33. Fejezet Megszólal a lelkiismeret

Egy hónap telt el, ama borzalmas nap óta és én még mindig szenvedem az emlékét. Akkor  a múlt megismételte önmagát. Megaláztak és a földbe döngöltek. Mélységes fájdalommal a szívemben, hagytam el a repülőteret és a számoltam fel addigi életemet. Kezdtem azzal, hogy beadtam a felmondásomat, ezután kiköltöztem Stacy bátyjának lakásából, mindezt néhány nap leforgása alatt. A főnököm addig kötötte az ebet a karóhoz, amíg meg nem nyíltam előtte és ki nem öntöttem a lelkemet. Együtt érzően hallgatott végig, és őszintén felháborította, amit ellenem elkövettek. A felmondásomat azonban az istenért sem akarta elfogadni.  Ezt azzal indokolta, hogy a távozásommal az egyik legjobb munkatársát is elveszítené. Hosszasan győzködött. A beszélgetésünk során, legkevesebb tíz alkalommal hozta szóba a nagy összegű jutalékomat, amitől a felmondás miatt elesek. Ez sem hatott meg. Újabb és újabb érveket hozott fel a maradásomra, látszott hogy esze ágában sincs elengedni, míg egy idő után végre belátta, engem már semmi és senki nem tarthat vissza. Ez az áttörés akkor következett be, amikor határozottan a sarkamra állva, közöltem vele: Képtelen vagyok maradni és ezt a történtek után, ne is várja el tőlem. Az elszántságomnak meg is lett az eredménye. Stacy ha nehezen is, de végül beadta a derekát, emellett – ami nála valóságos csodának számított -  eltekintett a felmondási idő letöltésétől. Mielőtt elhagytam az irodát, a kezébe nyomtam a Gareth-től kapott fényképezőgépet, és megkértem, adja vissza a tulajdonosának.

A napok, amíg a papírjaimra vártam, az új lakás keresésével teltek. Az elsődleges és egyben legfontosabb szempont a távolság volt. Minél messzebb annál jobb. Így találtam rá, a városra amelyben most lakom és amiről még Megan a legjobb barátnőm sem tud. Mondhatni eltűntem a Föld színéről. A költözésem is teljes titokban zajlott, az éjszaka leple alatt. Tartottam tőle, hogy Gareth minden mozdulatomat lesi, ezért is kényszerültem erre a lépésre. Hátrahagyva barátokat, ismerősöket, búcsú nélkül, egy szó nélkül jöttem el és azóta sem adtam magamról életjelt. Exeterbe sem mentem vissza. James lakásának kulcsait beletettem egy borítékba, majd félúton az új otthonom felé bedobtam egy postaládába.

A karrierem bizonyos szinten megfeneklett, viszont egy cseppet sem bánom. Nem a legrózsásabb anyagi helyzetben jöttem el, de mostanra már nincs okom a panaszra. A költözésem utáni ötödik napon, megérkezett a számlámra a fizetésem, megtoldva a végkielégítéssel. Egy hét múlva pedig szemem, szám elállt a csodálkozástól, amikor újabb összeggel – a jutalékkal, amiről lemondtam - gyarapodott a számlám.  A lelkem mélyén reménykedtem benne, Gareth-nek előbb-utóbb megszólal a lelkiismerete. Az első napokban még szívből gyűlöltem, de a napok multával, - ahogy jobban átgondoltam a történteket - a haragom némileg enyhült. Vagyok olyan jó emberismerő, hogy tudjam, Gareth nem ilyen. A fejemet tenném rá, hogy az ötlet sem tőle származott. Könnyen befolyásolható, amit Molly kihasznált. Molly a saját céljára használta fel őt. Biztos voltam benne, rádöbben mekkorát hibázott, és ez hamarabb be is következett, mint azt reméltem. Ezt bizonyította a számlámra átutalt pénz is.

Eric már keményebb dió. Őt igyekeztem kiverni a fejemből és a szívemből is egyaránt. Sokszor már abban is kételkedem, szeretett-e egyáltalán. Esélyt sem adott a magyarázatra, ezzel mindent tönkre téve kettőnk között. Azt a megaláztatást senkinek – még a legrosszabb ellenségeimnek - sem kívánom, amit az utolsó napon kellett elszenvednem.  Az általa ejtett sebek a szívemen és a lelkemen is lassacskán begyógyulnak. A szívemet összetörte, de az érzelmeket,  - hiába is igyekszem eltemetni magamban – nem sikerült kiölnie belőlem. Mindig is szeretni fogom őt, mert a szívem egy apró darabkája nála maradt örökre.

/ Eric szemszöge/

Alex szokásához híven fáraszt a baromságaival, és nem veszi észre, hogy egészen máshol járnak a gondolataim. Képtelen vagyok kiverni a fejemből, Lexit, vagy is pontosabban azt a tényt, hogy lehetetlenség őt megtalálni. Hiába mozgattam meg minden követ, a felkutatására tett kísérleteim, egytől-egyig kudarcba fulladtak. Ez a szó szoros értemében igaz, hiszen még a magánnyomozónak sem sikerült a nyomára bukkannia. De mit csodálkozok én ezen? Elhagytam, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám. Mert egy csökönyös barom vagyok. Bedőltem az álszent exem és a nyálgép ármánykodásának. Ha Garethnek időközben nem szólal meg a lelkiismerete, még most is abban a hitben élnék, hogy Lexi megcsalt.
- Haver, jó lesz így, vagy esetleg van más ötleted? – szakította meg Alex éles hangja a elmélkedésemet.
- Bocs, nem figyeltem…  - mentegetőztem.
- Rá gondolsz, megint…igaz? – Alex tudta egyedül a csapatból, mi történt kettőnk között, és ő volt az is, aki Párizsban a fejemre olvasta, mekkora épületes bunkó vagyok.
- Hogy tudott így eltűnni?
- Emlékezz vissza, hogy bántál vele a repülőtéren – jutatta eszembe, mekkora seggfej voltam. Úgy kezeltem őt, mint egy vadidegent.
- Vissza akarom őt kapni. Nem hagyom ennyiben a dolgot – A hiánya belemarta magát a minden napjaimba. Nem szégyelltem kimutatni mennyire szeretem őt.
- Tudom, és hidd el megértelek – veregette meg a vállamat együtt érzőn. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni.
- Szerinted ha megkérném, hogy költözzön hozzám, fontolóra venné?
- Erre nehéz válaszolni – bölcselkedett.
- És ha az ajánlatomat megtoldanám egy jegygyűrűvel?
- Téged aztán alaposan eltalált Ámor nyila – jelentette ki vigyorogva. – Csak nem nősülésre adtad a fejed?
- Ha vele oszthatom meg az életem, miért ne?  - Láttam Alex szemében a döbbenetet.
- Haver, te tényleg komolyan beszélsz – még mindig nem tért teljesen észhez a meglepetéstől. – Ha így áll a helyzet, áldásom rátok!
- Kösz! Az viszont még közel sem biztos, ha egyáltalán a nyomára is bukkanok, hogy megbocsát nekem. Sajnos Londonban minden esélyemet eljátszottam.

Amit azóta ezerszeresen megbántam, és ha tehetném, vissza forgatnám az idő fogaskerekét és mindent másképp csinálnék.

Minden azzal az átkozott borítékkal kezdődött, amit a londoni koncertem után a szálloda recepciósa a kezembe nyomott. A szobámba lépve, ledobtam a kis asztalkára, gondolván ez is újabb rajongói levél. Sokáig eszembe sem jutott belekukkantani, de az a bizonyos kisördög csak nem hagyott nyugodni, míg végül engedve a kísértésnek, felnyitottam. Három aznapi keltezésű kép hullott a padlóra. Mindhármon Lexi és Gareth ölelkeztek. A képek valósággal sokkoltak. Soha nem tartottam volna képesnek erre, és épp ez miatt csalódtam benne hatalmasat. Azon az estén, olyannyira elvakított a gyűlölet, hogy akkor, ott, abban a percben eldöntöttem, minden kapcsolatot megszakítok vele. Másnap a repülőtéren nem lehetett őt nem észrevenni. A szívem megdobbant a látványtól. Próbáltam előle elrejteni csalódottságomat, és keserűségemet, ezért úgy tettem, mintha ott sem lenne, mondhatni levegőnek néztem őt. Miközben a rajongóimmal jópofiztam, titokban a szemem sarkából figyeltem. Szemei könnyben úsztak, ajkai megremegtek, majd néhány perc múltán, sietve elfordult és elrohant a kijárat irányába.
Ekkor láttam őt utoljára.

Franciaországban egymást érték a koncertek. Az ott eltöltött egy hét alatt, szinte minden napra jutott egy fellépés. A csapat nagy része, a szabad idejét az idegenforgalmi látványosságok felkeresésével töltötte. Első este, engem is próbáltak bevonni a közös programba, amit én fáradtságra hivatkozva elutasítottam. A koncerteket követően, többnyire a szobámban rostokoltam. A nyomott hangulatom az ott tartózkodásomra és a koncertekre is rányomta a bélyegét. A rajongóim mindebből persze semmit nem vettek észre. Gépiesen mosolyogtam, osztogattam az autógrammokat és fotózkodtam velük.
Alex – aki soha nem tesz lakatot a szájára – dühösen trappolt be hozzám, miután bejelentettem: A szobámban egyedül fogyasztom el a vacsorámat.  
- Mi a franc bajod van?  - vágta be nagy erővel maga után az ajtót – Az utóbbi napokban, hozzád sem lehet szólni. Úgy jársz-kelsz közöttünk, mint egy zombi, aki éppen most szabadult egy horrorfilmből.

Válaszképp a borítékra mutattam, amit magam sem tudom miért, de megőriztem. Kíváncsian lestem, miként reagál a fotókra. Viszont arra a lecseszésre, amit kaptam egyáltalán nem számítottam.
- Na, nehogy azt mond, hogy elhiszed, amit itt látsz! - felelte mérgesen.
- Azt gondolok amit akarok – keltem ki magamból. – Egy életre elegem van belőle. Végeztem vele.
- Elhamarkodottan ítélsz. Biztosan van rá magyarázat. – A szándéka, hogy észhez térítsen nem jött be.

Abban az egy hétben, hibát-hibára halmoztam. Összevesztem a táncosaimmal, köztük a legjobb barátommal Alexszel is. Mindenben és mindenkiben csak a rosszat kerestem. Egy fokkal sem voltam különb, mint az exem.

Az utolsó, szám szerint a hatodik koncert estéjén, az a személy keresett fel, akinek mindezt köszönhettem. A londoni estétől eltérően, most nem egy boríték, hanem a képek egyik főszereplője várt rám.
- Alexandra eltűnt – lépett elém elgyötört arccal.
- Aha, és ez engem miért kellene, hogy érdekeljen? – vontam meg a vállam, érdektelenséget színlelve.
- Lexi soha nem csalt meg téged! – vette a védelmébe.
- Akkor mégis mivel magyarázod a képeket, amelyeken csókolóztok?

Kezdett dühíteni, hogy ennyire hülyének néz, holott nem most jöttem le a falvédőről. Korábban kell felkelnie annak, aki engem át akar verni. Ezt szándékoztam tudtára adni, ennek az öntelt hólyagnak is. Viszont ő pofátlanul belém fojtotta a szót.
- A képek megrendezett jelenetek. Mollyval terveltük ki az egészet.

Először fel sem fogtam a szavak jelentőségét, de lassacskán eljutottak a tudatomig a hallottak.
- Ezt a beszélgetést a szobámban folytatjuk – közöltem vele jeges hangon.

Képtelen voltam elhinni, de az eszem is azt súgta, az előbbiekben az igazság hangzott el. És ha ez így van, már pedig így van, akkor egyes-egyedül Lexi volt mindennek a szenvedő áldozata.

 Gareth mindenről részletesen beszámolt. Kitért a szerződésre, a két hónapos kínai útra, majd az ezt követő veszekedésre, és a képekre is ami mint elmondta, teljes egészében Molly ötlete alapján valósult meg. Molly-t ismerve, nem csodálkoztam azon, hogy befűzte ezt a fajankót. Egy szerelmes pasit, könnyen rá lehet venni, bármilyen aljasságra. Garethre, pedig elég csupán ránézni. Süt róla, mennyire odavan Lexiért. Épp ezért, nem is tudtam rá haragudni. Molly-ra viszont annál inkább. Legszívesebben kitekertem volna a nyakát. Ha van egy kis esze, mostantól úgy kerül mint a pestist, mert ha a kezem közé kerül, azt nem ússza meg egy ejnye-bejnyével.

- Azt mondtad a beszélgetésünk kezdetén, hogy Lexi eltűnt. Ez pontosan mit takar? – tettem fel azt a kérdést, amire talán a legjobban vártam a választ.
- Elköltözött, a stúdióban felmondott, azóta semmi hír róla.
- Megan a barátnője… - újfent a szavamba vágott.
- Ő sem tud róla semmit. Még neki sem árulta el az új címét.
- Akkor mostantól ketten keressük! – Gareth-tel ha nem is lettünk barátok, abban mindketten egyetértettünk, segítenünk kell egymást a keresésben.

Az ominózus beszélgetést követően vettem fel a kapcsolatot egy magánnyomozó irodával, hátha ők nagyobb szerencsével járnak. Lexit ugyan nem találták meg, viszont a számlámat jócskán megcsapolták. Három hét eredménytelen nyomozás után, úgy döntöttem, magam veszem kézbe az ügyet és az egy hónapnyi pihenőmet – ami már igencsak kijárt nekem -  Lexi felkutatásának szentelem. Gareth időközben Kínába utazott, de nem egyedül. A mai napig sem tudom, hogyan vette rá Lexi barátnőjét Megant ilyen hosszú kiruccanásra, de tény, hogy együtt utaztak el. Ez a fejlemény számomra igen megnyugtató, hiszen két hónap alatt, komoly érzelmi szálak szövődhetnek kettejük között.

Ahhoz, hogy kerek egésszé váljon az életem, a nagy szerelem - akit ostoba módon elmartam magam mellől - hiányzik. A hiánya - ami szinte az elviselhetetlenségig fokozódott - döbbentett rá arra, mit jelent ő nekem. Csak és kizárólag vele tudom elképzelni a jövőmet. Ezen oknál fogva utazom újra Angliába, és csupán remélhetem, hogy nem egyedül térek haza…