38. Fejezet Tűzpróba

A mosogatónak támaszkodva kortyolgattam a kávét, s közben Ericet figyeltem. Sejtelemem sem volt, mire számíthatok, az iménti párbeszéd után. Láttam a szemében, hogy gondolatban mérföldekkel távol jár.
- Ne haragudj, de most gondolkodnom kell. Majd jelentkezem – tette le az üres csészét, nagy koppanással az asztalra, majd egy gyors szájra puszi után, sietve a folyosó felé vette az irányt. Úgy menekült, mint akit, puskával a hátában üldöznek. Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, s mire felocsúdtam, már csak hűlt helyét találtam.

Egész nap lestem az ajtót és vártam, hogy megszólaljon a csengő. Este enyhe hasgörccsel indultam a fürdőszobába. Az apró vérfoltot megpillantva, egyik szemem sírt a másik pedig nevetett. Nem vagyok terhes – sóhajtottam szomorúan.    
Újabb két nap telt el, és Eric továbbra sem hallatott magáról. Az idő múlásával a csalódottságom, féktelen dühbe csapott át. Gondolkodnod kell? Hát tedd csak azt, de engem felejts el örökre. – füstölögtem magamban. - Eljátszottad az utolsó esélyedet is. Kész, vége befejeztem veled.

A döntésemet követő napon - ami a negyedik Eric nélkül töltött napom volt - éppen szerény reggelim mellett ültem a konyhában, amikor hangos csörgéssel, szinte belehasítva a csendbe szólalt meg a folyosón a telefon. Sietős léptekkel indultam a készülékhez - amit nem sokkal a költőzésem után, szereztem be - és közben azon tanakodtam, ki kereshet. Max-en és Sandrán kívül senki nem tudja a számot, lévén, hogy már a beköttetéskor titkosíttattam.
- Igen, tessék! – vettem fel a gondolataimba merülve.
- Alexandra Smith-szel beszélek? - a vonal túl végén egy kellemes férfihang szólalt meg.
- Igen, én vagyok!
- Üdvözlöm Alexandra, Patrick Flanagan vagyok.
- Üdvözlöm Patrick, miben segíthetek? – Valahonnét ismerősnek tűnt a név, de jelen pillanatban, nem tudtam hova tegyem.
- A Pályázatra küldött képeiről szeretnék önnel beszélni. Ön készítette a képeket, ugye?


A képek! Régen el is feledkeztem róluk. Nem sokkal a költözésem után figyeltem fel egy fotó pályázatra és próba szerencse alapon, feltöltöttem néhányat a Braham Parkról készültekből. Határozott célom, egyáltalán nem volt vele, inkább nevezném egyfajta unaloműzésnek. Akkor minden lehetőséget megragadtam a felejtésre, a pályázat is ezt a célt szolgálta.
- Igen, én!
- Ön kimondottan tehetséges. Ezt a tehetséget pedig nem szabad hagyni, elkallódni. Éppen ezért lenne egy ajánlatom az ön számára, viszont ehhez elengedhetetlen a személyes találkozás. Szerdán, azaz két nap múlva, lesz egy megbeszélésem Glasgowban, ha önnek is megfelel Alexandra, ott megejthetnénk a találkozót. Nos?

Patrick szavai, jóleső melegséggel töltöttek el, emellett fúrta az oldalamat a kíváncsiság is.  Végre kiszabadulhatok ebből a nyomasztó környezetből. Szeretem a lakásomat, de Eric „jóvoltából” most ezt is börtönnek érzem. Hülye lennék, nem elfogadni a meghívást. Még mielőtt meggondolhattam volna, gyorsan igent mondtam.
- Rendben Alexandra. Akkor szerdán találkozunk az Albion hotelban.

Órákkal a telefonbeszélgetés után – Max sörözőjében - is Patrick szavai jártak a fejemben. Úgy éreztem ezt a nem mindennapi hírt, meg kell osztanom valakivel és erre a legalkalmasabbnak Max-et találtam.
- Lexi, merre jársz? – vigyorgott rám Max.
- Szerdán elutazom -  jelentettem ki, kíváncsian lesve a reakcióját.
- Nocsak! Hova?
- Glasgowba. – Max meglepetten vonta fel a szemöldökét.
- Lexi, nem húzd már az idegeimet. Ki vele…
- Patrick Flanagannel találkozom. Tetszettek neki a képeim…- Max elhűlve bámult rám, aminek nem értettem az okát. – Hahó Max, most én kérdezem, merre jársz.
Max a pult alá nyúlva, egy újságot húzott elő, majd egy szó nélkül a pultra dobta. A National Geographic egy példányát nyomta az orrom alá.
- Lexi, te megfogtad az Isten lábát.
Most rajtam volt az értetlenkedés sora.
- Nyisd ki a huszonhatodik oldalon.
Engedelmesen, kerestem meg a megadott oldalszámot. A szemem szinte odatapadt a lapra.
- Patrick… Flanagan… a..a.. –  A látványtól kisebb sokk ért. Nem tudtam folytatni, amit akartam, így a mondatot Max fejezte be helyettem.  
- A National Geographic fotósa. Most már érted, miért mondtam, hogy megfogtad az Isten lábát?
- Igen, értem.
- Partick felfigyelt a képeidre, ez egyenes út a hírnévhez.
- Max, én nem vagyok profi.
- Még nem, viszont ha Patrick a szárnyai alá vesz, az leszel. Ő tud róla? – Nem kellett kimondani a nevet, anélkül is tudtam kire céloz.
- Nem, nem tud róla – vontam meg lazán a vállam.
- Mostmár igen – hallottam meg a hátam mögött annak a személynek a hangját, akit a legkevésbé sem kívántam látni.
- Szóval Glasgowba utazol.  – ült le a mellettem lévő székre. – Nem félsz attól, hogy a vén pojáca ágyba akar vinni?

Hogy lehet valaki ennyire közönséges? Olyan düh lángolt fel bensőmben, amit még soha nem éreztem.
Max megsejthette, mi játszódik le bennem. Gyorsan tovább lapozott az újságban, és egy eszméletlenül helyes pasira rámutatva kijelentette, ő Patrick Flanagan. – kifogva ezzel Eric vitorlájából a szelet.

- Patrick, harmincegy éves, nőtlen, többszörös milliomos, és mint látod, pasinak sem utolsó. – sorolta a tényeket Max, titokban rám kacsintva.
- Nem utazhatsz el! – fordított maga felé Eric.
Max kis játéka megtette a hatását. Eric összeszorított szájjal, szikrázó tekintettel méregetett. Egyetlen szikra hiányzott a robbanáshoz.
- Elutazom! Téma lezárva. Max köszönöm az italt és a felvilágosítást is. Ezen adatok tükrében, még az eddigieknél is jobban várom a találkozót. – búcsúztam el, Ericet egy pillantásra sem méltatva.

Miközben hazafelé sétáltam, egyre csak ő járt az eszemben. A pokol legmélyebb bugyraiba száműztem gondolatban. Haragudtam magamra is, hogy még mindig hatással van rám. Nekem most elvileg, Patrick Flanaganra kellene koncentrálnom, de nem tudok, mert Eric arca minduntalan a gondolataimba kúszik.
Hazaérve, első utam a fürdőszobába vezetett. Ledobáltam magamról a ruháimat, beálltam a zuhany alá, és hosszan folyattam magamra a meleg vizet.
Puha köntösbe burkolózva indultam a szobámba, de azt már valaki, önkényesen elfoglalta.
- Mit keresel te itt? – szegeztem neki dühödten a kérdést.
- Téged várlak.
- Mi az már nem kell gondolkodnod? – Nem hagyhattam ki ezt az oldalvágást.
- Ezt megérdemeltem.  Sajnálom kicsim, beijedtem, de mentségemül szolgáljon, hogy eszemben sem volt lelépni.
A tekintetében volt valami, ami azt sugallta, hihetek neki.
- Nem vagyok terhes – Úgy ejtettem ki a szavakat, mintha ez, teljesen hétköznapi dolog lenne. Azt nem tudhatta, hogy titokban, már beleéltem magam az anya szerepbe.
- Ha az lennél, az sem változtatna a kettőnk kapcsolatán.
Most ijedtem csak meg igazán. Ez nagyon nem hangzik jól…
- Miért?  - csuklott el a hangom.
Eric két lépéssel átszelte, a parányi szobát, a karjaiba kapott és meg sem állt velem az ágyig.
- Volt időm gondolkodni. Szerelek! És most itt ebben a szent pillanatban, megígérem, ha a csodálatos, semmihez sem fogható szeretkezéseinknek gyümölcse fogan, akkor is melletted leszek.
- Ezt csak azért mondod, mert nem akarod, hogy találkozzak Patrickkal.
- Látod kicsim, megint tévedsz. Ott leszel a találkozón, csak annyit kérek, engedd meg, hogy elkísérjelek. – fájdalom, szomorúság és végtelen szerelem tükröződött rám tekintetéből.
Ilyen megható szerelmi vallomás után, lehet haragudni bárkire is? Dehogy lehet!
- Én is szeretlek! – cirógattam lágyan körbe ajkai ívét.
- Nagyon kívánlak – hajolt fölém.
- Most nem… - mondandómat szenvedélyes csókkal fojtotta belém. Csak nagy sokára szakadtak el ajkaink egymástól.  
- Tudom, hogy nem alkalmas… - Eric tekintete az éjjeliszekrényen álló kis dobozkára tévedt.
Tudta! Elárulta a tamponos dobozra vetett pillantása. Na, megállj csak.
- Mit szólnál hozzá, ha beszereznénk néhány csomag óvszert? – Azzal vágtam vissza, amit a legjobban gyűlölt. Az első szeretkezésünk éjszakáján, beszélgettünk a védekezésről, és akkor a drága elszólta magát. Ő is azt vallja, mint a pasik nagy százaléka, hogy óvszerrel szeretkezni olyan, mint zokniban lábat mosni. Ezt a kijelentését azonnal korrigálta, mondván: nem híve az alkalmi kapcsolatoknak, így nem áll fent a veszélye, hogy elkapjon bármilyen nemi betegséget is.
- Ha nagyon muszáj.
Ezt olyan bánatosan mondta, hogy elnevettem magam.
- Élvezed, hogy gyötörhetsz? – Forró testével egy szempillantás alatt maga alá gyűrt. Egy pillanatig csak bámultunk egymás szemébe, majd pillantása a számra siklott. Hallottam, hogy elakad a lélegzete, láttam a vágyat a szemében és ezúttal kissé hevesebben csapott le ajkaimra. Érzékeimet megrészegítő nyelve bebocsátást kért a számba, amit én örömmel meg is adtam neki. Nyelvünk vad csatát vívott, és éreztem, hogy nekem nem elég ennyi, egészen akarom őt. Elvesztettem egy pillanatra a józan eszemet, de Eric még szerencsére időben leállított. Összebújva, szerelmes ölelésben, léptük át az álmok kapuját.

Szerdán a kora délutáni órákban értünk be Glasgowba, majd húszpercnyi furikázás után, találtuk rá az Albion hotelre. Eric, a nagy ismertségre való tekintettel, úgy döntött a kocsiban vár meg. Szívem a torkomban dobogott, amikor beléptem a fényűző szálloda ajtaján. Fogalmam sem volt, mi vár még rám. A recepciónál álló hölgy, szúrós tekintettel, már-már lefitymálóan nézett végig rajtam, ám amikor kiejtettem a számon Partick Flanagan nevét, egy csapásra megváltozott a hozzáállása, és mindenben készségesnek mutatkozott. Nem túlzok, ha azt mondom, körbeudvarolt. Patrick, persze nem ereszkedett le a pórnép közé, engem rendelt fel a lakosztályába. Mégis mit vártam, egy olyan férfitól, akit felvet a pénz és a nők a lábai előtt hevernek?
Kínosan feszengtem a liftben és próbáltam megregulázni a légzésemet. Piszkosul zavarban voltam, ami a londiner figyelmét sem kerülte el.
A lift a nyolcadik emeleten, állt meg. Vettem egy utolsó mély lélegzetet és kiléptem a kék bársony szőnyeggel borított folyosóra, ahol maga a nagy Patrick Flanagan várt rám.
- Alexandra Smith?  - A újságban látott kép, csupán halovány utánzata volt annak a képnek, ami a szemem elé tárult. Úgy nézett ki, mint aki, most lépett le, egy divatlap címoldaláról. Ez a pasi, még az én szívemet is megdobogtatta, pedig az enyém már foglalt, az csak és kizárólag Ericé. Senki másé. De mint, ahogy azt mondják is: hűséget fogadtam, de vakságot nem. Égszínkék szemei, valósággal elvarázsoltak. Iszonyatosan nehezen, sikerült elkapnom róla a tekintetemet.
Eric lent vár rád, szeret téged te is őt, légy észnél és ne hagyd magad befolyásolni – szólalt meg a józan eszem, már ami még maradt belőle.
- Fáradjon beljebb – tárta ki előttem a lakosztály ajtaját.
Miután mindketten helyet foglaltunk a nappaliban, szemét végig rajtam tartva, tette fel az első zavarba ejtő kérdését.
- Tetszett amit látott? Tudom, hogy megnézett magának.
Jóképű és pimasz, a legrosszabb párosítás.
- Tetszett, de van barátom – részemről lezártnak tekintettem a témát. Patrick viszont nem érte be ennyivel:
- Eric Saade a svéd popsztár?  – Ezt vajon honnan tudja?
- Mindent tudok magáról. Lenyomoztattam. Tudom mitől tart. Attól fél, hogy ezeket a bizalmas információkat kiszivárogtatjuk. Higgye el, ez nem az én műfajom, és ha ne adj isten, tudomást szerezne róla, a bulvársajtó, azért én vállalom a felelősséget. – adta meg, kimondatlan kérdésemre a választ.
- A telefonszámom…
- Azt is magánnyomozóm derítette ki, ön ugyanis elfelejtett elérhetőséget megadni. Szeretnék a lényegre térni, ugyanis nincs szándékomban az idejét rabolni, és gondolom a barátja sem akar órákig a kocsiban várakozni. Kezdhetjük?
- Persze. Kíváncsian hallgatom
- Szakmai szemmel nézve a képei, egytől egyig tökéletesek. A naplementét, háttérben a csipkézett híddal, remekül megörökítette. A fények és a kontraszt is egyensúlyba kerültek. A hat képen egyetlen hibát sem sikerült felfedeznem, pedig elhiheti, hogy sokáig keresgéltem. Tudom, hogy az alapokat egy fotós szakkörben sajátította el, viszont ezek a képek, egy profinak is becsületére válnának…
Patrick elismerő szavait, olyan érzetet keltettek bennem, mint amikor egy színészt, a filmbéli alakításának elismeréseként Oscar díjjal jutalmaznak.
- Mint, ahogy azt már a telefonban is elmondtam, ön nagyon tehetséges. Ezzel el is jutottunk az ajánlatomhoz. Amennyiben érez magában elhívatottságot a fotós szakma iránt, és hajlandó lenne feláldozni egy évet az életéből, úgy ebben az esetben egy úgymond „öregtől” tanulhatja, meg a fotós szakma minden csínját-bínját. És ez még nem minden. Amint letelik az egy év, a karrierje beindításában is számíthat a tanárára.
- Ez mind szép és jó,  csakhogy érzem, hogy van  egy „de” ?
- Igaza van Alexandra, valóban most jön a de…- Patrick tekintete a szemeimet fürkészte:
- De… az ajánlat csak akkor él, ha erre az egy évre, Írországba, a birtokomra költözik, ugyanis, amit talán elfelejtettem megemlíteni és szándékosan hagytam a végére… Én leszek a tanára.