felé, ahova, mint egy pincsikutya követtem őt.
- Most pedig bemutatom neked az én drágámat -  jelentette ki csillogó szemmel és sietős léptekkel megindult a hangárba, egy hófehér, kb. tíz- tizenöt méter hosszú, Cessna kisgép felé. – Alexandra ő itt Sunny, egy kisméretű, kéthajtóműves, Cessna Citation 307. Gyűlölök várakozni, és ki nem állhatom a zsúfolt reptereket, ezért vásároltam Sunny-t. Ő elrepít bárhová, akár a mennyekbe is.

Egy repülőgép, amit Sunny-nak hívnak, milyen meglepetéseket tartogat még számomra, ez a pasi?
- Pilóta is jár ehhez a csodagéphez? – csúszott ki önkéntelenül a számon.
- Itt áll előtted!
- Van egyáltalán olyan dolog, amihez nem értesz?
Le a kalappal Patrick előtt. Nem csak hogy a világ egyik legprofibb fotósa, és nagy állatvédő, még pilótavizsgával is rendelkezik.  Biztos vagyok benne, hogy tartogat még meglepetéseket a tarsolyában. Amennyire kezdetben ki nem állhattam, most annyira kedvelem. Jó barát és önzetlen, ami nagy szó, ha azt vesszük, hogy ő a felső tízezerbe tartozik. Milliomos, sikeres, és… na, jó meleg, De ez cseppet sem ront az összhatáson…

Négy órás repülőút után - hosszú hónapok elteltével – ismét Svéd földre léphettem. Patrick kitűnő pilótának bizonyult, mellette egy percig sem éreztem veszélyben magam. Nem sokkal a leszállást követően, már a szállásunkat intéztük. Pontosabban az enyémet, ugyanis Patrick már jó előre gondoskodott a szállásáról és lefoglalt magának egy lakosztályt a Hotel Inn-ben. Amikor szóba került ki hol tölti az elkövetkezendő két éjszakát, azonnal felajánlotta, hogy az itt tartózkodásunk idejére, beköltözhetek a lakosztály három szobája közül az egyikbe, de nem szándékoztam őt kihasználni, - így is a lekötelezettje voltam, hiszen nélküle, legfeljebb csak álmodhattam volna erről az utazásról - ezért kerestem egy árban és színvonalban is elfogadható panziót, Eric lakása közelében.
Miután elfoglaltam a szobámat, egy kezdett körvonalazódni a fejemben. Az ötletet, a Patrick által rám ragasztott, becenév adta. Nem is teketóriáztam sokat. Gyors zuhany és egy nagy csésze kávé után, kerestem egy a pénztárcámnak is megfelelő fodrászüzletet, ahol szerencsére, beszéltek angolul, és egy óra múltán, vállig érő, barna hajjal távoztam a szalonból. A panzió felé sétálva, egy hirdetőoszlopról Eric arca mosolygott rám, alatta a koncert helyszíne és dátuma, ami történtessen éppen aznapra esett. A panzióba visszatérve – svéd nyelvtudás hiányában - a recepciós hölgy segítségét voltam kénytelen igénybe venni, Néhány percnyi telefonálás és máris volt jegyem az esti koncertre. Választhattam, vagy a koncert előtt bemegyek a jegyirodába, vagy feláron kiküldik futárral a jegyet. Én az utóbbi mellett döntöttem. Alighogy visszatértem a szobámba, megszólalt a mobilom.
- Szia szívem. Nagyon Hiányzol – Hallottam meg szerelmem bársonyos hangját.
- Szia! Te is nagyon hiányzol nekem - A szívem a torkomban dobogott, a tudat, hogy este látni fogom, hihetetlen izgalommal töltött el.
- Most éppen mi jót csinálsz?
- Fekszem az ágyon – Ami, ha úgy vesszük, megfelelt a valóságnak, ha leszámítjuk, hogy ez az ágy, a lakásától ötutcányira volt.
- Szívesen lennék most melletted… Megmasszíroználak.- suttogta vágytól izzó hangon.
- De jó is lenne… - sóhajtottam álmodozón, s rögtön eszembe is jutott, az esti koncertje, így arról kezdtem faggatni.
- A Skanzenben lesz ma fellépésünk. Ott ahol az első randink volt. Bárcsak te is itt lehetnél – a hangjából és hangsúlyból is kiérződött, mennyire szenved a távolléttől.

Még pár percig beszélgettünk, és fájó búcsút vettünk egymástól. Pokolian nehéz volt megállnom, hogy ne leplezzem le az esti meglepetést. Fáradt voltam és elcsigázott, az átvirrasztott éjszakától, mégsem bírtam egy pillanatra sem lehunyni a szemem. Este hat óra tájban, talpig feketében (fekete hímzett farmerben és a hozzá tartozó ugyancsak hímzett farmerdzsekiben indultam el a koncert helyszínére.
A kígyózó sor, az első koncertet juttatta eszembe. Akkor Megannal és Katjával jöttem el, és a személyzeti bejáraton jutottunk be. Most azonban türelmesen végig kellett várnom a soromat, és ha nem is közvetlenül a kiugró rész előtt – ahol szegény a melleimet bámulta, és emiatt elakadt a szava is - de olyan helyre sikerült állnom, ahol biztosra vehettem, észre fog venni. Rövidesen megszólaltak a Masqurade első akkordjai, és mint akkor nyáron, ezen az estén is az aranyszínű álarc fedte az arcát. A dal második felénél, elindult a kiugró rész felé, majd tőlem két méterre a színpad szélén megállt. A múlt megismételte önmagát. Gyönyörű barna szemei fel-le cikáztak a közönség sorain - amit a maszkkal ügyesen álcázott, és pillanatokon belül magamon éreztem fürkésző tekintetét. A szívem szinte a torkomban verdesett, szabadulni akart, mint valami kalitkába zárt kismadár. Amikor tekintetem találkozott az övével, eszméletlen tűz gyúlt lángra a testemben. Mélyen egymás szemébe néztünk, tekintetünk összekapcsolódott, s akkor sem szakadt el egymástól, amikor elhajította a maszkot…

39. Fejezet Igaz Szerelem

/Eric szemszöge/

Mi a francot rostokolok én itt? Ez nem én vagyok! Itt ülök ebben a nyamvadt kocsiban és bujkálok a nyilvánosság elől, és mindezt miért, mert egy lány - aki nem meri, vagy akarja felvállalni a kapcsolatunkat - teljesen magába bolondított. Ennek mihamarabb véget kell vetnem. Ha továbbra sem lesz képes, elfogadni az én életstílusomat – akármennyire bolondulok is érte -  nincs jövője, a kapcsolatunknak. Amúgy is a feje tetejére állította már az életemet.  Lassan már azt sem tudom, ki vagyok. Úgy viselkedtem, mint akinek, elmentek otthonról. Az még hagyján, hogy dalban esedezem a bocsánatáért, de amint felmerül az első akadály, veszem a nyúlcipőt és lelépek. Nem terhes, megkönnyebbülhetek. Most még. De tegyük fel, beüt a krah, akkor mit fogok tenni? Egy gyereknek apa kell, én viszont nem szándékozom a közeljövőben igába hajtani a fejem.  Évekig keményen dolgoztam azért, hogy eljussak oda, ahol most tartok. A karrierem most szárnyal csak igazán. Az albumomat veszik mint a cukrot. Arról nem is beszélve, hogy az előjegyzési naptáram, egy évre előre betelt.Jövő héten véget ér, az egy hónapos szabadságom, és megkezdődnek a véget nem érő, koncert sorozatok…

A mélyreható önelemzésről, abban a percben meg is feledkeztem, amint megpillantottam őt. Boldog, önfeledt mosoly ült ki az arcára,  miközben gyors léptekkel közeledett a kocsi felé. Bassza meg! Történt valami, abban a szállodában. Hogy az a! A kapcsolatunk elemzése közben, teljesen kiment a fejemből, ami miatt tulajdonképpen ide jöttünk. A találkozó ezzel a szépfiúval.
Egyszeriben eszeveszett vágy szállta meg a testem. Magam sem tudom mi ütött belém, végig sem gondoltam ennek a következményeit, feltéptem az ajtót és a kocsihoz szorítottam.
- Eric, megláthatnak – suttogta csillogó szemekkel.
- Nem érdekel – Hogy mennyire nem zavar  a esetleges közönségünk, azon nyomban be is bizonyítottam. Ajkaimmal ajkai után kaptam, és nyelvemmel követelőzően a szájába nyomultam. A halk sóhaj, mely torka mélyéről szakadt fel, szinte az őrületbe kergetett. Érezni, érinteni akartam bársonyos bőrét. Képtelen voltam megálljt parancsolni őrjöngő vágyaimnak. Térdemmel szétfeszítve combjait, nyomtam, csípőmet, ágyékának, miközben kezemmel utat törtem a kabát, majd a felsője alá. Mámorító érzés volt így csókolni és símogatni. De többre vágytam sokkal többre. Bársonyos meleg bőrén végigcikázó apró remegések, elárulták , benne is fellángolt a vágyakozás. Ha most egy sötét, kihalt parkolóban lennénk egy percig sem tétováznék, lerángatnám róla a nadrágot és itt helyben elmerülnék a combjait között. Csakhogy fényes nappal van, a parkoló is zsúfolásig megtelt, és ha nem akarom, hogy közszemérem sértés miatt pert akasszanak a nyakamba, most rögtön le kell állnom.

A józan ész szavára hallgatva - bármilyen nehezemre is esett -  elszakadtam édes ajkaitól, kinyitottam előtte a kocsiajtót, majd miután beszállt én is elfoglaltam a helyem a volánnál. Mereven figyeltem a forgalmat, tudtam ha csak egy pillantást is vetek rá, megint elvesztem az eszem. Hosszú percekig ültünk teljes némaságban, elmerülve a gondolatainkban, és csak miután, elhagytuk a várost, és felhajtottam az autópályára, törtük meg a csendet.
- Mesélj! Hogy sikerült a találkozó?
- Patrick igazi úriember. – Na, ez már rosszul kezdődik.
- Bepróbálkozott nálad?
- Nem…Ne vagyok az esete. De te…
Ezt meg hogy érti? Mi van velem? Gyűlölöm a macska-egér játékot. Miért nem mondja ki kerek-perec amire gondol.
- De én?
- Neked lenne félni valód! – Szemem sarkából, egy pillantást vettem rá. Zöld szeme, gyanúsan csillogott.
- Kicsim. Így is alig bírok magammal. Ha kérhetlek ne cincáld az idegeimet.
- Imádlak, és megnyugtathatom féltékeny kis szívedet, Patrick- et hidegen hagyják a nők. Miután kis híján rávágtam az ajtót, közölte velem, és most szó szerint idézem. „ha valakit ágyba akarnék vinni, az nem te lennél, hanem a barátod Eric”  - vigyorgott rám.
Ekkor végre nekem is leesett a tantusz. A tökéletes szépfiúnak mégis van egy apró hibája, mégpedig a nemi hovatartozása. A gyötrő féltékenység egy csapásra eltűnt, s helyét a megkönnyebbülés vette át. Oké, az egy dolog, hogy meleg, manapság ez már eléggé elterjedt az ismert emberek körében, de vajon honnan tudott rólam? Lexi, mintha csak megérezte volna, milyen kérdés foglalkoztat, ekképp folytatatta:
- Attól tartok Patrick előtt nem maradtak titkaink. Magánnyomozót állított ránk. Még azt is tudta, hogy veled jöttem és lent vártál rám a kocsiban - fejezte be, mire iszonyat dühös lettem.
- Ezért rendelt magához?
- Nem, dehogyis. Patrick miután látta a Braham parkról készült képeimet, felajánlotta, hogy egy képzett fotós mindenre megtanít, amit a fotózásról tudni lehet, és segít a karrierem beindításában is…
- Kicsim, ez minden vágyad. Elfogadtad az ajánlatot?
- Nem…
Neem? Elutasított egy olyan lehetőséget, amelyre mindig is várt? Akkor mégiscsak történnie kellett valaminek.
- Na jó bevallom, elhamarkodottan vontam le bizonyos következtetéseket… és le kurafiztam. – sóhajtott elkínzottan
- Le kurafiztad? – Imádom, egyszerűen elképesztő ez a csaj!
- Aha. De akkor még nem tudtam, hogy a pasikhoz vonzódik. Az utolsó pillanatban, amikor már csukódott be a liftajtó, ugrott be mellém és világosított fel a nemi identitásáról. De kár is rá vesztegetni a szót, azok után, hogy vérig sértettem, nem hiszem, hogy hallani fogok még róla. Hacsak nem perel be becsületsértésért.
- Patrick egy időre jegelve. Akkor beszéljünk kettőnkről. – Ideje előhozakodni a kapcsolatunk felvállalásával. – Lexi, nem akarok tovább bujkálni és titkolózni.
- Ezt megértem! Tudom milyen kínos lehet ez neked – Basszus! Félreértette!
- Kicsim! Nem szakítani akarok, épp ellenkezőleg. Szeretném a nyilvánosság előtt is felvállalni a kapcsolatunkat. De ehhez a te beleegyezésed is szükséges.
Feszülten vártam a válaszát. Arca elgondolkodóvá vált, úgy tűnt erre az eshetőségre még mindig nem készült fel. Fél percnyi, idegtépő várakozás után végre megszólalt.
- Hogyan kezdjünk hozzá? – Jól hallom? Ez most igent jelent? Hát persze, hogy azt.
Ennyire nehéz lenne a felfogásod? Lexi, igent mondott. Zöld utat kaptál. Elmosolyodtam. Úgy éreztem, mostantól minden csak jobb lehet.
- Ne tervezzünk meg előre, legyen spontán a dolog! Mozi, étterem, séta a parkban, lopott csókok és máris ráharap a sajtó. Felkészültél erre?
- Érted bármire… - mosolygott rám édesen.

Mélyen a szemébe néztem és azt kívántam, bárcsak valahol máshol lennénk.
Voltak már nők az életemben, olyanok is akik megdobogtatták a szívemet, s akik szívében én is tudtam szép emlékeket hagyni magam után, de olyan mint Lexi még sohasem. Imádom őt, s ha tehetném, magammal vinném őt Stockholmba, de tudom ez még korai, egyenlőre be kell érnem azzal, hogy kész kilépni a nyilvánosság elé. És ha jobban belegondolok, már ez is nagy szó. Attól a perctől, hogy a kapcsolatunknak híre megy, egy perc nyugtunk sem lesz. Ízekre szedi őt a sajtó. Ezzel ő is tisztában van, mégis a vállára vette ezt a terhet. Értünk. Kettőnkért. Ezt a kincset meg kell becsülnöm és soha többé el nem engedem. Ha majd megnősülök, csak ő jöhet szóba, senki más. Már csak az a nagy kérdés, kibírja-e a kapcsolatunk a körülöttem lévő médiacirkuszt!? Ez sajnos még a jövő titka. Még súlyos éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy a kérdésre megszülethessen a válasz…

Késő este, egy autósbüfében tett rövid kitérő után értünk be a városba és abban a pillanatban, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, minden eddig elfojtott vágyamat beleadva, vetettem rá magam mámorítóan édes ajkaira.
- Mindennél jobban akarlak. Most – nyögtem ki, amikor egy röpke pillanatra elszakadtak ajkaink egymástól. Erre az egyre szűkebbé váló nadrágom is tökéletes bizonyítékot szolgáltatott. A kérdéses ruhadarabot már-már szétfeszítette ágaskodó vágyam.
- Tudod hol van a hálószobám – kacsintott rám kacéran.
- Tudom kicsim, de odáig most nem jutunk el.
Testemmel a falhoz nyomtam, villámgyorsan megszabadítottam a kabátjától, és addig gyűrtem felfelé a felsőjét, amíg szabaddá nem váltak gyönyörű mellei. Lágyan végighúztam ujjaimat a selymes bőrén, majd ujjaim közé csippentettem ágaskodó mellbimbóit. A gyengéd érintésre, egész testében megremegett. Egyik tenyerem a mellére simult, mire hátravetve a fejét, szemeit lehunyva, hangosan nyögdécselni kezdett. Végighúztam a nyelvemet nyaka törékeny ívén, majd lefelé indultam, hogy melleit becézgető ujjaimat, ajkaim válthassák fel.
Mialatt a szám a melleire siklott, a kezeim sem maradtak tétlenek. Amíg jobb kezem a mellén pihent, addig a bal becsusszant a nadrágjába. Abban a pillanatban, ahogy ujjaim besiklottak a falatnyi bugyi alá és megérintettem nőiessége lángoló középpontját, Lexi ajkát hangos sikoly hagyta el. Szerelmem ilyen fajta megnyilvánulása, csak még jobban feltüzelt. Már nem elégedtem meg, pusztán az érintéssel. Egy szempillantás alatt lekerült róla a nadrág, ezt  követte a parányi fehérnemű is. Ajkaimat elszakítva a melléről, leheletnyi csókokkal borítva a köldökét és hasát,  haladtam egyre lejjebb, a végső célom felé. Ölének forrósága és íze valósággal megrészegített. Ahogy nyelvemmel kóstolgatni kezdtem, egyre fájóbb lüktetést éreztem saját lábaim között. Arra vágytam hogy, egyszerre ízlelhessem és érezhessem őt, ezért, mialatt nyelvemmel duzzadt csiklóját kóstolgattam, egyik ujjammal mélyen elmerültem a remegő kis hasadékban. Szerelmem, a vállamba kapaszkodva, remegő testtel, válaszolt minden egyes nyelvcsapásomra. Ekkorra már két ujjammal mozogtam benne.
Hallottam, hogy kéjesen nyögdécselni kezd, éreztem ahogy izmai megfeszülnek.
- Eric, kérlek…szeretném… – Suttogta elcsukló hangon.
- Mond, mit szeretnél. – Sejtettem én nagyon is jól, de az ő szájából akartam hallani.
- Magamban akarlak érezni… most
Ilyen invitálásra, ki tudna nemet mondani? Ujjaim és nyelvem már megtapasztalhatták vágyai forró bizonyítékát, és már én is türelmetlenül vártam, hogy kőkemény férfiasságom is érezhesse ezt a csodát. Szélsebesen lerángattam magamról a ruhámat, mígnem anyaszült meztelenül nem álltam szerelmem előtt. Ezután róla is lekerültek az utolsó zavaró ruhadarabok.
- Itt akarod? Állva? – kérdeztem rá hitetlenkedve.
Nem volt szükség szavakra, a tettei magukért beszéltek. Ujjai duzzadó férfiasságom köré fonódtak, majd végtelen gyengédséggel simogatni kezdett, ezzel az a elviselhetetlenségig szítva bennem a vágyat. Már nem tudtam türtőztetni magam, és széttárt combjai alá nyúlva emeltem az ölemhez, míg ő lábait csípőm köré kulcsolva szorított egyre szorosabban magához.  Tekintetünk egy pillanatra sem vált el egymástól, így láthattam, ahogy szemei elfelhősödnek a vágytól és hallhattam az elragadtatott kis sikolyt, miközben, egy erőteljes lökéssel elmerültem vágytól nedvedző öle rejtekében. Lassan megmozdítottam a csípőmet, mire ő élvezettel nyögött fel, majd egyre gyorsuló iramban, mély lökésekkel, igyekeztem mindkettőnk élvezetét a végletekig fokozni. Rövidesen a nyögések egyre kéjesebbekké és hangosabbá váltak. Egész testében remegett, de nem csak ő, hanem én is. Már így is mennyei gyönyörűséget okozott, ahogy hallgattam apró sikolyait, ahogy éreztem körmeit belefúródni a vállamba. A gyönyör közeledtével, mozdulataim, gyorsabbá, sürgetőbbé, Lexi remegései és sikolyai egyre intenzívebbé váltak. Ajkaink perszelő csókban forrtak össze, s boldogan, önfeledten adtuk át magunkat, a beteljesülő szerelem egyre magasabbra csapó hullámverésének. Egyekké váltunk, teljesen egyekké. Eggyé válva lebegtünk a boldogság végtelenjében. Éreztem, ahogy összerándul a karjaimban, és a nevemet kiáltja, tudtam, hogy csupán másodpercek választják el a gyönyörtől, ezért egyre hevesebb lökésekkel igyekeztem  a csúcs felé. Egy másodperccel később éreztem, hogy ő máris megremeg, majd szinte ugyanabban a pillanatban egy utolsó lökéssel megadtam magam a beteljesülésnek.

A szerelem, és a boldogság hihetetlen magaslataiba emelkedtünk, miközben csillagok milliárdjai jártak körülöttünk körtáncot. Egy csillogó, sziporkázó pillanatban bekövetkezett a csoda, a túlszárnyalhatatlan, a kimondhatatlan a feledhetetlen. Elszakadva a valós világtól az egybeolvadás varázsában, a magunk teremtette, külön személyes világunkban élveztük azt az élményt, amikor férfi és nő szíve egyazon ritmusra dobban…

38. Fejezet Tűzpróba

A mosogatónak támaszkodva kortyolgattam a kávét, s közben Ericet figyeltem. Sejtelemem sem volt, mire számíthatok, az iménti párbeszéd után. Láttam a szemében, hogy gondolatban mérföldekkel távol jár.
- Ne haragudj, de most gondolkodnom kell. Majd jelentkezem – tette le az üres csészét, nagy koppanással az asztalra, majd egy gyors szájra puszi után, sietve a folyosó felé vette az irányt. Úgy menekült, mint akit, puskával a hátában üldöznek. Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, s mire felocsúdtam, már csak hűlt helyét találtam.

Egész nap lestem az ajtót és vártam, hogy megszólaljon a csengő. Este enyhe hasgörccsel indultam a fürdőszobába. Az apró vérfoltot megpillantva, egyik szemem sírt a másik pedig nevetett. Nem vagyok terhes – sóhajtottam szomorúan.    
Újabb két nap telt el, és Eric továbbra sem hallatott magáról. Az idő múlásával a csalódottságom, féktelen dühbe csapott át. Gondolkodnod kell? Hát tedd csak azt, de engem felejts el örökre. – füstölögtem magamban. - Eljátszottad az utolsó esélyedet is. Kész, vége befejeztem veled.

A döntésemet követő napon - ami a negyedik Eric nélkül töltött napom volt - éppen szerény reggelim mellett ültem a konyhában, amikor hangos csörgéssel, szinte belehasítva a csendbe szólalt meg a folyosón a telefon. Sietős léptekkel indultam a készülékhez - amit nem sokkal a költőzésem után, szereztem be - és közben azon tanakodtam, ki kereshet. Max-en és Sandrán kívül senki nem tudja a számot, lévén, hogy már a beköttetéskor titkosíttattam.
- Igen, tessék! – vettem fel a gondolataimba merülve.
- Alexandra Smith-szel beszélek? - a vonal túl végén egy kellemes férfihang szólalt meg.
- Igen, én vagyok!
- Üdvözlöm Alexandra, Patrick Flanagan vagyok.
- Üdvözlöm Patrick, miben segíthetek? – Valahonnét ismerősnek tűnt a név, de jelen pillanatban, nem tudtam hova tegyem.
- A Pályázatra küldött képeiről szeretnék önnel beszélni. Ön készítette a képeket, ugye?


A képek! Régen el is feledkeztem róluk. Nem sokkal a költözésem után figyeltem fel egy fotó pályázatra és próba szerencse alapon, feltöltöttem néhányat a Braham Parkról készültekből. Határozott célom, egyáltalán nem volt vele, inkább nevezném egyfajta unaloműzésnek. Akkor minden lehetőséget megragadtam a felejtésre, a pályázat is ezt a célt szolgálta.
- Igen, én!
- Ön kimondottan tehetséges. Ezt a tehetséget pedig nem szabad hagyni, elkallódni. Éppen ezért lenne egy ajánlatom az ön számára, viszont ehhez elengedhetetlen a személyes találkozás. Szerdán, azaz két nap múlva, lesz egy megbeszélésem Glasgowban, ha önnek is megfelel Alexandra, ott megejthetnénk a találkozót. Nos?

Patrick szavai, jóleső melegséggel töltöttek el, emellett fúrta az oldalamat a kíváncsiság is.  Végre kiszabadulhatok ebből a nyomasztó környezetből. Szeretem a lakásomat, de Eric „jóvoltából” most ezt is börtönnek érzem. Hülye lennék, nem elfogadni a meghívást. Még mielőtt meggondolhattam volna, gyorsan igent mondtam.
- Rendben Alexandra. Akkor szerdán találkozunk az Albion hotelban.

Órákkal a telefonbeszélgetés után – Max sörözőjében - is Patrick szavai jártak a fejemben. Úgy éreztem ezt a nem mindennapi hírt, meg kell osztanom valakivel és erre a legalkalmasabbnak Max-et találtam.
- Lexi, merre jársz? – vigyorgott rám Max.
- Szerdán elutazom -  jelentettem ki, kíváncsian lesve a reakcióját.
- Nocsak! Hova?
- Glasgowba. – Max meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Lexi, nem húzd már az idegeimet. Ki vele…
- Patrick Flanagannel találkozom. Tetszettek neki a képeim…- Max elhűlve bámult rám, aminek nem értettem az okát. – Hahó Max, most én kérdezem, merre jársz.
Max a pult alá nyúlva, egy újságot húzott elő, majd egy szó nélkül a pultra dobta. A National Geographic egy példányát nyomta az orrom alá.
- Lexi, te megfogtad az Isten lábát.
Most rajtam volt az értetlenkedés sora.
- Nyisd ki a huszonhatodik oldalon.
Engedelmesen, kerestem meg a megadott oldalszámot. A szemem szinte odatapadt a lapra.
- Patrick… Flanagan… a..a.. –  A látványtól kisebb sokk ért. Nem tudtam folytatni, amit akartam, így a mondatot Max fejezte be helyettem.  
- A National Geographic fotósa. Most már érted, miért mondtam, hogy megfogtad az Isten lábát?
- Igen, értem.
- Partick felfigyelt a képeidre, ez egyenes út a hírnévhez.
- Max, én nem vagyok profi.
- Még nem, viszont ha Patrick a szárnyai alá vesz, az leszel. Ő tud róla? – Nem kellett kimondani a nevet, anélkül is tudtam kire céloz.
- Nem, nem tud róla – vontam meg lazán a vállam.
- Mostmár igen – hallottam meg a hátam mögött annak a személynek a hangját, akit a legkevésbé sem kívántam látni.
- Szóval Glasgowba utazol.  – ült le a mellettem lévő székre. – Nem félsz attól, hogy a vén pojáca ágyba akar vinni?

Hogy lehet valaki ennyire közönséges? Olyan düh lángolt fel bensőmben, amit még soha nem éreztem.
Max megsejthette, mi játszódik le bennem. Gyorsan tovább lapozott az újságban, és egy eszméletlenül helyes pasira rámutatva kijelentette, ő Patrick Flanagan. – kifogva ezzel Eric vitorlájából a szelet.

- Patrick, harmincegy éves, nőtlen, többszörös milliomos, és mint látod, pasinak sem utolsó. – sorolta a tényeket Max, titokban rám kacsintva.
- Nem utazhatsz el! – fordított maga felé Eric.
Max kis játéka megtette a hatását. Eric összeszorított szájjal, szikrázó tekintettel méregetett. Egyetlen szikra hiányzott a robbanáshoz.
- Elutazom! Téma lezárva. Max köszönöm az italt és a felvilágosítást is. Ezen adatok tükrében, még az eddigieknél is jobban várom a találkozót. – búcsúztam el, Ericet egy pillantásra sem méltatva.

Miközben hazafelé sétáltam, egyre csak ő járt az eszemben. A pokol legmélyebb bugyraiba száműztem gondolatban. Haragudtam magamra is, hogy még mindig hatással van rám. Nekem most elvileg, Patrick Flanaganra kellene koncentrálnom, de nem tudok, mert Eric arca minduntalan a gondolataimba kúszik.
Hazaérve, első utam a fürdőszobába vezetett. Ledobáltam magamról a ruháimat, beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra a meleg vizet.
Puha köntösbe burkolózva indultam a szobámba, de azt már valaki, önkényesen elfoglalta.
- Mit keresel te itt? – szegeztem neki dühödten a kérdést.
- Téged várlak.
- Mi az már nem kell gondolkodnod? – Nem hagyhattam ki ezt az oldalvágást.
- Ezt megérdemeltem.  Sajnálom kicsim, beijedtem, de mentségemül szolgáljon, hogy eszemben sem volt lelépni.
A tekintetében volt valami, ami azt sugallta, hihetek neki.
- Nem vagyok terhes – Úgy ejtettem ki a szavakat, mintha ez, teljesen hétköznapi dolog lenne. Azt nem tudhatta, hogy titokban, már beleéltem magam az anya szerepbe.
- Ha az lennél, az sem változtatna a kettőnk kapcsolatán.
Most ijedtem csak meg igazán. Ez nagyon nem hangzik jól…
- Miért?  - csuklott el a hangom.
Eric két lépéssel átszelte, a parányi szobát, a karjaiba kapott és meg sem állt velem az ágyig.
- Volt időm gondolkodni. Szerelek! És most itt ebben a szent pillanatban, megígérem, ha a csodálatos, semmihez sem fogható szeretkezéseinknek gyümölcse fogan, akkor is melletted leszek.
- Ezt csak azért mondod, mert nem akarod, hogy találkozzak Patrickkal.
- Látod kicsim, megint tévedsz. Ott leszel a találkozón, csak annyit kérek, engedd meg, hogy elkísérjelek. – fájdalom, szomorúság és végtelen szerelem tükröződött rám tekintetéből.
Ilyen megható szerelmi vallomás után, lehet haragudni bárkire is? Dehogy lehet!
- Én is szeretlek! – cirógattam lágyan körbe ajkai ívét.
- Nagyon kívánlak – hajolt fölém.
- Most nem… - mondandómat szenvedélyes csókkal fojtotta belém. Csak nagy sokára szakadtak el ajkaink egymástól.  
- Tudom, hogy nem alkalmas… - Eric tekintete az éjjeliszekrényen álló kis dobozkára tévedt.
Tudta! Elárulta a tamponos dobozra vetett pillantása. Na, megállj csak.
- Mit szólnál hozzá, ha beszereznénk néhány csomag óvszert? – Azzal vágtam vissza, amit a legjobban gyűlölt. Az első szeretkezésünk éjszakáján, beszélgettünk a védekezésről, és akkor a drága elszólta magát. Ő is azt vallja, mint a pasik nagy százaléka, hogy óvszerrel szeretkezni olyan, mint zokniban lábat mosni. Ezt a kijelentését azonnal korrigálta, mondván: nem híve az alkalmi kapcsolatoknak, így nem áll fent a veszélye, hogy elkapjon bármilyen nemi betegséget is.
- Ha nagyon muszáj.
Ezt olyan bánatosan mondta, hogy elnevettem magam.
- Élvezed, hogy gyötörhetsz? – Forró testével egy szempillantás alatt maga alá gyűrt. Egy pillanatig csak bámultunk egymás szemébe, majd pillantása a számra siklott. Hallottam, hogy elakad a lélegzete, láttam a vágyat a szemében és ezúttal kissé hevesebben csapott le ajkaimra. Érzékeimet megrészegítő nyelve bebocsátást kért a számba, amit én örömmel meg is adtam neki. Nyelvünk vad csatát vívott, és éreztem, hogy nekem nem elég ennyi, egészen akarom őt. Elvesztettem egy pillanatra a józan eszemet, de Eric még szerencsére időben leállított. Összebújva, szerelmes ölelésben, léptük át az álmok kapuját.

Szerdán a kora délutáni órákban értünk be Glasgowba, majd húszpercnyi furikázás után, találtuk rá az Albion hotelre. Eric, a nagy ismertségre való tekintettel, úgy döntött a kocsiban vár meg. Szívem a torkomban dobogott, amikor beléptem a fényűző szálloda ajtaján. Fogalmam sem volt, mi vár még rám. A recepciónál álló hölgy, szúrós tekintettel, már-már lefitymálóan nézett végig rajtam, ám amikor kiejtettem a számon Partick Flanagan nevét, egy csapásra megváltozott a hozzáállása, és mindenben készségesnek mutatkozott. Nem túlzok, ha azt mondom, körbeudvarolt. Patrick, persze nem ereszkedett le a pórnép közé, engem rendelt fel a lakosztályába. Mégis mit vártam, egy olyan férfitól, akit felvet a pénz és a nők a lábai előtt hevernek?
Kínosan feszengtem a liftben és próbáltam megregulázni a légzésemet. Piszkosul zavarban voltam, ami a londiner figyelmét sem kerülte el.
A lift a nyolcadik emeleten, állt meg. Vettem egy utolsó mély lélegzetet és kiléptem a kék bársony szőnyeggel borított folyosóra, ahol maga a nagy Patrick Flanagan várt rám.
- Alexandra Smith?  - A újságban látott kép, csupán halovány utánzata volt annak a képnek, ami a szemem elé tárult. Úgy nézett ki, mint aki, most lépett le, egy divatlap címoldaláról. Ez a pasi, még az én szívemet is megdobogtatta, pedig az enyém már foglalt, az csak és kizárólag Ericé. Senki másé. De mint, ahogy azt mondják is: hűséget fogadtam, de vakságot nem. Égszínkék szemei, valósággal elvarázsoltak. Iszonyatosan nehezen, sikerült elkapnom róla a tekintetemet.
Eric lent vár rád, szeret téged te is őt, légy észnél és ne hagyd magad befolyásolni – szólalt meg a józan eszem, már ami még maradt belőle.
- Fáradjon beljebb – tárta ki előttem a lakosztály ajtaját.
Miután mindketten helyet foglaltunk a nappaliban, szemét végig rajtam tartva, tette fel az első zavarba ejtő kérdését.
- Tetszett amit látott? Tudom, hogy megnézett magának.
Jóképű és pimasz, a legrosszabb párosítás.
- Tetszett, de van barátom – részemről lezártnak tekintettem a témát. Patrick viszont nem érte be ennyivel:
- Eric Saade a svéd popsztár?  – Ezt vajon honnan tudja?
- Mindent tudok magáról. Lenyomoztattam. Tudom mitől tart. Attól fél, hogy ezeket a bizalmas információkat kiszivárogtatjuk. Higgye el, ez nem az én műfajom, és ha ne adj isten, tudomást szerezne róla, a bulvársajtó, azért én vállalom a felelősséget. – adta meg, kimondatlan kérdésemre a választ.
- A telefonszámom…
- Azt is magánnyomozóm derítette ki, ön ugyanis elfelejtett elérhetőséget megadni. Szeretnék a lényegre térni, ugyanis nincs szándékomban az idejét rabolni, és gondolom a barátja sem akar órákig a kocsiban várakozni. Kezdhetjük?
- Persze. Kíváncsian hallgatom
- Szakmai szemmel nézve a képei, egytől egyig tökéletesek. A naplementét, háttérben a csipkézett híddal, remekül megörökítette. A fények és a kontraszt is egyensúlyba kerültek. A hat képen egyetlen hibát sem sikerült felfedeznem, pedig elhiheti, hogy sokáig keresgéltem. Tudom, hogy az alapokat egy fotós szakkörben sajátította el, viszont ezek a képek, egy profinak is becsületére válnának…
Patrick elismerő szavait, olyan érzetet keltettek bennem, mint amikor egy színészt, a filmbéli alakításának elismeréseként Oscar díjjal jutalmaznak.
- Mint, ahogy azt már a telefonban is elmondtam, ön nagyon tehetséges. Ezzel el is jutottunk az ajánlatomhoz. Amennyiben érez magában elhívatottságot a fotós szakma iránt, és hajlandó lenne feláldozni egy évet az életéből, úgy ebben az esetben egy úgymond „öregtől” tanulhatja, meg a fotós szakma minden csínját-bínját. És ez még nem minden. Amint letelik az egy év, a karrierje beindításában is számíthat a tanárára.
- Ez mind szép és jó,  csakhogy érzem, hogy van  egy „de” ?
- Igaza van Alexandra, valóban most jön a de…- Patrick tekintete a szemeimet fürkészte:
- De… az ajánlat csak akkor él, ha erre az egy évre, Írországba, a birtokomra költözik, ugyanis, amit talán elfelejtettem megemlíteni és szándékosan hagytam a végére… Én leszek a tanára.

37. Fejezet Álom vagy Valóság?!

Istenem, csak most ne! Nem hagyhatom el magam. Ha itt összeesek, nemcsak magamat, hanem Ericet és Garethet is kínos helyzetbe hozom. Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is lelepleződöm. – szólalt meg az a bizonyos hang a fejemben mielőtt végleg átadtam volna magam a jótékony sötétségnek.

A következő emlékem, hogy a szobámban, az ágyamban ébredek. Borzasztóan szédülök, és elviselhetetlenül ráz a hideg. A fejem zúgott, először azt sem tudtam, hol vagyok. Vajon csak álmodtam a sörözőben történeteket? – tettem fel magamnak a kérdést. A választ az ágyam mellett a karosszékben békésen szunyókáló alak adta meg. A szívem, őrült vágtába kezdett, amint megpillantottam, Ericet. Óvatosan, nehogy fel ébresszem, húztam magamon feljebb a takarót és igazítottam el a fejem alatt a párnát. Mocorgásomra, szinte azonnal felpattantak a szemei.
- Hogy érzed magad? – ugrott fel hirtelen, aggódó pillantással pásztázva arcomat.
- Fázom. – Úgy éreztem magam, mintha egy jégveremben feküdnék. A szám teljesen kiszáradt, hangom alig volt több halk suttogásnál. A hidegrázástól összekoccantak a fogaim, és annyira fáztam, hogy szinte már fájt.
Eric homlokomra simuló tenyerének érintése, viharos érzelmeket kavart bennem.
- Kicsim, lázas vagy. Ezt vedd be – nyomott az egyik kezembe egy fehér színű pirulát, a másikba pedig egy pohár vizet.
- Köszönöm… - suttogtam hálatelt szívvel.
- Ha jobban leszel, meghálálhatod a gondos ápolást – kacsintott rám, visszafordulva az ajtóból.

Valószínűleg ismét, mély álomba szenderülhettem, mert amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már ezer ágra sütött a nap, meleg fényével árasztva el a szobámat. A tegnapi rosszullét csupán, távoli emléknek tűnt. Frissen, kipihenten ugrottam ki az ágyból. Arra még tisztán emlékeztem, hogy beszéltem Erickel, viszont azt követő órákról csupán halvány emlékfoszlányaim maradtak. Újra és újra a gondolataimba férkőzött, egy gyengéd, simogató kéz, de hogy ez a kéz, mit tett velem, arra sehogy sem tudtam visszaemlékezni.
A konyhába belépve, szembetalálkoztam, gondolataim fogva tartójával.
- Szép, jó reggelt! – lépett elém, majd óvón átölelve, kísért az asztalhoz.
- Neked is – mosolyogtam rá felszabadultan.
- Örülök, hogy jobban vagy – cirógatta meg lágyan az arcomat. – Az arcodba máris visszatért a szín.
De csak azért, mert itt vagy mellettem, és ettől gyorsabban pumpálja a szívem a vért, - gondoltam.

- Tudod, van valami, ami nem hagy nyugodni… – kezdtem bele, fülig pirulva.
- Na, és mi lenne az? - Barna szeme melegséget sugárzott.
- Felébredtem, fáztam, Lázas voltam, gyógyszert vettem be… – idéztem fel tényszerűen a tegnap estét, majd nagy levegőt véve rátértem az engem foglalkozató kérdésre:
-  Hiába töröm a fejem, képtelen vagyok rájönni, hogyan került a képbe, a sárga mosdószivacs, a piros törölköző, rajta a monogramoddal, és a testem minden pontját érintő kezek.
Eric fejét hátrahatva hangosan kacagott. Hiába hangzott mulatságosan, nekem ez minden volt, csak nem humoros.
- Kicsim – fogott bele a mesélésbe, még mindig vigyorogva – Tegnap este, minden lépésedet figyeltem. Láttam, ahogy kirohantál a mosdóba, hogy azután fehéren, mint a fal visszasétálj Sandrához…
- Mi történt, miután összeestem? – vágtam a szavába.
- Max akadályozta meg, a padlóra zuhanásodat. Ha ő nincs a közeledben, komoly sérüléseket is szerezhettél volna. Gareth-tel elterültük a közönség figyelmét, így tudott kicsempészni az irodájába. A közös fellépés után, első utunk hozzád vezetett. Gareth ment az én lakásomba, én pedig hozzád.
- A kulcsom… a kulcs? … Hogyan? – Ez aztán az értelmes mondat Lexi. Büszke lehetsz magadra. Mint egy ötéves óvodás.
- Melyik, amit az ajtó mellett a cserépben tartasz, vagy az, amelyik, a nadrágod zsebében volt? – Élvezi, hogy ugrathat. Mégis mit vártál, ilyen bugyuta szöveg után?
- Rendben, hazahoztál. Ezután?
- Az irodában és a kocsiban is voltak tiszta perceid. Többször hagyta el, az imádnivaló ajkaidat a nevem. Nagyon magas lázad volt. Sandra közbenjárására, megvizsgált a sógora, aki történetesen belgyógyász. Nem tartotta szükségesnek, hogy kórházba vigyünk, ezért haza hoztalak, hogy minél előbb ágyba kerülhess. Mielőtt utunkra engedett írt fel láz és fájdalomcsillapítót, amit hazafelé kiváltottam. Hazaérve, beléd erőltettem a lázcsillapítót, és néhány korty teát. Erre sem emlékszel?
- Nem… sajnos – ráztam meg a fejem.
- Késő éjszaka beszélgettünk, megint belázasodtál, de közel sem voltál olyan forró, mint a sörözőben. Amíg elmentem zuhanyozni, te elaludtál. Az éjszaka folyamán kétszer is átizzadtad a ruhádat. Szó szerint izzadságban fürödtél és nem az én közreműködésem folytán. – Szemében, felizzott a vágy. – És most jön a képbe, a törölköző, a szivacs, és a kezem – meg sem próbálta palástolni, a hangjából kicsengő vágyakozást.
- Megfürdettél! – ugrottam fel zavartan.
- Bingó! Nem tagadom, élveztem minden egyes percét. És nem csak én – állt fel ő is a helyéről. Megkívántalak és most is kívánlak.
- Most már emlékszem – tértek vissza váratlanul az emlékeim.
Azt azonban nem akartam az orrára kötni, milyen érzéki képek lebegnek a szemem előtt.
- Hm… - lépett közvetlenül elém, ujját az álam alá téve, kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek. – Eddig én meséltem, most te jössz.
- Jobb, ha ezt most hanyagoljuk – tértem ki a válasz elől. Még a végén itt a konyhában esünk egymásnak.
- Ha nem hát nem… Tudsz róla, hogy álmodban beszélsz?
- Az nem lehet! – kaptam fel szavaira a fejem. – Mit mondtam?
- Te sem válaszoltál az én kérdésemre, én miért válaszolnék a tiédre?

Túl könnyen feladta a faggatózást, és ez a legkevésbé sem vallott rá. Várható volt, hogy kelepcébe csal.
- Kössünk alkut. – ajánlotta, huncutul csillogó szemmel. Megint készül valamire. De kénytelen vagyok belemenni, ha meg akarom tudni, mit fecsegtem össze álmomban.
- Rendben. Benne vagyok – Még nem tudtam, mire mondtam igent.
- Jól meggondoltad? – Mibe menetem én bele? Gyanítom, hogy hamarosan, a pipacs színével megegyező árnyalatú lesz az arcom, de akkor sem hátrálok meg.
- Igen, a legteljesebb mértékben.
- Elkezdek egy történetet, az éjszakánkról, és te folytatod. Utána én is elmondom, mire kértél álmodban.
Válaszképp csupán biccentettem egyet a fejemmel.
- Levettem rólad az izzadságtól nedves ruháidat, ezután észveszejtően gyönyörű testtel kitárulkozva feküdtél előttem. Ennek a látványnak egyetlen épeszű pasi sem lenne képes ellenállni, így én sem. A mosdószivaccsal gyorsan lemostam rólad az izzadságot, ez alatt te végig sóhajtoztál. Amikor a törölköző használatra került a sor, egész testedben remegtél, és arra kértél, ne hagyjam abba. Megragadtad a kezem, combjaid közé húztad, majd újabb kéréssel álltál elő… Mi is volt az?
- Szeretném az ujjaidat magamban érezni – ismételtem meg az éjszakai szavaimat lángoló arccal.
Eric egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
- Mit válaszoltam erre?
- Azt felelted: Csak az ujjaimat? – A beszélgetés, forró vágyat keltett bennem, ráadásul a hangom sem volt egyéb, mint rekedt hörgés.
- Amelyre a válaszod: Egyenlőre azzal is beérem. – folytatta tovább Eric. Látszott rajta, hogy nála is nemsokára elszakad az a bizonyos cérna. - Örömmel teljesítettem a kérésed. Élvezeted. Igaz?
- Igen.
- Mennyire? – tudtam, hogy a hangos sikoltozásra céloz, amit egy csókkal fojtott belém
- Legyen elég annyi, hogy nem tettem lakatot a számra.

Zavarban vagyok előtte, pedig semmi okom rá.  Most, hogy minden mozzanat eszembe jutott, az mondhatom, életem egyik legvarázslatosabb élményében volt részem. Eric ujjai, percek alatt a mennyországba röpítettetek. Hangosan, sikítottam, mondhatni kiabáltam. Nem kizárt, hogy a szomszédaim – akik véletlenül éppen Max és Sandra - mindennek fültanúi lehettek.
- Most hogy kiveséztük az éjszakát, jöjjön az álmod - támaszkodott neki a pultnak, majd laza mozdulattal a hajába túrva, így folytatta:
- Érdekes helyszíneket, neveztél meg szeretkezésre. De mint mondtam, mindenre nyitott vagyok, persze csak a jó ízlés határain belül.
- Ne csigázz már! – A türelmetlenségem jelen esetben nem ismert határokat.
- Minden vágyad folytatni, amit a szállodai szobádban, a kibékülésünk délutánján elkezdtük, vagyis a zuhany alatt esetleg kádban szeretkezni. Ez megoldható.

Eric nagy mestere a hatásszüneteknek, ez most sem maradhatott ki. Pár másodpercig merengett, majd rám villantva szédítő mosolyát, folytatta tovább. –  Kocsiban… az előjáték már megvolt, a befejezést, azt hiszem, rövidesen meg is ejtjük. A parkot kipipálhatjuk. Medencében. Sort kerítünk erre is. London Eye, tetszik az ötlet.
- Nehogy azt mond, hogy van még?!
- Nyugi, már csak kettő! – Eric mélyen a szemembe nézett, pillantása elsötétedett a vágytól.  – A koncertem alatt, pontosabban a szünetében…Te lennél az első, helyesbítek: Te leszel az első. Végül pedig, ami engem is meglepett…
- Most fejezd be, különben nem állok jót magamért. – tenyeremet a szájára szorítva, fojtottam belé a szót.

Éreztem szétnyíló ajkait, majd nyelve hegyét a bőrömön. Derekamat átölelve, szorosan magához húzott és kezemet a tenyerébe véve, egyesével csókolta végig ujjaimat.
- Nem hergellek tovább! Cserkész becsszó – jelentette ki. Ígéretét megtartva, lassan elengedte a kezemet, azt viszont nem hagyta, hogy kibújjak a karjai közül.
Miután, sikerült lehiggadnom, próbáltam a beszélgetés menetét, más irányba terelni.
- Sajnálom, hogy elszúrtam a meglepetéseteket – hajtottam le bánatosan a fejem.
- Kicsim! Nehogy már azért mentegetőzz, mert elájultál! – nézett rám megütközve.
- Egy álmomat váltottad valóra a dallal. Csodálatos voltál – Az emlékezés néhány könnycseppet csalt a szemem sarkába. - El sem tudom mondani, mennyire szeretlek.
- Nem jobban mint én - A szerelmes tekintetet, amellyel rám nézett, nem lehet megjátszani.
- Nagyon szeretlek és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek!

Szinte megmámorosodtam a boldogságtól. A következő pillanatban, ajkunk összeforrt, és a csók olyan gyengédre, mégis szenvedélyesen visszafogottra sikeredett, hogy testemet emésztő tűz járta át. Minden egyes porcikám őrülten vágyott Eric érintésére. Nyelvünk összeért, és gyengéd játszadozásba kezdett egymással. A csókot megszakítva, apró puszikkal hintette tele az arcomat, majd gyengéden a fogai közé vette a fülcimpámat, és finoman rágcsálni kezdte. Minden ízemben megremegve, fúrtam nyakába az arcom. Kezem besiklott a fekete ing alá, végigsimított izmos mellkasán, és megállapodott zakatoló szíve fölött. Eric keze sem tétlenkedett. Finoman simogatta a hátam, a fenekem, és a mellem. Érzéki sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy a csípője követelőzőn az enyémnek feszült. Éreztem, amint a vágyunk egyszerre növekszik. Emlékeim közül előbukkant az a számtalan alkalom, amikor testük a gyönyör csúcsán összeforrt. Mennyire hiányzott ez az érzés!

Mégsem tehetjük, amire mindketten vágyunk. Mert mi van, ha a rosszullétemet, nem is betegség váltotta ki? Nem kizárt, hogy én is áldott állapotba kerültem. Nem én lennék az első és nem utolsó, aki gyógyszer mellett teherbe esik. Vajon hogyan fogadná, ha kiderülne, a szívem alatt, egy Saade baba szíve dobog?
Vonakodva bár, de kibontakoztam az ölelésből.
Eric mint már oly sokszor, most is a gondolataimban olvasott.
- Mióta tartanak ezek a rosszullétek? – arca enyhén bosszúsnak tűnt.
- Ez volt az első alkalom. – Kitöltöttem két csészébe kávét, mindkettőbe raktam egy-egy  kanál cukrot és egyiket a kezébe nyomtam.
Egyikünk sem tudta még, mt hoz a jövő.

Hát, Igen! Kibékültünk! Együtt vagyunk, és mégsem lehetünk együtt! Ez aztán a faramuci helyzet...

35. Fejezet Megkövetés 1.

Basszus, kis híján mindent elszúrtam. Amikor vele vagyok, minden józan gondolatom és elhatározásom a semmibe vész. Hiába fogadtam meg, hogy egy ujjal sem érek hozzá, ha a vágy olyan elemi erővel tört rám és uralta el a testemet, hogy annak lehetetlen vállalkozás lett volna ellenállni. Be kellett látnom, a közelében elvesztem a fejem, ezért nem tudtam megállni, hogy meg ne csókoljam. Amint összeértek ajkaink, ereimben, a vérem sebesen kezdett száguldani, és féltem, hogy nem érem be csak a csókkal. Ha egy perccel is tovább maradok, ott helyben a folyosón teszem magamévá.
Hiba volt azt hinnem, hogy Lexi visszahódítása könnyű menet lesz, emellett az ismertséget illetően is tévedtem. Max abban a pillanatban a nevemen szólított, ahogy beléptem a pincehelyiségbe. Ebben a kis világvégi városkában is tudják, ki az az Eric Saade.
- Hello, Eric – köszönt rám, a pultos srác.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, valójában át sem gondolva a következményeit, tagadtam meg a nevemet és adtam ki magam másnak.
- Bocs de az én nevem nem Eric, hanem Chris…Chris Morgan. – vettem elő a tarsolyból gyorsan egy kamu nevet.
- Nem akarod, hogy felismerjenek? Igazam van? – nézett rám kérdőn. Valószínűleg bambán mereszthettem rá a szemem, mert kérdését szinte azonnal meg is indokolta.
- Tudod, mi is nézünk TV-t, és néha napján még internetet is használunk.
Miután rájöttem, nincs értelme, titkolóznom, sőt talán még a segítségemre is lehet, beszélgetésbe elegyedtem vele.
- Ha lehetséges, szeretném megőrizni az inkognitómat.
- Ha te ezt szeretnéd... ám legyen – Jelentette ki Max, biztosítva a támogatásáról.
A pultot megkerülve, hozzám lépett, ezután egy baráti hátba veregetés kíséretében, a kezembe nyomott egy üveg sört.
- Lexi barátai az én barátaim is.
- Mesélt rólam? – kaptam fel hirtelen a fejem. Valahol számítottam rá, hogy a kapcsolatunk és az elvakultságom miatt bekövetkezett, gyalázatos tettem sem marad titokban.
- Igen, viszont én már hamarabb tudtam rólad… rólatok.
- Mégis…Hogyan? – Max iménti állítása, olyannyira váratlanul ért, hogy csak nagy nehezen sikerült egy épp kézláb mondatot kinyögnöm.
- Michael a magánnyomozód, egyik este, felöntött a garatra és enyhén illuminált állapotában kikotyogta, a megbízója nevét. – nézett rám jelentőségteljesen, majd folytatta tovább a megkezdett beszámolót. – A megérkezése napján, elég feltűnően érdeklődött egy Alexandra Smith nevű lány felől, és a neved ismeretében már gyerekjáték volt kikövetkeztetetni az összefüggést. Mindig is gyanítottam, hogy szerelmi csalódás áll Alexandra költözésének hátterében.
- Tisztában vagyok vele, mekkorát hibáztam azzal, hogy meg sem hallgattam. Ha Garetnek nem szólal meg a lelkiismerete, soha nem derül ki az igazság. – A kezem ökölbe szorult, ahogy gondoltban újra és újra átéltem a napot, a „megvilágosodásom” napját.
- A múltat ugyan nem teheted nem megtörténtté, de megpróbálhatod helyrehozni… - vélekedett elgondolkodva Max.
- Pontosan ezért vagyok itt. – tettem le a pultra az félig üres üveget. – Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy visszaszerezzem a bizalmát.
- Csak a bizalmát? – a rideg hang, ráébresztett, arra, Max előtt, nem kell elrejtenem, Lexi iránti érzelmeimet és megjátszanom a kemény fiút.
- Szeretem Lexit. Szerintem ezzel mindent elmondtam.
- Így mindjárt más a leányzó fekvése…

Max személyében egy igaz barátra leltem. Mindketten megnyíltunk a másik előtt. Szóba kerültek a családjaink, a múltunk, és a jövőbeni terveink is. Max tartotta magát a megállapodásunkhoz, és minden betérő vendégnek az álnevemen mutatott be.

Lexi érkezésekor – amire Max, suttogva hívta fel a figyelmemet – alig egy-két ember lézengett a sörözőben. A ruhán keresztül is éreztem a pillantását, és lassan ráemeltem tekintetem. Aranyszőke haja, lágy hullámokban omlott a vállára. Kedvem lett volna belefúrni ujjaimat, a leomló tincsekbe. Pillantásom tovább vándorolt a gyönyörű smaragdzöld szemekre, melyekben egy pillanatra el is vesztem, ezután tekintettem ajkaira, majd egyre lejjebb a rövid fehér blúzra és a fekete testhez simuló miniszoknyára tévedt. Emberfeletti erőfeszítések árán sikerült csak a helyemen maradnom. Magamban formáltam a szavakat, hogyan és miként fogok a bocsánatáért esedezni, de ekkor olyan dolog történt, amire végképp nem készültem fel. Elmenekült. Fogta magát és elrohant.
- A hátsó kijártnál még utolérheted - sürgetett Max.

Villámgyorsan rohantam ki az utcára, majd be a hátsó udvarra, feszülten lesve Lexi távozását. Másodperceken belül kivágódott az ajtó és szerelmem egyenesen a karjaimba rohant. Sebzett vadként vergődött az ölelésemben. Ütött, rúgott, mindent megtett, hogy mielőbb kiszabadulhasson a karjaimból. A férfiasságomra tett fenyegetését, először csak megmosolyogtam, amikor viszont a térdét felemelve támadásra készült, kénytelen voltam belátni, cseppet sincs vicces kedvében. Ösztönösen cselekedve, szorítottam a falhoz, amivel újfent melléfogtam.. Amint testünk szorosan összesimult, csillapíthatatlan vágy borzongatta meg minden sejtemet.

Agyam egy távoli szegletében, még maradt annyi józan ész, ami figyelmeztetett: ha nem engedem el, helyrehozhatatlanul elrontom azt a kevéske kis esélyt is a kibékülésünkre. Hallgatva az intelemre, lassan leengedtem karjaimat és hagytam elsétálni.

Alighogy Lexi elment, Max jelent meg kezében egy kulcscsomóval.
- Nem kell magyarázkodnod – nyomta a kezembe a kulcsot. – Lexi a fejvesztett menekülés közepette, megfeledkezett a kulcsáról. Gondolom nem szükséges elmagyaráznom a további teendőidet és Lexi címét sem.
- Már jártam a lakásánál. – ismertem be.
- Akkor mire vársz még?

Lexi lakásához érve a következő kép fogadott. Lexi az ajtó előtt állt és dühösen szitkozódva, tapogatta a farmerja zsebét. Belenézett az ajtó melletti apró cserépbe, majd miután ott sem járt sikerrel, felemelte a lábtörlőt. Nocsak? Jó tudni, milyen helyeken rejtegeti a kulcsait. Ha nem vigyáz, még nagy meglepetésben lehet része.
- Ezt keresed? – ráztam meg a kulcscsomót a füle mellett.
- Hogyan került hozzád? – szemében vad tűz gyúlt. Látszott rajta, hogy legszívesebben felképelne.
- Az öltözőben hagytad.
A nap folyamán sok hibát elkövettem, nem akartam még azzal is tetézni, hogy bevallom, miden lépéséről tudok, ezért jobbnak láttam, egyelőre, titokban tartani, hogyan találtam rá. Ezután szó-szót követett. Hiába próbáltam a vágyaimat kordában tartani, miután megtagadta, hogy a lakásába lépjek, az agyam végleg szabadságolta magát. Rövidesen mindketten a folyosón kötöttünk ki. Már nem érdekelt megbántom-e vagy sem. Mindennél jobban vágytam rá, hogy megízleljem ajkait. Nem bírtam már tovább, vadul a szája után kaptam. Nyelvemmel addig ostromoltam ajkait, míg azok meg nem nyíltak. Istenem, mennyire vágytam már erre! A vágy szinte elvette az eszemet. Közel álltam hozzá, hogy a karjaimba kapva meginduljak vele a hálószoba felé, és ott folytassam, ahol néhány hete abbahagytuk, mégsem tettem. Az értelem, egy parányi szikrája még pislákolt bennem, így bár baromira nehezemre esett, elszakadtam forró ajkaitól.

- Kicsim,,, hamarosan folytatjuk, amit az imént elkezdtünk…Akkor viszont nem érem be néhány csókkal. Még most is ugyanúgy kívánlak, mint annak idején.
Részemről ez nem ígéret, inkább egyfajta bizakodás volt. A szeméből vágyakozást olvastam ki. Az iménti pár percben megbizonyosodhattam róla, még most is tűzbe jön az érintéseimtől és ugyanúgy remeg a karjaimban mint a „szakítás” előtt. Tekintetünk összefonódott, arcán halvány mosoly rajzolódott ki. Sejtettem, hogy hamarosan vége szakad ennek a csodálatos harmóniának, és ez másodperceken belül be is következett. A varázslatos hangulat egy csapásra oda lett, amikor hűvös tartózkodó hangnemben, kijelentette, hol kellene lennem.
Tudtam, eljött az ideje a búcsúnak. Na, nem a véglegesnek.
- Nem, melletted! – Mélyen a szemébe nézve, mondtam ki azt, amit a legkomolyabban is gondoltam. Az ajkaira lágy csókot nyomva, búcsúztam el tőle, majd egy utolsó pillantást vetve rá, csuktam be magam mögött az ajtót.

Már útközben a bérelt lakásom felé tartva, megszületett a megoldás Lexi megbékítésére. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam, szándékosan figyelmen kívül hagyva a két kontinens közti időeltolódást.
- Eric, hajnali három óra van  - Szólt bele álmos hangon minden bajom okozója.
- Tudom, de egy percig sem várhat amit mondani akarok. Biztos lehetsz benne, hogy azonnal kimegy az álom a szemedből, amint meghallod a tervemet.
- Hallgatlak! - felelte hatalmas ásítás közepette.
- Megtaláltam Lexit. - közöltem vele tárgyilagosan.
- Hol? Merre? - Na mit mondtam? Rögtön felébredsz.
- Skóciában, egy Glenfarg nevű kisvárosban.
- Az anyját...jó messzire menekült. - hangjából aggodalommal teljes bánat csendült ki. - Valami tervet említettél az imént.
- Szabaddá tudod tenni magad péntekre?
- Persze, a következő fellépésem, úgyis csak hat nap múlva esedékes.
- Egy hosszabb utazást is bevállalsz?
- Ez nem is kérdés!Mond hol és mikor kell ott lennem!
- És Megan?
- Minden percét a menedzseremmel tölti - fújtatott bosszúsan.
Ez kezd érdekes lenni, csak nem féltékenységet véltem felfedezni a hangjában?
- Eric, hiába várom, hogy kitérj a terved részleteire. - emlékeztetett a hívásom valódi okára.
- Pénteken este nyilvánosan fogjuk megkövetni őt. Ha erre nem enyhül meg, akkor semmire...