Kettőnké… Talán ha nincs az önelégült vigyor, még meg is hatódom, csakhogy Eric az elbizakodottságával éppen az ellenkező hatást érte el. Magabiztossága feldühített, legszívesebben a fejéhez vágtam volna valamit. A ház élénk színeivel – a sárga árnyalataival - egy szempillantás alatt elvarázsolt. Kivételt a hálószoba képezett, na nem azért mert az nem nyerte el a tetszésemet. Dehogy! Ez a szoba merőben elütött a ház többi helységétől. A nappaliban, a konyhában, sőt még a fürdőszobában is a világos színek voltak mérvadóak, ezzel szemben a hálószobában a fekete és a vörös játszotta a főszerepet, olyan érzést keltve az emberben, mintha egyenesen Dracula hálószobájába lépett volna be. Eric szándékosan hagyta ezt a szobát utoljára. Tudta, milyen hatást vált majd ki belőlem a sötét ágynemű látványa.
- Azt hiszed ezzel minden meg van bocsátva? - kérdeztem végül keserűen, tekintetemet a fekete- vörös selyemre szegezve.
- Nem hiszem, tudom! - Eric vállamra téve a kezét húzott magához. Ajkán sokat ígérő mosoly játszott. - Ezt mindjárt be is bizonyítom.
- Kérlek, ne! - leheltem. - Eressz el!
- Ezt nem mondod komolyan! - Arcomat a tenyerébe véve kényszerített, hogy ránézzek. Barna szeme elhomályosult a vágytól. A következő pillanatban ajkai a számra tapadtak. Csókja részegítőbb volt, mint a legtüzesebb bor. Hiába küzdöttem az érzéseim ellen, képtelen voltam ellenállni. Ajkaim szétnyíltak Eric követelőző nyelve előtt. Forogni kezdett velem a világ. Nem sokkal később, azon kaptam magam, hogy testünk összesimul és alig egy lépésnyire vagyunk az ágytól.
Ám hirtelen eszembe jutott, a koncert és azt követő gyaláztos tette. Ez a gondolat azonnal kijózanított. Noha szédítő csókja most is lángra lobbantotta a testemet, kétségbeesetten tiltakozni kezdtem, s végül tényleg sikerült kiszabadulnom szoros öleléséből.
- Gyűlöllek – sziszegtem haragosan.
- Valóban? Akkor az imént miért remegtél a karomban, miért dobogott olyan vadul a szíved? Ha annyira gyűlölnél, mint ahogy állítod, utálaton kívül semmit sem éreznél! - Közel álltam hozzá, hogy a gúnyos vigyort egy csattanós pofonnal töröljem le az arcáról.
- Egy pillanatra elgyengültem, de biztos lehetsz benne, hogy többé nem fordul elő. – jelentetem ki a határozott hangon, s közben megfogadtam, bármi történjen is, tartom, magam ehhez az elhatározásomhoz.
Hatalmas csattanással vágtam be magam mögött az ajtót, de mielőtt elindultam volna a nappaliba, Eric nevetve utánam kiáltott.
- Mondták már, hogy gyönyörű vagy, amikor haragszol?
Ezt szándékosan csinálta! Meg akarta mutatni, hogy nem tudtam becsapni, tisztában van az érzéseimmel. Arról azonban fogalma sincs, milyen szilárd az akaraterőm. Biztos vagyok benne, hogy mindent bevet majd annak érdekében, hogy az ágyába csaljon. Hoppá! Máris egy újabb gond. A házban csak egy hálószoba van. Márpedig ha meg akarom tartani a három lépés távolságot, nagy ívben el kell kerülnöm azt a szobát. El kell érnem, hogy külön aludjunk. De mégis hogyan? Ez az ő háza, nem túrhatom ki a szobájából…
Kényelmesen a lábaimat felhúzva helyezkedtem el a nappali kanapéján, eközben vettem észre, hogy a kanapé ággyá alakítható. Nem kellett tovább törnöm a fejem a megoldáson. Megszületett a döntés, itt a nappaliban fogom tölteni az éjszakákat. Nagy kérdés, hogyan fogadja majd a döntésemet a házigazda.
- Nagyon elgondolkodtál – lépett észrevétlenül a szobába minden bajom okozója.
- Az alvóhelyemet próbálgattam. – A burkolt célzásra arca elsötétült.
- Felejtsd el! - tekintete elárulta, hogy nagyon dühös.
- Nem! Ragaszkodom hozzá! – kötöttem az ebet a karóhoz. – Tiéd a hálószoba, enyém a nappali. Itt maradtam, mert nincs más választásom. Elvetted az irataimat és a pénzemet. Nem önszántamból jöttem el veled és ezt te is nagyon jól tudod. Azok után pedig, amit tegnap este műveltél, nem szándékozom többé megosztani veled az ágyamat.
A bejelentésem olaj volt a tűzre. Eric pár lépéssel átszelte a szobát, és közvetlenül előttem megállt.
- Hibáztam! Belátom. De meddig akarod még a fejemre olvasni? - kérdezte nyersen, s közelebb hajolt; meleg lehelete az arcomat súrolta. – A különalvásról pedig hallani sem akarok. Velem alszol, fent a hálószobában.
- Te hallod amit mondasz? Meg akartál csalni! Ez nem egy aprócska ballépés…
A rákövetkező pillanatban , furcsa, ismerős hang ütötte meg a fülemet. Telefon csörgés. Az én mobilom, Eric zsebében.
- Azonnal add vissza a telefonomat. Fel kell vennem, különben Patrick a rendőrséggel kezd el kerestetni. – reméltem, hogy a szavaim nem maradnak hatástalanok. Tévedtem. Vigyorogva húzta elő a telefont a zsebéből, és mélyen a szemembe nézve szólt bele.
- Hello Patrick. Lexi most nem ér rá.
Patrick valószínűleg rákérdezett a távollétem okára, Eric következő válaszából ez egyértelműen ki derült.
- Igen, alszik. Kimerítette az éjszaka. – Úgy hazudott mintha könyvből olvasná.
Láttam a szemén, élvezi, hogy zavarba hozhat.
- Az alvás volt a legutolsó, ami eszünkbe jutott. - Hogy lehet ennyire nagyképű és hazug?
Eric gyorsan meggyőzte Patric-ket, aki gondolkodás nélkül bevette, a végig szeretkezett az éjszakáról szóló mesét. Szólásra nyitottam a számat, de mielőtt a nemtetszésemnek hangot adhattam volna, Eric tenyerét a számra szorítva fojtotta belém a szót.
- Egyébként már akartunk szólni, Lexi nem utazik haza…
Ismét Patrick magyarázott valamit.
- Ne aggódj, majd én intézkedem a hazaútjáról, nyugodtan visszarepülhetsz ma este.
Ma este? Ez nem lehet igaz! Eric most akadályozta meg a hazajutásomat. Ez már valóban revansot kíván.
A számat ugyan befoghatta, de kezem és a lábam szabadon maradt. Erre nem gondolt ez az öntelt hólyag, én pedig ezt azonnal ki is használtam. A karomat meglendítve a hasába bokszoltam, mire ő fájdalmasan felnyögött.
Na ebből hogy magyarázod ki magad?
A nyögés Patrick figyelmét sem kerülte el.
- Nekimentem a dohányzóasztalnak. Nem… Még nem, de amint felébred, átadom az üzeneted… Hamarosan jelentkezünk… Jó utat.
Csoda, hogy nem szakadt rá a mennyezet.
- Aha, szóval durvulunk? – nyögte fájdalmas mosollyal az arcán.
- Örülj, hogy nem váltottam be a fenyegetésemet – emlékeztettem a kocsiban történtekre.
- Képes lennél, életem hátralévő részére egy templomi kórusba száműzni?
- Miért ne? Megérdemelnéd.
- Nem hiszem, hogy valóban ezt akarnád. – Hajolt fölém, testével csaknem a kanapéhoz szegezett. Vágyának kemény bizonyítéka a csípőmnek nyomódott.
- Szeretlek Lexi. Mi képtelenek vagyunk egymás nélkül létezni. Jó páros vagyunk az ágyban is. A szex eszméletlenül jó veled. Imádom, amikor benned vagyok, azt amikor vadul magadhoz rántasz szinte könyörögve, hogy mélyebben és gyorsabban mozogjak benned. Attól pedig végképp elveszítem a fejem, amikor hangosan sikoltozol élvezettől.
- Erről nem akarok beszélni. Ennek a társalgásnak semmi értelme! Nem lesz köztünk szex. Jobban teszed, ha kezded hozzászoktatni magad ehhez a gondolathoz.
Az arcom pillanatok alatt lángba borult. Eric olyan témát hozott elő - szándékosan – amely fölött nem lehet, könnyen elsiklani. Engem sem hagyott hidegen. Megremegtem, és zavaromban önkéntelenül kinyújtottam a lábam, ami közben véletlenül súrolta Eric meztelen lábszárát. Az ártatlan érintésre forró bizsergés futott végig a testemen.
- Lehet, viszont a témája annál izgalmasabb. - Eric szélesen mosolygott. Tisztában volt vele, mit váltottak ki belőlem a szavai. - De nem bánom, legyen, ahogy kívánod… - felelte rekedten, aztán felállt, és a homlokomra adott puszi után, kimért léptekkel a lépcső felé indult. A lépcső előtt egy pillanatra megállt, majd a legszexisebb mosolyát rám villantva hozzátette - legalábbis egyelőre…
Az erotikus töltetű párbeszédünket követően, úgy éreztem megfojt a ház levegője. A szabadba vágytam. Hallottam a hálószoba ajtajának csapódását, majd nem sokkal ezután, ahogy a fürdőben megnyitják a csapot . Az órámra pillantva, meglepetten állapítottam meg, milyen gyorsan eltelt a nap. A panziót kilenc óra tájban hagytam el, több mint egy órán keresztül bujkáltam Eric elől, nagyjából három óra telt el utazással, rövidesen pedig az első csillagok is megjelennek az égen. Én pedig, még egy falatot sem ettem. Ezt a gyomrom hangos méltatlankodással adta tudtomra. A nappaliból átsétáltam a konyhába, hogy szemügyre vegyem az élelmiszer készletet. Ebben az egyben nem kellett csalódnom. Gyorsan megtaláltam minden hozzávalót a vacsorához. Miután elkészítettem a tört krumplit, bepaníroztam a húst és beraktam a sütőbe, írtam egy cetlit Ericnek, ezután hatalmas – megkönnyebbült – sóhajjal lenyomtam a kilincset.
Nem mertem mélyen bemerészkedni az erdőbe, lévén, hogy nemsokára rám esteledik, és persze tartottam attól is, hogy esetleg eltévedek, ezért nem messze a ház felé vezető ösvénytől, ültem le egy kidőlt farönkre. A friss, tiszta levegőből nagyokat szippantottam, melynek következtében egy időre sikerült megfeledkeznem Ericről és vele együtt, minden nyomasztó gondolatról. Sajnos, nem sokáig élvezhettem ezt a nyugalmat. A sötét erdőben való sétának, még a gondolatára is kirázott a hideg, így még mielőtt eltűnt a nap a látóhatáron, visszaindultam a kis házhoz.
Ericre a konyhában találtam rá. A konyha, úgy mint a többi helyiség is igencsak aprócska volt. Asztal gyanánt egy gránittal borított pult, ülőalkalmatosságként pedig a pult mindkét oldalán egy- egy bárszék szolgált. A konyhába belépve kellemes meglepetés fogadott. Amíg az erdőben sétáltam, Eric megterítette az aszalt, kiszedte egy tálra a krumplit és a húst, ezen felül még hangulatfényről – egy a pult közepére állított vörös gyertya - is gondoskodott. A vacsora kellemes, oldott hangulatban telt. Kerültük a kínos témákat, a személyeskedést, mondhatni úgy ültünk ott mint két jó barát. A vacsora végeztével Eric felpattant és a hűtőhöz indult.
- Mit szólnál egy kis pudinghoz? – érdeklődött.
- Milyen ízű?
- Kókuszos
- Nagyszerű. Jöhet.
Eric egy kis tálkával tért vissza, de ahelyett hogy visszaült volna a helyére, a széket áthúzta az én oldalamra, ezután közvetlenül előttem ült le ismét.
- Miben sántikálsz? - kérdeztem rosszat sejtve.
- Megetetlek...
- Nem kell segítség! Megy az egyedül is.
- De így kényelmesebb. Mindössze annyit kell tenned, hogy időről időre kinyitod a szádat.
Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a számba tegyen egy kanállal. Felséges volt! Krémes és édes, pont olyan, ahogy szeretem. Aztán váratlanul a száját éreztem meg a kanál helyén, s a következő pillanatban már a nyelve is ajkaim közé hatolt - mintegy a rajtuk és mögöttük megbújó édesség után kutatva.
- Tényleg nagyon finom - szólalt meg csillogó szemmel, megismételve az előbbi játékot.
Testemet szűnni nem akaró, forró borzongás járta át.
- Kérlek, hagyd ezt abba! - sóhajtottam.
- De hiszen érzem, hogy jólesik... Mondd csak, miért nem vágunk egyszerűen bele?
- Micsodába?
- A közös életünkbe...
- Tessék? – kiáltottam fel. Azt hittem rosszul hallottam.
- Kicsim, költözz hozzám! Ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás. Szeretlek, te is szeretsz engem. Szóval, akkor miért is ne?
Dermedten pillantottam rá.
- Nem Eric, te csak hiszed hogy szeretsz engem! - feleltem reszkető hangon. – Ha valóban szeretnél, meg sem fordul a fejedben, hogy akárcsak egy éjszakára is mást keress.
Eric letette a pudingos tálat az asztalra, majd gyengéden végighúzva ujja hegyét, cirógatta meg az arcomat.
- Tiszta szívemből szeretlek, és nincs még egy ember a világon, akiben annyira bíznék, mint tebenned. Ráadásul nagyszerűen megértjük egymást az ágyban...
- Gondolod, hogy az összeköltözés megoldaná minden problémánkat?
- Hidd el, jól meglennénk…
Volt idő, amikor mindent megadtam volna egy ilyen ajánlatért. Most
azonban már egészen más volt a helyzet.
- Ne haragudj, de ez így nem megy. Nem akarom feladni az otthonomat. - Közöltem vele lemondó arccal.
Jelen pillanatban a kapcsolatunk meglehetősen ingatag lábakon állt, amiből Eric jó szándékúnak hangzó javaslata sem jelentett kiutat. Nem mertem a biztosat a bizonytalanért kockáztatni.
- Köszönöm, de nem élek az ajánlatoddal…
Eric arcán mélységes fájdalom suhant át, látszott rajta, hogy nem számított elutasító válaszra.
- Vedd úgy, hogy ezt meg sem hallottam! Hamarosan újra meg foglak kérdezni, akkor viszont sokkal nyomósabb érvekkel állok majd elő és nem fogadok el nemleges választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy megtisztelsz a véleményeddel!.