24. Fejezet. Leeds - Braham Park 2

Sietősre fogtam a lépteimet, s közben azon imádkoztam, nehogy utánam jöjjön. Tudtam, hogy észrevett. A fényképezőgépet a kezemben szorítva, igyekeztem minél előbb elhagyni a parkot. Most nem álltam meg csodálni a táj szépségét. Csupán egy cél lebegett a szemem előtt: A lehető leggyorsabban eliszkolni a közeléből. Azzal, hogy menekülőre fogtam, egyúttal el is árultam magam.
- Lexi – hallottam meg a távolból a hangos kiáltást.


Még egy utolsó tavacska állt a menekülésem útjába. Érdekelt, hogyne érdekelt volna, mit akar. Éreztem, hogy a nyomomban van, mégsem álltam meg. Ehelyett még jobban rákapcsoltam és a Park kijáratához vezető, pár száz métert, már futva tettem meg.


Csak akkor lélegeztem fel, amikor becsuktam magam mögött a szállodai szobám ajtaját. Nem vagyok híve az alkoholnak, most mégis valami erősre vágytam. A minibárhoz léptem, és kevertem magamnak egy narancsos vodkát. Régebben, a diszkós korszakomban, mindig ezt ittuk Megannal. Az ital lassan megnyugtatta, felzaklatott idegeimet. Az alkohol hatására, jóleső bágyadtság járta végig a testemet. A gondolataimat viszont nem sikerült megrendszabályoznom. Minduntalan visszatértek Erichez.


Nem készültem még fel a viszontlátásra. Arra meg főleg nem, hogy, így fog lezajlani. A fájdalom erősebbnek bizonyult a kíváncsiságomnál, ezért sikerült – úgymond – faképnél hagynom. Persze bizonyos mértékben annak is köszönhető - ami hatalmas önfegyelemre vall - hogy ellenálltam a kísértésnek és nem fordultam hátra. Hiába haragszom rá, ha azokba a gyönyörű barna szemekbe pillantok, minden gyűlölet és indulat egy csapásra köddé válik. Talán van magyarázat a tettére és lehet, hogy egyszer meg is hallgatom. De annak, még nincs itt az ideje.


Elég volt egy pillantás az órámra, hogy észhez térjek. Gareth este hétre vár, vagyis alig egy órám van megnyugodni és visszatérni a menekülésem helyszínére.
Gareth bízik benned! Olyan lehetőséget kaptál tőle, ami nem sokaknak adatik meg. Szedd össze magad és tedd azt amiért itt vagy. Fotózz!


A maradék italt a csapba öntöttem, indulás előtt még megmostam a fogam, majd hideg vízzel az arcomat. A kedvenc parfümömből csepegtettem a csuklómra, amitől szinte egy csapásra jobb kedvem lett. A nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és már nyúltam a kilincs után, amikor a telefonom sms érkezését jelezte. Az elmúlt egy hónapban, megszokottá vált, hogy rendszeresen jelez a telefonom. Gareth-tel és Stacy-vel is így tartottam a kapcsolatot. Gépies mozdulattal nyitottam meg az üzenetet, amit egy ismeretlen számról küldtek.

„ Ezúttal, hagytam , hogy elszökj előlem. Ma este én is ott leszek a Parkban, és biztos lehetsz benne, nem hagyom, hogy másodszor is meglépj
Csók Eric"

Az ütő megállt bennem. Bármily hihetetlen, nem az ijedségtől, hanem, az abban a percben rámtörő érzésektől. Az interjú és ez a mostani üzenet, köszönő viszonyban sem voltak egymással, amit nem tudtam hova tenni. Eric sms-e azt sugallta, hogy kellek neki. Akkor mégis miért mondott le rólam? – további eszmefuttatásra már nem maradt időm. Nehezen, de rászántam magam az indulásra.


Igencsak ki kellett lépnem, hogy időben a helyemen legyek. Jobbra-balra tekintgetve léptem be a Parkba. Szerencsére az időközben elgyülemlett tömegben, sikerült úgy elvegyülnöm, hogy ne vegyen észre! Az üzenetben egyértelműen jelezte, hogy rajtam tartja a szemét.

A színpadhoz érve, Gareth rögtön karon ragadott és meg sem állt az öltözőjéig. Tudat alatt, már sejtettem, mit fog mondani.
- Összefutottam a barátoddal.
- Nekem is volt szerencsém hozzá.
- Emlékszel mit mondtam, az irodában? – Ennyire komolynak még soha nem láttam.
- Az érzéseiről? – Minden egyes szavára emlékeztem. Akkor azt mondta: Eric fülig szerelmes belém. Ezután jött a fekete leves.
- Most is kitartok az álláspontom mellett. – közölte, s közben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. – Fogalmam sincs, mi vitte rá, hogy azt tegye, amit tett. De az hétszentség, hogy szeret téged és pokolian féltékeny rám. Ha pillantással ölni lehetne, én már két méterrel a föld alatt lennék.
- Már magam sem tudom, mit higgyek! – kezdtem kétségbe esni. Reméltem, hogy ő kisegít, egy jó tanáccsal.
- Hallgass a szívedre! Előbb-utóbb megsúgja a választ. – tette a szívemre a kezét.
- Mielőtt elindultam, kaptam tőle egy üzenetet. Szeretném, ha elolvasnád – választ sem várva, megnyitottam az sms-t, és a kezébe nyomtam a telefont.

Gareth arcán, hatalmas mosoly jelent meg, miközben olvasta az üzenetet. Visszaadta a telefont, de még ekkor sem szólt egy szót sem.  A kis asztalhoz sétált, töltött magának, egy pohár ásványvizet, mindeközben vigyorgott, mint a tejbe tök. Tudta, hogy az idegeimmel játszik, amit gonosz módon ki is használt. Akkor szakadt el nálam a cérna, amikor, hátat fordítva nekem öltözni – jobban mondva – vetkőzni kezdett.
- Remélem ki élvezkedted magad, most már méltóztatnál végre, véleményt mondani Eric sms-éről? – sziszegtem az arcába dühösen.
- Nyugi! Még a végén felrobbansz. – ölelt szorosan magához.
- Választ várok
- Mit mondhatnék? Az üzenet is arról tanúskodik, hogy vannak érzései. Söt, mi több, a véleményem egy szikrányit sem változott. Még most is azt mondom: A srác beléd van esve.
- És ezt téged nem zavar? Nem is olyan régen, még magadnak akartál. – Vacilláltam, hogy feltegyem-e ezt a kérdést. Az igazság az, hogy régóta foglalkozatott: Miért maradt meg szimpla barátságnál?
- Úgy látszik, nem figyeltél eléggé, amikor Stacy irodájában, megindokoltam a döntésemet.
- Azt a napot legszívesebben kitörölném még az emlékeimből.
- Megértem, hogy így érzel…– kezdett bele – Te és Eric hiába is tagadjátok, szeretitek egymást. Ez nyilvánvalóvá vált amikor első este megláttalak benneteket. Mint, már említettem, nincs szándékomban belerondítani, más kapcsolatába…- Nem bírtam ki, hogy ne fejtsem ki a véleményemet, a mi „kapcsolatunkról”. Ezért újfent félbeszakítottam a mondandóját.
- Annak a kapcsolatnak, már vége…
- Azt te csak hiszed. Sem te, sem Eric nem zárta még le. És ahogy, jelenleg állnak a dolgaitok, fogadok, hogy, nem is kerül sor a szakításra. Emlékezz erre, amikor ismét egy pár lesztek!. Mint barátra mindig számíthatsz rám, a közös munkára pedig továbbra is igényt tartok.


A vállamnál fogva terelt az ajtó felé, de mielőtt becsukódott mögöttem az ajtó, félig viccesen, félig komolyan még hozzáfűzte:
- Ne felejtsd el megemlíteni Ericnek, a barátságunk tényét. Valahogy nem vonz a gondolat, hogy kifiléz, ha még egyszer hozzád érek.


Gareth utolsó mondata szöget ütött a fejembe. Ez lehetséges? Eric megfenyegette őt? Még akkor is ezen törtem a fejem, amikor megkezdődött Gareth koncertje. Abban a pillanatban ahogy a szemem elé emeltem a fényképezőgépet, elszállt minden aggodalmam, és csakis arra koncentráltam, amiért valójában Gareth magával hozott. Az este folyamán, elhangzottak a repertoárból, régi és új dalok is, de itt is nagyobbrészt a lírai dalok, vitték a prímet. A koncert zárásaként, olyan dallam csendült fel, ami, enyhén szólva is kirítt a pop dalok közül. Gareth mesélt a színházi fellépéseiről, ezek közül is az egyik kedvenc szerepéről. A Musical egy Bibliai történetet – József megpróbáltatásait és testvérei gonoszságát - dolgozza fel. A darab címe: József és a színes szélesvásznú álomkabát. Ennek a musicalnek a fináléját: Az „Any Dream Will Do”- című számot énekelte el, amivel teljesen lenyűgözte a rajongóit és engem is.


A nap végére, megint sok kép gyúlt össze, amelyekre még egy alapos szanálás várt.
Gareth elbúcsúzott a közönségétől, majd amikor mellettem elhaladt, biccentet egyet és eltűnt az öltözőjében


Illetlenség lett volna a koncert után azonnal lelépni, ezért megvártam, hogy kiürüljön a nézőtér, s miután minden elcsendesedett, gombóccal a torkomban, indultam el a szállodába.


Időközben megjelentek az égen az első csillagok. A parkban ekkor gyúltak fel az utak mentén elhelyezett lámpák, így megúsztam, hogy vaksötétben botorkáljak a kijáratig. A már megcsodált tavacskát átszelő hídhoz érve, a látványtól földbe gyökerezett a lábam. Eric a korlátnak támaszkodott, s amint észrevett elindult felém. A lábaim, az istenért sem akartak megmozdulni. Csak álltam ott lefagyva és hagytam, hogy Eric a derekamat átölelve a kijárat felé induljon velem.

A mámor olyan szinten eluralkodott rajtam, hogy még az sem tűnt fel, hogy a szállodai szobámba visz. A kulcsot is készségesen engedtem át neki. Egyszerűen nem voltam önmagam. A rózsaszínű köd akkor kezdett oszladozni, amikor körbenéztem a szobában. Lassan, de eljutott a tudatomig, hol is vagyok. Abban a percben, ahogy kitisztult előttem a kép és megpillantottam az ágy melletti fotelban Ericet, az agyam azonnal elborult. Dühösen támadtam rá.
- Mégis mit képzelsz? Azt gondolod, hogy játszadozhatsz az érzéseimmel? – kiabáltam, s, közben ütöttem ahol értem.
Eric némán tűrte, az ütlegelést, majd amikor megelégelte, egy laza mozdulattal az ágyra lökött és testével a matrachoz szorított.
- Megérdemlem! Üss csak kedvedre – szólalt meg halkan. Hangjából keserűség csendült ki. – Óriási hibát követtem el. Azt hittem azzal, hogy lemondok rólad, megóvhatlak a sajtó hiénáktól – már szólásra nyílt a szám. Ujját az ajkaimra tette, így kért, hogy hallgassam meg. – Tudom, hogy fájdalmat okoztam az eltűnésemmel, de kérlek, hidd el, csakis a te jövődet tartottam szem előtt.


Lehetséges volna? - tettem fel magamnak a kérdést, a nap folyamán, második alkalommal. - Azért mondta, az interjúban, hogy nincs senkije, mert ezzel akart megvédeni? Ha ez valóban, így van, és képes volt feláldozni a saját boldogságát, akkor fontos vagyok neki. Gareth is azt hajtogatta, szerelmes belém. Istenem! Miért ilyen nehéz hinnem neki?


Eric elvette az ujját a számról, én viszont képtelen voltam megszólalni. Tekintetünk összefonódott. Valamikor a régmúltban egy bölcs öreg azt mondta: A szem a lélek tükre. Ezért én is megpróbáltam, a szeméből kiolvasni, az érzéseit. A ragyogó barna szempár, árulkodóan csillogott. Egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, talán a boldogság könnye? Amit akartam megtudtam. Szavak nélkül is. Már csupán egyetlen egy szó hiányzott a teljes összhanghoz, a boldog véghez, az a szó amely csakis szívből kimondva, nyer igazi értelmet...


Eric amint észrevette, hogy eltűnt a harag a szívemből, azon nyomban lecsapott a számra. Ajkaink, régi ismerősként üdvözölték egymást. A hosszú, forró csókot is ő szakította meg. Mélyen a szemembe nézett, és kimondta azt, ami a szerelmesek számára a "mindenséget" jelenti, s amellyel egyszer, s mindenkorra bebizonyította, mit jelentek neki.
- Szeretlek Lexi!

23. Fejezet. Leeds - Braham Park 1.

Sziasztok! Valami oknál fogva, nem engedi a Blogger egyszerre feltenni az egész fejezetet, ezért kénytelen voltam két részre osztani. Néhány órán belül jön a második rész is! Remélem ehhez a fejezethez több komit kapok, mit az előzőhöz. És lenne még egy kérésem! Ha valaki, Nem Tetszik-et nyom, indokolja már meg miért tette. Ebből én is tanulok és a kritikáktól sem mászom a falra:) A kérésem oka , a 20 Nem Tetszik szavazat, ami számomra még most is érthetetlen.
Mindenkinek jó olvasást kívánok az új fejezethez, és csak remélni merem, hogy ez már elnyeri a tetszéseteket.
Üdv: Myka

Az ominózus interjú óta, több mint egy hónap telt el. Nem mondom, hogy nem szenvedtem, ez idő alatt, de Stacy jóvoltából, napközben időm sem volt átadni magam a mélabúnak. Az éjszakákat viseltem a legnehezebben. Az első napokban, álmatlanul forgolódtam és éjszakáról-éjszakára, telesírtam a párnámat. A külvilág felé, nem mutattam, mennyire őrlődöm. Ők csak az látták, hogy viszonylag gyorsan túl tettem magam a csalódáson. Az igazság, persze egészen más volt, amit egyedül én tudhattam. Meganhoz is gyorsan eljutottak a hírek, és jó barátnőhöz illően, azonnal felajánlotta a vállát és a lakását is, néhány napra. Azonban nem éltem a felkínált lehetőséggel. Egyedül akartam lenni. Könnyebb volt elviselni, sajnálkozó pillantások nélkül. Ami talán a legjobban meglepett, hogy Gareth, meg sem próbálta szóba hozni Eric aljasságát, pedig ama, bizonyos bejelentés óta, napi kapcsolatban álltunk egymással. Az utazás előtti héten, egy nagyobb csomaggal állított be hozzám, amivel sikerült nem kicsit meglepnie.
- Gondoltam, erre szükséged lehet – nyomta a kezembe a dobozt.
- Mi van benne? – kérdeztem rá.
- Nézd meg, és ha valami még hiányzik, most szólj, hogy azt is beszerezhessem – Tért ki a válasz elől.

Gareth titkolózása, előhozta a kíváncsibb énemet, így nem várva további bíztatásra, letettem a dobozt az asztalra és gyorsan felnyitottam. Amikor a megpillantottam a doboz tartalmát, egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Amit Gareth, számomra szükségesnek vélt, az egy vadonatúj fényképezőgép volt minden tartozékával együtt. Óvatosan emeltem ki a dobozából, és szinte áhítattal forgattam a kezemben, a közép kategóriás gépet.
- Úgy fogok rá vigyázni, mint a szemem fényére – nyomtam köszönetképp két puszit az arcára, majd gyorsan hozzáfűztem:
- Élmény lesz vele fotózni. Amint vége a turnédnak, természetesen vissza adom.
- Lexi, ez tiéd! – egy pillanatról a másikra vált komollyá az arckifejezése. – Vedd úgy, hogy ez a szülinapi ajándékod.
- Gath… - Még az ismeretségünk kezdetén megegyeztünk, hogy a becenevén szólítom, ami egyfajta kiváltságot is jelentett, hiszen csak keveseknek adatott meg ez a lehetőség – Ezt nem fogadhatom el!
- Nincs vita! – közölte, mélyen a szemembe nézve. – A gép a tiéd!
- De… - Gareth egy szigorú pillantással fojtotta belém az ellenkezést. A „Nem tűrök ellentmondást” tekintet láttán, jobbnak láttam csendben maradni.

Az ezt követő napokban, alkalmam nyílt kipróbálni a fényképezőgép tudását, s közben felfrissíthettem a évekkel ezelőtt, a fotózásról tanultakat. A régi fényképezőgépemen, mindent manuálisan kellett beállítanom, ezen viszont a fények beállításától a zoomolásig minden opció automatikusan állítódott be. Csodaszép, rendkívül éles képeket készítettem, a város parkjáról, ahova a költözésem óta, első ízben sikerült eljutnom. A régi iskolai fotóim és az új géppel készítettek között – mondhatni – ég és föld volt a különbség. Olyannyira szembetűnő volt a képek közti minőségbeli eltérés, hogy egy laikus szeme előtt sem maradt rejtve.

Rövidesen elérkezett az első koncert időpontja, ahol élesben is bevethettem Gareth ajándékát.
A koncert körút Manchasterből indult, ahol ezrek – köztük, többségében az én korosztályom - hallgatta majd énekelte Gareth-tel együtt a lírai dalokat. Közel száz képet kattintottam el. Figyeltem a fényviszonyokra, a legmegfelelőbb beállítási szögekre, úgy ahogy azt anno tanultam. Még indulás előtt megegyeztünk abban, hogy a koncertek előtt, a helyszínt és annak környékét is lefotózom, aminek örömmel tettem eleget. A koncert alatt pedig, készítettem, a jobbnál-jobb képeket, a közönségről és Gareth-ről is egyaránt. Kihasználtam az alkalmat, mármint azt, hogy a közel vagyunk az otthonomhoz, ezért miután véget ért az első fellépés, kocsiba vágtam magam. Gareth szabad kezet adott a montázshoz elkészítésében, így nem kellett megvárnom őt. Otthon, azután, hogy a memória kártyáról, számítógépre mentettem az az elkészült képeket, az első dolgom a képek válogatása lett. A tíz legjobban sikerült képet, használtam fel a munkámhoz. Email-ban átküldtem az első művemet Garethnek, ezután nem sokkal, meg is szólalt a mobilom.
- Mondtam én, hogy profi vagy – bókolt, köszönés helyett.
- Tetszik? Biztos? Ha valami nem jó, még kijavíthatom! – Hiába dicsért, még nem bíztam magamban annyira, ne kérdezzek rá, az esetleges hibákra.
- Lexi, ha én mondom, elhiheted, hogy így is van. Ezek nem csak üres szavak.
- Köszönöm Gath! Vasárnap is a közelben leszünk?
- Jó hogy szóba hoztad! Vasárnap Leedsbe utazunk. A fellépést követő napokban, két interjú is vár rám. Erre a három, max. négy, napra, már van szobafoglalásom a City Innben.  Felhívom a recepciót, hogy részedre is biztosítsanak egy szobát.  

Leeds az a város, amiről minden ismerősöm ódákat zengett, és nekem még soha nem adatott meg, hogy eljussak oda. Most ez az álmom is teljesül. A Gareth által megnevezett szállodáról köztudott, hogy a luxus kategóriába tartozik. Tudtam, hogy nem érezném jól magam. Feszélyezne a légkör, még annak ellenére is, hogy Gareth mellettem van.
- Kérhetnék valamit? – Félve kezdtem bele, tartottam tőle hogy ezzel megbántom őt.
- Persze! Mondjad!


Mégis hogyan adjam tudtára, nem tetszik az ötlete? Biztos szép és jó, emellett pokolian drága hely a City Inn, de nem az én ízlés világomnak és legfőképp nem a pénztárcámnak való. Vettem egy nagy levegőt, majd közöltem vele a kérésemet.
- Választhatnék magamnak egy kevésbé ismert szállást?
- Persze!  – nevetett fel. – Szó mi szó, rám hoztad a frászt. Már attól féltem, hogy visszalépsz.
- Dehogyis! Most kezdem igazán élvezni a munkámat.
- Most is a számítógép előtt vagy?
- Igen! Miért?
- Legkésőbb holnap le kell foglalnom a szobáinkat… - Nem hagytam, hogy végigmondja. Tudtam mi a dolgom.

Rákerestem Leeds honlapjára, azon belül is a szálláshelyekre. Így találtam rá a szállodára, ami a Braham Park közvetlen szomszédságában állt.
- Megtaláltam! – kiáltottam boldogan, egy pillanatra megfeledkezve arról, hogy Gareth még vonalban van.
- Észrevettem! – csipkelődött. – Nem csodálkoznék rajta, ha a doki halláskárosodást diagnosztizálna.
- Na, azért ne túlozz! – játszottam meg a sértődöttet.
- Had halljam mit választottál.
- A Holiday Inn-t, mégpedig azért, mert… – Kezdtem meg az okok felsorolását – Egy: megfizethető és kettő: közel van a Braham Parkhoz.
- OK. De egyet tisztázzunk, a szállást én állom. A vendégem vagy és erről nem óhajtok vitát nyitni. Egyébként a Holiday Inn jó választás, már csak azért is, mert, talán még nem említettem: A következő koncert helyszíne a Braham Park. És…

Neki nem szokása hatásszüneteket tartani, ezért is furcsállottam a hallgatását.
- És mi? – tettem kísérletet a szóra bírására.
- A City Innben előfordulhat, hogy olyan személy is megjelenik, akivel nem hiszem, hogy szívesen összefutnál.
- Ne titkolózz! Mond már, ki az? – a hangom árulkodott a türelmetlenségemről, melybe egy nagy adag, kíváncsiság is vegyült.
- Tudtad, hogy Eric barátod, Leedsben kezdi az Angliai turnéját?
- Most már tudom. – megrázott a hír, de igyekeztem palástolni előtte. Felmerült bennem, hogy Gareth tudott Ericről és nem véletlenül esett a választása a szállodára. Gareth újfent olvasott a gondolataimban, a válaszával pedig azonnal meg is cáfolta a teóriámat.
- Most olvastam egy hírportálon. A City Innben száll meg és kedden este, ott fog fellépni ahol én vasárnap. Vagyis… - immár másodszor fojtottam belé a szót.
- Még Leedsben leszünk, a koncert napján.

Vasárnap délbe indultunk el Leedsbe. Gareth ragaszkodott hozzá, hogy egy kocsival, mégpedig az övével menjünk. A Mercedes, szinte falta a mérföldeket. A közel három órás út, gyorsan elrepült. Szinte fel sem eszméltem, és máris elértük az úti célt. Gareth elsőként engem fuvarozott a szállodámba. Ő is meglepődött a Park közelségén.
- Ha fáradt vagy, holnap is ráér a város fotózása – ajánlotta fel készségesen a mai, városfotózás kihagyását, mielőtt elindult a City Inn-be.
- Mitől lennék fáradt? – mosolyogtam rá. – Egy gyors zuhany és már indulok is a terep bejárásra.
- Rendben! Ahogy gondolod – hagyta rám a döntést. – Este hétkor találkozunk a parkban. – köszönt el.

A szálloda választás, nem is sikerülhetett volna jobban. A szobámba belépve, egy személyes ágy helyett, hatalmas – három személynek is kényelmes – franciaágyat pillantottam meg. A szobához tartozott saját fürdőszoba, minibár, tv, telefon, és internet kapcsolat is. Rövid zuhany után, magamra kaptam egy fehér térdnadrágot és egy világos kereszt pántos felsőt, magamhoz vettem, a fényképezőgépet és elindultam a sokak által csodásnak leírt park felé.

A nap ezer ágra sütött, az égen egy kósza felhőt sem lehetett látni. A parkba érve, be kellett látnom, hogy a Braham Park valóban felér egy csodával. A gyönyörű zöld pázsit, a kis tavacskák, melyeken hidak íveltek át, olyan érzetet keltettek bennem, mintha a meseországba csöppentem volna. Egyik ámulatból a másikba estem. Bőszen kattogtattam a fényképezőgépet. Ezt a csodát, meg kellett örökítenem.

A színpad a park közepén kapott helyett. Első pillantásra szemet szúrt a mérete. Míg Manchasterben, három-négy ezres közönség gyűlt össze, addig itt ennek a többszörösére is lehet számítani. Most, hogy híre ment Eric koncertjének, nem csodálkoznék rajta, ha már ma összefutnék egy két rajongójával aki sátrat vert, napokkal a koncert előtt.

A Gareth-től kapott BackStage kártyámnak és az előzetes egyeztetéseknek köszönhetően, akadályoztatás nélkül közlekedhettem, a helyszíneken. Kivételesen, ha nincs nálam a kártya, akkor sem lett volna gondom belőle, mert rajtam kívül, egy-két ember lézengett csak a környéken. Több szögből is lefényképeztem, az ürességtől kongó színpadot és a nem kevésbé kihalt nézőteret. Amikor úgy éreztem, elég kép készült, Leültem a színpad lépcsőjére, és újra, egyesével megnéztem minden egyes képet. Hirtelen a közelből ismerős hangok ütötték meg a fülemet. Nem akartam hinni a fülemnek. Abban bíztam, hogy a képzeletem űz gonosz tréfát velem.
- Haver, ez nem várhatott volna keddig?
- Alex, szerintem neked kell a legkevésbé elmagyaráznom, mennyire fontos koncert előtt bejárni a helyszínt.

Nem, ez már nem érzéki csalódás! Eric valóban itt van és vele a legjobb barátja Alex is. El kell tűnnöm innét, méghozzá villám gyorsan. Mint akit bolha csípett meg, úgy ugrottam fel.
A fényképezőgép miatt, a futást alapból kilőhettem. Féltem, hogy akaratlanul is kárt teszek benne. Ezen okból kifolyólag, nem maradt más, mint a tempós séta. A nézőtér vége felé járhattam, amikor megéreztem a hátamban, hogy valaki figyel...

Díjeső!

Sziasztok!

Az utóbbi napokban rengeteg díjat kapott az Eric Saade és a Vivien's Destiny blogom! Szám szerint 27-et, amit mindenkinek szívből köszönök. Számomra még most is hihetetlen, hogy ennyire szeretitek az írásaimat. Ha nem gond én most nem raknám ki ezeket, ugyanis akiknek továbbküldeném, már többször is megkapták.

Viszont van egy különleges díj amit Nina Law-tól kaptam. Ezt a díjat öten kaptunk meg, mindenki személyre szólóan. Íme az enyém:.

Myka -- Nagyon jól írsz, amikor rábukkantam Vivien történetére egyhuzamban elolvastam, nem tudtam betelni vele. Amikor pedig elkezdted írni Eric történetét nem ismertem őt, nem tudtam mire számítsak, és mostanra szerelmes lettem a srácba, holott nem is ismerem, szóval elképesztő vagy. :D Imádlak olvasni, percek alatt eljön a fejezet vége.


Köszönöm Kinga!
Üdv: Myka

22. Fejezet. Single vagyok!

/Eric szemszöge/

A viharos szeretkezés után, Lexi a karjaimban aludt el. Vele ellentétben, nekem egy pillanatra sem sikerült lehunynom a szemem. A szerelem érzete, csak idei-óráig hozott megnyugvást, túl feszített idegeimnek. Gondolataim a néhány napon belül megjelenő albumom és az azt követő nemzetközi turné körül forogtak. Tudatában voltam annak, hosszú hetekig, még csak esélyem sem lesz arra, hogy meglátogassam Lexit. A menedzserem, szó szerint minden percemet már hetekre előre betáblázta.

Hosszú órákig néztem a bájos arcát, a párnán elterülő szőke fürtjeit, a csókra termett ajkait, s közben azon töprengtem, mi legyen velünk. Szeretem őt, és biztos vagyok benne, hogy ő is engem. Jó lenne mindig magam mellett tudni, de nem tehetem ki, annak a zűrzavarnak, ami az album megjelenése után, kétségtelenül be fog következni. A nemzetközi hírnév, a mi esetünkben, nem áldás, hanem átok. Még az utcára sem léphetne ki úgy, hogy ne lesne rá, legalább egy újságíró. Napokon belül, sajtósok hada, jelenne meg a városban. A rengeteg gonosz pletykáról és elvakult rajongókról nem is beszélve. El kell engednem őt, bár a szívem szakad bele.

Kora reggel óvatosan kibontakoztam az ölelésből, egy csókkal, elbúcsúztam tőle, írtam egy pár soros levelet, amit a párnájára helyeztem, ezután lábujjhegyen – vigyázva nehogy felébresszem - kiosontam a szobából. A magammal hozott hátizsákból, elővettem egy farmert és inget, és gyorsan felöltöztem. A pillanat hevében szétszórt – időközben megszáradt - ruháinkat összeszedegettem és egy utolsó pillantást vetve a házra, elindultam a taxihoz, amit még ébredés után megrendeltem.    

A repülőn aztán átadtam magam az önsajnálatnak. Úgy éreztem, mintha kitépték volna a szívemet. Lexi hiánya, már-mát fizikai fájdalmat okozott. Fájt, nagyon fájt, hogy erre kényszerültem, pedig csak azt tettem, amit a szívem diktált. Megóvtam őt attól, hogy tönkre tegye őt a média. Talán soha nem fogja megtudni, az igazságot, talán soha nem is fog megbocsátani…

Hazaérve, a lakásom, kihaltnak és üresnek tűnt, mindenhol és mindenben Őt láttam. Csupáncsak remélhettem, hogy a nyilallás a szívemben, idővel enyhülni fog. Tehetetlenül rogytam le a kanapéra, arcomat a kezembe temettem, s felidéztem az együtt töltött csodás napokat. Várt még rám, egy interjú, amely alkalmat adott arra, hogy megakadályozzam a firkászokat abban, hogy Lexi után kezdjenek nyomozni. Egy kiadós hideg zuhany után, előszedtem a szekrényből a Dalfesztiválon viselt fellépő ruhát, azután kocsiba vágtam magam. A műsor szerkesztője külön kérte, hogy az interjú során ezt a ruhát viseljem, én pedig eleget tettem ennek a kérésnek. A sminkes és fodrász, percek alatt elviselhetővé varázsolta a külsőmet. Pillanatok alatt eltüntették a mély barázdákat a homlokomon, s vele együtt a sötét is karikákat a szemem körül.

Felvettem pókerarcot és beléptem az oroszlán barlangjába, vagyis a legpofátlanabb tv-s személyiség stúdiójába. Fél éve, már volt hozzá szerencsém. Akkor ízekre szedte a kapcsolatunkat Molly-val. Amint arra számítani lehetett, most is, gyorsan rátért a magánéletemre. Kérdezgetett Molly-ról, az esetleges újrakezdés lehetőségéről, majd az interjú vége felé, rákérdezett: Most van –e valaki az életemben?

Tudtam, eljött a döntő pillanat, hogy kimondjam azt az egy mondatot, amivel végleg elterelem Lexiről a figyelmet, és amellyel véget ér – a valójában, még el sem kezdődött – kapcsolatunk.
- Nincs barátnőm! Single vagyok!

Alighogy elhangzottak a végzetes szavak, a torkom elszorult, a mellkasomra mázsás súly nehezedett, s ha tehetem, legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá, az eget verő hazugság miatt…

       
/Lexi szemszöge/

Az ajtóban Gareth állt, de most kivételesen nem volt egyedül. A karjában egy tüneményes, három év körüli kislányt tartott. Első ránézésre, észre sem vettem a hasonlóságot közöttük. Csak miután alaposabban is szemügyre vettem őket. Kétségtelen. Apa és lánya álltak velem szemben.
- Szia! Engem Missy-nek hívnak és téged? – kéredzkedett le az apja karjaiból a kislány.
- Szia Missy! Az én nevem Alexandra, de nyugodtan szólíts Lexinek. – Fogtam meg apró kezecskéit.

Gareth mosolyogva figyelt minket. Végtelen szeretettel tekintetett Missy-re. Talán nem is tudta, hogy ezzel felfedte, igazi, érző énjét.
- Rátérhetnénk az ittlétem valódi okára? – kezdett bele a mondandójába.
- Persze! – bólintottam.
Miután Gareth helyet foglalt az ablak melletti kanapén, a kislánya azonnal visszamászott az ölébe, így kezdtünk el a tárgyalást.
- Még ezen a nyáron szeretném megjelentetni az új szólóalbumomat. A borító megtervezésétől kezdve, az album promójáig, minden a stúdió feladata lesz. A CD mellé, egy a koncertjeimről és azok helyszíneiről, készült fotóalbumot, is tervezek…
Gareth beszámolóját csak fél füllel hallgattam. A gondolataim pillanatok alatt, teljesen más síkra terelődtek. Eric, miért tetted ezt? Miért mentél el egy szó nélkül? – kérdezgettem magamtól. Fontos, a jövőmet érintő beszélgetés folyt körülöttem, én mégsem arra figyeltem. Csupán egy-két szófoszlány hatolt el a tudatomig.
- Lexi, figyelsz te egyáltalán? - dörrent rám Stacy.
- Igen… - mentegetőztem, habár fogalmam sem volt az utóbbi percekben elhangzottakról. Egyedül azt sikerült elcsípnem, hogy: hamarosan koncert körútra indul.
- Van valami ellenvetésed, az utazással kapcsolatban?
Én hülye? Miért nem figyeltem jobban? Milyen utazásról beszélnek ezek? Hát, Lexi, nincs más hátra, mint bevallani: Gőzöd sincs, az utazásról. Sem arról, mennyiben érint ez téged.
- Ne haragudj Gareth! – emeltem rá a tekintetem – Kicsit elgondolkodtam, ezért sajnálatos módon kiesett, amit az utazásról mondtál! Megismételnéd?
- Lexi, mi van ma veled? Mióta ismerlek, nem láttalak még ennyire szétszórtnak. - Stacy ingerült arckifejezése, semmi jóval nem kecsegtetett.

Ostoba liba! Térj már észhez! Magaddal szúrsz ki, ha ennyire fél vállról veszed a tárgyalást! Stacy nem érdemli meg, hogy a te önfejűséged miatt, elessen ettől a megbízástól. Még akkor sem, ha történetesen Gareth Gates a megbízó. Ki sietett rögtön a segítségedre, amikor a legnagyobb bajban voltál? Stacy. Ki szerzett neked lakást és intézte el, hogy megmaradjon a munkád? Megint csak Stacy. Sokkal tartozol neki. Nem teheted ezt vele. – szidtam magam.

Gareth, meglepve húzta fel a szemöldökét, majd közölte az elképedt főnökömmel: Szeretne négy szem közt beszélni velem. Stacy, kelletlenül ugyan, de beleegyezett.
- Missy – fordult vissza az ajtóból – Szereted a sütit? Van a konyhában kókusztorta.
A kicsi lánynak, rögtön felcsillant a szeme és egy szempillantás alatt az ajtónál termett. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Gareth elém lépett.
- Látom rajtad, hogy valami nyomaszt – fürkészte az arcomat. – A fejemet tenném rá, hogy a barátodnak köze van, a mostani lelkiállapotodhoz.
Ez a pasi titokban pszichológiából doktorált?
- Bár nem tartozik rád, fején találtad a szöget. – ismertem be.
- Mit művelt az a szánalmas alak?
- Lelépett! – Rövid, tömör válasz, de attól még sajnos igaz. – Nem ezt akartad? Valld be, örülsz neki, hogy eltűnt a képből! – támadtam rá dühösen.
Gareth arca elgondolkodóvá vált.
- Tévedsz Lexi. Nem tagadom, mindent megtettem, hogy megismerhesselek, azonban az meg sem fordult a fejemben, hogy elszakítsalak titeket egymástól. Láttam, hogyan nézett rád.
- Hogyan? – Mit nem vettem én észre, amit ő igen?
- Eric, fülig szerelmes beléd.
- Ha valóban szeretne, nem menekül el, hajnalok-hajnalán, és nem írja egy cetlire, gondolkodnia kell kettőnkön.

A reggel történtek erőteljesen felzaklattak, amit Gareth is észrevett. Nem erőltette tovább az Eric témát, helyette részletesen mesélt az együttműködésünkről. Így jött szóba a fotós múltam.
- Mielőtt rosszra gondolnál, szeretném ha tudnád, nem nyomoztam utánad. A véletlen műve, hogy megláttam a képeidet. A Pop Idol előtt, én is fotóztam, bár csak hobby szinten, ebből adódik, hogy rögtön szemet szúrnak a profik alkotásai. Aznap, amikor felfedezem a képeidet, egy barátommal jártunk a régi sulidban, ahol egy külön falat szentetek a képeidnek.
- Egy egész falat? – néztem rá hitetlenkedve.
Gareth mintha meg sem hallotta volna, folytatta tovább:
- Csak egy lépés választ el attól, hogy profi legyél. Ezért ragaszkodom hozzá, hogy elkísérj a három hetes turnémra, ahol kamatoztathatod a tehetségedet.
- Miből állna a munkám?
- A fellépéseimen, kell képeket készítened. Minden koncert után, ezekből egy montázst összeállítani, amit megoszthatok a társasági oldalakon.
A Gareth által felvázolt feladatkörben, semmi kifogásolnivalót nem találtam. Lássuk be, álom munka, álomfizetéssel. Aki erre az ajánlatra nemet mond, az tényleg egy nagy marha.
- Gondolom, rólad is készülnének fotók!?. – kérdeztem rá, majd sietve hozzátettem, amitől leginkább tartottam:
- Nyugtass meg, hogy aktot nem vársz tőlem.

Gareth hátravetette a fejét, úgy kacagott. Egy hete, még martuk egymást, most viszont, értelmes, felnőtt emberek módjára társalogtunk. Mint emberben is kellemesen csalódtam. A rövid eszmecserénk alatt kiderült, van szíve, imádja a kislányát, és nem az seggfej, akinek először mutatta magát.
- Nem fogok levetkőzni, – kacsintott, vigyorogva. – legalábbis nem teljesen.
- Mikor indulna a turné?
- Jövő hónap elején…
- Benne vagyok – a válaszom ennél határozottabban nem is csenghetett volna. – És köszönöm a lehetőséget. Egyébként tündéri a kislányod.
- Missy a mindenem. Nagyon szeretem őt! Bele sem merek gondolni, mi lenne velem, ha vele történne valami.,  – A hangja abban a pillanatban ellágyult, amint a lányáról kezdett beszélni.
- Remélem, nem veszed tolakodásnak a kérdést – kértem előre elnézést. – De hol van az anyukája?
- Suzanna, a válásunk után Londonba költözött. Missy havonta öt napot tölt velem, így egyeztünk meg a láthatásban a volt nejemmel.

Váratlanul kivágódott az iroda ajtaja, és a kis Missy, viharos gyorsasággal ugrott az apja karjaiba. A nagy ölelést követően, felkapta Stacy asztaláról a távirányítót és bekapcsolta a tv-t. Mindhármunk tekintete a képernyőre szegeződött. Missy kivételes tehetséggel, éppen arra az adóra (egy zenei csatornára) kapcsolt, ahol Eric legfrissebb nyilatkozatát adták le. A bejátszásokból kiderült, hogy az interjút, délelőtt, néhány órával az elutazása után készítették.
A riporter, azt a kérdést tette fel, amire én is nagyon vártam mit fog válaszolni. Gareth az interjú alatt, végig engem nézett. Úgy tűnt, ő előre sejtette, mit mond majd Eric.
- Van most valaki az életedben?

Eric belemosolygott a kamerába és kijelentette:
- Nincs barátnőm! Single vagyok!

Így ért véget, egy csodás álom, melyből fel kellett ébrednem és kezdődött egy új, ami a jövőmet alapozta meg…

21. Fejezet Egy álom véget ér...

                                                                          18+

Egy órával később, már a konyhában ültünk és a vacsora utolsó morzsáit tüntettük el. Eric egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, még akkor is a hátamban éreztem a pillantását, amikor a mosogatóhoz léptem. Alighogy megengedtem a vizet, megéreztem a karjait a derekam körül, minek következtében a tányér - amit éppen a kezemben tartottam - nagy csörömpölés közepette a padlóra hullt. Már a közelsége is ilyen elsöprő erővel hatott rám.
- Úgy látom, nem erőséged a házimunka – gonoszkodott.
Hirtelen belém bújt az a bizonyos kisördög. Ez a kijelentés, visszavágót kíván. A tervemet azonnal meg is valósítottam. Miközben ő a törött tányér darabjait szedegette össze, belemerítettem a kezem a tekintélyes mennyiségűre duzzadt habba és egy laza mozdulattal a hajára kentem. Tudom, gyerekes csíny, én mégis élveztem minden egyes pillanatát. Persze Ericet ismerve, várható volt, a megtorlása a kis akciómért. A hab lassan kúszott le az arcán, amelyhez mostmár, ledöbbent arckifejezés is társult. E kettő egyvelegét látva, már nem sikerült elfojtanom, a nevetést.
- Szerinted ez vicces? – emelkedett fel a padlóról, arcán titokzatos vigyorral. – Akkor ezt figyeld!
Alighogy kimondta, arra eszméltem, hogy az egyetlen rajtam lévő ruhadarab, teljesen elázott.  Még meglepődni sem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Mikor végre magamhoz tértem, a hálóingem már csuromvizesen lógott rajtam, melyet itt-ott apró habdarabkák tarkítottak. Megvártam, míg Eric tekintete egy pillanatra elkalandozik, felkaptam a szárítóról egy kisebb tálat, belemerítettem a vízbe és a tartalmát a ruhájára borítottam. Büszkén, - mondhatni - dagadó mellkassal csodáltam meg a művemet. A kék ingből és a fekete farmerból is csöpögött a víz. A hajából úgyszintén.
- Ezt a meccset én nyertem meg – jelentettem ki.

Eric nem mosolygott, még csak meg sem szólalt. Egy pontra szegezte a tekintetét, mégpedig a hálóingemre. Gyorsan leesett, miért bámul ennyire. A mi kis vízi csatánk következtében a selyem anyag teljesen átlátszóvá vált. A bolondozásunk ebben a percben véget is ért, hogy a helyét egy sokkal érzékibb, intimebb játéknak adja át. Eric szemébe pillantva, jóleső borzongás járta be a testem. Tekintete elsötétült, és vággyal telt meg. A következő pillanatban, egyszerre mozdultunk, egymás felé. A testünk szorosan összesimult, és ajkaink mámorító csókban forrtak össze. Eric mély, szenvedélyes csókkal vette birtokba ajkaimat, s míg nyelveink érzéki táncukat járták, átöleltem a derekát és ujjaimat bedugtam a nadrágszíj alá. Eric édes bosszút állt, egyik kezével megmarkolta a fenekemet és combjához húzva betolta a lábát a combjaim közé. Kéjesen, szégyenérzet nélkül bújtam hozzá. Útban volt a ruhája. Érezni akartam, ahogy a bőrük egymáshoz ér. Egyetlen rántással kihúztam az ingét - melyből csavarni lehetett a vizet - a nadrágjából. Reszkető kézzel vettem sorra a gombokat, és amikor feltárult előttem csupasz mellkasa, csodálattal eltelve néztem a gyönyörű izmokat.
Eric megfogta a kezemet, és vadul dobogó szívére tette. Ezzel a meghitt mozdulattal az én érverésem is felgyorsult. Vágytam az érintésére, a csókjaira és férfiasságára. Vágytól hajtva nyúltam az övcsat után. de Eric nagy levegőt véve, félretolta a kezemet. Lehúzta az ingét, majd ujjaival a testemre tapadó hálóingen, kezdett kalandozni.
– Ezt meg hogy lehet levenni rólad?
Szótlanul megfogtam a ruha szegélyét, Eric pedig segített áthúzni a fejem fölött, aztán a saját inge mellé a padlóra hajította. Mohó pillantása parázsként égette a bőrömet.
– Csodaszép vagy – mondta rekedten.
Tudtam, hogy ez nem igaz, de nem akartam ellenkezni. Most nem.
– Veled annak is érzem magam.
Eric hanyagul végigfuttatta ujjait a fehér pamut bugyi apró szalagján, én pedig zavaromban fülig pirultam. Ma este nem viseltem csábos fehérneműt, hisz fogalmam sem volt arról, hogy váratlanul betoppan.
Eric arcán megjelentek a kis gödröcskék. Kisfiús mosolya és szenvedélyes tekintete majd az eszemet vette. Lassan letérdelt elém, megcsókolta a hasamat, majd nyelvével hosszasabban elidőzött a köldökömnél.
A gyengéd cirógatás megszédített, bele kellett kapaszkodom az asztalba. Eric lejjebb húzta a bugyimat, és élvezettel kóstolgatta a bőrömet. Egyre lejjebb… Amikor elérte combjaim rejtekét, az ajkamba haraptam, hogy visszatartsam hangos nyögést.
Rövidesen izgató játékba kezdett a nyelvével, miközben teljesen lecsúsztatta rólam a bugyit, egészen a bokámig, majd egy laza mozdulattal megszabadított tőle. Ez után újfent testem legérzékenyebb pontját vette célba, hogy mennyei örömökben részesítsen.
Lehunytam a szemem, mert olyan földöntúli gyönyör hullámzott végig a testemen, hogy ha nem kapaszkodom az asztalba, tehetetlenül omlottam volna le a padlóra. Túl gyorsan ragadott magával a hév. Azt akartam, hogy lassítson a tempón, de a hangom cserbenhagyott. Ezért megpróbáltam eltolni magamtól. Eric nem kegyelmezett, nem is lassított, ehelyett szétfeszítette a combomat, és ajkai mellett ujját is bevetette a „kínzásomba”. Ez még közelebb űzött a csúcsponthoz. Testem ívben megfeszült, és megfeledkezve a külvilágról, hangosan kiáltottam, amikor elértem a beteljesülést.
Ő persze nem érte be ennyivel. Még fel sem eszméltem az extázisból, ajkai máris a melleimre vándoroltak, és nyelvével a mellbimbókat kezdte izgatni, amitől ismét felizzott bennem a szenvedély. Lábaim vészesen megremegtek, alig tartották meg a testemet.
– Menjünk be a hálószobába! – kérleltem, szenvedélytől izzó szemébe nézve. Eric ahelyett, hogy elindult volna a szobámba, felültetett az asztalra és beállt a combjaim közé. Meglepődött kiáltásomat forró csókkal némította el. Mellkasa a melleimhez simult, miközben ismét simogatni kezdett...
Remegő kezekkel nyúltam a nadrágszíjhoz, s miután kioldottam, lehúztam a cipzárt. Mindezt végig a szemébe nézve tettem meg. Teste árulkodóan megremegett, látszott hogy az önuralma vészesen megrendült. Lecsúsztattam róla a farmert, majd az alsónadrágot. Ágaskodó férfiasságát ujjaim közé vettem, és lágyan végigcirógattam, melyre a válasz egy hangos mélyről jövő sóhaj volt. Eric önfegyelme ebben a másodpercben mondta fel végleg a szolgálatot. Villámgyorsan a karjába kapott és meg sem állt a szobámig. Óvatosan fektetett le az ágyra és lángoló csókokkal hintette tele testemet, szinte az elviselhetetlenségig szítva a vágyamat. Néma kérlelésként, körbefontam a lábaimat a csípőjén, amire gyorsan reagált is, mert a rákövetkező pillanatban, egy határozott lökéssel a testembe hatolt. Egyre gyorsuló iramban mozgott, míg végül már teljes elragadtatásban vonaglottam alatta. Aztán elfojtott hangon a nevét kiáltottam. Éreztem, hogy ő is közeledik már a beteljesüléshez. Amikor pedig elért a csúcsra, szinte azonnal az én testemben is egyetlen, mindent megrázó remegésben robbant szét a kéj, majd megszűnt létezni körülöttünk a világ. Erőtlenül, kimerülten levegőért kapkodva öleltük egymást, miközben izzadságtól gyöngyöző testünk még mindig egymásba olvadva várta a csillapodást.
Minden erőm elhagyott. Szempilláim elnehezültek, és nem kívántam semmit sem jobban, mint Eric karjában elaludni.

A reggeli ébredés, minden volt csak jó nem. Életem legmegrázóbb felfedezésével indult a napom. Még Josh-nak sem sikerült akkora fájdalmat okoznia, mint Ericnek aki eltűnt mellőlem és búcsúzás nélkül, lelépett. Arra sem vette a fáradtságot, hogy felébresszen. Mindössze egy rövid, személytelen, de annál sokatmondóbb levelet hagyott a párnámon.

„Gondolkodnom kell, kettőnkön. Majd jelentkezem. Eric”

A tapasztalat azt mondatta velem, a „gondolkodás” egyet jelent a szakítással. Ez a szöveg a jellegzetes lelépő duma. Lesújtott a viselkedése. Annyi gerincesség sem szorult belé , hogy a szemembe mondja: Vége. Csak ültem és néztem a kis cetlit, és egy kérdés visszhangzott a fejemben: Miért? Nem mondhatja, hogy rászálltam, hogy üldöztem őt a szerelmemmel, amit valójában ki sem mondtam. Akkor mi lehet az oka? Egyáltalán miért jött ide? Hogy összetörje a szívemet? Sok- sok kérdés kavargott a fejemben, de választ egyikre sem kaptam. Valahol a szívem mélyén, még élt bennem a remény, hogy hamarosan hallat magáról és magyarázatot ad, a ma reggeli tettére. Az eszem azonban pontosan az ellenkezőjét sugallta. Úgy döntöttem, egyelőre jegelem az Eric témát. Megfogadtam, hogy a lehető legkevesebbet gondolok rá. Megpróbálok tiszta fejjel gondolkodni és keresek magamnak, olyan elfoglaltságot, ami mellett nem lesz időm miatta keseregni. Josh-on is túltettem magam. Ericen is sikerülni fog.  Ehhez hatalmas segítséget nyújtott Stacy hívása, ami nem is jöhetett volna jobbkor.
- Szia Stacy! – üdvözöltem a főnökömet.
- Szia! Be tudnál jönni ma a stúdióba?
- Persze! Miért? – Kíváncsi voltam mi az oka, hogy személyesen rendel be.
- Majd elmondom, ha ide érsz.

Amikor rájöttem, hogy Stacy-ből egy szót sem húzok ki, egy pillantást vetettem az órámra, majd közöltem vele:
- Most van nyolc óra. Legkésőbb délre ott vagyok! Megfelel?
- Persze! Így legalább tudok egy biztos időpontot mondani a megbízónknak is.
- Jó hogy megemlítetted a megbízót. Igyekszem az üzleti tárgyaláshoz megfelelően öltözni. – Stacy elszólása valóban jól jött, a ruhaválasztás szempontjából.
- Rendben Lexi! Várlak! – búcsúzott el.


Miután letettem a telefont első utam a fürdőszobába vezetett. Gyors zuhanyzás és sminkelés után, elővettem a szekrényből a mályvaszínű kiskosztümömet, és egy színben hozzápasszoló magas sarkút. Tíz perc elteltével, pedig már úton voltam Exeterbe. Érdekes módon, most egyáltalán nem paráztam Josh miatt. Könnyedén - mondhatni – félvállról vettem a vele való találkozás lehetőségét. Amire nagy esély mutatkozott. A gondolataim Eric eltűnése és Stacy titokzatos hívása között ingadoztak. Mindkettő kapcsán újabb és újabb kérdések merültek fel bennem.

Dél előtt néhány perccel, már Stacy irodájában ültem. A megbízónak ellenben még nyoma sem volt. Türelmetlenül vártam, hogy végre felvilágosítson a főnököm az új – engem is érintő – munkáról.
- Mesélnél egy kicsit a fotós múltadról? – nézett rám elgondolkodva.
Ez fura! Senkinek, még Joshnak sem beszéltem a suli újságról és fotós szakkörről.
- A középiskolás éveim alatt, a suli újságnak készítettem képeket. – magyaráztam el kelletlenül, a főnökömnek. Számomra nem tűnt olyan lényegesnek, hogy bővebben is kitérjek rá. De nem úsztam meg ennyivel.
- Láttam a képeket – jelentette ki, majd rövid szünet után hozzátette:
- Beszéltem a tanároddal, és ahogy az várható volt, agyon dicsért téged. Szerinte egy őstehetség vagy. A kiállításodról is mesélt, amit a naplementéről készült fotóidból állítottak össze. Ha jól emlékszem, azt is megemlítette, hogy a képeket saját magad hívtad elő.
- Igen ez igaz! – ismertem be, bár továbbra sem értettem, mi köze ennek az új megbízóhoz, és nem is haboztam rákérdezni. Sejtelmem sem volt, hogy jutott a múltam Stacy tudomására. Ő viszont, mintha meg sem halotta volna, elengedte a füle mellett a kérdést és a leendő munkánkkal járó előnyöket kezdte ecsetelni:
- Ha a mai tárgyalásunk sikerrel zárul, az neked és a stúdiónak is előrelépést jelent. Komoly hírnévre tehetünk szert, amivel te is megalapozhatod a jövődet, így az sem kizárt, hogy neves fotós váljon belőled.
Stacy ezután megnevezte az összeget, amit az új projekttel zsebelhetünk be. Gyors fejszámolást követően, tudtam, hogy a saját otthon, már nem csupán vágyálom, hanem nagyon is megvalósítható ötlet. Az évek során félretett pénzem, és a jutalék, amire külön is kitért, már elég lesz ahhoz, hogy megvegyem álmaim házát. Valamiért mégsem sikerült leküzdenem a gyanút, hogy titkol valamit. Ez az érzés percről-percre erősödött bennem. Stacy mélyen hallgatott a megbízónk kilétéről. A valódi részletekre sem tért ki. A kérdésemre, szántszándékkal nem válaszolt. Gyanítottam, hogy okkal. Abban a percben, ahogy kinyílt az iroda ajtaja, a sejtésem, bizonyosságot nyert.
- Üdvözlöm Stacy! Hello Lexi – lépett be vigyorogva az a személy, akinek a jelenlétét a legkevésbé sem kívántam…

36.000

Sziasztok!


Ismét itt vagyok , hogy köszönetet mondjak minden kedves olvasómnak. A Blog 2 hónapja indult, és rövid idő alatt, hatalmas nézettségre, és sok-sok olvasóra tett szert. Tíz napja még a 25 ezer látogatót ünnepeltük. Mára ez a szám ismét emelkedett egy kerek számmal. A mai napon az oldal 78 Rendszeres olvasóval és 36 ezres nézettséggel büszkélkedhet, ami csakis a ti érdemetek. Nélkületek nem tartanánk itt!! 
TELJES SZÍVEMBŐL KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, aki olvas és megtisztel a véleményével, vagy megnyomja a tetszik gombot. 
Egyúttal Köszöntöm az új olvasóimat is, akiknek a száma napról-napra gyarapszik.
Üdv: Myka

Ui: Elkezdtem írni az új fejezetet, amiből megint nem fognak hiányozni az érzelmek, ráadásként pedig erősen erotikus töltetű lesz :))) Úgyhogy készülhettek az újabb izzasztásra.

20. Fejezet. A Szív szava

/Eric Szemszöge/

Abban a pillanatban, ahogy összeforrtak ajkaink, feltettem magamnak a kérdést: Tulajdonképpen miért is vagyok én itt? Mi az, ami ennyire vonz ebben a lányban? Miért nem tudom, még a gondolatát sem elviselni annak, hogy mással legyen, hogy más ölelje és csókolja? Ajkaimat elszakítva, mézédes ajkaitól, ujjamat az álla alá téve, kényszeríttetem rá, hogy a szemembe nézzen. A csodálatos barna szempárba pillantva, a válasz is egykettőre megszületett.
Azért, mert ami néhány hete egyszerű kalandnak indult, az mostanra lényegesen komolyabbá vált, mint egy nyári flört. Nem a puszta testi vágy és nem is a féltékenység hajtott idáig. Tagadhatatlan, hogy ez előbbi két tényező is közrejátszott abban, hogy ilyen cselekedetre adtam a fejem, De az ittlétem igazi oka, jóval mélyebbről gyökeredzik. A kapcsolatunkban, már a szív és az érzelmek játsszák a főszerepet... – A néma okfejtésemet, egy autó fényszóróinak fénye - amely kis híján elvakított - törte meg.  Tekintetemmel a fényforrás helyét kezdtem keresni. Sejtettem, hogy valaki szándékosan zavart meg minket. A gyanúm szinte azonnal be is igazolódott, amikor pár méterre tőlünk kivágódott egy kocsi ajtaja és a tulajdonosa, nagy léptekkel elindult felénk. Az utcai lámpák gyér fénye, elégnek mutatkozott ahhoz, hogy megnézhessem magamnak a kéretlen látogatónkat. Lexi ijedten bújt a hátam mögé, amikor felismerte a kiállhatatlan szomszédot.

- Az enyelgést folytassátok bent a házban, ha nem akarod, hogy valaki rád hívja a rendőrséget a közerkölcs megsértése miatt! – támadt Lexire a jövőbeni vetélytársam.
Tudtam, hogy hamarosan összefutok vele, de hogy ez már első este bekövetkezik, arra egyáltalán nem számítottam.
- Hello Gareth! – üdvözöltem a kerítést övező bokrok jótékony takarásából. így csupán körvonalakat láthatott belőlem. Egyenlőre jobbnak láttam, nem felfedni a kilétemet.
- Ismerjük egymást? – sziszegte dühösen Gareth.
Így legyen ötösöm a lottón. Tudtam! Ez a pasi tényleg Lexire pályázik, és nem is csinál belőle titkot.
- Ki tudja? – feleltem a kérdésre, kérdéssel, kétségek közt hagyva.
- Még egyszer megkérdezem – erősködött tovább, az egyértelmű válaszra várva. – Ismerjük egymást?
- Még az is megeshet, hiszen hasonló területen dolgozunk. – Egyenesen élveztem, hogy húzhatom az agyát.
- Mivel foglalkozol? – kérdezősködött, Lexiről teljesen megfeledkezve.
A ködös válaszaim, összezavarták, amivel sikerült egy kis időre elterelnem a figyelmét Lexiről. Ennek pedig kifejezetten örültem.
- A zeneiparban tevékenykedem. – Na, ebből mit szűrsz le?
- Kifejtenéd bővebben? – Úgy tűnt, egyhamar nem száll le a témáról.
Lexi halkan kuncogott, a mi különös párbeszédünkön. A helyzet komikus mivolta, engem is mosolygásra késztetett. Csodálkoztam rajta, hogy Garethnek nem szúrt szemet az erős akcentusom.
- Néha zenélek, de az éneklés sem áll távol tőlem. Többen mondták már, hogy egész jó hangom van – folytattam tovább az egyre érdekesebbé váló beszélgetést.
- Játszol valamilyen hangszeren? – A hangszer szó hallatán, a kirándulásunk jutott eszembe és nem csak nekem. Lexi derekamat ölelő kezei árulkodóan megremegtek, majd röviddel ezután halk sóhaj hagyta el az ajkait.
- Igen! És te?
- Zongora és gitár. Az utóbbi időben pedig dalszövegírással is próbálkoztam.
- Szintúgy!
Gareth, érdeklődve kapta fel a fejét. Lehet, hogy gyanít valamit? Az kizárt, hacsak időközben fel nem figyelt a svéd akcentusomra.
- Mi a neved? – Már vártam mikor kérdez rá.
- Eric – feleltem a vezetéknevemet elhallgatva.
- Kilépnél a fényre? Idegesít, hogy nem látom a beszélgető partnerem arcát. – Kezdett kijönni a sodrából.
Úgy döntöttem, eljött az ideje a bemutatkozásnak. Persze ebbe is vittem egy kis csavart.
- Mond neked valamit az Eric Saade név?
- Aha – simított végig elgondolkodva az állán. – A srác évekkel ezelőtt, amikor Svédországban turnéztam, készített velem egy interjút. A Dalfesztiválon pedig arról énekelt, hogy népszerű lesz, ami be is jött neki. Miért?
Még mindig nem esett le neki a keresztnevem és a kérdés közti összefüggés.
- Mert az a srác én vagyok.
- Na ne etess! Mit keresne ő éppen itt?  – hangja csaknem csöpögött a gúnytól. – Ha valóban az vagy akinek mondod magad, bizonyítsd be. Bár erősen kétlem, hogy ez sikerülne.
Bizonyítékot akarsz? Hát tessék! – Egy lépéssel előre léptem.
Gareth szájtátva bámult rám. Valósággal sokkolta a megjelenésem.
- Te?... Itt?... Hogyan?
- A barátnőmet látogattam meg.
- Alexandra és Te… - képtelen volt befejezni a mondatot.
- Igen, egy pár vagyunk! – Jól esett a szemébe mondani a nyilvánvalót.

Ez a kijelentés egyúttal Lexinek is szólt. Ezzel a mondattal, hivatalosan is a barátnőm lett. A jutalmam, nem is maradt el. Alighogy kimondtam „egy pár vagyunk”, forró ajkak érintését éreztem meg a nyakszirtemen.
Az úgymond „riválisom” , csak nagy nehezen tért magához a döbbenettől. A következő kérdését, viszont már Lexihez intézte:
- Ő az, az ismert ember, akiről beszéltél?
Lexi válasz helyett, váratlanul mellém lépett, és közölte velünk:
- Sajnálom, hogy félbe szakítom ezt az érdekfeszítő diskurzust, de lehűlt a levegő és kezdek fázni. – mutatott lenge öltözékére, ezután olyan ötlettel állt elő, amivel mindkettőnket meglepett:
- Miért nem folytatjátok bent a házban a beszélgetést? – és már indult is be a házba.

Gareth az órájára pillantva, sietve elköszönt, mondván: Késő van, ilyenkor már nem akar zavarni. Azt azonban nem felejtette el hozzátenni:
– Ha holnap is áll a meghívás, szívesen átjönnék. Szeretném közelebbről is megismerni az új szomszédaimat.
Lexi már az ajtónál járt, amikor a válla fölött, visszaszólt:
- Holnap is szívesen látunk.

Gareth nem leplezte az örömét, amit Lexi meghívása váltott ki belőle.
- Győzzön a jobb! – jelentette ki főlényesen, úgy hogy csak én halljam. Ezután pillanatok alatt bevágta magát a kocsiba és elhajtott. A szememmel követtem, hol áll meg, így megtudtam azt is, melyik házban lakik. Mindössze hat ház, választotta el Lexitől.  

Jó lesz szemmel tartani ezt a beképzelt hólyagot. Nem fog leszállni Lexiről. Addig próbálkozik, amíg célt nem ér. Fortyogtak bennem az indulatok, miközben Lexi keresésére indultam.

A lakásban patyolat tisztaság és fehér falak fogadtak. Lexire a nappaliban, a kanapén ülve találtam rá. Ebben a helyiségben nemcsak a falak, hanem a bútorok, mi több még a szőnyeg is fehér színben pompázott.
- Szép kis színösszeállítás – mutattam körbe a szobán.
- Nekem sem tetszik. De nem változtathatok rajta – suttogta beletörődve.
Látszott rajta, hogy valami nagyon foglalkoztatja és az nem a szoba színe. Leültem mellé, majd egy mozdulattal az ölembe vontam. A rövidke hálóing, felcsúszott a combján, elővillantva bársonyos bőrét. A vágy iszonyatos erővel tört rám. Ujjaim a szabaddá vált bőrfelületre vándoroltak, s miközben pillekönnyen érintve cirógattam, lágy csókot leheltem a nyakára. Éreztem, ahogy egész testében megremeg.
- Komolyan gondoltad, amit az imént Garethnek mondtál? – fordította felém az arcát.
- Azt, hogy, egy pár vagyunk?
- Igen, azt! – hangjából sütött a gyanakvás, ami voltaképp meg sem lepett. Lexi túl okos, hogy ne tűnt volna fel neki az eltűnésem. Majd se szó, se beszéd, beállítok hívás nélkül. Ha ez velem esne meg én is gyanakodnék.

Az utóbbi napokban az érzéseim alapjaiban változtak meg. El kellett válnom tőle ahhoz, hogy megértsem mit jelent ő nekem. Lexi alig két hét leforgása alatt, az életem fontos részévé vált.
- Lexi, szerinted miért jöttem el hozzád, megkockáztatva, hogy bárki felismerhet?
- Talán, mert hiányoztam? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Az enyhe kifejezés, hogy hiányoztál – vallottam be. – Az elutazásod után, a kínok-kínját álltam ki. Sem a munka, sem a haverok, nem tudtak lekötni. Éjjel-nappal te jártál a fejemben. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban és közben azt kívántam bárcsak velem lennél. Az „I”- re a pontot pedig az utolsó beszélgetésünk tette fel. Azon a napon amikor közölted velem, hogy elköltöztél és Gareth az új szomszédod, legszívesebben azonnal repülőre ültem volna, de épp aznap még előttem állt egy koncert. A beszélgetésünk rá is nyomta a bélyegét erre a fellépésre. Mint egy robot, táncoltam és énekeltem végig azt az egy órát. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: A fellépés alatt is szüntelenül Rád gondoltam. Jöttem volna már előbb is, de csak ma sikerült elszabadulnom, és mint látod, az első utam hozzád vezetett.
- Történetesen, nálam is ez volt a helyzet – súgta a fülemhez hajolva, érzelemmel telt hangon. – Te is nagyon hiányoztál. A munkám töltötte be azt az űrt, amit a hányod okozott. Sokszor még hajnalban is a gép előtt ültem és dolgoztam, mint egy megszállott, csakhogy ne kelljen rád gondolnom.

Szavainak hatására a pulzusom, a duplájára nőtt és a szívemet melegség járta át. Férfi létemre elérzékenyültem. Ezekben a percekben tudatosult bennem, az érzés ami Lexihez kötött. A kapcsolatunk kezdetén, szó sem volt érzelemről. Most viszont – mondhatni - túlcsordult bennem. Elég, ha csak ránézek és máris hevesebben dobog a szívem. Miért nem nevezem nevén a dolgokat? Van ennek az érzésnek neve is: Szerelem. Nem hittem, hogy röviddel a Mollyval való szakítás után, újra ezt fogom érezni, de az érzéseim magukért beszélnek...

19. Fejezet. Kalandnak indult...

/Eric szemszöge/

Ez egyszerűen hihetetlen, mondhatni, maga a csoda! Eljutottam úgy Angliába, hogy senki nem ismert fel. Sem a stewardess, sem a reptéri alkalmazottak. Talán ez a kései órának és a turistaosztályon való utazásnak is betudható. Landoláskor, már előre tartottam a fotósok, újságírók, és TV- stábok rohamától, de nyoma sem, volt egyiknek sem. Habár igazság szerint az sem érdekelt volna, ha egy egész fogadóbizottság jön ki elém. Ismerem már annyira a médiát, hogy tudjam, elég egy füles és futótűzként terjed az ittlétem híre. Egyelőre, azonban erről szó sem volt.

Még indulás előtt, utánanéztem a közlekedési lehetőségeknek, így került a látóterembe a Manchasteri reptér, ami mintegy fél órányira, van a – hírhedt –  kisvárostól,. Knutsfordtól, ahol jelenleg Lexi is lakik.

És igen, Lexi... Azon a bizonyos napon, amikor  megláttam az autópályán, semmi más nem lebegett a szemem előtt, minthogy megszerezzem őt. Na, nem a szívét! Az érzelmeket nem akartam belekeverni, a laza, pár napos kalandba, amit vele terveztem. Mert, hiába is tagadnám, nem gondoltam vele kapcsolatban, semmi komolyabbra. Sőt, mi több! Még a gondolatától is irtóztam, hogy komolyabban lekössem magam. Épp elég volt az a négy év, Molly-val. Már a kapcsolatunk – Ha lehet ezt egyáltalán annak nevezni – kezdetén tudtam, nem fogom keresni őt, ha elválnak az útjaink. Az együtt töltött napok pedig, megmaradnak, amolyan szép nyári emléknek. Talán a legjobb szó vele kapcsolatban: a kihívás. Csakis azt láttam benne, semmi egyebet. Az első találkozásunk, az autópályán, a tudat, hogy nem alélt el tőlem és nem omlott a karjaimba, indított arra, hogy, megpróbáljak a közelébe férkőzni. Megan a barátnője, mintegy mellékesen megsúgta, hol fognak megszállni, amivel lényegesen megkönnyítette a dolgomat. Másnap, Alex-szel az üdülőfaluba hajtottunk, ahol tréfásan meg is jegyezte:
- Újabb áldozat a láthatáron – célzott ezzel Lexire. - Ezúttal milyen harcmodort választottál?
- Nem hiszem, hogy annyira küzdenem kell érte – jelentettem ki, bízva a sikerben és a gyors hódításban.

Az üdülőfalu gondnokának hála, sikerült három napra kibérelnünk a mellettük lévő nyaralót és még azon a napon, megejtettük az első négyszemközti beszélgetést is. Lexi a tóparton üldögélt egy csészével a kezében, én pedig a közelből figyeltem őt. Amikor elérkezettnek láttam az időt, mögé léptem és megszólítottam. Attól az estétől már peregtek az események. Eljött a koncertemre, ahol kis híján felsültem, miután megláttam a kiskabát alól kikandikáló, gyönyörű, formás melleit. A vágy, hogy ruha nélkül láthassam, minden gondolatomat lekötötte. Szinte, már- már megőrjített. Úgyszólván a rabja lettem. Akartam őt, de piszkosul. Josh sms-e után, nyomban felajánlottam a segítségemet, persze nem minden hátsó szándék nélkül. Kora reggel, indultunk el a lakásomhoz, de azt nem tudhatta, hogy mielőtt felébresztettem, kevésen múlt, hogy nem feküdtem be mellé.  Őrült erővel tört rám a vágy a közelében. A kocsiban, megesett csók, pedig csak még jobban feltüzelt. Alig vártam, hogy végre kettesben lehessünk. Mellette egy percig sem unatkoztam. Josh és Miranda nagy jelenetét látva, megesett rajta a szívem, ezért úgy döntöttem, közbelépek. A kis szöszi, a csípőjét riszálva, nyíltan felkínálkozott. Akármennyire is szeretem a női nemet, Miranda viselkedése, még nálam is kiverte a biztosítékot. Így ahelyett, hogy elfogadtam volna a felajánlkozást, hadüzenetként magamhoz húztam, és megcsókoltam Lexit. A kis féreg Josh, Lexi exe, ott kuporgott a széken és úgy bőgött, mint egy lány. Alexandra, - mint aki fölbe gyökerezett - pedig lesokkolva bámulta. A történtek, arra ösztökéltek, hogy nagyobb sebességre kapcsoljak. Amire a Lisebergi koncerten, adódott is lehetőség. Az a csók, minden képzeletemet felülmúlta. Ha nincsenek a próbák, biz Isten, ott az öltözőben teszem magamévá. A vágy olyan erősen munkált bennem, hogy képtelen voltam leplezni a srácok előtt. Ugrattak is miatta.rendesen.
- Khaled, mit rejtegetsz a nadrágodban? – kiáltotta jó három méterről Kevin, persze csak az nem hallhatta, aki nem akarta.
Alex, úgyszintén nem hagyta ki, hogy borsot törjön az orrom alá.
- Haver, le a gatyával! Még a végén beleizzadsz… Stb.
A táncpróba alatt, én voltam a viccelődések célpontja.

A Lisebergi koncert, fergetegesre sikerült. Az összes jegy elkelt, a nézőtér, színültig megtelt, de most a fellépéseim során először, alig vártam, hogy vége legyen és elénekelhessem a záró számot. Miközben a „Sleeplest” énekeltem, gondolatban, már régen máshol jártam. A lelki szemeim előtt, többször is lejátszódott az első szeretkezésünk. A Lisebergi éjszaka után, pedig kaptam is egy kis ízelítőt, amitől jócskán megnőtt az – étvágyam  -

Minden gondolatomat, minden mozdulatomat a féktelen sóvárgás uralta. Az első igazi együttlétre egészen a tengerparti kirándulásunkig kellett várnom, ott viszont beleadtam apait-anyait.  Életemben először annyira elveszítettem a fejem, hogy nem törődve a helyszínnel, a vizslató pillantásokkal, az első szeretkezésünk, a tengerben, a derékig érő vízben, esett meg és az azt követő együttlétünknél is, erősen vissza kellett fognom magam, hogy – ne rontsak ismét ajtóstól a házba -. Szó, mi szó, soha senkivel nem volt olyan jó, mint Lexivel. Azon az éjszakán, mozdult meg bennem valami, így arra kértem: maradjon. Ő a munkájára hivatkozva, nemet mondott. Utólag belegondolva, talán jobb is így, hiszen nem örökre, csak pár napra akartam magam mellett tudni. Búcsú ajándéknak szántam az Ipodot, melynek az ötlete, hirtelen született meg. A laptopomról átmásoltam a készülő album dalait, majd, - még most sem tudom miért – a „Big Love” előtt, egy rövid üzenetet hagytam. Az elválás gondolata, egyre jobban zavart, de mélyről jövő érzelmeim, még akkor sem voltak. Kedveltem őt és tudtam, hiányozni fog, de az idő múlásával, majd megfakul  az emléke. A parkolóban az érzelgősséggé, volt a főszerep. Ott is kicsúszott, egy-két olyan mondat a számon, amivel hamis illúziókba ringattam. Az elutazása napján a haverokkal, kirúgtunk a hámból, és popsztárhoz egyáltalán nem méltó módon a sárga földig leittuk magunkat.

A következő napokban szántszándékkal nem kerestem, jóllehet a késztetés megvolt bennem. A hiánya kezdett kihatni a munkámra, és a barátaimmal való kapcsolatomra is. Míg egy nap, már nem bírtam tovább és tárcsáztam a számát:
- Szia Lexi – szóltam bele. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – Szavai jóleső melegséggel töltöttek el. Noha nem vagyok egy érzelgős fajta.
- Hogy vagy? Mizujs veled? – Őszintén érdekelt mi történt vele, az elmúlt pár napban.
- Ha tudnád, mi minden történt velem… - kezdett bele, de valaki, vagy valami megzavarta.
- Valami gond van? – kérdeztem rá a hallgatása okára.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat – felelte, hosszú másodpercek múltán, hangjában visszafojtott dühvel.
- Miért nem ezzel kezdted? – Nevettem fel, megkönnyebbülten.    – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – válaszolta, és kinyomta a hívást.

Az-az öt perc, amíg vártam rá, maga volt az örökkévalóság. Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, min húzhatta fel magát és most bántam igazán, hogy nem láthatom az arcát. A másodpercek csigalassúsággal vánszorogtak, engem pedig egyre jobban érdekelt, ki és miért fojtotta belé a szót. Csak remélhettem, hogy nem pasi van a dologban. Az öt perc letelte után, újra hívtam.  Az első csörgés után felvette.

- Köszönöm, hogy visszahívtál – szólt bele, de éreztem, hogy a zavaró tényező, még mindig jelen van. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – Tudtam, hogy amit mond valaki olyannal szánja, aki ott van a közelében.
Rövidesen, ajtócsapódást, majd egy nagy gázzal elhajtó autó hangját hallottam meg. Nem mondhatnám, hogy örültem az új fejleményeknek.
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg? – utaltam az előző mondatára.
- Mert ő is hasonló cipőben jár, mint te! – jött a válasz.
Az agyam ekkor, már ezerrel kattogott. Semmi kétség, itt bizony egy férfi lépett színre. Olyasvalaki, akit jelen esetben, még ki nem állhat. De mint tudjuk: A Szerelem és a gyűlölet között, csupán egy keskeny vonal húzódik.
- Ezt hogy értsem? – feszegettem tovább a témát.
- Ő is közismert. Ha nálatok nem is, de itt Angliában híresnek számít.  – Hideg zuhanyként ért a válasza.
Tudni akartam, ki az, az illusztris személy, aki a közelében van, aki - mondhatni – a vetélytársam lett.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentettem ki, nem titkolva a kíváncsiságomat.– Na, és ki ez az népszerű „vadbarom”?
- Gareth Gates.

Mindenre számítottam, de erre a legkevésbé sem. Az állam a padlón koppant, a meglepetéstől. Gareth a szépfiú? És éppen Lexi közelében? Ennek nem lesz jó vége! A biztonság kedvéért, mégegyszer rákérdeztem, hátha rosszul értettem valamit.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered? – erősítette meg a gyanúmat Lexi.
- Igen, még a Disney Chanell-es korszakomból –  Már csak az volt a nagy kérdés, hogy a francba keveredett Gareth közelébe.

Részletesen beszámolt a munkahelyén történt változásokról és a költözéséről. A kérdésemre – Hogy került Gareth közelébe? - a választ, azonban még ekkor sem kaptam meg. De nem adtam fel. Kicsit módosítva a szavakon, újra feltettem a kérdést.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik  – vallotta be kelletlenül.

Hogy az a… - Nem válogattam meg a szavaimat. A gondolat, hogy Lexi, egy utcában lakik ezzel a fennhéjázó csődőrrel, enyhén szólva is dühített. Nem hiába ragadt rá a "csődör" jelző. Elképesztően nagy sikere volt és van a mai napig is a lányoknál, amit alaposan ki is használ. Nem számít, hogy az egy rajongó, vagy éppen az egyik táncosa. Tudtam, hogy Lexi sem lesz képes sokáig ellenállni neki. Hogy ez ne történhessen meg, gyorsan kellett lépnem és tennem valamit, amivel megállítom Garethet, még mielőtt elcsaklizza előlem Lexit.
Így született meg az utazás ötlete. Az útvonalat áttanulmányozva, döntöttem a repülő mellett. Megvettem a Stockholm – Manchaster járatra a turista jegyet, majd miután landolt a gép, a repülőtéren fogtam egy taxit. Szerencsére a sofőr, nem ismert fel, vagy legalábbis nem adta jelét. Amikor nagyjából fél óra volt hátra, a célállomásig, ismét felvettem a kapcsolatot Lexivel. Erre a célra, csakis egy dolog jöhetett szóba: Az sms. Így nem állt fenn a veszélye annak, hogy elszólom magam.

„Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

A válasz fél percen belül megérkezett. Még fontos vagyok neki, akkor nincs minden veszve.

„ Nem jobban, mint te nekem! Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi.”

Az válasz sms-em, nyomokban tartalmazott igazságot is.

„A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

A szélsebes válaszból, megtudtam, hogy Gareth nem hagyott ki egy alkalmat sem, a kötözködésre. Pasiból vagyok, és én is tettem anno hasonlót, épp ezért egyértelműnek tűnt, miért műveli ezt Lexivel. Tetszik neki. Szemet vetett rá, ami cseppet sem meglepő, hiszen Lexi gyönyörű nő, minden pasit ámulatba ejt. Örültem, hogy még időben, rávettem magam a cselekvésre. Ha egy héttel később jövök, talán már késő lett volna.
Vagy talán, már most is az? A következő üzenetemben, erre kérdeztem rá. Féltékeny voltam, de pokolian. Az a sokak által, emlegetett zöld szemű szörny, engem is megtalált.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Lexi válaszában - ami villámgyorsan jött – pontosan az állt, amiben titkon reménykedtem.

 „Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Gondolkodás nélkül, írtam az újabb kérdést, ami személy szerint rám vonatkozott.

„Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt jött a viszontválasz.

„Magas, jóképű és istenien csókol.

Hm... Tehát istenien csókolok. Te is Lexi. Az ajkaid, csókra termettek.
A város határát, jelző táblát megpillantva, tudtam, tíz percen belül, célhoz érek, ezért ideje volt, elővezetni, a meglepetést.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

A válasz most sem váratott magára.

„Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén”

A taxi befordult, az általam megadott utcába. Úgy döntöttem, innét gyalog megyek tovább. Kifizettem a fuvart, magamhoz vettem a hátizsákomat és elindultam ahhoz a lányhoz, aki rövid idő alatt belopta magát a szívembe és elérte, hogy az újra megdobbanjon. A cím alapján gyorsan megtaláltam, a házat, és a kerítésnek neki támaszkodva  küldtem el az újabb üzenetet.

„És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

Pillanatokon belül jött Lexi kérdése? Szerintem, már sejtette, miért írogatok neki ilyeneket.

„Mennyire közel?”

Tekintetemmel az ajtót lestem, miközben elküldtem az utolsó üzenetet.

„Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?”

Talán még egy perc sem telt el, amikor kivágódott az ajtó és Lexi, mezítláb, combig érő hálóingben, rohant felém, hogy a következő pillanatban, egy vérforraló csókban forrjanak össze ajkaink.

18. Fejezet A meglepetés

   


Lassan másfél hete annak, hogy beköltöztem a különc városba, és rövid idő alatt, sikerült is hozzászoknom, a nem hétköznapi szomszédokhoz. Közülük volt az egyik, a már az első este megismert, öntelt és magát nagyra tartó, Gareth Gates. Amikor Stacy biztosította afelől, hogy valóban az alkalmazottja vagyok és ő tényleg James húga, tehát nincs oka az aggodalomra, Gareth lenézően, elnézést sem kérve, indult meg a háza felé, ami mint kiderült, az utca túloldalán álló utolsó ház volt. Távozóban azonban, még flegmán értésemre adta: Nem szeretné, ha a nyakára járnék.

Ennyit hát az első találkozásról és az első benyomásokról. A kellemetlen incidens után, egy utolsó próbát téve, elfordítottam a kulcsot a zárban - és láss csodát - a zár megadta magát és az ajtó kinyílt. Miután minden dobozt kipakoltam a kocsiból, elhatároztam, hogy  szemre vételezem az új, ideiglenes otthonomat. Első pillantásra megállapítottam, hogy színek terén, nem sok változatosságban lesz részem. Az egész lakásban a fehér szín dominált. Kivételt egyedül az emeleti hálószobák képeztek, melyek festésébe egy ici-pici, sárgát is belecsempésztek. A folyosó végén, egy a vendégek számára kialakított szobába pakoltam le a holmijaimat, tiszteletben tartva, a szülők és tizenéves lányuk magánszféráját, vagyis hálószobáját, melyekre csupán egy-egy pillantást vetettem. Úgy döntöttem, hogy az itt tartózkodásom alatt, ezekbe a szobákba, csak a legszükségesebb esetben teszem be a lábam. A több órányi kocsikázás, igencsak kimerített, ezért a dobozok kipakolását, másnapra halasztottam. A tisztálkodó szereimet, kihalásztam a Megantól kölcsön kapott, bőrönd mélyéről, és egy törölközővel a kezemben beléptem a fürdőbe, ami beillett volna egy kisebb szobának is. A zuhanyzó mellett, helyett kapott egy süllyesztett kád is, amelybe kényelmesen elfért, két személy is. Egyenlőre megelégedtem a zuhannyal, hosszú percekig folyatva magamra, a kellemesen langyos vizet. Miután megtörölköztem és felvettem, a pizsamámat, ledőltem a hatalmas francia ágyra, és perceken belül aludtam is mint a bunda.

A követlező napok munkával teltek. Még az érkezésem másnapján feltelepítettem a Stacy-től kapott programot és azonnal munkához is láttam. A tudat, hogy nem vagyok időhöz kötve, nincs aki parancsolgasson és legfőképp az, hogy Josh több száz mérföldre van tőlem, szárnyakat adott. Olykor-olykor elkalandoztak a gondolataim, ilyenkor mindig Ericen agyaltam, aki nem hallatott magáról, nem írt, és nem is hívott.
Mígnem  a költözésem utáni, negyedik napon végre jelentkezett. éppen akkor, amikor hazafelé tartottam a bevásárlásból. Pontosabban, abban a pillanatban, amikor befordultam az utcába.
- Szia Lexi – hallottam meg a várva várt hangot. –Ugye tudod, hogy nagyon hiányzol?
- Te is nekem. Folyton rád gondolok! – üdvözöltem boldogan.
- Hogy vagy? Mizujs veled?
- Ha tudnád, mi minden történt velem – kezdtem bele, de egy hangos dudaszó, azonnal belém is fojtotta a szavakat.

Jobbra pillantva, rögtön kiszúrtam a fekete Mercedest, és a volánjánál, Garethet, aki hangosan szitkozódott.
- Valami gond van? – kérdezte Eric.
- Vissza tudnál hívni, pár perc múlva? Nem akarom feltartani a forgalmat.
- Miért nem ezzel kezdted? – nevetett. – Mikor hívhatlak?
- Öt perc múlva, otthon vagyok – feleltem és sietve kinyomtam a telefont.

A ház elé érve, gyorsan kiugrottam a kocsiból, ám Gareth ahelyett, hogy tovább hajtott volna, leállította a kocsit az út szélén és lekicsinylő tekintettel méregetve, elindult felém.
-  Tombolán nyerted a jogsidat? – támadt rám.
-  Miért itt, miért nem máshol rontod a levegőt? – vágtam vissza. – Azt hiszed, mert te vagy, a nagy Gareth Gates, neked mindent szabad? Ha látnák szegény rajongóid, hogy a kedvencük a való életben, mekkora Tahó, egy szempillantás alatt kiábrándulnának belőled.
- Látod, kibújt a szög a zsákból. Tudod én mit gondolok? – jött egy lépéssel közelebb. – Megláttad a kocsimat, és azt remélve, hogy megkörnyékezhetsz, szándékosan elém hajtottál.
- Telefonáltam – emeltem fel a kezemben tartott telefont.
- A telefonálást meg is lehet játszani – próbált meghazudtolni.
Ekkor telt be nálam az a bizonyos pohár. A düh és a kísértés között ingadoztam. Legszívesebben pofon vágtam volna ezt az ostoba fajankót, de tudva, milyen lavinát indítanék el a tettemmel, kénytelen voltam beérni azzal, hogy alaposan beolvasok neki. Nem szándékoztam összecsődíteni a környéket, a kiabálásommal, ezért, éppcsak annyira emeltem fel a hangomat, hogy ez az öntelt szépfiú észre vegye magát:
- Na ide figyelj, te beképzelt hólyag! Nem vágyom a veled való ismeretségre. Bőven elég, sőt még sok is, amit eddig megtudtam rólad. Egyébként is van már egy ismert ember az életemben.
- Álmodik a nyomor – vetette oda gunyorosan. – Azt, ajánlom, tartsd magad távol tőlem.

Az említett készülék ebben a minutumban, a kijelzőn Eric nevével újfent megszólalt, megmentve a további vitától.
- Köszi, hogy visszahívtál – szóltam bele, farkasszemet nézve Gareth-tel. – Egy vadbarom, azt hitte szándékosan, miatta, álltam meg és tartottam fel a forgalmat. – intéztem a szavaimat a kiállhatatlan szomszédhoz.
Gareth megértve a célzást, füstölögve trappolt vissza a kocsijához és rátaposva a gázra elhajtott. Eric szintén felfigyelt a különös hangsúlyra és rögtön rákérdezett:
- Miből gondolta, az a valaki, hogy miatta álltál meg?
- Mert ő is hasonló cipőben jár mint te!
- Ezt hogy értsem?
- Ő is közismert személy – világosítottam fel.
- Most tényleg kíváncsivá tettél – jelentette ki különös éllel a hangjában. – Na, és ki ez a ismert „vadbarom”?
- Gareth Gates.
Gondoltam, hogy nem mond neki semmit ez a név, de következő kérdése megcáfolta ezt a teóriámat.
- A Pop Idol-os Gareth Gates?
- Igen ő, Ismered?
- Igen, még a Disney Channeles korszakomból – felelte, majd sietve hozzátette. – Áruld már el, hogy kerültél a közelébe.

Válaszképpen meséltem neki, a munka helyemen történtekről, és a költözésről.
- Ok ezt értem! De hogy jön a képbe Gareth?
- Sajnos, ő is a szomszédságomban lakik.

Eric káromkodva fogadta, a közlendőmet. Úgy tűnt, cseppet sem nyerték el a tetszését a hallottak. Még pár percig beszélgettünk, a hamarosan megkezdődő turnéjáról, a munkámról és az új otthonomról. de fura módon a kettőnk dolgáról egy szó sem esett.

Eric megint sokáig nem adott életjelt magáról, ami egy idő után már kezdett dühíteni. Azon tűnődtem, mi történhetett, ami miatt, ennyire nem kíváncsi rám. Úgy éreztem, csak játszik velem. Gondol egyet fehív, majd ismét napokra eltűnik. A Knutsforban töltött nyolcadik napomon azonban, minden megváltozott. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy velem ilyen megtörténhet.

Este a tv előtt ültem, belefeledkezve, egy izgalmas thrillerbe, amikor a telefonom, sms érkezését jelezte. Majd kiugrottam örömömben a bőrömből, amikor megláttam a feladót.

„ Szia kicsim! Hiányzol! Mi jót csinálsz?   Csók Eric” 

Villámgyorsan küldtem a választ.

„ Nem jobban mint te nekem. Egyébként a nappaliban ülök, és Robin Cook, filmjén borzongok. És te?  Puszi Lexi”

Alig telt el egy perc, már jött az újabb üzenet.

„ A kocsiban ülök, és egy fontos tárgyalásra igyekszem. Gareth még mindig bunkózik?”

Gareth alias Mr. Ősbunkó, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy belém köthessen. A szomszédok előtt szándékosan átnézett rajtam. Ha netalántán mégis véletlenül összefutottam vele, mindig talált valamit, amivel sértegethetett. Az első napokban még magamra vettem, de mostanára eljutottam arra  a szintre, hogy leperegtek rólam a sértései. Ezt meg is írtam Ericnek. Ő pedig részletesen kifejtette a véleményét arról, Gareth mit, miért tesz. Szerinte a bunkó viselkedés hátterében, nem más áll, minthogy szemet vetett rám.
Ha ez így van – gondoltam -  akkor, elég érdekesen mutatja ki a vonzalmát.
Rövidesen újabb üzenet jött Erictől. Egy olyan üzenet, amiből megtudhattam, mit jelentek neki.

„ Van félni valóm? Előfordulhat, hogy Gareth, lesöpör a pályáról?” 

Ezek a kérdések egyértelműen féltékenységre utaltak. Ami a mi esetünkben, igen nagy előrelépés, már csak azért is, mert a hívása óta, egyszer sem keresett. Igyekeztem minél gyorsabban válaszolni, hogy megnyugtathassam.

„ Gareth labdába sem rúghat nálam. A szívemet, az egyik Skandináv országban már amúgy is ellopta valaki.”

Eric kérdése mindössze ennyi volt.

„ Hogy néz ki a szíved elrablója?”

Pillanatok alatt küldtem a viszontválaszt.

„ Magas, jóképű és istenien csókol."

A következő üzenetre, kicsit tovább, majdnem öt percet kellett várnom, de amit abban olvastam, olyan boldogsággal töltött el, hogy örömömben hangosan felkiáltottam.

„Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy az a srác, aki elrabolta a szívedet, itt van Angliában?”

Miután, a nagy öröm ujjongás után, sikerült kissé lenyugodnom, elküldtem a válaszomat.

„ Azt mondanám, hogy ha ez igaz lenne, nálam boldogabb ember nem lenne a Föld kerekén.

Újfent percek teltek el, Eric üzenetének megérkezéséig.

„ És ha azt mondanám, közelebb van hozzád, mint gondolnád?

A szívem a torkomban dobogott, a tenyerem izzadt, miközben írtam a választ.

„ Mennyire közel?”

Alighogy elküldtem, már jött is Eric üzenete..

„ Mondjuk, az ajtód előtt? Miért nem győződsz meg róla a saját szemeddel? Ki tudja, lehet, hogy nagy meglepetésben lenne részed?!”

A telefont a földre dobva, rohantam ki a folyosóra, és téptem fel az ajtót, majd szaladtam ki az utcára, ahol Eric fülig érő vigyorral az arcán támaszkodott a kerítésnek…