37. Fejezet Álom vagy Valóság?!

Istenem, csak most ne! Nem hagyhatom el magam. Ha itt összeesek, nemcsak magamat, hanem Ericet és Garethet is kínos helyzetbe hozom. Arról nem is beszélve, hogy akaratlanul is lelepleződöm. – szólalt meg az a bizonyos hang a fejemben mielőtt végleg átadtam volna magam a jótékony sötétségnek.

A következő emlékem, hogy a szobámban, az ágyamban ébredek. Borzasztóan szédülök, és elviselhetetlenül ráz a hideg. A fejem zúgott, először azt sem tudtam, hol vagyok. Vajon csak álmodtam a sörözőben történeteket? – tettem fel magamnak a kérdést. A választ az ágyam mellett a karosszékben békésen szunyókáló alak adta meg. A szívem, őrült vágtába kezdett, amint megpillantottam, Ericet. Óvatosan, nehogy fel ébresszem, húztam magamon feljebb a takarót és igazítottam el a fejem alatt a párnát. Mocorgásomra, szinte azonnal felpattantak a szemei.
- Hogy érzed magad? – ugrott fel hirtelen, aggódó pillantással pásztázva arcomat.
- Fázom. – Úgy éreztem magam, mintha egy jégveremben feküdnék. A szám teljesen kiszáradt, hangom alig volt több halk suttogásnál. A hidegrázástól összekoccantak a fogaim, és annyira fáztam, hogy szinte már fájt.
Eric homlokomra simuló tenyerének érintése, viharos érzelmeket kavart bennem.
- Kicsim, lázas vagy. Ezt vedd be – nyomott az egyik kezembe egy fehér színű pirulát, a másikba pedig egy pohár vizet.
- Köszönöm… - suttogtam hálatelt szívvel.
- Ha jobban leszel, meghálálhatod a gondos ápolást – kacsintott rám, visszafordulva az ajtóból.

Valószínűleg ismét, mély álomba szenderülhettem, mert amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már ezer ágra sütött a nap, meleg fényével árasztva el a szobámat. A tegnapi rosszullét csupán, távoli emléknek tűnt. Frissen, kipihenten ugrottam ki az ágyból. Arra még tisztán emlékeztem, hogy beszéltem Erickel, viszont azt követő órákról csupán halvány emlékfoszlányaim maradtak. Újra és újra a gondolataimba férkőzött, egy gyengéd, simogató kéz, de hogy ez a kéz, mit tett velem, arra sehogy sem tudtam visszaemlékezni.
A konyhába belépve, szembetalálkoztam, gondolataim fogva tartójával.
- Szép, jó reggelt! – lépett elém, majd óvón átölelve, kísért az asztalhoz.
- Neked is – mosolyogtam rá felszabadultan.
- Örülök, hogy jobban vagy – cirógatta meg lágyan az arcomat. – Az arcodba máris visszatért a szín.
De csak azért, mert itt vagy mellettem, és ettől gyorsabban pumpálja a szívem a vért, - gondoltam.

- Tudod, van valami, ami nem hagy nyugodni… – kezdtem bele, fülig pirulva.
- Na, és mi lenne az? - Barna szeme melegséget sugárzott.
- Felébredtem, fáztam, Lázas voltam, gyógyszert vettem be… – idéztem fel tényszerűen a tegnap estét, majd nagy levegőt véve rátértem az engem foglalkozató kérdésre:
-  Hiába töröm a fejem, képtelen vagyok rájönni, hogyan került a képbe, a sárga mosdószivacs, a piros törölköző, rajta a monogramoddal, és a testem minden pontját érintő kezek.
Eric fejét hátrahatva hangosan kacagott. Hiába hangzott mulatságosan, nekem ez minden volt, csak nem humoros.
- Kicsim – fogott bele a mesélésbe, még mindig vigyorogva – Tegnap este, minden lépésedet figyeltem. Láttam, ahogy kirohantál a mosdóba, hogy azután fehéren, mint a fal visszasétálj Sandrához…
- Mi történt, miután összeestem? – vágtam a szavába.
- Max akadályozta meg, a padlóra zuhanásodat. Ha ő nincs a közeledben, komoly sérüléseket is szerezhettél volna. Gareth-tel elterültük a közönség figyelmét, így tudott kicsempészni az irodájába. A közös fellépés után, első utunk hozzád vezetett. Gareth ment az én lakásomba, én pedig hozzád.
- A kulcsom… a kulcs? … Hogyan? – Ez aztán az értelmes mondat Lexi. Büszke lehetsz magadra. Mint egy ötéves óvodás.
- Melyik, amit az ajtó mellett a cserépben tartasz, vagy az, amelyik, a nadrágod zsebében volt? – Élvezi, hogy ugrathat. Mégis mit vártál, ilyen bugyuta szöveg után?
- Rendben, hazahoztál. Ezután?
- Az irodában és a kocsiban is voltak tiszta perceid. Többször hagyta el, az imádnivaló ajkaidat a nevem. Nagyon magas lázad volt. Sandra közbenjárására, megvizsgált a sógora, aki történetesen belgyógyász. Nem tartotta szükségesnek, hogy kórházba vigyünk, ezért haza hoztalak, hogy minél előbb ágyba kerülhess. Mielőtt utunkra engedett írt fel láz és fájdalomcsillapítót, amit hazafelé kiváltottam. Hazaérve, beléd erőltettem a lázcsillapítót, és néhány korty teát. Erre sem emlékszel?
- Nem… sajnos – ráztam meg a fejem.
- Késő éjszaka beszélgettünk, megint belázasodtál, de közel sem voltál olyan forró, mint a sörözőben. Amíg elmentem zuhanyozni, te elaludtál. Az éjszaka folyamán kétszer is átizzadtad a ruhádat. Szó szerint izzadságban fürödtél és nem az én közreműködésem folytán. – Szemében, felizzott a vágy. – És most jön a képbe, a törölköző, a szivacs, és a kezem – meg sem próbálta palástolni, a hangjából kicsengő vágyakozást.
- Megfürdettél! – ugrottam fel zavartan.
- Bingó! Nem tagadom, élveztem minden egyes percét. És nem csak én – állt fel ő is a helyéről. Megkívántalak és most is kívánlak.
- Most már emlékszem – tértek vissza váratlanul az emlékeim.
Azt azonban nem akartam az orrára kötni, milyen érzéki képek lebegnek a szemem előtt.
- Hm… - lépett közvetlenül elém, ujját az álam alá téve, kényszeríttet, hogy a szemébe nézzek. – Eddig én meséltem, most te jössz.
- Jobb, ha ezt most hanyagoljuk – tértem ki a válasz elől. Még a végén itt a konyhában esünk egymásnak.
- Ha nem hát nem… Tudsz róla, hogy álmodban beszélsz?
- Az nem lehet! – kaptam fel szavaira a fejem. – Mit mondtam?
- Te sem válaszoltál az én kérdésemre, én miért válaszolnék a tiédre?

Túl könnyen feladta a faggatózást, és ez a legkevésbé sem vallott rá. Várható volt, hogy kelepcébe csal.
- Kössünk alkut. – ajánlotta, huncutul csillogó szemmel. Megint készül valamire. De kénytelen vagyok belemenni, ha meg akarom tudni, mit fecsegtem össze álmomban.
- Rendben. Benne vagyok – Még nem tudtam, mire mondtam igent.
- Jól meggondoltad? – Mibe menetem én bele? Gyanítom, hogy hamarosan, a pipacs színével megegyező árnyalatú lesz az arcom, de akkor sem hátrálok meg.
- Igen, a legteljesebb mértékben.
- Elkezdek egy történetet, az éjszakánkról, és te folytatod. Utána én is elmondom, mire kértél álmodban.
Válaszképp csupán biccentettem egyet a fejemmel.
- Levettem rólad az izzadságtól nedves ruháidat, ezután észveszejtően gyönyörű testtel kitárulkozva feküdtél előttem. Ennek a látványnak egyetlen épeszű pasi sem lenne képes ellenállni, így én sem. A mosdószivaccsal gyorsan lemostam rólad az izzadságot, ez alatt te végig sóhajtoztál. Amikor a törölköző használatra került a sor, egész testedben remegtél, és arra kértél, ne hagyjam abba. Megragadtad a kezem, combjaid közé húztad, majd újabb kéréssel álltál elő… Mi is volt az?
- Szeretném az ujjaidat magamban érezni – ismételtem meg az éjszakai szavaimat lángoló arccal.
Eric egy pillanatra sem vette le rólam a szemét.
- Mit válaszoltam erre?
- Azt felelted: Csak az ujjaimat? – A beszélgetés, forró vágyat keltett bennem, ráadásul a hangom sem volt egyéb, mint rekedt hörgés.
- Amelyre a válaszod: Egyenlőre azzal is beérem. – folytatta tovább Eric. Látszott rajta, hogy nála is nemsokára elszakad az a bizonyos cérna. - Örömmel teljesítettem a kérésed. Élvezeted. Igaz?
- Igen.
- Mennyire? – tudtam, hogy a hangos sikoltozásra céloz, amit egy csókkal fojtott belém
- Legyen elég annyi, hogy nem tettem lakatot a számra.

Zavarban vagyok előtte, pedig semmi okom rá.  Most, hogy minden mozzanat eszembe jutott, az mondhatom, életem egyik legvarázslatosabb élményében volt részem. Eric ujjai, percek alatt a mennyországba röpítettetek. Hangosan, sikítottam, mondhatni kiabáltam. Nem kizárt, hogy a szomszédaim – akik véletlenül éppen Max és Sandra - mindennek fültanúi lehettek.
- Most hogy kiveséztük az éjszakát, jöjjön az álmod - támaszkodott neki a pultnak, majd laza mozdulattal a hajába túrva, így folytatta:
- Érdekes helyszíneket, neveztél meg szeretkezésre. De mint mondtam, mindenre nyitott vagyok, persze csak a jó ízlés határain belül.
- Ne csigázz már! – A türelmetlenségem jelen esetben nem ismert határokat.
- Minden vágyad folytatni, amit a szállodai szobádban, a kibékülésünk délutánján elkezdtük, vagyis a zuhany alatt esetleg kádban szeretkezni. Ez megoldható.

Eric nagy mestere a hatásszüneteknek, ez most sem maradhatott ki. Pár másodpercig merengett, majd rám villantva szédítő mosolyát, folytatta tovább. –  Kocsiban… az előjáték már megvolt, a befejezést, azt hiszem, rövidesen meg is ejtjük. A parkot kipipálhatjuk. Medencében. Sort kerítünk erre is. London Eye, tetszik az ötlet.
- Nehogy azt mond, hogy van még?!
- Nyugi, már csak kettő! – Eric mélyen a szemembe nézett, pillantása elsötétedett a vágytól.  – A koncertem alatt, pontosabban a szünetében…Te lennél az első, helyesbítek: Te leszel az első. Végül pedig, ami engem is meglepett…
- Most fejezd be, különben nem állok jót magamért. – tenyeremet a szájára szorítva, fojtottam belé a szót.

Éreztem szétnyíló ajkait, majd nyelve hegyét a bőrömön. Derekamat átölelve, szorosan magához húzott és kezemet a tenyerébe véve, egyesével csókolta végig ujjaimat.
- Nem hergellek tovább! Cserkész becsszó – jelentette ki. Ígéretét megtartva, lassan elengedte a kezemet, azt viszont nem hagyta, hogy kibújjak a karjai közül.
Miután, sikerült lehiggadnom, próbáltam a beszélgetés menetét, más irányba terelni.
- Sajnálom, hogy elszúrtam a meglepetéseteket – hajtottam le bánatosan a fejem.
- Kicsim! Nehogy már azért mentegetőzz, mert elájultál! – nézett rám megütközve.
- Egy álmomat váltottad valóra a dallal. Csodálatos voltál – Az emlékezés néhány könnycseppet csalt a szemem sarkába. - El sem tudom mondani, mennyire szeretlek.
- Nem jobban mint én - A szerelmes tekintetet, amellyel rám nézett, nem lehet megjátszani.
- Nagyon szeretlek és minden erőmmel azon leszek, hogy boldoggá tegyelek!

Szinte megmámorosodtam a boldogságtól. A következő pillanatban, ajkunk összeforrt, és a csók olyan gyengédre, mégis szenvedélyesen visszafogottra sikeredett, hogy testemet emésztő tűz járta át. Minden egyes porcikám őrülten vágyott Eric érintésére. Nyelvünk összeért, és gyengéd játszadozásba kezdett egymással. A csókot megszakítva, apró puszikkal hintette tele az arcomat, majd gyengéden a fogai közé vette a fülcimpámat, és finoman rágcsálni kezdte. Minden ízemben megremegve, fúrtam nyakába az arcom. Kezem besiklott a fekete ing alá, végigsimított izmos mellkasán, és megállapodott zakatoló szíve fölött. Eric keze sem tétlenkedett. Finoman simogatta a hátam, a fenekem, és a mellem. Érzéki sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy a csípője követelőzőn az enyémnek feszült. Éreztem, amint a vágyunk egyszerre növekszik. Emlékeim közül előbukkant az a számtalan alkalom, amikor testük a gyönyör csúcsán összeforrt. Mennyire hiányzott ez az érzés!

Mégsem tehetjük, amire mindketten vágyunk. Mert mi van, ha a rosszullétemet, nem is betegség váltotta ki? Nem kizárt, hogy én is áldott állapotba kerültem. Nem én lennék az első és nem utolsó, aki gyógyszer mellett teherbe esik. Vajon hogyan fogadná, ha kiderülne, a szívem alatt, egy Saade baba szíve dobog?
Vonakodva bár, de kibontakoztam az ölelésből.
Eric mint már oly sokszor, most is a gondolataimban olvasott.
- Mióta tartanak ezek a rosszullétek? – arca enyhén bosszúsnak tűnt.
- Ez volt az első alkalom. – Kitöltöttem két csészébe kávét, mindkettőbe raktam egy-egy  kanál cukrot és egyiket a kezébe nyomtam.
Egyikünk sem tudta még, mt hoz a jövő.

Hát, Igen! Kibékültünk! Együtt vagyunk, és mégsem lehetünk együtt! Ez aztán a faramuci helyzet...