20. Fejezet. A Szív szava

/Eric Szemszöge/

Abban a pillanatban, ahogy összeforrtak ajkaink, feltettem magamnak a kérdést: Tulajdonképpen miért is vagyok én itt? Mi az, ami ennyire vonz ebben a lányban? Miért nem tudom, még a gondolatát sem elviselni annak, hogy mással legyen, hogy más ölelje és csókolja? Ajkaimat elszakítva, mézédes ajkaitól, ujjamat az álla alá téve, kényszeríttetem rá, hogy a szemembe nézzen. A csodálatos barna szempárba pillantva, a válasz is egykettőre megszületett.
Azért, mert ami néhány hete egyszerű kalandnak indult, az mostanra lényegesen komolyabbá vált, mint egy nyári flört. Nem a puszta testi vágy és nem is a féltékenység hajtott idáig. Tagadhatatlan, hogy ez előbbi két tényező is közrejátszott abban, hogy ilyen cselekedetre adtam a fejem, De az ittlétem igazi oka, jóval mélyebbről gyökeredzik. A kapcsolatunkban, már a szív és az érzelmek játsszák a főszerepet... – A néma okfejtésemet, egy autó fényszóróinak fénye - amely kis híján elvakított - törte meg.  Tekintetemmel a fényforrás helyét kezdtem keresni. Sejtettem, hogy valaki szándékosan zavart meg minket. A gyanúm szinte azonnal be is igazolódott, amikor pár méterre tőlünk kivágódott egy kocsi ajtaja és a tulajdonosa, nagy léptekkel elindult felénk. Az utcai lámpák gyér fénye, elégnek mutatkozott ahhoz, hogy megnézhessem magamnak a kéretlen látogatónkat. Lexi ijedten bújt a hátam mögé, amikor felismerte a kiállhatatlan szomszédot.

- Az enyelgést folytassátok bent a házban, ha nem akarod, hogy valaki rád hívja a rendőrséget a közerkölcs megsértése miatt! – támadt Lexire a jövőbeni vetélytársam.
Tudtam, hogy hamarosan összefutok vele, de hogy ez már első este bekövetkezik, arra egyáltalán nem számítottam.
- Hello Gareth! – üdvözöltem a kerítést övező bokrok jótékony takarásából. így csupán körvonalakat láthatott belőlem. Egyenlőre jobbnak láttam, nem felfedni a kilétemet.
- Ismerjük egymást? – sziszegte dühösen Gareth.
Így legyen ötösöm a lottón. Tudtam! Ez a pasi tényleg Lexire pályázik, és nem is csinál belőle titkot.
- Ki tudja? – feleltem a kérdésre, kérdéssel, kétségek közt hagyva.
- Még egyszer megkérdezem – erősködött tovább, az egyértelmű válaszra várva. – Ismerjük egymást?
- Még az is megeshet, hiszen hasonló területen dolgozunk. – Egyenesen élveztem, hogy húzhatom az agyát.
- Mivel foglalkozol? – kérdezősködött, Lexiről teljesen megfeledkezve.
A ködös válaszaim, összezavarták, amivel sikerült egy kis időre elterelnem a figyelmét Lexiről. Ennek pedig kifejezetten örültem.
- A zeneiparban tevékenykedem. – Na, ebből mit szűrsz le?
- Kifejtenéd bővebben? – Úgy tűnt, egyhamar nem száll le a témáról.
Lexi halkan kuncogott, a mi különös párbeszédünkön. A helyzet komikus mivolta, engem is mosolygásra késztetett. Csodálkoztam rajta, hogy Garethnek nem szúrt szemet az erős akcentusom.
- Néha zenélek, de az éneklés sem áll távol tőlem. Többen mondták már, hogy egész jó hangom van – folytattam tovább az egyre érdekesebbé váló beszélgetést.
- Játszol valamilyen hangszeren? – A hangszer szó hallatán, a kirándulásunk jutott eszembe és nem csak nekem. Lexi derekamat ölelő kezei árulkodóan megremegtek, majd röviddel ezután halk sóhaj hagyta el az ajkait.
- Igen! És te?
- Zongora és gitár. Az utóbbi időben pedig dalszövegírással is próbálkoztam.
- Szintúgy!
Gareth, érdeklődve kapta fel a fejét. Lehet, hogy gyanít valamit? Az kizárt, hacsak időközben fel nem figyelt a svéd akcentusomra.
- Mi a neved? – Már vártam mikor kérdez rá.
- Eric – feleltem a vezetéknevemet elhallgatva.
- Kilépnél a fényre? Idegesít, hogy nem látom a beszélgető partnerem arcát. – Kezdett kijönni a sodrából.
Úgy döntöttem, eljött az ideje a bemutatkozásnak. Persze ebbe is vittem egy kis csavart.
- Mond neked valamit az Eric Saade név?
- Aha – simított végig elgondolkodva az állán. – A srác évekkel ezelőtt, amikor Svédországban turnéztam, készített velem egy interjút. A Dalfesztiválon pedig arról énekelt, hogy népszerű lesz, ami be is jött neki. Miért?
Még mindig nem esett le neki a keresztnevem és a kérdés közti összefüggés.
- Mert az a srác én vagyok.
- Na ne etess! Mit keresne ő éppen itt?  – hangja csaknem csöpögött a gúnytól. – Ha valóban az vagy akinek mondod magad, bizonyítsd be. Bár erősen kétlem, hogy ez sikerülne.
Bizonyítékot akarsz? Hát tessék! – Egy lépéssel előre léptem.
Gareth szájtátva bámult rám. Valósággal sokkolta a megjelenésem.
- Te?... Itt?... Hogyan?
- A barátnőmet látogattam meg.
- Alexandra és Te… - képtelen volt befejezni a mondatot.
- Igen, egy pár vagyunk! – Jól esett a szemébe mondani a nyilvánvalót.

Ez a kijelentés egyúttal Lexinek is szólt. Ezzel a mondattal, hivatalosan is a barátnőm lett. A jutalmam, nem is maradt el. Alighogy kimondtam „egy pár vagyunk”, forró ajkak érintését éreztem meg a nyakszirtemen.
Az úgymond „riválisom” , csak nagy nehezen tért magához a döbbenettől. A következő kérdését, viszont már Lexihez intézte:
- Ő az, az ismert ember, akiről beszéltél?
Lexi válasz helyett, váratlanul mellém lépett, és közölte velünk:
- Sajnálom, hogy félbe szakítom ezt az érdekfeszítő diskurzust, de lehűlt a levegő és kezdek fázni. – mutatott lenge öltözékére, ezután olyan ötlettel állt elő, amivel mindkettőnket meglepett:
- Miért nem folytatjátok bent a házban a beszélgetést? – és már indult is be a házba.

Gareth az órájára pillantva, sietve elköszönt, mondván: Késő van, ilyenkor már nem akar zavarni. Azt azonban nem felejtette el hozzátenni:
– Ha holnap is áll a meghívás, szívesen átjönnék. Szeretném közelebbről is megismerni az új szomszédaimat.
Lexi már az ajtónál járt, amikor a válla fölött, visszaszólt:
- Holnap is szívesen látunk.

Gareth nem leplezte az örömét, amit Lexi meghívása váltott ki belőle.
- Győzzön a jobb! – jelentette ki főlényesen, úgy hogy csak én halljam. Ezután pillanatok alatt bevágta magát a kocsiba és elhajtott. A szememmel követtem, hol áll meg, így megtudtam azt is, melyik házban lakik. Mindössze hat ház, választotta el Lexitől.  

Jó lesz szemmel tartani ezt a beképzelt hólyagot. Nem fog leszállni Lexiről. Addig próbálkozik, amíg célt nem ér. Fortyogtak bennem az indulatok, miközben Lexi keresésére indultam.

A lakásban patyolat tisztaság és fehér falak fogadtak. Lexire a nappaliban, a kanapén ülve találtam rá. Ebben a helyiségben nemcsak a falak, hanem a bútorok, mi több még a szőnyeg is fehér színben pompázott.
- Szép kis színösszeállítás – mutattam körbe a szobán.
- Nekem sem tetszik. De nem változtathatok rajta – suttogta beletörődve.
Látszott rajta, hogy valami nagyon foglalkoztatja és az nem a szoba színe. Leültem mellé, majd egy mozdulattal az ölembe vontam. A rövidke hálóing, felcsúszott a combján, elővillantva bársonyos bőrét. A vágy iszonyatos erővel tört rám. Ujjaim a szabaddá vált bőrfelületre vándoroltak, s miközben pillekönnyen érintve cirógattam, lágy csókot leheltem a nyakára. Éreztem, ahogy egész testében megremeg.
- Komolyan gondoltad, amit az imént Garethnek mondtál? – fordította felém az arcát.
- Azt, hogy, egy pár vagyunk?
- Igen, azt! – hangjából sütött a gyanakvás, ami voltaképp meg sem lepett. Lexi túl okos, hogy ne tűnt volna fel neki az eltűnésem. Majd se szó, se beszéd, beállítok hívás nélkül. Ha ez velem esne meg én is gyanakodnék.

Az utóbbi napokban az érzéseim alapjaiban változtak meg. El kellett válnom tőle ahhoz, hogy megértsem mit jelent ő nekem. Lexi alig két hét leforgása alatt, az életem fontos részévé vált.
- Lexi, szerinted miért jöttem el hozzád, megkockáztatva, hogy bárki felismerhet?
- Talán, mert hiányoztam? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Az enyhe kifejezés, hogy hiányoztál – vallottam be. – Az elutazásod után, a kínok-kínját álltam ki. Sem a munka, sem a haverok, nem tudtak lekötni. Éjjel-nappal te jártál a fejemben. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban és közben azt kívántam bárcsak velem lennél. Az „I”- re a pontot pedig az utolsó beszélgetésünk tette fel. Azon a napon amikor közölted velem, hogy elköltöztél és Gareth az új szomszédod, legszívesebben azonnal repülőre ültem volna, de épp aznap még előttem állt egy koncert. A beszélgetésünk rá is nyomta a bélyegét erre a fellépésre. Mint egy robot, táncoltam és énekeltem végig azt az egy órát. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: A fellépés alatt is szüntelenül Rád gondoltam. Jöttem volna már előbb is, de csak ma sikerült elszabadulnom, és mint látod, az első utam hozzád vezetett.
- Történetesen, nálam is ez volt a helyzet – súgta a fülemhez hajolva, érzelemmel telt hangon. – Te is nagyon hiányoztál. A munkám töltötte be azt az űrt, amit a hányod okozott. Sokszor még hajnalban is a gép előtt ültem és dolgoztam, mint egy megszállott, csakhogy ne kelljen rád gondolnom.

Szavainak hatására a pulzusom, a duplájára nőtt és a szívemet melegség járta át. Férfi létemre elérzékenyültem. Ezekben a percekben tudatosult bennem, az érzés ami Lexihez kötött. A kapcsolatunk kezdetén, szó sem volt érzelemről. Most viszont – mondhatni - túlcsordult bennem. Elég, ha csak ránézek és máris hevesebben dobog a szívem. Miért nem nevezem nevén a dolgokat? Van ennek az érzésnek neve is: Szerelem. Nem hittem, hogy röviddel a Mollyval való szakítás után, újra ezt fogom érezni, de az érzéseim magukért beszélnek...